Észak-Magyarország, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-17 / 167. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. július 17., péntek Több gondolat bánt engemet... Amikor e sorokat írom. aszfaltolvasztó meleg, ká­nikulai hőség bágyasztja a városlakókat. Gondolom, a falusiakat is. Mégis, elsősorban városlakókról, a váro­si utcákat, közösségi helyeket járókról szólok most. Már nem egészen új a mondandóm, szinte évről évre előkívánkozik az utóbbi esztendőkben. Ez pedig a nyilvános helyeken való öltözködés, megjelenés. Ameny- nyire természetes, hogy a strandon hiányosan öltözött emberek jönnek-mennek. mozognak, fürdőruhában töl­tik az időt, süttetik magukat a napfénnyel, vagy áz­tatják testüket az enyhet adó vízben, annyira vissza­tetsző ez a viselet a városi utcán, egyéb, nem fürdő­zésre, vagy napozásra szolgáló helyen. Férfitársaink­nak is melegük lehet — némely lenge öltözetű hölgy láttán különösképpen —. de ez nem lehet ok arra, hogy hiányos öltözetben járjanak a városi utcákon, így menjenek boltokba, cukrászdákba, egyéb helyekre. Egyébként sem a ieggusztusosabb látvány az ágyékig lógó sörpocak, a csatakosra izzadt, szörbozontos mell­kas, az alig-nadrágból kilógó ilyen-olyan lábszár. Így be lehet menni a strand területén lévő büfé pultjá­hoz, de egy belvárosi cukrászda teraszán, vagy éppen annak termében, süppedő fotelben már meghökkentő viselet. Így járni az utcán. így préselődni a villamo­son, autóbuszon ismeretlen útitársainkhoz, nemcsak ízléstelen és jólneveltség hiányát tükröző cselekvés, hanem egyenesen visszataszító és egészségi vonatko­zásban is okkal kifogásolható magatartás. Tételes jog­szabály, azt hiszem, nem tiltja, börtönbe senkit sem fognak csukni érte, de akkor is túlzás így járni. Va­jon időnként belenéznek a tükörbe az így járók?... Amíg el nem felejtem: a minap az egyik belvárosi szö­kőkút medencéjében egy ilyen öltözetű, kimelegedett úr meg is fürdött, majd kiült a játszótérre száríffcoz- ni. Szappant nem használt, lábujjainak körmeit sem vágta le. Talán legközelebb ... * Még mindig a melegnél, meg a lezser öltözetnél ma­radók. Olvasom, hogy a tapolcai strandon bár enge­délyezett a monokini viselete, azaz a hölgyek a két­részes fürdőruha felső része nélkül is fürödhetnek, nem nagyon élnek az engedéllyel városunk hölgyei. Nemrégiben a Balaton egyik fürdőhelyén viszont igen sokan így napoztak már. Szerintem talán azzal is ma­gyarázható ez, hogy a miskolciak Tapolcán itthon van­nak és a honi környezel, a sok ismerős inkább feszé­lyezi a divathoz esetleg kapcsolódni akarókat is, mint a távoli fürdőhely általában idegen és az üdülés le­teltével a feledésbe merülő társasága. De lehet, hogy tévedek. Mindenesetre itt is meg kell említenem va­lami önkontroll-félél. mini az előbb az utcán félpu- céran mászkáló férfiaknál. A monokini „viselése" nem minden hölgynek egyformán előnyös. (Ennél fi­nomabban nem tudtam ezt kifejezni.) De ezt sokan nem hiszik el és olykor olyan kebelbemutatókat ren­deznek, amit semmiképpen sem lehetne az esztétikus női testet reprezentáló kiállításra vinni, hanem inkább az anatómiai rendellenességeket szemléltető szakokta­tás illusztrációjaként szolgálhatna. Ha valamiféle olyan hatóság lennék, amely ebbe beleszólhat, bizonyos „pa­raméterekhez" kötném a monokini viselésének enge­délyezését... Lehet, hogy ebben sincs 'igazam?... Nyár van és meleg ... * Az elmúlt hét elején írtam egy jegyzetet a lapba. Az volt a címe: Kettes keverék. Arról volt benne szó, hogy a város egy kisebb körzetében a Magyar Tele­vízió második műsora keveredik a moszkvai adással. A jegyzet megjelenésének reggelén máris jelentkezett a Villkész Vállalat egy vezető szakembere, hogy rész­letesebben és pontosabban megtudakolja, mi is a baj, néhány nap múlva meg a helyszínen is megvizsgálta azt. Ekkor tudtam meg, hogy rövid ideje — kísérlet­képpen — a moszkvai adást is lehet mifelénk fogni a körzetet ellátó központi antenna segítségével; az ész­lelt zavar kisebb részben ez új vételi lehetőség még csiszolatlan állapotából, a nézők tájékozatlanságából ered, de nem ritkaság, hogy illetéktelen emberek fel­másznak a magasházak tetejére és oktalanul piszkál­ják az antennaberendezéseket. A Vilikész szolgálat- kész is volt, a hiba eltűnt — remélem, véglegesen —. tehát a vállalattal semmi bajom, ám mit lehet tenni azokkal, akik nem tudni, mitől indíttatva, felmásznak a tetőre és ott bajt okoznak. Jóhiszemű vagyok, még azt sem mondom, hogy ártó szándékkal nyúlnak va­lamihez, lehet, hogy csak rossz a vételük éppen és „öntevékenyen” javítani akarnak — maguknak. Írjam meg, hogy ezzel csak bajt csinálnak? Tartok tőle, hogy úgysem olvassák el, ha meg igen, nem hiszik el. Én — és még nagyon sok néző a környéken — meg iz­gulhatok, ha villan egyet a kép, vagy elmozdul, nem az ismeretlen lakó- és nézőtárs ügyködik-e ismét a tetőn — javító szándékkal ? ... * A nevelést nem lehet elég korán kezdeni, s ha a gyermek viselkedésében „rendellenességek'' mutatkoz­nak, gyorsan korrigálni kell azt, mielőtt életszokásá­vá nem válik. Ezért történhetett meg a minap a kö­vetkező kis eset: — Szeles időben, amikor a cukrász­dái terasz asztalairól a kis abroszokat könnyen elfúj­ta a szél, s volt terítő, amit a járókelők szuvenírként magukkal vittek, csiptető hiányában a felszolgálók az üres székek támláival szorították le a lenge textíliá­kat. Egy asztalnál kis család üilt: apa, anya, egy kis­fiú, meg egy még kisebb gyermek. Amikor távoztak, a kisfiú a négy széket neki 'akarta támasztani az el­hagyott asztalnak, ahogy a felszolgálótól látta. Csak akarta, mert a papa igen durván elrántotta, mondván, megmondta már nemegyszer, hogy ne foglalkozzon a gyerek ilyennel . .. , s a hangjában némi fenyegetés is érződöttí. A fiúcska megszeppenten elsomfordált. Vajon eszébe jut-e még máskor is ilyen kis mérték­ben is rendet rakni maga után? ... (benedek) Charley nénje legifjabb nézőié A siker bizonysága, hogy a július 12-i1. utosó adás is teltházas volt a tapolcai Akropolisz szabadtéri szín­padon. ahol Brandon—Al- dobolyi Nagy Charley nén- je című zenés játékát mu­tatták be. A meglehetősen vegyes életkorosztályból verbuváló­dott közönség soraiból min­den bizonnyal az a három év forma kislány volt a legfiatalabb, aki külön mű­sorszámaival, spontán ..kom­mentárjaival” amúgy ráa­dásként, jól elszórakoztatta a körülötte ülőket. Amikor például a színpadon éppen befejeződött a két jóbarát, Charley és Jack pergő tán­cos száma, s jóízűt kortyol­tak az asztalon lévő boros fiaskóból, a pillanatnyi csen­det kihasználva, a kislány szájához emelte szívópálci­kás kólásüvegét és önfe-^ ledten szürcsölgette. Majfr dolgavégeztével szólt: Lá­tod apu? Éh is megittam! Nem sokkal később Charley szíveválasztottjáról. Anne- ról énekelt, aki mint