Észak-Magyarország, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-01 / 127. szám
1987. június 1., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Labdarúgás, NB II. Bisi világcsúcskíséílete Kerékpáros BIK Kupa 1 Múló „tmése”: négy pont DVTK—Komló 1-0 (0-0) Diósgyőr, 2500 ncző. Vezette: dr. Szőke. DVTK: Nagy — Huszár, Kesko, Mida, Széniére — Danes, Molnár, Fükő, Kölln — Farkas, Thury. Edző: Szá- ger György. Csere: Kölln helyett Munkácsi, a 86. percben. A 7. percben Szemere szabadrúgását LaSkó közelről a kapu tetejére fejelte. Ezután jó ideig nem történt említést érdemlő esemény a pályán, a komlóiak hátul adogattak, a hazaiak pedig a zavaráson nem jutottak túl. A 28. percben Molnár jó helyzetből előbb a kapusba lőtt, aztán a védőket találta el. A 34. percben gyors kontratámadást vezettek a vendégek. A bal oldalon Varga iramodott meg, élesen középre lőtt, a labda Takács térdéről került a kapu fölé. A könnyen felejthető első 45 perc után valamit élénkült a játék, a diósgyőriek nekiduráilták magukat, bátrabbak lelték és igyekeztek letámadni a komlóiakat. Többet kezdeményezett a pirosfehér társaság, az 50. percben azonban csaknem a komlóiak jutottak előnyhöz. Réfi vitte el a labdát á jobb oldalon, beadását Takács 7 méterről a jobb sarok mellé fejelte. A 60. percben született meg a találkozó sorsát eldöntő gól. 'Miklós saját térfelének közepén könny elműsködött, Kölln megzavarta, elvitte föle a labdát, majd a 16-os ■vonalán a mellette futó Farkashoz továbbított. A csatár 12 méterről a kimozduló Menyhárt mellett lőtt a kapu bal alsó sarkába, 1-0. A hajrában izgalmassá vált a találkozó, főleg a vendégek előtt adódott lehetőség, de a másik kapunál is zörrenhetett volna a háló. A 72. percben Zrínyi lépett ki a jobbösszekötő helyén, 12 méteres lövését Nagy szögletre tenyerelte. Három perccel ezután Kölln iramodott meg a balösszekötő helyén, abszolút helyzetből azonban a. kifutó kapusba lőtte a labdát! A 80. percben Varga lövése perdült meg Leskón, s Nagy remek reflexszel tisztázott. A befejezés előtt öt perccel Dárdai 22 méteres hatalmas erejű lövése zúgott el a bal felső sarok mellett. Kellemetlen stílusú, egységes, összeforrott együttest ismerhettek meg a diósgyőri fooibarátok a Komlóban. A vendégek nem kapkodtak, tették-vették a labdát, egyszer sem rúgták előre vaktában. Megpróbálták kicsa- logatni állásaikból a diósgyőrieket, alkiik azonban nem mentek lépre. Az első félidő ennek ellenére kevés eseményt hozott, s unalom jellemezte, alig akadt formás, gyors, korszerű akció. A második játékrészben más felfogásban kezdtek a hazaiak, igyekeztek hibára kényszeríteni a láthatóan magabiztos komlóiakat. Ez egy óra elteltével sikerült is, s ezzel megoldhatatlan leckét adtak fel ellenfelüknek. Most már a vendégeknek lett sürgős, siettették a játékot, de ekkor már több hiba nehezítette a folyamatosságot. A látottak alapján a DVTK többet tett a győzelemért, mint ellenfele, akarása, lelkesedése miatt megérdemelten tartotta otthonában' n két pontot. Jók: Nagy, Huszár, Szemere. SZAGER GYÖRGY: — A második félidőre feljavultunk és így megérdemelten szereztük meg a két pontot. Doros László üt Ózdi Kohász—Szarvas 3-1 (1-0) Szarvas, 500 néző. Vezette: Nagy B. ÖKSE: Fekete — Kovács, Fodor, Tokár, Stanev — Farkas B., Králik, Farkas S„ Jcgcsi — Nagy, Bem. Edző: Bánkúti László. Csere: Jegcsi helyett Ho- monnai, a 65., Nagy helyett L'tassy, a 76. percben. Rendkívül gyér érdeklődés nyilvánult meg az ösz- szecsapás iránt, igaz, a hazaiak már elbúcsúztak a második vonaltól. Eleinte az ózdiak kezdeményeztek, mert őket egy esetleges jó eredmény kedvezőbb pozícióban tartotta volna. Negyedórán keresztül a vendégek birtokolták többet a labdát, aztán feljött a Szarvas, s helyzetek sorát teremtette. Szerencsére ezek rendre kimaradtak, máskor meg Fekete fogta biztos kézzel a lövéseket. Az első félidőben sérülések miatt hosszabbított a játékvezető, és a 46. percben előnyhöz jutott, az Özd. Bem iramodott meg, lendületesen elfutott, beívelését Kovács fejelte 6 méterről a hálóba, 1-0. Jobban nem is folytathatták volna a második félidőt a vendégek! A 47. percben Kovács tört be a 16-oson belülre, amikor Szakái buktatta. A játékvezető ,a 11-es pontra mutatott. A büntetőből Farkas B. volt eredményes, 2-0. A két gól alaposan lehűtötte a szarvasiak kezdeményezőkészségét. A 64. percben harmadszor is a hazai hálóba került a labda. Egy rövid hazaadásra Jegesi csapott le és közelről lőtt a kapuba, 3-0. A biztos vezetés megnyugtatta a Kohász labdarúgóit, s a 69. percben szépített a hazai gárda. Márton indította Du- rucskót, aki nem hibázta el a kínálkozó lehetőséget, 3-1. Az összecsapáson teljesen megérdemelten szerezte meg a két bajnoki pontot a szorongatott helyzetben levő ÖKSE gárdája. A fekete-fehérek végig irányították a mérkőzést, s csak az első félidő második felében tudta kérdésessé tenni az ózdi sikert a Szarvas. Az ózdiak átéreztek, hogy súlyos a helyzetük, lelkesen harcoltak, nem ismertek elveszett labdát, s amint megszerezték, azonnal támadásba lendültek. Főleg a széleken vezették akcióikat, amelyek gyakran állították megoldhatatlan feladat elé a szarvasi védelmet. Az első és a második gól lélektanilag a legjobbkor jött, ez sokkolta a hazaiakat, s utána már nem volt kétség, melyik együttes kerül ki győztesen az összecsapásból. Jók: Farkas B., Farkas S., Bém. BANKÜTI LÁSZLÓ: — Fegyelmezett játékunk ezúttal gólokkal is párosult. * További eredményeik: Szekszárd—Váci Izzó 1-1. Szolnok—Budafok 0-0. Szeged SC—Nagykanizsa 1-1. Ganz-MÁVAG—Salgótarján 1-0. Nyíregyháza—Metri- pond 0-1. Keszthely—Csepel 0-1. Volán—Kaposvár 0-1. Baja—Veszprém 1-0. AZ NB II. AI.LASA 1. Kaposvár 32 17 10 5 37-27 44 o Bp. Volán 32 18 5 9 56-38 41 3. Csepel 32 15 10 7 42-26 40 4. Vác 32 16 8 8 43-31 40 5. Ny.-háza 32 14 9 9 48-41 37 (>. Komló 32 15 4 13 48-42 34 7. Veszprém 32 12 9 11 35-35 33 8. Mctriponcl 32 12 8 12 42-30 32 Í). Szépért 32 12 8 12 50-43 32 10. Ganz-MAVAG 32 11 10 11 36-36 32 11. Szolnok 32 11 9 12 32-32 31 12. Szekszárd 32 n 8 13 46-51 30 13. S.