Észak-Magyarország, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-07 / 158. szám
1987. július 7., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 fiz Isim és a miskolci rádió MEZŐKÖVESDEN Beteget a vízhez — vagy vizet a beteghez? Cyógyitómunka a mezíkövesdi reumakórházStan így fest az intézmény kívülről. Amikor néhány nappal ezelőtt megérkezett ide, jóformán bénák voltak lábai. Most meg — magunk is láthattuk, amint — hálás büszkeséggel mutatja az osztályvezető főorvosnak, dr. Szász Ferencnek a tétova, bizonytalan, ámde önálló apró mozdulatokat az idősödő asszony. A kórteremben együttérző tekintetek figyelme kíséri a „mutatványt”. Együttérző, hiszen vala- mennyiüket egyazon betegségtípus: reumás-ízületi fájdalmak és az ezzel járó betegségek juttattak ide, a Mezőkövesdi Városi Tanács Kórház- és Rendelőintézetének Gyógyfürdő Kórházába. — A reményre, a bizakodásra minden okuk meglehet betegeinknek — mondja a főorvos, akinek segítségével megismerkedhetünk a kórházzal, a speciális kezelésekkel, terápiákkal —, hiszen a kitűnő gyógyvízen kívül a korszerű műszerek, gyógyító eljárások várják a hozzánk érkezőket. A megyei feladatokat is ellátó intézményben kilenc orvos és csaknem negyven szakdolgozó végzi a gyógyítómunkát. Nagy-nagy türelemmel, hozzáértéssel és pontos diagnosztizálás után, nehogy egy rosszul alkalmazott módszer esetleg további károsodást okozzon a szervezetben. — Az alig egy éve átadott reumakórháznak megye-, sőt országszerte jó híre van. Gondolom, a „telt ház” táblát gyakorta kitehetnék a bejárathoz ... — Borsodban meglehetősen magas a reumás betegségben szenvedők száma. Tulajdonképpen ezért is foglalkoztak a szakemberek régóta a reumakórház létesítésének a gondolatával. Hiszen ezen a környéken eleve adott egy nagy értékű kincs: a gyógyvíz. A nátrium-kalcium-magné- zium-hidrokarbonátos, kénes hévizek csoportjába tartozó víznek különösen magas a szulfidtartalma, mely kiváló lehetőségeket biztosít a reumatológiai-mozgásszervi betegek kezelésében. Hatása szinte egyik hétről a másikra érződik, látható. Jóllehet, a javulás nem csupán a fürdőzéshez, hanem az ezzel párhuzamosan végzett kezelésekhez kötődik. — Melyek közülük a leggyakoribbak? — Az elektro-hydroterápi- ás eljárások, a fizikoterápia. Ez utóbbinál a megyében egyedülálló műszert alkalmazunk. Rendszeres a csoportos és egyéni gyógy- tornáztatás is. — Van-e elegendő gyógytornász a speciális tornák betanításához? — Most még nem okoz gondot a létszámhiány, bár tény, hogy van üres állásunk. Nemcsak Borsodban, az országban is kevés a szakképzett gyógytornász. Sokat remélünk a helyi képzéstől. Ha jól tudom, az idén őszszel már megkezdődik a megyei kórházban. S hogy milyen körülmények között történik a speciális kezelések sora?... A tisztaságtól ragyogó kórház alsó szintjén a strandok kabinjaihoz hasonló fülkéket építettek egymás mellé. Egyiknek-másiknak ajtaján tábla jelzi: „Kezelés van. Ne zavarjanak!” A kis folyosókon elhelyezett pihenőszékeken egy-két beteg várakozik a hívó szóra. Soha nem több, hiszen itt az intézményben precízen, pontosan időzítve történik minden. Ottjártunkkor nép felen volt már a csoportos tornára alkalmassá tett nagyméretű terem, és leengedték a vizet az úgynevezett pillangókádból is, melyet nem kis büszkeséggel mutatott meg a főorvos. A gyógyvi- zes kezelésekről azonban kissé tartózkodva