hall­hattuk, „ennivalóan édes-’. Ennél a résznél a folyton izgő-mozgó kislány egy da­rabig lágranyilt szemekkel meredt a színpadra, majd kérdőn fordult édesapjához: Mondd, miért mondja a bá­csi a néninek, hogy enniva­ló? Azért, mert éhes?... Ilyen és hasonló megnyil­vánulásait jószerivel az egész előadás alatt végig­hallgathattuk. ami úgyszin­tén egyfajta „bizonyítéka" volt az előadás sikerének. Merthogy az, rövidebb-hosz- szabb ideig, lekötötte a pöt­töm leányzó figyelmét is. Ugyanis bemondásai min­denkor —, hogy úgy mond­jam — „ültek"... A darab befejező részében azonban megüresedett az előttünk lé­vő néhány szék: amatőr előadónk és szülei feltehe­tően nyugovóra tértek. Rész­ben, mert az előadás igen hosszúra nyúlt. Vagy talán azért is. mert a három év körüli, kis csacsogó néző­nek már a darab kezdete­kor ágyban lett volna a he­lye ... (monos) Rejtvényverseny országos döntője Encsen Az Új Tükör olvasószol­gálata és az Encs Városi II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ által meghirdetett országos keresztrejtvényfej­tő verseny döntőjét ma és holnap, július 17-én és 18- án rendezik meg Encsen, a városi sportcsarnokban. Pénteken, 17-én az egyéni, holnap, szombaton a csapat- versenyekre kerül sor. A résztvevőknek ma estére fa­kultatív programot biztosí­tanak, amelyben tokaj-hegy- aljai pincelátogatás, vagy a környéket ismertető video­film megtekintése szerepel. A dolog úgy kezdődött, hogy Miskolc Város Ta­nácsa határozatot ho­zott: a csúnyább sátorgará­zsokat előbb, a kevésbé rondákat később, de min­denképp le kell bontani. Tör­tént pedig ez egy olyan nagy városban, ahol a személy- gépkocsiknak mindössze ti­zedét fedi tető, ahol a Szin- va-parti terelőúton har­minc—ötven méterenként aknafedő rázza az utas tes­tét, az autó tengelyeit. Ahol gyakran „piros hullámban” közlekedik az ember, és ahol a munkahely és a la­kóhely között olykor község- nyi a távolság. Nem cifrá­zom tovább: olyan helyen jött a sátorgarázsok elleni rendelet, ahol egyébként is mostoha sory.i van az autót használó polgárnak. Egy olyan tevékenységben, mely­Szabó László sorozata tanácsok Zokogó fiatalasszony, bosz- szús férj és egy ijedt gyer­mek állított be hozzám a minap, a Kék fény adása után. Szemrehányóan közöl­ték, nagy hibának tartják, hogy én, mint újságíró, nem beszélem le az embereket a külföldi utazásról, nem, hí­vom fel a figyelmüket, mi­lyen veszedelmes manap­ság Spanyolországba, vagy Olaszországba menni. Fag­gattam őket, hogy mi tör­tént, mert sejtettem, hogy szomorú tapasztalat vezette őket hozzám. Spanyol turistaúton jártak, „lekerekezték” a nagy tá­volságot, sátrat vertek az egyik legszebb kempingben, és már az első éjszaka meg is szabadították őket valutá­juktól, irataiktól. Pedig a férfi még óvatos is volt, egy előre elkészített vászonzacs­kóba helyezte a család de­vizakészletét, és a szülők út­levelét. A kis csomagot a nyakába akasztotta, abban a biztos tudatban, hogy így nem foszthatják ki őket. A baj mégis bekövetkezett, ök is — és rajtuk kívül még egy tucatnyi más család, néme­tek, svájciak, csehszlovákok, osztrákok — ébredtek fel reggel azzal a döbbenettel, hogy a sátor oldalát egy mé­teres darabon felmetszették, és értékeiktől megszabadí­tották a sátorlakókat. Való­színűleg az történhetett, hogy a rablók előbb gyorsan ható altatógázt szórtak be a sátorba, s azután már nyu­godtan „dolgozhattak”. Még arra sem ébredt fel látoga­tóm, hogy a nyakából le­emelték a pénzt és az úti­okmányokat tartalmazó vá- szonzacskót. (Érdekes, hogy erre is ráakadtak, pedig a sátor fel sem volt forgatva.) A keserű felismerést köve­tően valaki az egyik gépko­csi alatt megtalálta a kifosz­tott családok okmányait; a figyelmes rablók helyezték oda, nehogy szétázzanak egy esetleges éjszakai esőben. A kérdésem már csak az volt a kifosztott családhoz, hogy kaptak-e segítséget va­lakitől Spanyolországban? Kaptak, természetesen kap­tak a magyar külképviselet­től; részben benzinrevalót, részben annyi valutát, hogy­ha összébb is kellett húzniuk magukat, még másfél hétig ott tudtak maradni. Ámbár elképzeltem, mennyire kese­rű volt ez a nyaralás, dup­la költséggel. Mert a követ­ség által biztosított valutát idehaza forintban természe­tesen vissza kellett fizetni. Hogy miért mondtam el ezt a kissé riasztó történe­annak mindennel számolnia kell. Amennyire csak lehet, fel kell készülnie az esetle­ges kellemetlenségekre is. És ha tudja, lehetőleg előzze meg a bajt. Mert bár az elő­zőekben elmondott esetből úgy tűnhet, mintha a leg­nagyobb elővigyázatosság mellett sem lehetne kike­rülni a rablók kellemetlen­kedéseit, az igazság mégis­csak az, hogy ritkák az ilyen ördögien „ötletes” bűncse­lekmények. A legtöbbször úgy fosztják meg turistáin­kat értékeiktől, hogy a nyílt utcán kikapják kezükből a kézitáskát, — férfiakét rit­kábban, nőkét annál gyak­rabban —, vagy a legközön­ségesebb módon — és ha úgy tetszik, pesti módra —, zsú­foltabb áruházban, piacon kiemelik a zsebből, a sza­tyorból a pénztárcát. Az előbbiek ellgn is, ezek el­len is lehet védekezni. Csak mindig gondolni kell arra, hogy ilyesmi is megtörtén­het velünk. Hogy hová tegyük értéke­inket, úti okmányainkat? Ha gépkocsival vagyunk, akkor lehetőleg az autónak olyan rekeszébe, részébe, amit a tolvaj nem talál meg egy­könnyen. Ne feledjük: a tu­ristákra szakosodott bűnö­zők sem szeretnek hosszú ideig keresni-kutatní bűn- cselekményeik színhelyén. Azt viszik el, ami a kezük ügyébe esik. —• ez régi ta­pasztalat. Szállodában ak­kor érezhetjük biztonságos helyen az értékeinket, — a valutánkat, az aranytár­gyainkat —, ha azt a porta széfjében helyeztetjük el. Minden szálloda be van er­re rendezkedve, és át is ve­szi — felelősséggel — ven­dégeitől azok értékeit. Ha ugyanis a szálloda szobájá­ban hagyjuk a pénzünket, értéktárgyainkat, a hotel nem vállal felelősséget ér­tük. Használati tárgyakat ál­talában nem szoktak ellopni, még a legkisebb szállodák­ban sem, érdemes hát meg­fogadni ezt a tanácsot. Érdemes óvatosnak lenni a vásárlásoknál is. Elsősor­ban az aranytárgyak, ipar- művészeti cikkek vételénél. Aranytárgyat üzletben bár­hol vásárolhatunk, nemcsak Európában, másutt is, mert a cégtulajdonos nem kockáz­tatja meg, hogy nemesfém helyett mást adjon. Az azon­ban gyakran előfordul — még az üzletben bonyolított —• vásárlásoknál is, hogy amikor mondjuk egy 20 cen­tis aranyláncot szemelt ki a vevő magának, a vásárlás­kor már csak 19 centis, kü­lönben ugyanolyan karát- értékű, mintázatú darabot kap kézhez, mint amit jól megnézett. (Görögországban, Olaszországban, Spanyolor­szágban nemegyszer előfor­dult ilyen trükk.) Ennek a legbiztosabb ellenszere, ha a vásárláskor ragaszkodunk ahhoz, —• különösen ha al­kudtunk is, s ilyesmit példá­ul Görögország déli részein meg lehet tenni —, hogy a nyugtán ne csak a súly, a karátérték, hanem a méret is fel legyen tüntetve. Nem minden kereskedő teszi ezt szívesen, de minden ékszer- kereskedőnek kötelessége megtenni, ha kérik. Különösen óvatosnak kell lennünk a valutabeváltásnál. A magyar hivatalos pénzbe­váltó helyeken vásárolt de­vizát bátran beválthatjuk a világ minden bankjában, mert biztosak lehetünk ab­ban, hogy valódi valutáért, valódi honi pénzt kapunk. Korántsem lehetünk viszont magabiztosak olyan valu­táknál, amelyek a feketeke­reskedelem útján jutottak hozzánk. Egyes országokban — főleg dél-európai, észak­afrikai országokban — a ho­ni pénz valódisága felől sem lehetünk teljesen bizonyo­sak, ha nem hivatalos pénz­beváltó helyen történt az átváltás. A hamis pénzre uta­lok itt, amiből egyre több van forgalomban. S nemcsak dollárból! Szinte a tökéletes­ségig tudják ma már hami­sítani — és hamisítják is! — a francia frankot, az angol fontot, a nyugatnémet már­kát, a nagy címletű schillin- get. ' Ügyelnünk kell az adott ország vámszabályaira is! .Mert ha turistaként olyasmit próbálunk a kérdéses ország­ból kihozni, ami bejelentési kötelezettség alá esik, és le­fülelnek, bizony nagy bajba kerülünk. Érdemes az ilyen vámelőírásokról is érdeklőd­ni, mielőtt turistautunkat megkezdjük. Ha bármilyen módon baj­ba kerülünk, köznapi nyel­ven, ügyünk támad, nyu­godtan fordulhatunk az illető ország helyi rendőrségéhez, .teljesen bizonyos, hogy meg­teszik a szükséges lépéseket és a lehetőségekhez képest segítséget adnak. Amióta Magyarország tag­ja az Interpolnak, szemmel láthatóan kiteljesedett az ilyen irányú segítségnyújtás is; az Interpol minden tag­országa rendőrségének köte­lessége, hogy segítséget nyújtson azon ország polgá­rainak, amely szintén Inter- pol-tag. Ami pedig a magyar vám­szabályokat illeti, azokról bő­ségesen esett szó a legutób­bi Kék fényben, amelynek mottójául ezt is adhatnánk: nem érdemes kockáztatni! Mert amikor már bekövet­kezett a baj, hiába fogjuk a fejünket, hogy úszik a pén­zünk, s ráadásul még bün­tetés is vár ránk. Érdemes ilyesmire is gondolni, mi­előtt nekivágunk egy turisla- útnak. tét? Az oka egyszerű: aki turistaútra indul Nyugatra, ről népgazdasági szinten már kimutatták: gazdaságos... Nem is a sátorgarázsokat sírom vissza, hiszen mi ta­gadás, rontják a város képét. Inkább azon töprengek, a város különben oly lelemé­nyes tanácsa miért nem ír ki egy pályázatot garázsok ter­vezésére, építésére? A fel­tételezett agytorna nyertese az lenne, aki a legszebb, egyben legolcsóbb garázsépí­tési megoldást kínálná. Kis bökkenő, hogy a pályázathoz pénz is kell, honnan vegyék a szükséges összeget? A megoldás kézenfekvő: gyűjt­sék össze azokat a pénzeket, amelyeket a rendelettel da­coló, sátorgarázsukat „csak- azértse” bontó autótulajdo­nosoktól szedtek be ... — m. szabó — te Encs és Vidéke Mész szerződéses üzemeltetésre hirdet meg egységeket, az alábbiak szerint: 203. sz. Italbolt (IV. o.), Abaújkér 243. sz. Italbolt (IV. o.), Méra 1987. szept. 1-től 1990. aug. 31-ig és 245. sz. Italbolt (IV. o.), Pere 1987. okt. 1-től 1990. szept. 30-ig Tájékoztatást, pályázati űrlapot az áfész közgazdasági osz­tálya ad (Encs, Petőfi u. 24-26.), 1987. július 30-tól. A pályázat benyújtási határideje: 1987. aug. 17. A versenytárgyalás időpontjáról a pályázókat értesítjük. ÁFÉSZ, ENCS Pályázat?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom