Észak-Magyarország, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-27 / 175. szám
1987. július 27., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Nyár, vendégek .Július van, nyár, megállnák minden velejárója. A rádióban, az újságokban a híradások az aratásról, a hosszan tartó aszályról, az üdítőitalok hiányáról, egyes üdülőhelyek túlzsúfoltságáról, és természetesen az idegenforgalomról tudósítanak. Persze, van szó .másról is, például a megujúlá- si, kibontakozási programról, de ebben a kánikulában könnyebb a rendszeresen visszatérő nyári dolgokról beszélni. Maradjunk az idegenforgalomnál- Vagy ha úgy jobban tetszik, a vendégjárásnál. Ez utóbbi nem is egészen azonos az idegen- forgalommal, hiszen ilyenkor szoktak hazalátogatni az óhazába azok a közelebbi és távolabbi, rokonok és barátok, vagy éppen a jó ismerősök, akik ilyen, vagy olyan okkal hagyták el korábban — esetleg sok-sok évtizeddel, vagy akár egy fél évszázaddal korábban is — az országot, sőt azok is. akik már a másodgeneráció tagjaként odakint születtek. Hazajönnek látogatóba, hazajönnek kíváncsiskodva, ki ilyen, ki olyan lelkülettel. Van, aiki csak a rokonaira, barátaira kíváncsi. van, aki az ország mindennapjaira, szeretné megtudni, mi igaz abból, ami odakint hírlik rólunk. Jönnek haza a magyarok, akik talán már állampolgárságukat is régen feladták. de kötődnek ehhez az országhoz. Megőrizve nyelvüket, nagyrészt kultúrájukat, emberségüket. Olyan emberek — beleértve lassan ködbevesző múltjukat is —, akik .mindenkor emelt fővel jöhetnek haza, .mert nem vétettek az ország és népe ellen; mert ők is magyarok, csak éppen máshol laknak és haza is tiszta szándék hozza őket. Közülült néhányan hivatalos vendégszeretetet élveznek, ilyen-olyan érdemek alapján. Mások szállodákban, kempingekben, fizetővendég-szobákban laknak, a döntő többség azonban — mivelhogy több a szerényebb körülmények között élő kinti magyar, mint a pénzben dúskáló — felkeresi rokonait, barátait, s azok vendéglátását veszi igénybe. Igaz, ugyanezek az itthoni barátok korábban náluk éltek családostól egy ideig külhonban. De micsoda különbség az, elfogadni valakinek a vendéglátását Düsseldorfban, Münchenben, Cleveland- ben, vagy vedégül látni a vendéget Miskolcon, Szikszón, vagy Rásonysápberen- csen a mi költségünkön!... Járjuk az utcát; egyes forgalmasabb helyeken, csomópontokon már az tűnik fel, ha folyamatosan magyar beszédet hall az ember. Az autóparkolók, meg a parkolásra ugyan nem engedélyezett, és tiltott területek idegen rendszámú kocsikkal vannak tele, a vendéglők kertjében szláv nyelven csipognak a baráti országokból érkezett iskolásgyerekek százai, miközben szürcsölik a menü levesét, a butikokban tucatnyi nyelven, de főleg kéz- zel-lábbal mutogatva folyik az alkudozás; a nagy önki- szolgáló áruházakban pedig a személyzet .kis brigádokat alakít a tömegesen betérő külföldiek kísérésére, nehogy a pénztárnál adódjon valami elszámolási differencia. Nyár van, hőség, fagylaltszezon. A fagylaltot minden külföldi eszi, ki tölcsérből nyalogatva, ki leül s cukrászda teraszára; és eszi a csöves főtt kukoricát, igen kevesen közülük már a görögdinnyét is, hiszen a szerényebb turisták pénztárcája nem a mai dinnyeárakhoz igazodik. Ennek ellenére, amikor egy-egy kocsi eltávozik a parkolóból, a sokféle hulladék, konzervdoboz, egyebek között, ott van a dinnyehéj is. A baráti országokból jövők kevés pénzzel indulnak útnak. Szeretnék valami módon kiegészíteni focin tkész- letükel. Nem is mindig törvényes keretek között. Van, aki vadászik rájuk, mit lehetne tőlük olcsóbban venni. Időnként megszigorodik o cselekvéssel szemben a hatóság, máskor engedékenyebb, és a baráti nopek közötti baráti seftelés némileg változtatott formában folyik tovább. Tagadhatatlan, olykor visszatetszés is .adódik némely külföldi vendégek magatartása, helyenkénti agresszivitása nyomán. Gyenge vigasz, ha ennek ellentételezéseként azt hallani: a mieink is hasonlóan viselkednek, ha a szomszédos országokban járnak. Talán ebből a helyzetből született az az ironikus megállapítás, hogy „két nép barátságának mi sem árthat jobban, mint ha nagyon engedik barátkozni őket” ... Ez a legutóbbi ironikus megállapítás azért elgondolkodtató! Hogy ne legyen igaz, tenni kell érte nekünk, akik vendégül látjuk a hozzánk érkezőiket, és azoknak is, akik jönnek. A vendégjoggal sem szabad visszaélni. A házigazdát is sok minden köti. A barátságot kellene megőrizni. Nyáron is, a kánikulai melegben . .. Meg mindig .. . URH rádióforgalmi éterverseny A MRASZ megbízásából az MHSZ Székesfehérvári Vi- deoton-rádióklubja ultrarövidhullámú rádióforgalmi éterversenyt rendez hétfőn. A maratoni, 18-tól 24 óráig tartó versenyen részt vehet a világ valamennyi egyéni és kollektiv engedélyezett rádióamatőr-állomása. A minden hónap utolsó hétfőjén tartott verseny értékelése évente történik. Ez a magyar amatőrök számára egyben „B” kategóriás minősítő esemény is. (MTI) A hatalmas csarnokban egymás mellett sorakoznak a műanyag-feldolgozó gépek. Modern hurkatöltök. A technológiai sor elején beöntik a PVC-port, az megolvad, (ormába préselődik és lassan hülve nyújtózik a könyörtelenül pontos fűrészek felé. Műanyag-feldolgozó ll-es üzem. A megben még erősebben érezni az olvadt PVC-por sajátos szagát; a gépek sípoló, prepegö, sziszegő hangokkal felelgetnek egymásnak, időnként a fűrészek érces sivitása kiabálja túl c hangzavart; a kék overallos asszonyok úgy ugrálják körbe gépüket, mint ahogyan a férjüket sem; a szerelők vagy komótosan sétálnak, vagy szerszámokkal és alkatrészekkel felpakolva rohannak valahová. I BVK-s leckék Tuncsikné Sipos Anna szerszámbeállitó visszakérte magát fizikai állományba Egy Reifenhäuser extruder mellett, állunk meg. Kísérőm mondja a leckét: NSZK gyártmányú, nyolc éve üzemel, nyolc órában háromszáz méternyi ablakprofilt készít. — Ezekből lesznek a PVC- ablakok keretei — ismétlem, mert az ablakprofil szó megzavar. Bólint, és még hozzáteszi, hogy fehér és barna színű gyártására képes. A szomszédos gépnél két asszony vitázik valamin. Az egyikük — két overallját ma. gas szárú tornacipő egészíti ki — odalép az extruderhez, babrál rajta valamit, aztán kérdően néz munkatársnőjére. Az bólint, mire úgy csapják össze tenyerüket, mint a röplabdások szokták pontot érő akció után. Tuncsikné Sipos Anna gép- beállíló. Tizennégy évvel ezelőtt vegyész szakmunkásként kezdte a BVK-ban. Kezdetben extruder-kezelő volt, miután azonban esti tagozaton elvégezte a vegyész, technikumot, kinevezték művezetőnek. — Most mégis fizikai állományban van. Miért? — kérdezem. — Ez hosszú történet — mondja zavartan hajcsatjait igazgatva. Barna, rövid haját leengedi, majd újra fel- tűzi, hogy a nyakát és a tarkóját is érje a legyezgeléssel frissített levegő. — Bukásnak tartja, hogy művezetőből ismét fizikai munkás lett? — Egyáltalán nem — rázza a fejét. — Az nevezhető bukottnak, aki saját magától nem látja be, hogy a rábízott feladatnak