Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-05 / 183. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1987. augusztus 5., szerda Képtávírón érkezett Julij Voroncov szovjet külügyminiszter-helyettes Teheránban a két oldalú kapcsolatokról és a nemzetközi helyzetről tárgyalt Ali Ha ménéi iráni elnökkel (Telefotó) Mm\ az isii parlamentekről Az Ifjúsági és Sport Közlönyben, az ÁISH hivatalos lapjában megjelent a Minisztertanács határozata és az ÁISH elnökének rendelkezése az 1987/88. évi ifjúsági parlamentekről, s megrendezésük egyes kérdéseiről. Korábban a Minisztertanács, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a KISZ Központi Bizottsága együttes határozatban szabályozta az ifjúsági parlamentekkel összefüggő kérdéseket. Az új határozat a SZOT- tal, a KISZ KB-val és a szövetkezeti érdekképviseleti szervekkel egyetértésben született, ugyanakkor erősödött állami jellege. Az ifjúsági parlamenteket, illetőleg diákparlamenteket — az ÁISH elnöke által szabályozott keretekben — 1988. június 30-ig kell megrendezni valamennyi közép- és felsőfokú nevelési- oktatási intézményben, továbbá azoknál az állami szerveknél és gazdálkodó szervezeteknél, ahol legalább tíz fiatal dolgozót foglalkoztatnak. A szabályozás — többek között a KISZ Központi Bizottsága szorgalmazására — jelentősen egyszerűsödött. Növekedik az új rendelkezések értelmében az intézmények, a munkahelyek ifjúsági közösségeinek szerepe, mert hatáskörükbe utaltak korábban központilag szabályozott kérdéseket. így azokat az előírásokat, amelyek az ifjúsági parlamentek összehívásáról, megrendezéséről, a szavazati joggal részt vevők köréről, a válaszadás szabályairól szólnak. A fiatalok más ifjúsági rendezvénye, például diákközgyűlés, évfolyamgyűlés adott esetben átveheti az ifjúsági parlament jogosítványát, szerepét. Nincs kötelezően előírt felmenő tanácskozási rendszer sem, az országos ágazati (alágazati) ifjúsági parlamentet az érdekelt munkahelyi ifjúsági parlamentek többségének kezdeményezésére kell megrendezni. A részvételi korhatár e fórumon eddig általánosan 30 év volt, de legfeljebb 35 éves korig terjedhetett. Most az állami szerveknél, a gazdálkodó szervezeteknél munkaviszonyban álló fiatal 30. életévének betöltéséig jogosult részt venni az ifjúsági parlamenten, illetve ettől csak két évvel lehet eltérni. Az ifjúsági parlament hatáskörébe tartozik az is, hogy értékelve az ifjúsági törvény, az előző parlamentek határozatainak végrehajtását, dönthet felsőbb szintű intézkedésekre vonatkozó javaslatok továbbításáról is. Eddig nem szerepelt a szabályozásban, és most jelentősen növeli az ifjúsági parlamentek szerepét, hogy létrehozhatnak munkabizottságokat, és felkérhetnek ifjúsági közösségeket, hogy működjenek közre a döntések végrehajtásában. (MTI) Hírek — röviden Hirosimában az atombomba-támadás évfordulójának előestéjén hatalmas tömegek tüntettek az atomfegyverek betiltásáért, a nukleáris leszerelésért. (Telefotó) Üzemanyaggal és fehéráruval 9 ^ Utón a Prog Kedden, moszkvai idő szerint 0 óra 44 perckor, a Szovjetunióból felbocsátották a Progressz—31 automata vezérlésű .teherűrhajót. A Progressz—31 a Föld körül keringő Mir űrállomásra visz üzemanyagot és más teherárut. A teherűrhajó fedélzeti műszerei rendben működnek. ÜJ ELNÖK (UPI/Reuter) — Űj elnöke van a legnagyobb chilei ellenzéki pártnak, a Kereszténydemokrata Pártnak. A párt 68 éves új vezetője Patricio Aylwin, aki a nemrégiben lemondott Gabriel Valdes tisztségét vette/ át. Hírügynökségek szerint Aylwin és helyettesei a párt jobbszárnyát képviselik, s támogatják az Augusto Pinochet vezette katonai juntával való politikai tárgyalásokat. Aylwin utoljára éppen az 1973-as puccs előtt töltötte be utoljára a - pártelnöki tisztséget. EZERÉVES HAGYOMÁNY MEGTÖRÉSE (AFP) — Első ízben celebrált misét vasárnap a dél-angliai Weybridge-ben (Surrey grófság) egy nős katolikus pap. Ilyesmire ezer éve nem volt példa a szigetországban. A 76 éves David Mead-Briggs atya 1959-ig anglikán lelkészként működött, majd áttért a katolikus hitre. így természetesen nem folytathatta papi hivatásának gyakorlását, csupán a hittanoktatásban jeleskedhetett. Az elmúlt hét végén azonban végre megkapta a felszentelést II. János Pál pápától, így 28 év után újra misézhet. Ki ölte meg Norma Jeant? Marilyn Monroe... — A név máig fogalom. A nehéz gyermekkorból a legfelsőbb körökig emelkedő árvalány élete és tragikus, titokzatos halála: az „amerikai karrier” egyik szimbóluma. Marilyn Monroe augusztus 4-én huszonöt éve halott, ha élne, alig lenne túl a hatvanadik évén. Egész „iparág” települt Marilyn Monroe — született: Norma Jean Baker — élete és halála rejtélyeinek boncolására, s ez az üzlet csekély kíméletet tanúsít magánéletének legbensőbb titkai iránt. Sorra jelennek meg róla a könyvek, amelyeknek esélyük sem lenne a sikerre, ha szenzációs új felfedezésekkel valamiképp nem lennének túl az előzőeken. A filmjeire és színészetére szót is alig vesztegetnek. Az esztéták hallgatnak: ők már letették a garast, beskatulyázták a „szivi szép, szőke, szexis és butácska” kategóriába — s valóban nem adatott meg neki, hogy más szerepkörben — ha egyáltalán volt képessége hozzá — próbára tehesse magát. Igaz, ha Mari'lynről már mindent megírtak volna, akkor is kimeríthetetlen az a sűrű homállyal fedett viszony, amely a Kennedy testvérekhez, az elnökké választott Johnhoz és öcs- cséhez, az igazságügy-miniszter Roberthez fűzte. Igaz-e, hogy Robert Kennedy Marilyn halálának napján szakított vele? Vajon valóban az elnök sógora semmisítette meg búcsúlevelét, nehogy kompromittálja a Kennedy-fivéreket? Egyáltalán öngyilkosság, vagy gyilkosság áldozata lett? Sokan hitelt adnak annak a feltételezésnek, hogy zsarolni akarták vele a tekintélyes Kennedy-sarja- kat, s ez okozta halálát. Ugyanakkor ma már alig adnak hitelt az író Norman Mailer feltevésének, hogy Monroe-t meggyilkolták. Pedig halála után Pete Se- ger dalában még azt kérdezte: Ki ölte meg Norma Jeant?, mintha azon már nem is lelhetne vitázni, vajon egyáltalán meggyilkolták-e. A hivatalos vizsgálat rövid úton lezárta az ügyet azzal, hogy Monroe túl sok altatót vett be. Szakorvosok véleménye szerint azonban, ha így volt, akkor a boncolásnál fel kellett volna fedezni a barbíturát nyomát a gyomrában, de ilyet nem találtak. Tanúk sora tett olyan utalásokat, amelyek — ha nem is minden kétséget kizáróan, de — azt sugallják, hogy John Kennedynek elnökké választása előtt, sőt, egy ideig hivatalba lépése után is, viszonya volt a filmsztárral. Majd Robert Kennedy vette át a szerepet — ő akkor igazságügy-miniszter volt —, mert „a kicsikét túlságosan fecsegősnek” tartották. Ma biztosra veszik, hogy Monroe lakásait lehallgatókészülékekkel szerelték fel, hogy felvételeket készítsenek a Kenne- dyekkel tartott pásztorórákról. De az még nem derült ki, hogy pontosan kinek és mi volt ezzel a célja. Noha a rendőrségi és a minisztériumi jegyzőkönyvek ellentmondanak egymásnak abban, hogy aznap az elnök öccse Los Angelesben, vagy San Franciscóban tartózkodott-e, az állítólagos magnófelvételekre hivatkozva mégis többen állítják, hogy Monroe halálának napján Robert Kennedy többször is járt nála. A lehallgató heves szóváltást rögzített köztük: Monroe eszerint visítva emlékeztette Kennedyt arra az ígéretére, hogy feleségül veszi őt. Másodszor. Rob.ert Kennedy azért jött volna, hogy felkutassa a lehallgatókészüléket, és ismét veszekedtek. Egy magándetektív arról számolt be, hogy a Kenne- dyek sógora — bizonyos Peter Lawford, akinek több felesége közül az egyik éppen akkor John és Robert húga, Patrícia Kennedy volt —, azzal a megbízatással járt éjnek évadján Monroe lakására, hogy kutasson fel és semmisítse meg a Kennedyekkel való kapcsolatra utaló minden nyomot. Az eset után huszonhárom évvel, 1985-ben a, körzeti ügyész az esküdtszék vizsgálata után véglegesen úgy döntött, hogy indokolatlan az ügy újratárgyalása. A perújrafelvételnek addigra már valóban nem lett volna értelme, hiszen a zűrös ügyben érintett Kennedy testvérek közül már egyik sincs életben. Mindketten gyilkosság áldozatai lettek. Lehet, hogy haláluk mögött ugyanazok az azóta is felderítetlen sötét erők húzódnak meg, amelyek 1962-ben ehhez képest szolidan még „csak” zsarolni próbálták őket a Monroe-vaí? A .házastársi hűség megsértése azelőtt is, azóta is főbenjáró bűnnek számít az amerikai politikusoknál, amint azt legutóbb az elnökjelöltségre pályázó Gary Hart szenátor esete példázta. A hűtlenkedés szinte mindig kiderül. A politikai gyilkosságok nem mindig ... SfemámcsÉíBS r Ú gy látszik, zöld utat kapott a közép-amerikai rendezés szándéka, hiszen a térség érintett államainak és a Contadora-csoport országainak külügyminiszterei elfogadták az úgynevezett Arias-tervet. Két napig tanácskoztak a hét végén a diplomáciai vezetők Honduras fővárosában, s a közös béketerv-elképzelések jóváhagyásával tisztára söpörték az utat a csütörtökön kezdődő guatemalavárosi csúcsértekezlet előtt. Sokáig váratott magára a kibontakozás, egy-egy apró akadály mindig gátolta a konferencia összehívását. Aztán július végén Oscar Arias, a Costa Rica-i elnök „meggyőző” körútra indult a térség „válságállamaiba'’, hogy ismertesse törekvéseit az érdekeltekkel. A jelek szerint nem hiába vállalkozott a nehéz feladatra. Az első állomáson, Nicaraguában, találkozott Dániel Ortega államfővel, ám megbeszéléseket folytatott az ellenzéki vezetőkkel is. Nos, mindenképpen megegyeztek Managuában, hiszen a hét végi külügyminiszteri csúcsra már elment a nicaraguai diplomácia vezetője is. Hogy miért fontos fejlemény ez? Ortegáék ugyanis korábban húzódoztak a részvételtől, mondván, hogy az Egyesült Államok szabotálni kívánja az e heti elnöki összejövetelt, annak a lejáratására törekszik, s mindezt közvetett módon, tehát szövetségesei — Honduras, Salvador és Costa Rica — segítségével akarja elérni. Garanciát kért a sandinista kormány, hogy nem fordul elő ilyesmi, méghozzá a Contadora-országoktól (Kolumbia, Venezuela, Mexico, Panama), amelyek szintén jelen lesznek a csúcson, mint ahogy részt vettek a külügyminiszteri találkozón is. Sőt, a csoportnak kell irányítania az értekezlet folyamatát, különben Managua nem hajlandó ott megjelenni. Mindez a hét végén egyszer már megtörtént, s a siker nem maradt el. Hondu- rasban az érintett államok ugyanis amellett foglaltak állást, hogy minden erőt mozgósítani kell a térségben uralkodó helyzet normalizálásáért. A házigazda — amint az ilyenkor illik — átvette a kezdeményező szerepet, javasolván, hogy az amerikai államok szervezetének és az ENSZ-nek a bevonásával hozzanak létre bizottságot a közép-amerikai béke fenntartásának ellenőrzésére. A legfontosabb, hogy a résztvevők — Honduras, Nicaragua, Salvador, Costa Rica, Guatemala és a békéltető Contadora tagjai — élénk viták után ugyan, de egyhangúlag elfogadták Oscar Arias idén februárban közzétett rendezési tervét. Ez azért fontos, mert a Costa Rica-i elnök elképzelései előirányozzák a tűzszünet meghirdetését a térségben, valamint azt, hogy ahol ez szükséges, kezdjenek párbeszédet az ellenzékkel, tartsanak demokratikus választásokat, adjanak közkegyelmet a politikai okokból bebörtönzötteknek. S még egy dolog, amit Washingtonban az Irangate-ügy tetőpontján biztosan nem néznek jó szemmel: a térségen kívüli hatalmak szüntessék be a lázadó csoportoknak nyújtott támogatást. Persze ide tartoznak a nicaraguai kontrák is. Elhárultak tehát az akadályok, a remélhetőleg sikeres közép-amerikai csúcs elől. Mekka — fejlemények Irán ENSZ-nagykövete hétfőn azzal vádolta a szaúd - ar á b iái ha t ós á go k a t, hogy provokálták a békés iráni tüntetőket Mekkában. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének székhelyén tartott sajtókonferenciáján azt hangoztatta, hogy sok iráni az utcai összecsapásokban vesztette életét, másokat viszont a kórházban öltek meg. A tüntetést megelőzően Szaúd- Arábia megegyezett az iráni küldöttséggel a tüntetés helyéről és idejéről — hangoztatta az iráni ENSZ-diplo- mata. Emiatt előre kitervelt- nek mondta a szaúdi fellépést és az Egyesült Államokat is megvádolta a történtekért. Ali Hamenei iráni elnök szerint 500 iráni zarándok halt meg és ennek a többszöröse szenvedett sebesüléseket. Hamenei hétfőn a muzulmán államok teheráni nagykövetei és ügyvivői előtt nyilatkozott a történtekről. A sebesültek számát a halottak számának többszötősére becsülte. (Mint ismeretes, szaúdi hivatalos adatok szerint 402 személy vesztette életét pénteken, közülük 275 iráni zarándok.) Bejrútban két szaúd-ará- biai létesítmény ellen pokolgépes támadást intézteik keddre virradóra. Az egyik pokolgép a légitársaság irodájában robbant és jelentős károkat okozott. Személyi sérülés nem történt. A másik robbanás a szaúd-ará- biai kulturális központ Bejrút központjában lévő, hatszintes épületében tett kárt. Két járókelő megsebesült. Szaúd-Arábia libanoni képviseletei 1984 februárja óta üresen állnak. Működésüket beszüntették, miután a sza- úd-arábiai konzult iránba- rát muzulmán csoportosulások fegyveresei elfogták. Megfigyelők a terrorcselekmények sorozatát a mak- kai eseményekkel hozzák összefüggésbe — írja a TASZSZ szovjet hírügynökség. Nyári vásárt rendez AZ UNIÓ ÁFÉSZ 1987. augusztus 5—15-ig Sajószentpéteren, a Béke tér 19. sz. alatti üzlethelyiségében! Nyári szoknyák 40 százalékos árengedménnyel, kordbársony nadrágok 20 százalékkal olcsóbban Szovjet edények nagy választékban Nyitva: hétköznap 9-től 16.30 óráig szombaton 9-től 12 óráig