Észak-Magyarország, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-08 / 159. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. július 8., szerda Fejezetek a Bodrogköz néprajzából Kács Fojtán L. fel». A Napjaink júliusi száma Tréfálkozó kövesd iek Mint szerte a világban, hajdanán'Mezőkövesden is nagy divat volt az április elsejei tréfacsinálás, egymás ugratása. Egy híján negyven esztendeje történt, amiről most megemlékezem. Akkoriban még az volt a szokás, ha valaki meghalt, harangoztak neki, majd a harangozó kiállt a templom tornyának abba az ablakába, amely az elhunyt lakása felé esett, zászlóval a halottas ház felé mutatott és kikiáltotta a halott nevét. A temetkezési vállalkozók pedig megnyomták a bicikli pedálját, nagyszerű versenyeket futottak, s azé lett a halott, aki hamarabb odaért. Nos, az emlékezetes tavaszi délelőttön is megcsendült a harang, a zászló megjelent az ablakban. Adler Laci vendéglője a Juharfa utca elején 1 volt, a Hór patak partján, elég közel a templomhoz, de hiába állt ki az ajtóba, nem hallotta pontosan, ki hunyt el. — Kinek csendítettek, te? — szólított meg egy arról jövő suttyó legénytr" — Kinek? Hát Laci bátyámnak — válaszolt az egyszerűen, majd gyorsan elcsodálkozott, merthogy Laci bácsi nem katolikus, meg, akinek csendíteni szoktak, már nem kérdezősködik. Amikor Adler Laci magához (tért, és némi fröcs- csökkel magát gondolkodóképessé tette, eszébe juttattak,. hogy április elseje van, itt bizony vaskos tréfának esett áldozatul. Ki is tréfálhatta meg? Egyik jó barátjára, Kardos Lászlóra gondolt, akinek a közelben volt a lakása, meg az üvegáruboltja is. Gyorsan a községházára sietett és kidob oltatta, hogy Kardos külföldi exportra macskákat vásárol korlátlan tételben. Még sok fiatal otthon volt akkoriban, nem indultak útnak a dunántúli nagyobb állami gazdaságokba, meg a Svédországba szerződött summások, megindult hát a macskavadászat, meg a befogott állatok hordása Kardoshoz. Tréfakedvelő ember volt Kardos Laci, nem bántódott meg, de egy közös barátjukra, dr. Papp Mátyás orvosra gyanakodott tréfaszerzőként. Nosza, ő mindenkinek azt mondta, hogy valóban átveszi a macskákat, de csak akkor, ha egészségesek, azt pedig dr. Papp Mátyással kell igazoltatni. Kardos boltja és Papp Mátyás la- kása-rendelője között a távolság nem kicsi. A kövespiactól a temetőig, azaz vagy két kilométer. Dr. Papp Mátyásnál aztán megszakadt' a lánc, ő már nem tréfált tovább az emberekkel ... Így ért véget 1948. április elsején a nagy mezőkövesdi ugratássorozat, amelynek szenvedő alanyai végül is a macskákat begyűjtő legények lettek ... De még hetek múlva is bekopogtatott egy-egy háziasszony Kardoshoz, ugyan engedje már szétnézni a rakítárb'an, az ő eltűnt cicája nincs-e a begyűjtötték között. De Kardos már azt válaszolta, hogy macska már nincsen, most tarka lepkét fognak szállítani, de a vasút csak nyitott kocsit tud adni... (bcncdek) v Befejeződött a honismereti akadémia A miskolci Herman Ottó Múzeum .fhéprajzi kiadvá- nyainaik sorában, a sorozat XIX. számmal jelzett darabjaként jelent meg Viga Gyula szerkesztésében — a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Borsod Megyei Szervezetének támogatásával — a Fejezetek a Bodrogköz néprajzából című kötet, az 1986. szeptember 22-én Sárospatakon rendezett tájkonferencia anyaga. A kötet a tájkonferencián elhangzott kilenc előadás anyagát tartalmazza, valamint az utolsóhoz — Janó Ákos: A Bodrogköz néprajzi irodalma —• csatlakoztatva igen gazdag bibliográfiát közöl. A sort Hőgye István bevezető előadása nyitja, amely rövid történeti áttekintést ad és a főbb levéltári forrásokat jelöli. A Bodrogköz népmozgalmáról Siska József beszélt, megállapítva, hogy a terület az újkőkortól napjain, kig folyamatosan lakott terület volt, amelynek népessége a történelmi események és gazdasági lehetőségek változásainak következtében, állandó mozgásban volt; gazdasági és néprajzi szempontból nem tekinthető homogénnek, inkább kontakt zóna az Alföld és Felvidék között, az itt élők anyagi és szellemi kultúráját tekintve többféle hatás alatt állott. Dankó Imre ismertette a terület régi vízrajzát és vízi életét, Cseri Miklós pedig a vidék népi építkezésének tör. — Sokan úgy vélik, hogy a szövetkezeti mozgalomnak a legifjabb ága a lakásszövetkezet, pedig már az 1844. es év végén sok országban működött ez a fajta társulás. A tőkés államok kedvezményes hitelt is biztosítottak a szövetkezéshez, így 1904-ben Angliában 304 lakásszövetkezet üzemelt. Általánossá, azonban csak a két világháború között vált. Hazánkban 1866-ban alakult Budapesten az első, és ma 1107 szövetkezet 265 ezer lakást kezel, üzemeltet az országban — ezzel a rövid történeti áttekintéssel kezdte előadását a Hazafias Népfront Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottsága székházában, Miskolcon, Rozgonyi Ernő, a Szővosz főosztályvezetője, a HNF Országos Elnökségének szövetkezetpolitikai al bizottsági ülésén. Beszélt arról isf'Viogy a jelenleg szövetkezeti tulajdonban lévő lakásoknak mintegy 70 százaléka tanácsi lakás volt, 18 százalékát építették a lakásépítő szövetkezetek és 11 százaléka társasház. Eddig évente közel 7000 lakást építettek a lakásépítő szövetkezetek, most pedig csak 3500 készül kivitelezésükkel. Nincsenek könnyű helyzetben a lakásszövetkezetek. A felújítási pénzkeretet nem lehetett mobilizálni, nem vehettek fel hitelt, csak a tartósan lekötött betétek után kaphattak kamatot. Ezekben a dolgokban a közelmúltban történtek lépések, így talán valamivel jobban tudnak majd gazdálkodni és tervezni is. ténetét vázolta fel, megállapítva, hogy a településrend és építészet összetett, de sok eredménnyel, archaikummal szolgál a kutató számára. Az állattartás, illetve a legelők építményeiről Bodó Sándor, a terület népnyelvi sajátosságairól Kováts Dániel értekezett. Igen érdekes Nagy Géza előadása a tájon korábban honos társasmunkákról, azok kialakulásának szükségességéről, valamint társadalmi közösséget jelentő vonásairól, s érdemes felfigyelni záró megállapítására, amely szerint az emberek élete megváltozott, nincsenek ma már úgy egymásra utalva, mint korábban; azok a munkák is, amelyek régebben vonzották a társas ösz- szejöveteleket, ma már nincsenek meg: „nagyobb a jólét, de társtalanabbak lettek az emberek”. Viga Gyula a pácini Karcsa hasznosítását mutatja be, Janó Ákos pedig — mint fentebb már szó esett róla — a Bodrogköz néprajzi irodalmát. A kötetben található előadások, illetve az egész konferencia anyaga nemcsak a szakemberek érdeklődésére tarthatnak számot, a megyénk, szűkebb pátriánk néprajzi vonatkozású múltja iránt érdeklődő olvasó igen sok új ismeretadalékkal gazdagodhat, ha a Fejezetek a Bodrogköz néprajzából című könyvet végigolvassa. Ügy kell azonban dolgozniuk, hogy ne a tagság zsebét terhelje minden fillér. Az állam nem tudja támogatni, a szövetkezetek ezért olyan önállóságot kalptak, amelyben a végzett munkának bizonyos hasznát a gyai'apodás- ra fordíthatják. Jó lenne elérni, ha úgy tudnának integrálni a szövetkezetek, hogy ne kelljen mindenhol háttér javítóbázist kiépíteni, hanem két-három összefogna és közösen oldanák ezt meg. Van már ilyen kezdeményezés. Ha mindezek a gondok megoldást nyernének, fölélénkülne a szövetkezeti mozgalom, és a színvonal is jobb lenne, mind az építkezésben, mind az üzemeltetésben. Az előadás után Űjj Attila, a fővárosi lakásszövetkezetek szövetségének elnöke beszélt a budapesti szövetkezetekről. Megyénk lakásszövetkezeti helyzetéről Vasas Sándor, a Mészöv lakásszövetkezeti titkára szólt, és elmondta, hogy nálunk 1960-ban alakult meg az első ilyen szövetkezet Miskolcon, 208 lakást üzemeltetett. Ma 69 lakásfenntartó szövetkezet több, mint 20 ezer lakással gazdálkodik. Gondjaik hasonlóak az ország többi részén működőkkel. Munkájúk segítésére a Mészöv a szövetségen belül létrehozott 1975-ben egy önálló titkárságot,'talán ennek is köszönhető, hogy lakásszövetkezeteink országos viszonylatban is jó eredményeket értek el. Folytatja az irodalmi pályázaton díjat nyert művek publikálását a Napjaink. Ugyanakkor közli a pályázók névsorát is. összesen 403, azaz négyszázhárom! nevet. Úgy gondolom, hogy ez a szám, illetve ez a hatalmas közlésvágy megérdemli a figyelmet és a kommentárt. A különböző szimpóziumokon, irodalmi vitákon olykor aggodalmaskodó hangokat is hallani, miszerint ba'j van az író-utánpótlással. Mármint a színvonalával. Tény, hogy a rendszeres folyóirat-olvasó gyakorta találkozhat kócos, kiérlelet'len írásművekkel is. Am, aki belelapozott mái' régebbi újságokba, folyóiratokba, az tanúsíthatja, hogy ez mindenkor így volt. Bizony még a szigorúan magas mércét állító Nyugatban sem csak remekművek jelentek meg. Mégsem irigylem a zsűrit, amelynek ezt a hatalmas masszát kellett átrostálnia, mert gyarló ver- sezeteket, dolgozatokat olvasni (az egyik) legfárasztóbb, leglélekölőbb munka. Lapunkhoz is mindennap hoz valamit a posta: verset, tárca — novella — kezdeményt. Mennyi sértődés, harag származik még a legudvariasabb visszautasításból is! Márpedig valahol meg kell húzni a határvonalat — a közölhetőségét, s nem csupán azért, .mert egy napilap lehetőségei korlátozottak. Miből van hiány? Szabatos magyarsággal, logikus gondolatmenettel megírt értekező prózából. Versíró nemzet vagyunk még ma is, s ezen érdemes elgondolkodni.. A vers ugyanis az indulatok, érzelmek, hangulatok műfaja (a legritkább esetben kapunk meditativ, gondolati költeményeket), holott a mai valóság megítélése szikár józanságot, ítélőképességet 'igényelne. Ezzel nem az indulatok jogosságát kívánom (el)vitatni, de azt is tudjuk az irodalomtörténetből, hogy a kor hangulatát megragadni csak a legnagyobbaknak sikerült. Sok a magánügy írás. Ezen azt értem, hogy a színvonal, a megírás módja nem éri, érdemli meg a nyomdafestéket. Mégsem beszélnék le — jó szívvel — senkit az írásról. Csupán arra hívnám fel a figyelmet, hogy az írás kemény mesterség is. Azaz el kell sajátítani néhány szakmai fogást is annak, aki a nyilvánosság elé akar lépni. Kár, hogy az iskoláinkban megszűntek az önképzőkörök. Köztudott, hogy a legtöbb kamaszban elemi erővel él a közlésvágy — ki ne írt volna tizenéves korában verset a tavaszhoz, őszhöz, a kék szemű kislányhoz, a zord világhoz, amely nem érti, méltányolja a bús kamasz-szívet? A hajdani önképzőkörök fórumot és kontrollt is jelentettek. Nemcsak a vezetőtanár tapintatos bírálata, de — uram bocsá' — a felharsanó, vaskos kamasznevetés is. Voltak tehetségek, akik ettől (a sikerélménytől pl.) izmosodtak meg, míg mások belátták, hogy nekik nem ezen a bizony rögös pályán terem babér. Ettől még kiváló mérnökök, orvosok, tanárok lehettek később. Minthogy nem olvastam, nem tudhatom, milyen volt ez a 403 írás. Minden bizonnyal akad köztük ígéretes, akár közlésre is méltó. A dolog természete szerint az odaítélhető díjak száma véges. A lap eleve csak a legjobbak közlésére vállalkozott, s ez így van rendjén. De ismerve a kezdő költőket — utal erre a szerkesztő jegyzete is — sokan nem nyugodnak bele a zsűri döntésébe. S valóiban, az irodalomban nem úgy működik a mérce, mint az atlétikában, ahol stöpperrel, centiméterrel mérhető a teljesítmény. Ami az egyik szerkesztőnek nem tetszik, tetszhet a másiknak. Emberek azok is. Ezért a visszautasításból sem lehet harag. Ami viszont valóban hiányzik (s nemcsak Miskolcon), az-az értő, „művelt közönség”, ha úgy tetszik a műhelyek, irodalmi, baráti társaságok, ahol — még a közlés előtt — bemutatkozhatna a kezdő írástudó. Lehet, hogy soikan ki se adnák a kezükből az írást, ha a közlés- és szereplési vágyuk máshol (is) kieflégülhetne. Mert — sajnos? — több a vers, mint a publikációs lehetőség. Tudjuk, az irodalom is nagy pazarlással' dolgozik, mint a természet. Nem minden mag hullik termékeny talajra. Mégse szégyellje magát az, aki nem nyert díjat a pályázaton. Már az nyereség, ha valaki megküzd a gondolataival, a tiszta kéz- iiratpapírral, önmagával. Fogékonyabb, gazdagabb lesz még a kudarcéival együtt is. Mert egy percig se feledjük el, hogy fogalmazni any- nyit tesz, mint gondolkodni: ez pedig sose, senkinek se fölösleges, kárba veszett erőfeszítés .. . horpácsi Az elmúlt héten pénteken déliben záróüléssel véget ért Sárospatakon a XV. országos honismereti akadémia. Az ötnapos tanácskozás alatt a mintegy háromszáz résztvevő a honismereti mozgalom időszerű megvitatásán kívül négy tanulmányi útvonalon megismerkedhettek a zempléni, albiaújii, borsodi táj történelmi, irodalmi emlékhelyeivel, a Bodrogköz, Hegyköz, Taktaköz, Matyóföld gazdag néprajzi anyagával, népi építészeti emlékeivel, mai életével. Esténként gyönyörködhettek a pataki vártemplomban rendezett hangversenyen, továbbá megyénk kiváló hagyomány- őrző együtteseinek, valamint a sárospataki Bodrog és a sátoraljaújhelyi Hegyalja táncegyüttes színes, változatos műsorában. A záróülésen Zödi Imre, a HNF megyei titkára elnökölt. Ezen részt vett és felszólalt Garamvölgyi József, a HNF Országos Tanácsának titkára, aki a honismereti akadémiák rendezésének jelentőségét' hangsúlyozva, megállapította, hogy a honismereti mozgalom szorosan kapcsolódik a közművelődéshez, s annak minden területét átfogó ismeretterjesztő tevékenységet is végez. Az egyes témakörök megvitatását és az időszerű kérdéseket tárgyaló szakcsoportok munkáját Kováts Dániel sárospataki és Kovács József zsámbéki főiskolai tanár értékelte, majd Kanyar József, az Országos Honismereti Bizottság elnöke zárszavában összefoglalta a mozgalom további fejlődése, gazdagodása érdekében tett javaslatokat, s kiemelte, hogy emlékezetesen szép és eredményes programot teljesített a XV. országos honismereti akadémia Sárospatakon, ahol minden résztvevő érezhette a történelem nehéz, sűrű levegőjét és a hazaszeretetnek, a szülőföld szereteté- nek ma is ható erejét. A következő évben Komárom megye és Tata város lesz a XVI. honismereti akadémia rendezője és házigazdája. hogy vállalatunk alkatrészéi szervizosztálya július 15-től augusztus 20-ig ARATASI ÜGYELETET TART Munkanapokon 7-től 19-ig, szombaton 7-töl 17-ig, vasárnap 7-töl 15 óráig Telefonszámunk: 41-328 Telexszámunk: 62-240 Az ügyeleti szolgálatot SZÜKSÉG SZERINT MEGHOSSZABBÍTJUK AGROKER VALLALAT MÁLYI (bm) Lakásszövetkezetek gondjai Öregszenek a házak