képtelen eleget tenni, és le kell válta. ni. Én két év alatt rájöttem, hogy ez a munka meghaladja erőmet és lemondtam. — Mi volt a baj? — Ha ezt akkor kérdezi, azt mondom, ellenem esküdött minden és mindenki. Most vár világosan látom, hogy túl fiatal voltam,- hiszen huszonegy évesen lettem művezető. Kevés volt a tapasztalatom, és még kevesebb az a segítség, amit a főnökeimtől kaptam. Altkor indult a műanyag-feldolgozó Il-es üzem és néhúnyunkat ide osztottak az I-esbő). Azt mondták, hogy kapok huszonöt embert, tanítsam, irányítsam őket, mutassunk fel jó eredményeket. Az újak többségét szinte az utcáról vették fel. Nem volt gyári gyakorlatuk, szakmájuk, a munkafegyelemről és a teljesítményről addig csak hírből hallottak. Nem tudtam szigorú lenni. Jó szóval, kérleléssel igyekeztem őket kor. dában tartani. Túlságosan bíztam az emberekben ..., ezzel egyre többen visszaéltek. Ekkor kellett volna segítség, de a főművezetőm még súlyosbította a helyzetemet. Nemegyszer előfordult, hogy fegyelmit javasoltam, ő viszont túlzásnak tartotta. Máskor a fejem fölött átnyúlva ő adott büntetést, pedig tiltakoztam ellene. így a maradék tekintélyem is elveszett. Átgondoltam a dolgot és azt mondtam magamnak: inkább legyek jó szakmunkás, mint rossz művezető. Ez jó lecke volt, tanultam belőle. — És a presztízs ... — Itt nem nagy újság, ha valaki visszakéri magát fizikai állományba. Nem presztízskérdés, hogy ki művezető és ki nem. Egyetlen presztízskérdés létezik: ki mennyit keres. Én művezetőként a prémiummal kaptam volna többet, de ilyen eset csak egyszer fordult elő két év alatt. — Mi lett az akkori csapatával? — Hírmondó is alig akadt belőlük. Leszámolták őket, vagy odébbálltak, tehát nemcsak én nem bírtam velük. — Nem hívták vissza művezetőnek? — Nem, de nem is vállalnám. Azóta nyugodt vagyok. Állandó délelőttre járok a gyerekek miatt és megkeresem azt az ötezer—ötezer-ötszáz forintot. Illetve megkerestem, de amióta bevezették a csoportos bérezést, azóta ötszáz—ezer forinttal kevesebbet viszek haza. — Ez hogyan lehet? — Április óta a teljesítmény után fizetnek. Örültünk ennek a bérezési formának és megszavaztuk a bevezetését. Csak azután de. rült ki, hogy hiúba akarunk mi többet és jobban dolgozni, több pénzt hazavinni, ha nincsenek meg a jobb teljesítményhez szükséges feltételek. Egyszer az anyag hiányzik, máskor az alkatrész. Hol az egyik gép mond csődöt, hol a másik. Reggel még ezt kérik tőlünk, délben már egészen mást. Lehetne ezt másképp is csinálni, úgy, mint a vgmk-sok a csarnok végében. Ne higgye, hogy irigylem tőlük a pénzt, viszont furcsa, hogy az egyik gépen küszködve keresnek négy—ötezer forintot, a szomszédos berendezést kezelők viszont négyszer any- nyit visznek haza. Tudja mi a furcsa az egészben? Az a gép, amin most a vgmk-sok exportra kemény fóliát gyár. tanak. korábban alig szuperált. Amióta kezelésbe vették, azóta nem hibásodott meg és export minőségű fóliát gyárt. Szidhatjuk mi a gépet, az anyagellátást, a munkások hozzáállását a nyolcórás műszak alatt, amikor ugyanazok a melósok délután egy hangos szó nélkül profi munkát végeznek. Ezt látva én is megkérdezem magamtól, hogy mennyit ér a tudásom, a munkám, hiszen a mellettem dolgozó kollégám már szinte zsebpénznek tekinti a havi fizetését. Megdolgozik érte, az biztos! De én is szívesen megdolgoznék. Miért nem lehet minden gépet vgmk-ban üzemeltetni? Ha Tuncsikné Sípos Anna meg nem mutatja, soha nem jövök rá, hogy melyik gép a vgmk-s. Ugyanolyan szürke, PVC-poros és elhasználódott, mint a csarnok többi gépe. Egy kis szemlélődés és rövid beszélgetés után azonban nyilvánvalóvá válik: a masina körül másképp zajlik az élet. Tóth László és Margittai József szabadnapjukon üzemeltetik a StahLkontor típusú keményfólia-gyártó- sort. Tóth arca fáradtnak látszik a fekete borosta alatt. Margittai letudja a bemutatkozást, a gép felé intve elnézést kér és rohan a tekercselőhöz. — Sokan irigylik magukat ... — Tudjuk — vonja meg a vállát Tóth és mondja a sokszor hallott mondatot: — Csak a pénzt sajnálják tőlünk, a munkát nem. Azt csak mi tudjuk, hogy milyen fárasztó szabadnapon bejönni, vagy a munka után tizenhatozni. — Hogyan bírják? — Muszáj... Egy utcai ruhás segítője akad Margittainak. Ketten emelik l!e a kész tekercset a gépről. — Láthatja, nem sajnálja a kolléga összekenni magát — mondja nem titkolt büsz. keséggel. — Szabadságon van, de beugrott megnézni bennünket. Kerékpáros kanyarodik a géphez. Földre fekteti a biciklit és segít becsomagolni a tekercset. — Ö a vgmk vezetőjének a helyettese. Meghozta a műszakbeosztást — magyarázza Tóth László —, mert a vgmk-ban csak úgy vehet ki szabadságot valaki, ha megszervezi a helyettesítését. A gépnek folyamatosan kell dolgozni, szorít a határidő. Csak kiváló minőséget fogadnak el tőlünk, így aztán fel van adva a lecke. Mi műszaki után egy-két sört is megiszunk a lakatosokkal, csak mindig a gépen tegyen a szemük. — A többi gépen ezt miért nem lehet megcsinálni? — Jó szervezéssel mindenütt meg tehetne oldani. Azt hiszi, hogy ml nem ezt szeretnénk. Nekünk sem mindegy, hogy a főmunkaidőben óránként 32 forint 80 fillérért dolgozunk, vagy pedig 60 forintért, mint a vgmk-ban. Azért vállaltuk a több melót, mert kell a pénz, hogy egyről a kettőre jussunk. A csarnokból kifelé menet sajnálkozva mustrálom a nem vgmk-s masinákat. Ugyan nem látszik rajtuk, de már tudom, hogy óránként legfeljebb harminc— harmincöt forintot keresnek kezelőiknek és javítóiknak. Miattuk nem fizetnek sört a lakatosnak. Sokat hangoztatott felszólítás jut az eszembe, mondom is kísérőmnek, Lestár István műszaki titkárnak: vissza kell szerezni a fő- munkaidő becsületét. A minap Özdon is erről beszélt Kapolyi László ipari miniszter. amikor kijelentette, hogy a főmunkaidőben is vállalkozásszerűen kell dolgozni. A miniszter is vgmk-párti lenne? — kérdi a titkár. Talán csak a tényeket fogadta el, hogy tudniillik a vállalkozások leckét adtak a „főmunkaidős” tevékenységnek. Egy esztendő alatt ugyanis csaknem 200 milliárd forintnyi értéket állítottak elő, s ha tetszik, ha nem, a magyar gazdaság egyik lendí- tői voltak. A vgmk viszont feszültséget és ellentmondást teremt a munkahelyen, s a kérdés az, hogy ezt kompenzálja-e az az érték, amit teremt, kérdi Lestár István, aztán mondja is rá a választ: ez a vállalkozási forma bizonyította, hogy képes jól dolgozni a munkás, a művezető és a műszaki, hogy minden munkahelyen lehet jól szervezni, javítani és minőséget gyártani. Továbbá azt is, teszem hozzá, hogy ott nincs baj a munkafegyelemmel és a munkamorállal, ahol biztosítottak a folyamatos termelés és a jó kereset feltételei. Megoldandó lecke, mondja szinte magának a műszaki titkár, hogy a magyar munkás ne csak a jól szervezett kisvállalkozásban produkáljon tartósan olyan termelékenységet, mint az osztrák, vagy alig kevesebbet. mint a svájci. Fónagy István Nyolc óra alatt háromszáz méter ablakprofilt készít egy műanyaggyártó gé)
