Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-20 / 196. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. augusztus 20., csütörtök BÁNK BÁN A vendégek a vendéglá­tók. Legalábbis abból gon­dolom, hogy mire a megbe­szélt időpontban kollégám­mal betoppanunk a miskolci műteremlakásba — a négy vologdai művész ideiglenes otthonába — már terített asztal vár minket. Jelena kérdez, Szergej Veszelov pe­dig néhány percre eltűnik, hogy odakészítse a kávét és a teavizet. Augusztus máso­dikén érkeztek; Jelena Bori- szovna Szavina művészettör­ténész, Jan Julianovics Kri­zsevszkij, Szergej 'Boriszovics Veszelov és Szergej Mihaj- lovics Ijevlev festőművészek. Ahogyan Jelena kedvesen bemutatta őket, mindhárman igen tehetségesek, „értékelik” őket, azaz műveikkel nem­csak a kiállítótermekben le­het találkozni, de a folyóira­tokban is, sőt múzeumokban is. Krizsevszkij elsősorban a lelki problémákkal foglalko­zik, Ijevlev minden anyag­Henrik Svane 41 éves. Az egyetemen zenét tanult. A zongora nagy barátja. Gon­dolom, ők ketten sdkra vi­hették volna, Henrik tehát és a zongora. Henrik Svane mindemel­lett közösségi érdeklődésű ember. Nem elégíti ki egy hangszer. Sok-sok éjszaka, sok-sok találkozás és beszél­getés gondolatában odáig ju­tott: elmegy Jyíllamd déli vi­dékére — ott született — és éppen Tofithmd városaiban keresi meg a tanács veze­tőit az ötlettel. Azzal az öt­lettel, hogy alkalmas lenne a hely egy népfőiskola lét­rehozására. E népfőiskolán zenét és színházait „gyako­rolhatnának” azok, akiknek Van ilyen ambíciójuk. „El- fogadják-ie?” az ötletet. „Él.” — mondták a város vezetői, és már csak alkalmas épü­letet kellett nézni. És per­sze pénzt is keríteni az in­dulásihoz, az épület ottho­nossá tételéhez. Azt mondja Henriik: „Tőiké kellett. De honnan vegyük? Azt talál­tuk ki, hogy a gazdagabb emberekhez fordulunk egy felhívással. Azokhoz, akik szeretik a zenét és a szín­házat. Arra kértük őket, hogy támogassák, egy új népfőis­kola létrejöttét! Nem bíztuk mindezt csak papírra és le­írt felhívásra. A barátaim és én sóik ember,t kerestünk meg személyesen, elmondtuk a terveinket. Soha még ilyen ügyre nem adtaik Dániában annyi pénzt, mlint ennek a népfőiskolának a megszüle­tésére: 2 millió 500 ezer ko­rona jött össze!” (Ha érde­kel valakit, hét forinttal kell ezt megszorozni) ... Dániában — a szó nemes érteimében — nagy kultu­sza van a népfőiskoláknak. Jelenleg több, mint száz mű­ködik. A toftlundi — Den ban otthon van, Veszelov pe­dig igazán érdekes egyéni­ség, ikon-restaurálással fog­lalkozik. Mindhárom festő először élvezi az észak-magyarorszá­gi képzőművészek vendég­szeretetét, de nem idegen­ként érkeztek hozzánk. Jö­vőre lesz tízéves a vologdai és az észak-magyarországi képzőművészeti csoportok együttműködése, onnan is többen jártak nálunk, tőlünk is sokan megfordultak már náluk. S ahogy az már len­ni szokott, sok-sok órát be­szélgettek át, barátságok szövődtek, iűgyhogy vendége­inket most sokfelé várják műteremlátogatásra, baráti eszmecserére. Bizony szeren­cse, hogy egy hónapot tölte­nek nálunk, mert így a ba­ráti meghívásoknak nem kell nemet mondani. Hiszen sok minden más programot is előkészítettek nekik a ven­déglátók. Az első két héten Sonderjydke