-tarján 32 9 12 11 27-34 30 14. Diósgyőr 32 7 15 10 34-44 29 15. Baja 32 12 5 15 32-42 27 16. Ózd 32 10 7 15 41-42 27 1«. Kcszth. 32 8 11 13 28-33 27 1«. N.-kanizsa 32 7 12 13 34-52 26 19. Budafok 32 9 7 16 38-53 25 20. Szarvas 32 8 5 19 35-52 21 Százhúszan vetélkedtek Tájkép az úttörö-nagydijról, a miskolci Vologda lakótelepről. A Csepel Kupa nemzetközi súlyemelő viadalon Bársi László, a DVTK kitűnősége a 82,5 kg-osok között szakításban 175,5-re javította az országos csúcsot. Negyedik kísérletére 183,5 kg-mal új világcsúcsot akart elérni. Gyakorlata biztató volt, s bár nem sikerült, bátorságáért és szándékáért mindenképpen dicséretet érdemel. Események a sportvilágból BRÜSSZEL. Véget ért a belga labdarúgó-bajnokság. Az utolsó fordulóban az Anderlecht idegenben nyert, az azonos pontszámmal álló Mechelen viszont kikapott, így a lila-fehérek huszadik bajnokságukat nyerték. NÁPOLY. Az olasz bajnoki címet szerzett Napoli labdarúgócsapata barátságos találkozón 2-2 (2-1) arányú döntetlent játszott a brazil Sao Paolóval. BECS. Az osztrák labdarúgóbajnokság felsöházában vasárnap az Ausztria idegenben 2-0- ra legyőzte a Wiener SC-t. Nyilasi játszott, de a 61. percben lecserélték. Polster nem rúgott gólt. de 33 találattal vezeti a góllüvőlisját. MADRID. A spanyol labdarúgó-bajnokság rájátszásában a Real Madrid 1-0-ra legyőzte a Gijon együttesét, s a négy gólból a mexikói Hugo Sanchez 35 perc alatt hármat szerzett, góljainak száma ezzel 33-ra emelkedett, s ezzel megjavította a spanyol bajnoki abszolút gólrekordot, amelyet a legendás hírű Di Stefano tartott 30 találattal. Sanchez egyébként nagy harcban áll az osztrák Polster- rel Európa legjobb mesterlövésze címéért. A harmadik alkalommal megrendezett kerékpáros BIK Kupa küzdelmein tíz egyesület 120 fiatal sportolója vett részt, megyénket az MVSC versenyzői képviselték. A megnyitón a védnök Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat nevében Fóris Sándor igazgató- helyettes köszöntötte a résztvevőket. Az első szakasz keretében (szombaton) egyenkénti indítású 10 km- es időfutamversenyre került sor Onga környékén, majd délután a háztömb körüli kritérium viadalt bonyolították le. Tegnap a parasz- nyai útról indulva országúti mezőnyversenyben mérték össze erejüket a fiatalok. A kétnapos, három szakaszból álló viadal az utánpótlás korú kerékpározók erőfelmérésére nagyszerű lehetőséget teremtett. Eredmények, összetett egyéni, serdülők: 1. Vida (Csepel SC) 2:42.37, 2. Csákány (Csepel SC) 1:42.45, 3. Kasza (Szekszárdi Spartacus) 1:43.02. Üttörők: 1. Szili (Csepel SC) 1:22.10, 2. Vanitsek (Szekszárd) 1:22.47, 3. Gulyás (Pécsi Sí) 1:22.50. Gyermekek: 1. Aratá (Tamási) 43:05, 2. Szalai (Tamási) 44:52, 3. Juhász (FTC) 45:37. Csapatban, serdülök: 1. Csepel. 2. Pécsi Sí, 3. Szekszárd. Üttörők: 1. Pécsi Sí, 2. Csepel, 3. Szekszárd. Gyerekek: 1. Tamási, 2. FTC, 3. MVSC. Miskolcon a Pátria üzletház előtt tartották az eredményhirdetést. Az értékes tiszteletdíjakat Fóris Sándor adta át. Egy sikeres versenysorozat zárófelvonásaként a megyei szövetség rendezésében került sor az úttörő nagydíj döntőjére. Az eseményen a borsodi városokban megrendezett selejtezők első hat helyezettjei álltak csatasorba. Két kategóriában — a kemping és versenykerékpár —, hat korcsoportban csaknem százan vetélkedtek, s valamennyien megbirkóztak a változó távokkal. A győztesek, fiúk, '77-es kcs.: Kozár (Le- ninváros, 4-es isk.) és Bri- ún (44-es isk.). ’76-os kcs.: Koós (Arló) és Laczkó (Kazincbarcika, Dózsa úti isk.). ’75-ös kcs.: Jászkai (43-as iskola) és Molnár (Rudabá- nya). ’74-es kcs.: Kenéz (Rudabánya) és Papp G. (Rudabánya). ’73-as kcs.: Poszuk (Alsózsolca) és Kocsis (Hejőbába). ’72-es kcs.: Hernyák (Rudabánya) és Hődül (Építőipari Szákk.). Leányok, ’76-os kcs.: Kiss (44-es) és Kolacsek (Lenin- város, 4-es). ’75-ös kcs.: Vámos (1-es). ’74-es kcs.: Egyedi (43-as) és Farkas (Leninváros, 1-es). K. N. Kézilabda Javított a Csík-„legénység3' Területi bajnokság Idegenben nyert az Edelény és a B. Bányász Borsodi Bányász—Buda p- rint Szegedi Textilművek 19-17 (8-7). Miskolc, városi .sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Kasza, Péntek. NB I- es női találkozó. B. Bányász: Kovács M.-né — Enginé, Bo- csii'né 8, Angyal 1, Kovács L- né 1, Hoffmann 1, Kerék- jártóné 1. Csere: Demeter, Vinczéné 5, Szabó 1, Feketé- né 1, Nagyné. Edző: Csík János. A küzdelmes, változatos, közepes színvonalú ösz- szecsapáson nehezen született meg a hazaiak sikere. A lelkes szegediek végig nyílttá tették a mérkőzést. Jók: Kovács M.-né, Bocsiné, Vinczéné. Hét közben játszották: Debreceni MVSC—Borsodi Bányász 25-15 (13-7). Debrecen, NB I. női. Miskolci Spartacus—Mátészalka 17-16 (9-8). Miskolc, városi sportcsarnok, NB II! női. Ld.: Sobotich (6), Cseri (4). Répási (3). A hazaiak elképzelés nélkül, szétesően kézilabdáztak és csak a győzelemnek örülhettek. A vendégek kis szerencsével akár mindkét pontot elvihették volna ... Állagon felüli egyéni teljesítmény nem akadt. Veszprém—Kazincbarcikai Sütőipari Kinizsi 20-17 (12-7). Veszprém, NB I B. női. Ld.: Csabáné (5). Bodó (4), Szabó (3). Jók: a legjobb dobók. A hazaiak jobb helyzetkihasználása döntött. Úttörő-olimpia, területi döntő — Gyöngyös. A leányok mezőnyében a miskolci 42-es számú általános iskola gárdája az első helyet szerezte meg és bekerült az országos döntőbe. A gólkirály Tóth, a legtechnikásabb játékos pedig Mádai (mindkettő 42-es) lett. Kazincbarcikai Vegyész- Olefin "SC 3-1 (1-0). KV zincbarcika, 1500 néző. Vezette: Zvolenszky. KVSE: Novák — Szabó, Sztahon, Kondás, Fodor, Orlóczky, Asszony, Búza, Babus (Zsi- * ga), Bartuska (Csipke), De- szatnik. Edző: Balázs András. Olefin SC: Kiss — Balogh, Polonkai, Bodolai, Kovács, Tóth, Kapus (Barabás), Gulyás, Szép, Kiser, Vidinczei (Szurkos). Edző: Toperczer Tábor. A gólok története, 12. perc: Búza ívelt a bal oldalról középre egy szabadrúgást, a kipattanó labdát Orlóczky vágta a hálóba, 1-0. 47. perc: Szép a bal oldalon vezette fel a labdát, pontos beívelését a jókor érkező Kapus továbbította a hálóba, 1-1. 67. perc: Csipke jól indította Deszatnikot, aki a védők mögé került és megszerezte a vezetést, 2-1. 88. perc: Orlóczky indította Zsigát aki ügyesen betört a 16-oson belülre, amikor elkaszálták. A megítélt büntetőt Búza értékesítette, 3-1. A szoros első félidő után a második 45 percben gólratö- rőb.b volt és megérdemelten nyert a KVSE. Jók: Sztahon, Csipke, Deszatnik, illetve Balogh, Szép. Borsodi Bányász—Apc 3-0 (2-0). Apc, 300 néző. Vezette: Szűcs. B. Bányász: Fehér — Palej, Bukovics, Lintner, Szabó, Budai, Palásthy. Borbély, Kovács, Kiss (Vin- cze), Bartók. Edző: Németh Attila. A gólok története, 5. perc: Palásthy 15 méterről lőtt a kapu jobb oldalába, 1-0. 30. £>erc: jobb oldali beadás után ismét Palásthy volt eredményes, 2-0. 85. perc: bal oldali beívelést követően Borbély 5 méterről állította be a végeredményt, 3-0. Gyors játék, sportszerű mérkőzés, megérdemelt vendégsiker. Jók: Bukovics, Palásthy, Kovács. Honvéd Papp József SE— Nagybátony 2-1 (2-0). Miskolc, 200 néző. Vezette: Kovács L. Papp SE: Herényi — Plánéta, Berecz (Pribék); Budai, Takács, Kertész, Balogh, Pölcz, Aranyosi, Tímár, Dán (Orosz). Edző: Balogh Zoltán. A gólok története, 30. perc: Dán beadását Planéta a léc alá lőtte, 1-0. 38. perc: a védők röviden szabadítottak fel, Kertész pedig 16 méterről a kapu bal oldalába lőtt, 2-0. 58. Rerc: szabadrúgás után Berindán lövése a felső lécről lepattant, Cséki pedig a léc alá fejelt, 2-1. Végig nagy küzdelmet vívtak a csapatok. Helyzetei alapján megérdemelten nyert a Papp SE. Jók: Takács, Kertész, Pölcz, Planéta, Balogh. Borsodi Építők Volán— Romhány 1-1 (1-1). Miskolc, 300 néző. Vezette: Baranko- vics. BÉV SC: Kiss — Tamás, Demeter, Budai, "Lugosi, Sverla, Szobóczky Cs., Bodnár, Veres, Radaksz (Nagy), Bujdos (Tóth). Edző: Hajas Imre. A gólok története, 21. perc: Budai beadásába Pingiczer kézzel beleért. A megítélt 11-est Demeter értékesítette, 1-0. 45. perc: Demeter felszabadító rúgásába Gál T. belelépett, s lábáról a hálóba pattant a labda, 1-1. Mindkét oldalon sok helyzet maradt kihasználatlanul. A döntetlen igazságos. Jók: Tamás (a mezőny legjobbja), Kiss. Edelény—Salgótarjáni Kohász 5-3 (1-1). Salgótarján, 300 néző. Vezette: Ridegh. Edelény: Béres — Göndör, Ragyina, Goór, Csorba. Oldal, Stark, Kleiber, Czél (Turcsik), Hubi (Németh). Edző: Koleszár György. A változatos, nagy iramú mérkőzésen a vendégek jobban használták ki helyzeteiket és értékes győzelmet arattak. G.: Stark (2), Hubi, Kleiber, Göndör, illetve Juhász, Tőzsér, Poór. További eredmények: Hatvan—Gyöngyös 1-3. Recsk— Salgótarjáni Síküveggyár 2-1. ' \ : 'k''' A TOTO 22. heti eredménye . 1. MANNHEIM—LEVERKUSEN 2. DÜSSELDORF—KAISERSLAUTERN 3. FC HOMBURG—RAVERN MÜNCHEN . 4. DORTMUND—MÖNCHENGLADBACH 5. 1. FC KÖLN—HAMBURG 6. SOLINGEN—KARLSRUHE ' . 7. ST. PAULI—HANNOVER 8. ASCH AFFENBURG—OSNABRÜCK ■ ■ ' 9. CAGLIARI—MODENA 10. CAMFOBASSO—TRIESTINA 11. CATANIA—BARI 12. GENOA—LAZIO 13. PARMA—CESENA Pótmérkőzések: 14. liEcét—CREM ON ES E 15. LANEROSS1—AREZZO 16. SAMBENEDETTESE—MESSINA 2 1 20 1 1 3 14 31 2-1 01 1 3 2 2 x 2 2 issi 1 X 1 -X •4 2 1 x 2 1 3 x 0 1 öl 1 2 1 1 2 x •0 1