nyilatkozott. — Sajnos, ez már nem házon belül történik. A kórház ugyanis nincs rákötve a gyógyvizet szolgáltató kútra, így hát betegeinket naponta. szállítjuk át a fürdőbe. Két mikrobuszunk van. Többször fordulnak vele, hogy valamennyien hozzájussanak az értékes vízhez, a kád-, a súly- és az iszapfürdőzéshez. — Itt a kórházban járó- képtelen, súlyosan mozgássérültek is vannak, akiknek, hogy úgy mondjam, a „szállítása” bizonyára nehézkes. Hogyan oldották meg? — Bizony a leggyakraib'ban ölben viszik őkét a beteghordozók. Felteszik és leveszik a. kezelésre indulóikat a kisbuszról. Az enyhén szólva áldatlan állapotnál nem tudunk jobbat. Ügy tűnik, még sokáig nem nélkülözhetjük. Őszintén szólva, nehéz elképzelni, mlfyen elgondolások vezérelték egykoron a tervezőiket, amikor a gyógyvíz létére alapozóit t kórház- építési munkálatokból számításon kívül hagyták a vizet szolgáltató kút és az intézmény közötti távolságot, amely egyébként nem sok, mindössze pár száz méter. Ml lehet a megoldás? ... Kézenfekvőnek látszik, hogy: nem a betegeket viszik a vízhez, hanem a vizet a betegekhez, azaz csővezetéket építenek a fürdő és a kórház közé. Ez természetesen meglehetősen költséges beruházás, és kérdés, hogy mikor jut rá pénze a megyei tanácsnak? (Ígéretet ugyan már a közelmúltban kaptak erre vonatkozóan, amint, azt dr. Zelei Borbálától, a Mezőkövesd Városi Tanács Kórház- és Rendelőintézetének igazgató-főorvosától megtudtuk.) Fúrtak már kutat a környéken, az azonban hosszadalmas folyamat, amíg az újabb víznyerő helyet gyógyászati szempontból alalposan megvizsgálják. Egyelőre tehát marad a jelenlegi megoldás, mely még mindig igen jó adottság például ahhoz is, hogy valalmi- féle gazdasági társulás szülessen — a helyi anyagi erők bevonásával, eseltleg kötvények kibocsátásával — arra, hogy a kórház valamennyi szolgáltatása házon és kapun belül legyen. Érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogyan lehetne további fejlesztésekkel, bővítésekkel alkalmassá tenni az intézményt, a Zsónt gyakran látogató külföldi betegek fogadására ... Monos Márta Fotók: Fojtán László Gyógytornászok irányításával végzik a mozgáskészséget javító gyakorlatokat. lerirézetvédelii ■ka a Mohostavaknál Tavaly négy, az idén pedig három turnusban dolgoznak a kelemén Mohos- tavaknál azok a fiatalok, akik a természetvédelem programjából a nehezebb részt is vállalják, a komoly fizikai munkát; térdig gázolva a lápban, vágják a nádat, majd marokra fogva hordják a szárazra. Dr. Gyulai Iván, a Borsod Megyei Természetvédelmi Egyesület elnöke egy csa- padéfcmérővél felszerelkezve indulna a táborhelytől pár száz méternyire fekvő lápokhoz, de előbb még megkérem, mondja el, miért van szükség erre a csöppet sem kellemes körülmények között végzett munkára. — Zólyomi Bálint, az 1920—30-as években írta le, „térképezte fel” a kelemén Mohos-tavak úszó tőzegmohalápjának vegetációját. A közben eltelt ötven év blatt a lápok elöregedése annyira felgyorsult, hogy félő volt, egyik évről a másikra eltűnik a tőzegmohapárna. Az eredeti vegetációs képet úgy tudjuk csak visszaállítani — ezt a korábbi kísérleti parcellákon végzett munkánk bebizonyította —, ha visszaszorítjuk a nádat, megakadályozzuk az elterjedését. A nádat zöld állapotban évente kétszer — júniusban és augusztusban — kell levágni, így öt-hat év múlva elhal, hiszen amíg újra ki nem sarjad, nem tud fotoszintetizálni. A mérések és vizsgálatok azt mutatják, hogy a nádat egyharmadára sikerült visz- szaszorítanunk. El kell végeznünk a lápok tisztítását is, mert a tőzegmoha- párnának a vízszlnttel együtt kell mozognia, nem nőhet le, az úgynevezett szabadvizes lagg-zóna szabadon hagyását biztosítani kell. Ez az öt hektárnyi terület már önmagában is A lápba gázolva kell levágni a zöld nádat... és kévébe szedve a partra hordani. ritkaságnak számít, mert a jégkori maradványok növényzetéből őrzött meg valamennyit. Ritkaság, hogy ilyen tengerszint feletti magasságon, ilyen klímában ez a vegetáció megmaradt. — A téli időszakban milyen kísérletek, mérések szükségesek a Mohosok védelmében? — Ez a munka egy hosszú folyamat. Állandó feladatunk egész évben, hogy havonta ellenőrizzük a csapadékszintet, a vízszintet, kontrolláljuk a kísérleti parcellákat. Folyamatosan vizsgáljuk a mikroklímát. A kutatás feladata, hogy meghatározza, mi az, ami ezt a mikroklímát biztosítani tudja. Az a szerencsénk, hogy birtokunkban vannak azok az adatok, amelyek alapján a mai állapotokat a húszas-harmincas évekbe- niekkel össze tudjuk hasonlítani. — Milyen eredményt várnak? — Az Országos Környezetvédelmi Tanács 1951- ben nyilvánította védetté a Mohosokat. Az igazi munkát mi 1984-ben kezdtük el. Eredeti állapotába nem tudjuk visszaállítani, de megakadályozzuk azt a folyamatot, hogy az úszó tőzegmohaláp víztelen rétláppá, láperdővé alakuljon át. Az elöregedési folyamatot meg tudjuk állítani, sőt még a mainál kedvezőbb állapotot is kialakíthatunk. Körülbelül tizenöt év alatt elérhetjük, hogy az azt követő száz évben csak minimális — tízévenkénti egy — beavatkozásra legyen szükség. — Kik szervezik, irányítják a Mohosok természetvédelmi feladatait, ki finanszírozza a kutatásokat, a táborokat? — OKTH bizonyos fenntartási pénzekből az indulásnál segített. A Borsod Megyei Természetvédelmi Egyesület — mint mondtam, 1984-től — végzi az aktív munkát. A tudományos vizsgálatokat a Herman Ottó Múzeum természet- tudományi osztálya vállalja. A KISZ Ifjúsági Környezetvédelmi Tanácsa szervezi az idejövő közösségeket, és pénzt is ad a táborokra. Most a tatai környezetvédők segítenek nekünk, később szegedi és debreceni egyetemisták, főiskolások, német, holland környezetvédők jönnek. — A KISZ hogyan, miért kapcsolódott be a táborok szervezésébe? — A KISZ ezzel a tábortípussal mintát kíván teremteni. Itt a fiatalok konkrétan tesznek a természetért, közben egyre inkább megismerik azt. Nevelődnék, megtanulják a természettel való együttélés normatíváit. Ebben az országban a KISZ 226 természetvédelmi tábort támogat, de közülük csali néhányan végeznek komoly, „tevőleges” munkát. — Állandó, visszatérő táborlakók, természetvédők, vagy mindig újabb fiatalok jelentkeznek? — Itt most fiatal közép- iskolások vannak, többségüknek valóban új ez a tábori rendszer. Viszont a feladat jellege megkívánja, hogy visszatérő embereink is legyenek. Azt már elértük, hogy egyre többen figyelnek oda természeti értékeinkre. Elértük, hogy természeti kincsekben gazdag tájainkat védetté nyilváníthassuk, sőt — mivel semmi sem emelhető ki a környezetéből — ezek környezete is védett... Most már csak aizt kellene elérnünk, hogy a Földet is védetté nyilvánítsuk ...’ I. Nagy Gabriella > Fotó: Dobos Klára Kihordják a nádat A Kisassionyfa