Hojsikole for rnusilk og teater — három­éves. A fiiaitailoik közé tarto­zik tehát. Áim így is nagy a vonzereje; szerte az or­szágban ismerőik, külföldről is vannalk jeHentikezők kur­zusaikra. A népfőiskoláikon egyébként 17 éves kortól .ta­nulhat, ismerkedhet, gyako­rolhat, fejleszthet képességet, hozhatja .magáit „rendibe” va­laki. A hallgatói korhatár nem szabott, találkoztunk mi hatvan-lhetven, s még több évesekkel is (erről majd .ké­sőbb) ... A toftlundi népfőiskolán 65-an vehetnek, részt egy- időben a nydlc hónapos kur­zuson. Arról, hogy kit vesz­nék fel, az igazgató dönt. A jelentkező benyújtja a szük­séges irományokat, önélet­rajzot ad, aztán elbeszélget­nék véle. Ennyi — mondja Henrik Stvane — elég ah­hoz, hogy dönteni lehessen. Űg.y tetszthet, diktatórikus dolog ez. Henrik csak rázza a fejét. — „Éppen elég in­formáció az, amit a leírt el­képzelésekből, a vágyaikból és a beszélgetésből kapok. Ami pedig a lényegét illeti, szabad a pálya. Vagyis: nincs eleve elrendelt tananyag. .Ezt sem én, sem a többi tanár nem szabja meg. Egy pi.ng- po.ngmeccslhez tudnám .ha­sonlítani a dblgot: a diáik te elmondja az elképzeléseit, a tanár is, így alakul majd ki, hogy ez a 65 ember mit csinál nálunk a nyolc hó­nap idején. Mindenki elké­szíti a maga egyéni tanul­mányi tervét, heti 14 órá­ra ... ” Az idén „.végzettek” közül a színházasok a Ham,lettel foglalkoztak. Ami azt je­lenti : ismerkedtek a kor tör­ténelmével, a korszak gaz­dasági, 'kulturális életével, Shakespeare munkásságával a megyénkben barangoltak, megfordultak a legszebb tá­jainkon, felkeresték műemlé­keinket és irodalmi emlék­helyeinket is, ezekben a na­pokban pedig a nógrádi Mát- raalmáson dolgoztak a mű­vésztáborban. Siklósi László, a területi szövetség művésze­ti titkára mondta el, hogy nem véletlenül volt ez a ki­ruccanás. (Még Egerben is eltöltenek majd néhány na­pot.) Az együttműködésben az észak-magyarországi cso­port vesz részt, az pedig Nógráddal és Hevessel tel­jes. Mátraalmáson egyébként dolgozni fognak a művészek együtt a magyar képzőművé­szekkel. Persze eddig sem pihentek. Jelena Szavina mondta el, hogy egy ilyen alkotótáboro­zás fő célja mindig, a másik művészeti életének megisme­rése. Annak kitudása, mi­lyen gondolatok foglalkoztat­ják az itteni művészeket, s és így tovább... A zené­szeik Mozart Varáasfuvolá- jáit választották, hasonló ^környezettben” ... ÉB fontos dolog: a nyolc hónapos kur­zus végén, a színházasok is, a zenészek is bemutat jáik a műveiket. Vagyis produkál­nak. Toffitllund városa tehát ezt is „megnyerte” azzal, hogy belfogad,ta a n'épfőisko- lásoikat. De neim csupán Toftlundiban tudják megmu­tatni magúikat a népfőiisko- lások, Dá nia-szerte kapnak lehetőséget (a profi színhá­zak, intézmények sem ráz­zák le őket, mint szegény rokonokat) a bemutatkozás­ra. Henriik Svane: „Mi nem szakképzést adunk. Ha rö­viden kellene a lényeget mondani, azt mondom: ez a népfőiskola emberi, szociális képzést ad azoknak, akik részt vés,znék a kurzusain­kon. A mi népfőiskolánk lé­nyege az, hogy az egész .em­bert alakítsa! Fiatalok jön­nek hozzánk. Tele vannak problémáikkal. Minden lehe­tőséget meg kell adnunk ne­kik, hogy ezeket a problé­máikat megbeszéljék egymás­sal, megtárgyalják a taná­rokkal. S van egy érdekes­ség nálunk: tudott dolog, hogy a zenészek együttes­ben élnek, gondolkodnak, dolgoznak. A színház inkább egyéni ügy. Kiderült, nagyon jól házasítottunk itt Tóit- lundiban; lehetőségét adunk arra, hogy megtanulják egy­más munkáját becsülni. Le­hetőséget kapnak arra, hogy megismerjék a másik «-szen­vedését«, amíg a dolog lét­rejön ...” Elmondta az igazgató azt is, hogy rengeteg az ener­gia ezekben a fiatalokban (többségbén ők vannak je­len a nyolc hónapos kurzu­son), s a népfőiskolának azt hogyan kapcsolódnak azok a valós élethez. Ehhez persze az embereket, a tájat is meg kell ismerni, együtt ke­rek az egész. Ami egyébként személy szerint őt illeti, nem kevés megoldandó feladata van. Hiszen elő kell készíteni a jubileumi kiállítást. Nem panaszként, inkább tényként említette Jan Julia- ríovics Krizsevszkij, hogy „sűrű” programot állítottak össze vendéglátóik. Így azu­tán az élmények inkább ka- leidoszkópszerűen villannak fel, idő kell, amíg leüleped­nek. „De a legszebb, a leg­jobb benyomásaink vannak idáig” — mondja. Szergej Mihajlovics Ijevlevet a szó szoros értelmében minden érdekli, a növényzet, a ter­mészet, a sokféle fafajta és főleg az emberek. S úgy ér­zi, az ilyen élményekre azért is szükség van, mert ha más népet megismerünk, a ma­gunkét is jobban értjük. Szergej Boriszovics Veszelov — idővel a tea is elkészült, oroszosán erősre — azt mond­ta, náluk otthon sokat ír­nak, sokat beszélnek rólunk. Gazdaságunkról, politikai életünkről. Öt ez érdekli, jó volt személyesen tapasztalni a hallottakat. De ami még foglalkoztatta és foglalkoz­tatja, az az emberek közötti viszony, s úgy látja a ma­gyarok szívélyesek egymás­hoz. S azután azt sem utol­só dolog megfigyelni, hogy milyen kapcsolatban van egymással ember és termé­szet. Az emberek különbözőek, pláne a művészek. Van, aki mindent — akár egy napló — lerajzol, más csak néhány skiccet készít, a többit bel­ső fénykép őrzi. Van, aki a megélt élményt gyorsan meg­festi, másnak talán évek múlva tér vissza... De azt mondják, időtálló élménye­ket szereztek. Mi pedig vár­juk majd azt a jubileumi kiállítást, tíz év művészi s emberi mérlegét. kell felvállalnia: a jó ener­giákat szabadítsa fel ezek­ben az emberekben! Mon­dott még megszívlelendőt: a tanárnak is az ad, az adhat a munkához energiát, hogy részesévé válik az egyes em­ber kiteljesedésének; része­se problémái megoldásának, eredményei Sikerének. — „Nekem — mondja Henrik Svane — életformám az, hogy tanítóik, hogy vezető­je vagyok ennek a népfőis­kolának. És soklait adunk ar­ra, hogy az itt tanító em­berek teljes létükkel kötőd­jenek az intézményihez. Ez azt jelenti, hogy az egész család tagja ennék az isko­lának, az óráikon kívül is itt élik napjaik jelentős ré­szét. Roppant fontos dolog­nak tartjuk a két ember kö­zötti beszélgetést. Ügy kell ezt érteni, hogy lehetőséget kap a diák, hogy diáktársá­val beszélgessen; a tanár a diáikkal szót váltson; a diák az igazgatóvál, a diák a konyháiban dolgozókkal, és így tovább ... Fontos dolog ez, nevelési alapállásunk fel­kiáltójele! Itt azt topja meg nyolc hónap alatt a hallga­tó, aimii az érdeklődésének megfelel. Hogy ezt a lehető­séget mennyire használja sa­ját javára, csak rajta mú­lik ...” Már szóiitaim korábban e népfőiskola mottójáról, pla­kátjáról. „Amusez-vous bi­en!” — Szórakozzatok jól! Azt is lejegyezhettük: azok­nak a zenészeknek, azoknak a színházi deszkákra kiál­lóknak, akik itt részt vesz­nek egy nyolc hónapos kur­zuson, megtanítják: „Bár­hol muzsikálsz, vagy ját­szol, ne az épület körül­ményeivel törődj! Hogy ez se jó, még az se szuper... Egyet végy figyelembe: akik a nézőtéren ülnék, azok sem ostoba, buta emberek, azok is tudnak valamit! A szín­pad itt is színpad! Ne saját magad respektáld tehát a tudásoddal, legalább ennyi­re azokat is, akik lent ül­nék a nézőtéren! Csak így lehetséges, hogy te is, ők is jól érezzétek magatokat!” T. Nagy József Bőnk bán (Blaskó Péter) Nagy nemzeti ünnepünk előestjére nagy nemzeti drámánk televízió-változatát tűzte műsorra a Magyar Te­levízió. Túlzás nélkül mond­ható: a mű méltó az alka­lomhoz. A két és fél órányi terjedelmű tévéváltozat alig­hanem százezrekhez, vagy éppen több millió néző­höz közvetítette Katona Jó­zsef halhatatlan művét, köz­tük — félek — sokan a fel­nőttek között is most ismer­kedhettek meg először ezzel a remekművel. De kongeniá- lis tolmácsolásban. A Bánk bán értékeinek méltatása talán szükségte­len, hiszen az 1213-iban tör­tént esetet feldolgozó drá­ma, a királyt helyettesítő Bánik bosszúállása az ország népét semimibevevő és az ő feleségét, Melindát öccse, Ottó kezére játszó Gertrudis királynén, iskolai (tanulmá­nyokból, a képernyőn is lá­tott operaváltozatból, koráb­bi színházi előadások közve­títéseiből szinte minden ér­deklődő előtt ismert lehet, a kvalifikáltabb néző pedig nemcsak olvasta, látta, ha­nem sokat tanult is róla. Mégis van ezzel az új té­véváltozattal kapcsolatban elmondani való. Például az, hogy mai közönségünk a legteljesebb szövegű Bánk bánt élvezhette és élvezheti feltehetően rendszeres idő­közökben visszatérő ismét­lések során. A színházi elő­adásokon ugylaniis mindig al­kalmaztak szöveghúzásokat, törléseket, már csak az idő­terjedelem miatt is, s ezzel bizonyos mértékig át is ren­dezték a mű hangsúlyait. Voltak a dráma több mint másfél évszázados életében olyan előadások, amelyek­ben szinte Gertrudis ma­gasztosult tragikus hőssé; voltak előadások, amelyek­ben az ötödik felvonás sű­rűit össze pusztán a művet lezáró epilógussá. Itt vi­szont a lehető legteljesebb szöveget kapjuk, s ennél­fogva a jellemek kibontása, a történések értelmezése is legközelebb áll az íróhoz. A Szőnyi G. Sándor ren­dezte Bánk bán főalakja természetesen maga a cím­szereplő. Ez a Blaskó Péter formálta Bánk azonban nem azonos régebbi korok dü­börgő, félistenszerű hősei­vel, hanem ember, igen sok­féle kötöttséggel és érzelem­mel. Kötődik elsősorban ha­zájához, királyához, akinek legmagasabb rangú embere, távollétében — mint a drá­ma történésének idején is — helyettese, „a király ké­pe”. Kötődik népéhez, amelyből származik, s amely­nek sorsával magas hivata­lában is együtt érez, noha nem ismer minden bajt, s ha ismer is, befolyásolja királyához való kötődése. Igen érdekes például a Ti- borccal való első találkozá­sában a két ember vallomás­szerű beszélgetése, hiszen Tiborc — ebben az előadás­ban viszonylag fiatalabb em­ber, Koncz Gábor igen jó alakításában — panaszával és abban a megsanyargatott egész magyar nép zokszavá­val szemben a bán is sorol­ja bajait. Mintha két egy­másra talált ember panasz­kodna egymásnak. És ter­mészetesen kötődik Bánk fe­leségéhez, a Spanyolország­ból menekült Melindához — Szirtes Ági játszotta — és fiacskájukhoz is. Érzi, tud­ja, hogy Petúr bánnak — Kállai Ferenc remeklése — és a többi pártütőnek igaza van, mégis csillapítani igyek­szik azokat, mert felkent ki­rálya ellen nem lázad. Egyé­ni féltékenység lenne hát a mozgatórugója végzetes tet­tének, csalt Melinda meg- becstelenítését akarná meg­bosszulni? Aligha! Hiszen már régóta küzd benne a nemzetét ért sérelmekért tenni akaró és a királynak tett esküvel kötött ember, s a közéleti ember, meg a szerető férj sem választha­tó ketté benne. Sőt, az utób­bi inkább sarkallja tettre az elsőt, a közéleti embert, így következik be a Gertrudissal — nagyszerűen formálja meg Almási Éva — való számon- kérő vita során, hogy az el­lene rántott tőrt a népének oly gyűlöletes koronás asz- szony ellen fordítja. Pontosan így történt-e minden II. Endre király tá­vollétében, majd hazaérke­zésekor, már nem tudható. Tény, hogy Gertrudist le­szúrták és a történelmi ese­mény ebben a formában örök­lődött, majd Katona drá­májában „hitelesítődön”. Kö­zömbös is, hiszen nem do­kumentumjátékról van szó, hanem drámáról. Azt írtam feljebb, hogy kongeniális tolmácsolásban került képer­nyőre nagy nemzeti drá­mánk. Igen, mert Szőnyi G. Sándor és alkotó csoportja — mindenekelőtt kiemelendő Ráday Mihály operatőri munkája, amely az egész té­véjáték hangulati, látványi milyenségének legfontosabb meghatározója — kitűnő munkát végzett. A sok és sokféle helyszín, a palota­belsők és zord téli tájak, a hitelesnek érződő környezet előterében ügy pergett le, a hosszúsága ellenére mindvé­gig feszült, pillanatnyi lan- kadás nélküli dráma, hogy a már lehető legteljesebb szö­veg és az azt kiegészítő já­ték segítségével a Katoná­hoz leginkább hű Bánk bánt kapjuk. Blaskó Péter azt a Bánkot jelenítette meg, aki­ről fentebb részletesen szól­tam. A néhány hónapja még miskolci művész ezzel az alakításával vitathatatlanul feliratkozott hazai nagy mű­vészeink közé. Almási Éva, Koncz Gábor, Kállai Ferenc kiemelkedő alakításait már említettem, de melléjük kell sorolni Szilágyi Tibor (iBi- berach), Raksányi Gellért (Mikhál bán), Lukács Sán­dor (II. Endre) remek sze­repformálásait is. Ottóként Bubik Istvánt láttuk. És el­ismerés illeti a sok-sok .ki­sebb szerepet játszó színészt, a tervezőket, a tévéjáték minden .közreműködőjét, nem utolsósorban kitűnő drama­turgi munkájáért Kocsis Ist­vánt, hogy Szőnyi G. Sán­dor rendezői elképzeléseit így magukévá tették és bá­mulatos művészi összmun­kával ilyen Bánk bánt te­remtettek a képernyőre. E mű méltatása szétfeszí­tené a szokásos heti tévéi- kritikai jegyzet kereteit. Kü­lön kellett és másképpen szólnom róla. Most, .nemze­tünk nagy ünnepén... Benedek Miklós Csutorás Annamária Fotó: Laczó József Dániai útijegyzetek (3.) i | Vendégeink és vendéglátóik. A képen (balról jobbra) J. I. Krizsevszkij, Sz. M. Ijevlev, Siklósi László, J. B. Szavina, Sz. B. Ve szélöv és Tóth Imre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom