Észak-Magyarország, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-11 / 162. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 10 1987. július i1., szombat Hit bír el egy Tizenhat sportcsoport — Fejlődik az MMSE Halványuló emlékforgácsok Matyóor- szág főváro­sát sóik min­denről, leg­főképpen persze való­ban párját ritkító nép- művészeti termékeiről, no és az or­szághatáro­kon túl is jól ismert für­dőjéről emlegetik. Milyen helyet foglal el a képzelet­beli ranglistán a sport? Iz­galmas kérdés, a válasz azonban aligha festhet rózsa­színű képet. Bizonyára eltelik még jó néhány esztendő, amíg ki­harcolja magának a város­ban azt a helyet a sport, amelyet mostanság egyre in­kább szükségszerű követel­ményként állít elénik az élet. Nem is olyan régen, má­jus végén ülést tartott Me­zőkövesd Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. Napi­renden szerepelt többek kö­zött az a jelentés, amely a testnevelés és a sport .helyze­téről, a továbbfejlesztés fel­adatairól, különös tekintettel a diáksport újjászervezésé­ről szólt. A téma izgalmas, barangolásunkhoz Palatics József spor.tfelügyelő és Marton János, a Mezőköves­di MSE ügyvezető elnöke nyújt segítséget, ad egyfaj­ta „kapaszkodót”. Nos: a vá­rosban kedvező szemléleti változás tapasztalható a di­ák- és a versenysportban egyaránt, a tömegsportban ugyanakkor nem kielégítő az előrelépés. Gondot olkoz a lakosság testedzési és spor­tolási igényeinek fokozottabb mértékű felkeltése. A sport­mozgalom fejlődését, az egészségmegőrzési szemlélet kialakulását alapvetően az iskolai testnevelés és sport határozza meg. Mezőköves­den a tanulóik rendszeres testedzése biztosított (kötele­ző órák és szervezett tömeg­sport-foglalkozások), de nem hallgatható el, hogy a fi­zikai képességék fejlődését, az életkornak megfelelő igénybevételt még nem ér­ték el minden oktatási in­tézményben. A megkedvelte- tés sokat javult, az igénnyé fejlesztés kívánnivalókat hagy maga után. A tárgyi feltételek az utóbbi öt évben nem javul­tak. A szabadtéri létesít­mény-ellátottság mindössze 30, a fedett létesítményeké 36 százalékos. Nagy gondot okoz a lakótelepi csarnokok, termek hiánya, ráadásul .ke­vés a játszótér, ezek több­ségében mindössze homoko­zásra és hintázásra nyílik lehetőség . .. Grund, szabad­terület, „dühöngő”? Egyelő­re csak a vágyakat növelő tényezők. Középfokú iskolába 1125- en, általánosba 2149-en jár­tak. Hat intézményben 15 testnevelő tanár dolgozik, az általános iskolában 39-re csökkent a felmentett tanu­lók száma. Javul a munka minősége, ezt igazolják a különböző megyei és orszá­gos versenyeken elért ered­mények. A hat diáksportkör­nek a tanulók 60 százaléka lett tagja. Igyekeztek olyan testedzési lehetőségeket biz­tosítani a tanulók számára, melyek iránt a legnagyobb az érdeklődés. Ezért hívták életre a sportcsoportokat, összesen 16-ot. A nevelési- oktatási intézmények torna­termeinek, sportcélokra szol­gáló helyiségeinek az iskolai és diáksport céljaira történő jobb kihasználásához szük­séges anyagi eszközök bizto­sítása érdekében Mezőkövesd iskolái együttműködési meg­állapodásokat kötöttek üze­mekkel és vállalatokkal. Cserébe biztosítják a torna­termek lakosság által törté­nő igénybevételét. Tényként kezelhetjük, hogy jövő év szeptemberé­től a kötelező testnevelés­re fordított idő 3 órára emelkedik az általános és középiskolákban. Ez magá­val hozza a tárgyi és sze­mélyi feltételek bővítését, ■amelyre időben fel kell itt is készülni. Többek között ezért is könyvelhetjük el ör­vendetes tényként: megépül a városi sportcsarnok, va­lamint a szakmunkásképző intézet és a Petőfi Sándor általános iskola tornaterme. A másik oldal: az I. László Gimnázium és Szakközép­iskola 26 tanulócsoportjában tevékenykedő 650 diák ré­szére a meglévő kisméretű tornaterem és tornaszoba már most sem megfelelő .. . Szükségesnek mutatkozik egy bitumenes kézilabdapálya építése (a Győrffy István Általános Iskola udvara al­kalmas rá), ehhez azonban területbővítés párosul. Mezőkövesden megszervez­ték az úszásoktatást. A má­sodik osztályos tanulókat szeptemberben és májusban tanítják úszni a hőfürdőben. A többség megkedveli a vi­zet, célszerűnek mutatkozna, hogy később rendszeressé váljanak a foglalkozások. Ezek után pedig tegyük mérlegre az MMSE tevé­kenységét. A Mezőkövesdi Munkás SE rövid múltra tekinthet vissza, hiszen csak 1975-ben alakult. Hét szak­osztályban (atlétika, kézi­labda, ökölvívás, labdarúgás, női röplabda, torna és sakk) nyílik alkalom a sportolás­ra. A klub eredményesen munkálkodik, amit jelez, hogy 283 aktív sportolójuk évről évre jobb helyen vé­gez a megyei összesített rangsorban. (Ez csak egy- fajta mérce, de kisvárosról lévén szó, aligha lenne helyes országos viadalokon való helytállást számon kérni a kövesdiektől.) A klub veze­tése támogatja a szabadidő- sportot. Hétfőn és szomba­ton a lakosság rendelkezésé­re bocsátja a létesítményt. Pillanatnyilag a szervezési munkában az MMSE nem tudja magát képviseltetni (személyi feltételek hiányá­ban), de több kiemelt ren­dezvényben játszott szere­pet. Tor.naünnepély, ház­tömb körüli futóverseny, munkahelyi olimpiák jelzik a sort, de a lista nem tel­jes. A városban 3 sportág­ban (.asztalitenisz, sakk és labdarúgás) folyik szervezett keretek közötti csapatbaj­nokság. Négy más sportág­ban esetenkénti viadalokra .kerül sor. A versenysport utánpótlásának biztosítása érdekében a Mező Ferenc Általános Iskolában sportta­gozat működik. A testneve­lés tagozatos iskolák között íBorsodhan a harmadik he­lyen rangsorolták. Legered­ményesebb sportolója Füge- di Csaba, aki aranyjelvényes atléta és a magyar serdülő- válogatott tagjaként részt vett a Kubában megrende­zett Pajtás Béke Kupán. Tavaly elnyerte a Magyar Népköztársaság Jó tanuló — jó sportoló kitüntetését, har­madik lett az úttörő-olim­pián. Ez utóbbi rendezvé­nyen az iskola többtusacsa- pata is felállhatott a dobo­góra. Az egyesület serdülő tor­nászai valamennyien a Me­ző Ferenc Általános iskola tanulói közül kerülnek ki. Hasonlóan jónak minősíthet­jük az utánpótlás-nevelést a Martos Ferenc Általános Is­kolában, amelynek falai kö­zül lett magyar bajnok Bá­rányt Mónika, s lett ezüst­érmes az úttörő-olimpián Bódi Károly ökölvívásban. Az NB II-ben szereplő női röplábdacsapat utánpótlását a Győrffy iskola biztosítja. A férfi kézilabdázók első­sorban a szakmunkásképző intézetből, az atléták pedig jobbára a I. László Gimná­ziumból kerülnek ki. Beszélgetésünk vége felé partnereink úgy vélekedtek: az elért- eredmények megyei szinten elismerést érdemlö- ek. A megalakult diáksport­körök a lehetőségek bővíté­sével hozzájárulhatnak a célkitűzések maradéktalan megvalósításához. Kellő se­gítséggel a kövesdi fiatalok képesek lehetnek arra, hogy ö helyi igényeknek megfe­leljenek, s a hagyományok­ra alapozva a mainál színe­sebb, pezsgőbb sportéletet alakítsanak ki. Negyven esztendővel ezelőtt tör­tént, hogy szolgálati elfoglaltsá­gom, Mező­kövesdre szólított. Zimankós februári napon, ér­keztem oda, hogy aztán 15 hónap múlva, egy májusi napon fájó szívvel hagy­jam ott és térjek vissza Miskolcra. Akkor úgy érez­tem, oda gyökereztem a matyó fővárosba és „extra Mezőkövesd non est vita”. S noha az eltelt évtizedek nagyon is bebizonyították, hogy van élet Mezőköves­den kívül is, ima is külö­nös melegség jár át, ha keresztülmegyek Kövesden vonattal vagy gépkocsi­val, ha pedig odavisz az ütam, fürkészve nézem a szembejövőket, akad-e még ismerős?... Sajnos, na­gyon kevés. Egyre keve­sebb .. Járom a várost, keresem a régi emlékekeit. De ke­vés van belőlük! Laktam az Egri úton, s laktam a zegzugos Orgona-közben, amely akkoriban még kö­vezést, járdát nem ismert, közvilágítást se nagyon, nemegyszer eltévedtem éj­szaka hazafelé menet... Nincs már meg a Hór pa­tak hídja, amelynek kor­látjához támaszkodva a té­len munkanélküli sum- máslegények a napraforgót rágcsálták, köpködték, s természetesen nincs mö­götte Harangi úrnak, a köszörűsmesternek a mű­helye. De hisz’ nincs meg maga a Hór patak sem ezen a helyen! Emlékszem, amikor odakerültem, ak­kor állították helyre a háborús kárt szenvedett hidat, és a budapesl—mis­kolci országút közlekedése egy provizórikus hídon folyt. A Murányi-féle sar­ki hentesüzletnél jobbra kellett fordulni, Ádler La­ci bácsi kocsmája felé, és amíg egy autóbusz átna­vigált ezeken a zátonyo­kon, olyan látványosság volt, hogy mindig tömegek gyűltek össze megbámul­ni. Amikor aztán 1948 ta­vaszán készen lett az új híd, a helyi vezetők azt tervezték, hogy az éppen Miskolcra utazó Rákosi Mátyás kocsija menjen át rajta elsőként. A szép terv azért hiúsult meg, mert egy félnótás szamaras fu­varos, nem győzve kivár­ni az ünneplést, szamár­fogatával elébe vágott az autónak . .. Nézelődöm a város köz­pontjában. Ahol most a művelődési ház áll, ott volt valaha a községháza kicsit földbe süppedt, de nagy kiterjedésű épülete. Ott, annak egyik szobájá­ban álltam egy decembe­ri napon megilletődötten, vendéglőbeli jó cimborám, Vásárhelyi Jóska igazgatá­si osztályvezető előtt, aki ez alkalommal nemzeti színű szalagot öltött ma­gára, és ünnepélyesen kér­deztem tőlem, akarom-e fe­leségül a mellettem meg­jelent mezőkövesdi leány­zót. Akartam. Megkeresem a házat, ahol feleségem, illetve akkor még menyasz- szonyom lakott, amelynek ablaka alatt egyszer éjjeli zene közben az -Ádler Laci kocsmája cigányzenekará­nak nagybőgőse valami gö­dörfélébe esett. De ki törő­dött akkor azzal, hiszen megjelent az ablakban a gyertyaláng!... A ház mel­letti térség, az egykori „kövespiac”, a nem éppen jól sikerült emlékművel, — anno 1947 — ma szép tér, a Neumann és a Stern család háziai helyén hatalmas új áru­házzal. A főútvonal túlsó oldaláról eltűnt régen a Smida-cukrászda, Tóth La­ci fodrászata, meg minden egyéb; ott van most a pártbizottság székháza. Átalakulóban van Mező­kövesd. Városiasodik. Sok az új bérház, a jól terve­zett városkép. De a ha- das települések tája még a régi matyóvilágot tük­rözi sokfelé. .. Magányos fiatalember negyven évvel ezelőtt, a háboró után még alig- alig lélegző Mezőkövesden hová is mehetett volna rendszeresen? Kocsmákba, vendéglőkbe. Igaz, a mun­kahelyen volt étkeztetés, de nagyon egyhangú, min­dig babot .ettünk. Akkor olcsó, és beszerezhető étel volt. Ahol dolgoztam, egy télen 13 mázsa babot et­tünk meg. Ebédre bable­ves, babfőzelék, néha a tetején olajban pirított hagyma, vacsorára valami hígabb bab. Hát persze hogy el-elmentünk kocs­mákba, vendéglőkbe, ebből aztán volt Mezőkövesden bőven. Emlékezetem sze­rint abban az időben Me­zőkövesden a vendéglőket, kocsmákat, meg az úgyne­vezett társadalmi italmé­réseket összeadva, nem ke­vesebb, mint 55 helyen le­hetett berúgni. A már többször említett Ádler Laci-féle vendéglő, Bozó- ki, Értelmes Sándor, Lip­tai Jóska vendéglője vol­tak az „elit” helyek, a többi ilyen-olyan, osztály­ba ugyan még nem sorolt, de különböző rangú kocs­ma. .Nagyon jól emlék­szem az Iparoskor, meg a Matyóház ’ Holló Kálmán utcai söntéseire, s a nagy­hírű Tűzoltóra, ahol Var­ga Matyi bácsi és népes családja mérte az italne­műt, amikor éppen nem tüzet oltott, vagy nem színjálszott, mert hisz’ csaknem az egész család a színjátszásnak hódolt. Pis­ta fia még nemrégiben is ügyködött e mozgalomban. A régi Rákóczi kávéház és étterem helyén ma va­lóban városias tér fogad­ja a látogatót. Aki ré­gen járt Kövesden, fel sem ismerné. S ha már vendéglőkről esett szó, hadd emlékezzek cigány­zenész barátaimra, Farkas Jancsira, aki Bozókinál muzsikált, Beles Jancsira, az Ádler-vendéglő prímá­sára, Kuskira, a csellósra, Zambó Petára, a kontrás- ra, akit öt éve kísértem ki a temetőbe. S nem utolsó­sorban a híres Suha Ba­logh család tagjaira, Jóska bácsira, a facimbalmos népművészre, fiaira, köz­tük a mai világjáró prí­másra, Suha Balogh Kál­mánra, aki már talán mind az öt világrész sok­sok nagyvárosából jelent­kezett egy-egy képes üd­vözlőlappal. Amikor meg itthon van Pesten, a Ro­yal Szállóban muzsikál. Mielőtt a kocsmák sorolá­sát abbahagynám, egyet meg kell még említeni, amelyiknek már a teme­tővel szomszédos épülete sincs meg. Gazdája, Papp Gazsi sok P. Howard-re- gényt olvashatott valaha, mert különben miért is ír­ta volna a gőzfürdőből lett kocsmája cégérére, hogy „Mulató a Vidám Hulla­mosóhoz”? ... Sorjáznak az emlé­kek. Teljesen rendszer­telenül feltolulnak em­lékezetemben például a negyven év előtti június 20-i „Jézus szíve” búcsú színes képei, amikor 46 ezer, többségben színes népviseletbe öltözött hívő jött el az ország messzi tájairól Mezőkövesdre. Az­tán eszembe jut, amikor a város határában a felújí­tott Vondel-szobrot látom, hogy milyen babona fűző­dött ahhoz. Állítólag oda kellett kivinni a legényt, s ha az a lánnyal többször körbejárta, a szobrot, an­nak házasság lett a vége. Igaz, apránként verték szét valakik korábban c szobrot, amit nemrég újí­tottak fel. Hogy miért ver­ték szét, nem tudni... Eszembe jutnak az akko­ri bálok, a magánházak­nál tartott cuhárék, és a matyó virtustól elválaszt­hatatlan szurkálások, ké­selések ... Megint ugrik egyet az emlékezetem. A mai moziban, ami akkor is mozi volt, tartottak min­denféle pártgyűlést, ilyes­mit. Egy alkalommal Nóg­rádi Sándor volt a szónok. Javában beszélt, amikor megérkezett Skarbihecz úr, a fényképész, aki kiváló sakkozó is volt. Három széksorból is felállította az embereket, míg lábakon álló nagy masináját elhe­lyezte, bebújt a fekete le­pedő alá, magnéziumot szórt egy kis szerkentyűre (már mindenki őt figyelte, nem a szónokot), majd fel­szólt az emelvényre: — Pszt, egy pillanatra, most tessék így maradni! — s máris lobbant a magné­zium. Hogy a fotó mi­lyen lett, nem tudom. Egyébként igazolványképe­ket kellett csináltatnunk Skarbinecz úrnál, mégpe­dig hatszor hármas mére­tűeket, amit ő úgy oldott meg, hogy hármunkat egy­más mellé ültetett, csinált egy hatszor kilences képet, és szétvagdalta. Járom a várost, eszem­be jut, hogy amikor a fut- ballpálya még nem a sporttelepen volt, hanem a gimnázium udvarán, egy­szer lovasrendőrök men- , tették ki a bírót a tömeg í dühe elől. Megállók Kis Jankó Bori szobránál, s arra gondolok, amikor megismertem Bori nénit, aligha gondoltuk, hogy be­lőle híresség lesz, szob­rot emelnek neki, meg emlékmúzeum lesz a há- j zából... Járom a várost, felnézek egy-két utcatáb­lára: 1948 tavaszán én is részt vettem a helyi Nem­zeti Bizottság utcanévadó munkájában. Meg sok egyébben is. Nézem az ; embereket. A szemből jö- | vők többsége már azután született, hogy én eljöt- tem. Régi ismerőseim, ba- , rátáim elköltöztek, vagy ; meghaltak. Eisler Miska bácsi, az órás, Pesti Jó­zsef, a patikus az örök i „támpontok” még Köves­den, akikkel negyven év után is mintegy folytatha­tom a régi beszélgetést. Nemrégen halt meg Lu­kács Gáspár tanár úr, Csendes Bandi alig né­hány hete, Hortobágyi Jancsi meg a minap köl­tözött el véglegesen a Bo­gácsi út sarkán lévő te­metőbe. Járom a várost, nézege­tem az utcákat, az embe­reket. Eszembe jut az 1947-es választás, az ak­kori kudarcok, a város fejlődésének szinte végze­tesnek látszó megtorpaná­sa, és a kicsit megkésett magához térés. Eszembe jut, hogy a hároméves terv szívet-lelket melengető iz­galmában éltük azokat az időket, amíg mezőkövesdi voltam ... Nagyon meg­változott ez a város. Van-e valami kis látszatja annak is, amiket én tettem, alig­ha mérhető. De felesleges is . . . Negyven év telt el 1947 óta... Benedek Miklós (doros) Kövesdi utca ■» í\ ' ' ' .i '' , r'/' f fSrS/'Á < ' ' (A mezőkövesdi sorozat fotóit Fojtán László készítette)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom