Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-25 / 199. szám

•tB 1987. augusztus 25., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Leiinvárosiak az IBV-i Hazaérkezett a magyar súlyemelő-válogatott a len­gyelországi Tarnowskiéből, ahol az idei Ifjúsági Barát­ság Versenyre került sor. Együttesünkben három le- ninvárosi sportoló is sze­repelt, az összetettben azon­ban egyiküknek sem sike­rült dobogóra kerülnie. Csapatunk egyetlen érmét a szakításban szerezte a 100 kilóban induló Burján Sán­dor (162,5 kilót teljesített), az összetettben 322,5 kilóval az 5. helyen végzett. Ugyan­ennyit emelt a +110 kilóban rajtoló Horánszky Árpád, ő is az 5. helyen fejezte be a versenyt. Az 56 kilós 16 esz­tendős Kiss Béla 205 kiló­val súlycsoportjában a 9. lett. A mítosz N yolc hónapi működés után megvált tisztségétől a magyar labdarúgó-vá­logatott szövetségi kapitánya. Vere­bes József döntését azzal magyarázta, hogy „... a válogatott csapat és az an­nak gerincét alkotó MTK-VM-játékosolc tudásszintjéről és képességéről bizonyos sajtószervek úgy tájékoztatták a sportsze­rető közvéleményt, hogy az így kialakult légkör számomra és az irányításom alatt álló labdarúgók számára is 'az elviselhe- tetlenségig fokozódott.” A távirati iroda jelentésében a szakve­zető érthetetlennek és elfogadhatatlannak minősítette a miliőt, tett néhány bíráló megjegyzést az MiLSZ munkájára, vagdal- kózott, szórta a sarat másokra (ezen már meglepődni sem lehet), csak éppen önma­gába nem nézett. A nehéz emberként el­könyvelt edző nem tagadta meg önmagát, kicsit talán váratlanul, sajnálatos módon igen kevés kellemes emléket hagyva maga után lépett le a színről. Lekezelő, kioktató hangja aligha nyert meg tömegeket a sportág számára. Olykor már-már bántó módon, „szuperérzékeny­séggel” reagált azokra az újságírói észre­vételekre, amelyek jobbító szándékkal íródtak, s ellenkeztek a Mágus vélemé­nyével. Nie,m tűrt ellentmondást, kizárólag a saját igazát hirdette, elhessegette a jó szándékú kritikát, ment vakon a saját fe­je után, s közben se jobbra, se balra nem nézett. Panaszolta, hogy a magyar válo­gatott menedzselése a nullával volt egyen­lő ... Nos, erről annyit: az MLSZ vezetése Verebes minden kívánságát szinte rohan- vást igyekezett teljesíteni, s mi is több alkalommal szóvá tettük, hogy a kialakult helyzet (amikor is a farok csóválja a ku­tyát) aligha vezet jóra. Furcsállottuk a kettős szereposztást is, amilyenre egyéb­ként igen kevés példa akad világszerte (lám, Lobanovszkij sem tudott csodát ten­ni, de ő azért nyert a Kijevvel európai ku­paküzdelmet, s egyáltalán nem volt dics­telen a mexikói világbajnoki szereplés sem), mert a szituáció fonáksága miatt képtelenség objektív véleményalkotást várni. Minden szentnek maga felé hajlik a keze — tartja a közmondás, s az állítás tökéletesen igaz esetünkben is. Verebes „telerakta” a válogatottat saját klubcsapatának embereivel, s olyanokat is reflektorfénybe állított, akik sem előtte, nagy valószínűséggel az is megjósolható, hogy Utána sem kerülnek a nemzeti ti­zenegy közvetlen közelébe. Ez a lépése so­kakat késztetett ellenkezésre. Teljes joggal kifogásolta a sajtó a meglepő döntéseket, nem beleszólni akarván az összeállításba, végtére is ez a mindennapi megbízott szakvezető feladata. De hogy valaki hamis beállításban tálalja az ilyen-olyan együt­tesekkel szemben elért részsikereket; hogy Európa-,klasszisnak kiáltson ki egy sehol nem jegyzett futballistát; hogy becsmérlő módon nyilatkozzon edzőkollégái tevé­kenységéről; hogy fennhangon hirdesse önnön nagyságát — nos, ezek és jó néhány egyéb tényező tökéletesen elegendőnek bi­zonyult a sportszerető közvélemény anti- pátiájához. A szakvezető kivívta az ellen­szenvet — és egyedül maradt. .. Nem vi­tás, borzasztó érzés lehetett. Felelőssé azonban csak önmagát teheti. Nagy a valószínűsége, hogy az 1-6 és a 0-4 hatására cselekedett. Nem tudta el­viselni a szurkolói megnyilatkozásokat, mivel az ilyenekhez az elmúlt években nem szokott hozzá. Csakhogy: aki vállal­kozik a közszereplésre, leül egy klubcsa­pat, esetleg egy válogatott kispadjára, an­nak kötelessége elviselni a megbízatásából adódó feladatokat, terheket, olykor a tiszt­séggel járó kellemetlenségeket is. Tapasz­talt kollégám története jut eszembe. Le­het két és fél évitizede, hogy a színházban a bonviván igencsak nehezen gyünkőzött szerepével. Erőlködött, ágaskodott, nyújtó­zott, de képtelen volt kipréselni magából a kívánt hangot. Az idős rendező komóto­san felballagott a színpadra, odaállt a szí­nész mellé, nézegette, kutató tekintettel figyelte, s értetlenkedésének adott kifeje­zést. — Nem megy, ne haragudjon Feri bácsi, kiéneklem a tüdőmet, mégsem sikerül — jegyezte meg kétségbeesett arccal a bon­viván. — Mondja, fiam, mennyi magának a fi­zetése? — kérdezte a nagy tekintélynek örvendő, országszerte elismert rendező. Amikor meghallotta a hökkent énekestől az abban az időben az átlagfizetés duplá­jának számító gázsit, csak annyit mondott: — Na látja, ennyiért ki kell énekelnie a tüdejét... Mindez annak kapcsán jutott az eszem­be, hogy Verebes hangoztatta a labdarú­gók idegi megviseltségét, s hozzátette, így lehetetlen egy új nemzeti tizenegy ki­alakítása, a légkör pedig megkérdőjelezi az eddig elvégzett munkát. Arról már hallgatott, mennyi az ő fe­lelőssége? ... S felvillan emlékezetemben, mintha ezt a nótát nem is olyan régen már elénekelte valaki. Mégis jelentős a kettő közötti különbség — s az összeha­sonlításban Verebes a vesztes. Tavaly is, most is a sajtó, a szövetség, a szurkoló számított hibásnak, ők jelentették az „el­ső számú ellenséget”, s egy ilyen erővel a mindenkori kapitány „természetesen” kép­telen megküzdeni. Mezey mindenesetre produkált három szép évet. eljutott együt­tesével a világbajnokságra. Ezzel szem­ben Verebes a szép győri éveket, meg a legutóbbi MTK-VM elsőséget állíthatja, s csak latolgatni -lehet, mire, meddig jutott volna — ha nem veszi idő előtt a kalap­ját. Ilyenkor másra mutogatni éppenség­gel nem helyénvaló dolog. Ha már nem emlékszik pontosan az irányítása alatt le­játszott összecsapások statisztikájára, s nem rendelkezik konkrét érvekkel igaza alátámasztására, fölösleges újabb kiroha­nást intézni az általa felelősnek vélt intéz­mények ellen. Gondolom, bőséges tanulság­gal szolgálhat egy ilyen nyolc hónapos idő­szak is, erre pedig Verebesnek szüksége van, mert a mítosz immáron szertefosz­lott ... Doros László Csak röviden... KEREKES St. Alkotmány Kupa — Gyöngyös. A Hon­véd Papp József SE sporto­lói közül a felnőttek között Bérezés első, Edőcs negye­dik, Lihi pedig hatodik lett. Az ifjúsági I. korcsoportban B-ráz harmadik, serdülő I.- ben Hegyközi, serdülő II.- ben pedig Tilikó ért el első h SIMONY I ISTVÁNT, a neves labdarúgó-dinasztia tagját, a sportágát évtizedek óta szolgáló társadalmi munkást 75. születésnapja alkalmából köszöntötte a Miskolc városi és Borsod megyei sportvezetés. SŰLYEMELÉS. Békéscsa­bán bemutató edzést tartot­tak a válogatott leeret tag­jai. Az ostravai VB-t várók közül megpróbálkozott a versenyzéssel a hátsérülés­sel bajlódó világbajnok Sza- nyi Andor (Olefin SC) is. A bemelegítés után azonban — óvatosságból — nem vállal­ta a színre lépést. Barsi (DVTK) a 90 kilósok között győzött 375 kilós teljesít­ménnyel. Jacsó (DVTK) 110 kilóban 405 kilót ért el. VITORLÁZÁS. A Máiyi- tavon rendezték meg a -me­gyei bajnokságot. A győzte­sek, finn: Báthory, Kalóz: Korasz, id. Puskás, Opti­mist: ifj. Puskás (valameny- nyii Borsod távhő SC). A ver­senyen a Justitia sportolói nem indultak. CSELGÁNCSTANFOLYA- MOT indít szeptember 1- jétől a Miskolci VSC. A foglalkozásokra hetente két alkalommal, kedden és csü­törtökön, 18—19.30 óra kö­zött kerül sor a vasutas tornacsarnokban. A tanfo­lyam díja egy hónapra 150 forint. Az érdeklődőik az em­lített napokon jelentkezhet­nek Szűcs Enikő edzőnél. Himalája-expedíció... ...indul hamarosan a távoli tibeti Sisa Pangma meghódítására. A magyar hegymászók vállalkozásáról hétfőn sajtótájékoztatón számoltak be. Megtudtuk, hogy az ÁISH és a Ma­gyar Természetbarát Szövetség védnöksége alatt Induló III. magyar Himalája-expedició- nak miskolci tagjai is lesznek, s ez az első olyan csoport, amely a 8000 méter fölé sze­retne kerülni. Felfelé a lejtőn Talán a rendezéssel • kellene kezdenem. A miskolci három napot azonban szándékosan nem akarom minősíteni, tegyék ezt meg a MASZ vezetői, az országos sajtó képviselői. Miért nem vetem papírra sa­ját véleményemet? Egész egyszerűen azért, mert csak jót tudnék írni, s ha ezt ten­ném, biztosan kiérdemelném „a már megint hazabeszél” minősítést. így csupán any- nyit: ha .„én lennék” a Ma­gyar Atlétikai Szövetség, ha­bozás nélkül felajánlanám Mískolcnak az 1988-as fel­nőtt OB-t. Biztosra veszem, hogy meg is teszik. Ha pe­dig nem, akkor csak az a cél vezérli majd a testületet, hogy más vidéki fellegvárak­nak is lehetőséget adjon. * Tudósításomban leírtam: felemás volt ez az GB, dia­dalokkal (négy országos csúccsal, melyek közül kettő hallatán a világon is fel­kapták a fejüket) és halvány teljesítményekkel. Bizako­dom, optimista vagyok, hi­szem, hogy a magyar atlé­tika elindult a lejtőn. Még­hozzá felfelé. Az kétségtelen, hogy az elmúlt évek (évtize­dek?) nem kényeztették el a „királynő" híveit. Elszoktunk a sikerektől. A sportolók egész egyszerűen mindent megtettek annak érdekében, hogy ne bízzunk bennük. „Méltó” partnerekre talál ■ tak az edzőkben, vezetők­ben, azokban, akik a sport­ág jelenéért, jövőjéért fele­lősek. Felmenteni tehát sen­kit nem lehet. Az objektív és szubjektív tényezők ta­nulmányozása, az edzésmód­szerek elemzése, a kereseti lehetőségek alapos elemzése eddig nem vitte előre az ügyet. A miskolci OB ebből a szempontból felcsillantot­ta azt a bizonyos reménysu­garat. Mert, aki — picike túlzással — világra szóló eredményt szállított, az nyilván többet és jobb szín­vonalon dolgozott, mint a társak. Példája pedig raga­dós lehet, hiszen a szakem­berek és a versenyzők kö­zött egészséges rivalizálás azért még létezik. * Mi volt az OB legnagyobb hibája, hiányossága? A ki­számíthatóság. Erről beszél­tek a szakemberek. Várat­lan eredmény alig született. A döntők előtti rajtlistát át­böngészve, az atlétikában járatosak bátran megtippel­ték a végeredményt, és négy­ből háromszor biztosan jól „totóztak”. Maguk a ver­senyzők mondták: az OB- kon ne várjunk nagy ered­ményeket, mert csak a győ­zelem a fontos, az idő, a méter (a végtermék) nem számít. Lényeg a taktika, az ész, a furfang, a rafinéria. Ezek döntenek. Többségében ' így alakult, taktikai hábo­rút láttunk, talán többet is a kelleténél. De a többi via­dalon (a válogatott verse­nyeken, a „kis-” és „nagy­díjakon”, emlékeseménye­ken), az úgymond tét nélkü­li rendezvényeken már ug­rani, dobni, futni kellene. Nagyot, nagyokat. És kide­rül: sem ezen, sem azon nem megy a verkli. * Mit tesz a Magyar Atléti­kai Szövetség azért, hogy a sportágat felzárkóztassa az európai színvonalra, hogy a „királynőt” újra visszavezes­se az őt megillető trónra? Jó alkalom kínálkozott arra, hogy mindezeket megkér­dezzem az elnöktől, dr. Bé­kési Lászlótól. — Mindenki kíváncsi erre, teljes joggal, hiszen ez így természetes — szögezte le. — A MASZ nem ül ölbe tett kézzel I Olyan szabályozó azonban nincs, amelyik cso­dát teremt, képes pótolni az elmélyült egyesületi munkát. Mi a szervezés terén, aztán az adminisztratív csatorná­kon keresztül befolyásolhat­juk a sportágat, odafigyelhe­tünk a menedzselésre, a te­hetségekre, a doppingra és így tovább. Nézzük a konk­rétumokat. Az ifi EB-n pél­dául négy érmet gyűjtöt­tünk. Külön stábot állítot­tunk a legjobb versenyzők­re, figyeljük, hogy ne mond­jam: „babusgatjuk” őket. A hazai menőknek igyekszünk mindent biztosítani, beleért­ve a magyar és külföldi edzőtáborokat, a magaslati felkészülés lehetőségét. a legjobb edzőket, a nyugodt egzisztenciális körülménye­ket. Támogatjuk a sikeres műhelyeket, szeretnénk tu­datos átigazolásokkal azok­ba áramoltatni az ügyese­ket, a fejlődőképeseket. Ál­landóan finomítjuk, csiszol­juk ösztönzési rendszerün­ket, létrehozzuk a pénzdíjas magyar Grand Pirix-t. Nem feledkezünk meg a sportág szakadatlan népszerűsítésé­ről, felkaroljuk a vidéket, mert az atlétika gyökereit nem a fővárosban kell ke­resnünk. Roppant lényeges: tűzzel-vassal irtjuk a dop­pingot, nem hagyjuk félre­vezetni magunkat, tiszta po­zíciókat akarunk teremteni. Az egyesületeket pedig arra biztatjuk, hogy a hobbiból atlétizálók számára ne te­remtsenek ideális feltétele­ket, a középszerűeket ne fi­nanszírozzák. Adjanak töb­bet — és nem elsősorban a pénzre gondolok — a kivá­lóknak, hogy még kiválób­bak legyenek, hogy eredmé­nyesen vegyék fel a versenyt Európa és a világ menői­vel. * A DVTK-sok értékelésére a megbízott vezetőedzőt, Mo­hácsi Évát kértem: — Várakozás alatt egyik sportolónk sem szerepelt. Ez azért lényeges, mert bizo­nyítja: versenyző és edző egyaránt komolyan vette az OB-t, a felkészülést. Ami az eredményeket illeti: a három aranyéremmel és a sok ér­tékes helyezéssel elégedett vagyok. Név szerint Veréb- néről és Bereczkyről kívá­nok beszélni, az előbbi bi­zonyított, az utóbbi pedig újra életre kelt, és talán végleg egyenesbe kerül. * Az OB meghitt pillana­tokkal is megajándékozta a szemlélőket. Valamennyi né­ző láthatta, amint az apa, a hivatalos közreműködő (Fa­zekas Miklós) magáról telje­sen megfeledkezve, a pályá­ról biztatta a lányát; ami­kor a vezető (Tóth Lajos) „helybenfutással segítette” a sportolót (Bereczky Jóskát), hogy legyen ereje az utolsó métereken; amikor a szak­osztályelnök (Farkas István) jókora puszit kanyarintott a kétszeres nyertes (Verébné) homlokára. Küzdelem ide, tét oda, volt tehát ennek az OB-nak emberi arca is. Kolodzey Tamás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom