Észak-Magyarország, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-16 / 140. szám
1987. június 16., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 I zgalmas téma szerepelt a népfront megyei bizottságának legutóbbi ülésén: állam- polgári fegyelmünk mibenléte. Természetes, hogy e témáról felolvasván értekezését, a megyei főügyész nem kerülhette el — jól tette, hogy nem is igyekezett elkerülni — Borsod-Abaúj-Zemplén bűnözési képének felrajzolását, mely képben bizony már évek óta több a komor szín. mint a derűs. Különösen elszomorító, hogy egyre inkább ekként formálódik. Nem lehet véletlen. hogy most éppen a népfrontbizottság előtt rajzolódott fel, tehát ama fórumon, mely igenis a legszélesebb tömegeket, rétegeket. tömöríti magába, képviselve mindenféle foglalkozású, világnézetű embert, hol is már megszokott, hogy a párttitkár és pap, orvos és kereskedő, tizenéves lány és nyugdí- jas(korú) férfi beszél valamiről, gyakorlati lag teljesen egyhúron pendülve. Abban most is teljes az egyetértés, hogy a mindinkább emelkedő . bűnözési hullámot” (átvéve más fórumról) valami mód' meg kell (kellene) fékezni és ehhez mindahányunk- nak kötelessége tenni ereje. legjobb leltei ismerete szerint. Eme dolgozatocs- kának célja is valamiféle tétova továbbgondolása az elhangzottaknak, mármint azok szerény részének. Szó esett a tájékoztatón például a közveszélyes munkakerülőkről, ezzel kapcsolatban a közmunkákról is. Régóta várjuk, figyeljük reménykedéssel: előbb-utóbb. de minél előbb, jogalkotóink egyértelműen lehetővé teszik a közveszélyes munkakerülőkkel szembeni, eddiginél határozottabb fellépést. Kitűnő, találó egyébként a jogi kifejezés: közveszélyes munkakerülő. így igaz, szó szerint! Veszélyes a közre, a megélhetésüket mindennapos, becsületes munkával biztosítókra. Mert ugye. aki nem dolgozik. az is akar enni-in- ni, részt kér a másók által megtermelt javakból, hangosan követeli „jogait” a társadalomtól. De miképpen, ha nem dolgozik? Bűnözés révén. Megyénkben az első helyet a vagyon- elleni bűncselekmények foglalják el, ezen belül is a betöréses lopás. Potenciális bűnöző minden munkakerülő, csavargó, aki igenis veszélyt jelent a közre a lejmolástól kezdve a rablásig, a rablógyilkosságig. Az állam mindenkitől, minden polgárától egyre nagyabb erőfeszítést, egyre több munkát követel, hogy ne maradjunk le a még soha nem tapasztaltán kiélezett versenyben, megmaradjunk — befogadtassunk — európaiaknak. Éppen itt az ideje, hogy a közhangulatot rontó, saját testi épségünket veszélyeztető, idegrendszerünket kikészítő ingyenélőkkel szemben határozottan fellépjünk! önkéntesen lehet majd a közmunkára jelentkezni. Töprengjünk kicsit erről. Ez a közmunka-lehetőség föltehetően azok számára teremtődik meg, akik igyekeznének ugyan elhelyez- •kedni, de különböző okok miatt mégsem tudnak. A koncentrált ipar, sőt nehézipar közepette tudomásul kell vennünk, hogy sok embernek, különösen a fiataloknak, a lányoknak nehéz, egyre nehezebb elhelyezkedniük. De eleget olvastunk-hallottunk „leépítésekről”, átcsoportosításokról. átképzés szükségességéről, mindez szintén növeli a szóban forgó csoport számát. Az ezek számára — meg mások számára is — megteremtett közmunka-lehetőség mindenképpen örvendetes. De létezik egy másik csoport is, amely tagjainak magunk között vagyunk, mondjuk ki — büdös a munka. Eddig sem akartak elhelyezkedni, nyilvánvaló, hogy ezután sem akarnak. (Azért munkakerülők.) Érdekes egyébként, hogy ha Miskolcon, vagy másutt megnyílik egy új kimérés, első vendégekként leginkább ők láthatók ott. (A későbbiekben ugyancsak.) A pánkokban italoz- gatók leginkább közülük valók. Valamiből telik minderre, valamiből, valahonnan megszerzettekből mégis megvannak. Gondoljuk tovább az ügyüket. Ölt is jól tudják, hogy az igazoltatók — és egyáltalán bármiféle hivatalos szerv — szívesebben veszi, ha munkahelyet tudnak felmutatni. Lehetséges, hogy az új jogszabály megjelenése után ezt még inkáhb elvárják illetékes szerveink. Tegyük fel, elmegy az egyik vállalathoz, majd a másikhoz. Tegyük fel, hogy két-három vállalat akár írásba is adja, hogy nem vette fel az illetőt. Ez az írás ugye, bizonyos igazoltatás esetén már felmutatható, és ennek az írásnak a birtokában már nem is munkakerülő? Az említett tájékoztatóból úgy lehetett érteni, hogy a közveszélyes munkakerülők felderítéséhez, számontartásához, valami mód’ csökkentésükhöz (is) kérik a társadalom segítségét. Vajon miként bonyolódik le ez a gyakorlatban? Mondják a tízemeletes panel (jól viszi a hangot) kellős közepébe beköltözik a börtönből szabadult hölgy, aki leginkább prostitúcióval keresi sanyarú kenyerét. A rossz szervezés miatt (vagy éppen a hatékonyság, a termelésnövelés miatt?) egy időben többen is felkeresik, következésképpen éjjelente az ordításoktól, ar- tiikulátlan üvöltésektől, fenyegetésektől, ajtóbetörésektől hangos a bérház. örömére az ottlakóknak. Most mi lenne a helyes eljárás? Valamely- lakó az éji órákban halkan bekopog a hölgy ajtaján, megkéri, ugyan, lenne már kicsinyét csendben, hiszen emberek közé került. Akkor csendben lenne? Na, ugye! Tessenek elhinni, mégis jobb lenne egy erélyes. világos jogszabály — a meglévőkön kívül — a közveszélyes egyének ellen! Biztosítani ebben a megfelelő fellépés lehetőségét a jogalkalmazók számára. Világos, határozott jogszabályban, melyet két-három hónap után nem helyesbí- tenek. Kérdésként hangzott el (persze egyben véleményt is tükrözve), hogy miért enyhék a bírói ítéletek. A megyei bíróság elnöke — szintén részese a tanácskozásnak — elmondta, hogy az ítéletek nem enyhék, hanem megfelelőek a jogszabályoknak és kellő módon differenciáltak. Elhangzott még az is, hogy az állampolgárok a különböző ügyekről leginkább az újságokból tájékozódnak, az újságok meg ugye poént, csattanót, szenzációt keresnek. Szó szerint nem így hangzott el, a lényegét tekintve: igen. A továbbgondolás végett — meg az audiatur et altera pars végett — engedtessék meg néhány megjegyzés. Mostanában hozzászokunk már, hogy sok mindenért az újságokat teszik felelőssé (igen hízelgő). Például a kohászat eredményeiért (kérem a szedőt is. a korrektort is, nehogy idézőjelbe tegye), a tehó enyhén szólva lelkesedés nélküli fogadtatásáért (emlékeztetőül: a tehóval kapcsolatosan megyénk egyik városa szerepelt a rádiókabaréban), de a legszebb mégis az volt, amikor a megyei NEB múlt évi, egyik ülésén a megbízott vizsgálalvezető a miskolci zöldségpiac áraival kapcsolatosan a hírlapírókat emlegette meg- rovóan. Nevezetesen: a piac árai megfelelőek, nem magasak, de a hírlapírók elhitetik a népekkel, hogy igenis magas. (A bizottság nem hitte el.) Ami az ítéletek milyenségét illeti: lapunkban mindenféle bűnügyi tudósításban, különösen a bírósági ítéletekről szólókban tudatosan törekszünk a tények szigorú közléséhez, mellőzve mindenféle színes jelzőt. Előre megfontolt szándékkal szürkítjük eme írásainkat. Egyébként tessenek elhinni, az izgalmas téma — ha úgy tetszik a szenzáció — ma már egyik lapban sem a bűnügy. (Túlságosan mindennapiak.) Megyénkben is jóval .izgalmasabb társadalmi-gazdasági életünk számos jelensége. Ml lesz az elmaradott térségek 90 ezer lakosával? Miért költözik el megyénkből évente 6000 ember? Mi lesz túl iparosított megyénkben a nők foglalkoztatásával? Miért vagyunk az életszínvonalat jelző majd' minden mutatóban az utolsó helyeken? És főként mit kell ezek ellen tenni? így együtt, azoknak, akik mégis itt maradunk — élünk. Szóval ilyenek . . . Természetes persze, hogy a jogalkalmazók dolga az esetek minősítése, az ítéletek meghozatala, ők ismerik teljes részletességgel az ügyeket, az ő lelkiismeretükre nehezedik a döntés, mellyel — mint a bíróság elnöke találóan mondta — a bírók együtt ■is alszanak. A felelősséggel, ha szabad ígv mondani. a rágódássail. az örökös töprengéssel vajon, helyes volt-e a döntés. A tájékoztatóban elhangzott az is: Káin példája ugyancsak igazolja, miszerint a büntetés nem szünteti meg magát a bűnt. Természetesen mindahá- nyan tudjuk — a tájékoztató nálunknál is jobban —, hogy ennek ellenére szükség van a büntetésre, bízván mindig a büntetés visszatartó erejében is. Mi, laikusok, kik hol ilyen, hol olyan módon érintettek vagyunk, szenvedői vagyunk a bűncselekményeknek, inkább az erélyesség- re szavazunk, ámbár lehet: helytelenül. E zzel együtt el kell fogadnunk azt is, hogy ehhez az erély- hez a magunk munkáját is hozzá kell adnunk. Segítve, amivel tudjuk — ha tudjuk, és főként, ha merjük — a bűnüldözést. Mert bizony elgondolkodtató, amit a bíróság elnöke mondott: abban a megyében, amelyben egy.ik évről a másikra 36 százalékkal képes emelkedni a bűnözés, ott már ennek csökkentéséhez a mélyebb (társadalmi) okok feltárására van szükség. Priska Tibor Országos iljúsági béketalálkozó Szerte az országban a fiatalok az idén is megemlékeznek augusztus 6-án a hirosimai atomtámadásról. A megmozdulás kiszélesítése érdekében az Országos Béketanács Ifjúsági Bizottsága felhívással fordul mindenkihez, hogy váljon ez az alkalom békemozgalmi akciónappá. Hazánk minél több településén legyenek az emléknap tartalmához hű rendezvények. Békeközösségek közreműködésével augusztus 28. és 30. között Érd-Simon majorban rendezik meg az ifjú békebarátok országos találkozóját. A hétvégi összejövetelen ifjúsági közösségek, baráti társaságok és egyéni jelentkezők egyaránt részt vehetnek. Péntek délelőttől vasárnap délutánig fórumok, viták, műhelybeszélgetések, kulturális és sportrendezvények, találkozók tarkítják a tábor programját. A részvételi díj 300 forint. Július 20-ig lehet jelentkezni a következő címen: Béketalálkozó 1395 Budapest 62. Pf.: 440. További felvilágosítást és segítséget — az eseményekről — az OBT Ifjúsági Bizottsága címén: Budapest, V. Széchenyi rkp. 6., vagy a 117-511-es telefonon kaphatnak az érdeklődők. Szüret az üvegházban Az Egervin Borgaz- 0 dasági Kombinát Szőlészeti és Borászati Kutatóállomásának munkatársa, Bereznai László negyven tőke különböző fajtájú szőlőt nemesített. Az új fajták az eddig termesztettekkel szemben téltűrők, a betegségeknek is jobban ellenállnak és magasabb a cukortartalmuk is. A kutatóállomás üvegházában már a szüretre készülnek, beértek a fürtjei az új szőlőfajtáknak. Bermuda egyenes Miskolc, Búza tér, Szeles utcai álkérészt e ződ és. 1987. június 1. líl óra 30 perc. Autó, aultó után. Emezek itt a Széles utcából a Madarász Viitetor utcába mennének. De nem .mennék, ment nem tudnak, A gyalogosok sem. Mert a forgalom zúg, dübörög, jobbról is, balról is. A Petőfi tér felől jövők közül néhányon fordulnának balra a Búza térre, vagy a Szeles utcába, de nem fordulnák, mert nem lehet, mert nem tudnák. Egyikülk mindent kockáztatva fordulni kezd. Fékcsiteongás, a betonon csúszó autógumik idegesítő hangja. Csaittanás ezúttal nincs, csak: az anyád... A tiéd az a jó édes.. Tudod, hová menj... Egyszóval a szokásos káosz. A nap minden percében, kiváltképp csúcsforgalom idején. így van ez már évek óta. Bárkivel lehet fogadni, hogy ez az útkereszteződés, ez a csodálatos közlekedési csőd egyedülálló az országban. Erre igazán büszkék lehetünk. Ez a forga- lomszervezós és irányítás csúcsteljesítménye és bosz- szúja. Közlekedési lámpa nincs, és olyan ember sincs, aki látott egy olyan embert, aki látott volna valaha is egy ember, aki itt ebben a kereszteződésben megpróbálta volna a forgalmat segíteni, irányítani. Mint mondani szokás: ilyen ember nem volt, nem van és nem lesz. * A Hátvanötösök útján a közművet javították, vagy építették, tehát egy hosszú, mély árköt ásták az utca egyik oldalán. így van ez már hetek, hónapok óta. Az árkot betömték ugyan, de a felette lévő útburkolat még hiányzik. A forgalom egyirányú, csak a Szelesről szabad behajtani a Hatvanötösök útjára, kivéve a célforgalmat. Ezt tábla, illetve táblák is jelzik. 1987. június 1., 12 óra. Autósunk célja a Bajcsy-Zsi- linszkv utcán lévő munkahelye, amit úgy érhet el leggyorsabban, ha behajt a Hátvanötösök útjára. Szépen, lassan gurut lefelé. Aztán lent, az utca végénél ott voltak. Négyen is. Két személyautót éppen elengedtek. Ök már fizettek. Autósunkat is leállítják, aki hiába magyaráz. Mese nincs, ő is fizet. Kettőszázat, mlint az utána jövők is jónéhányan. Am autósunknak feltűnt valami: célforgalom ide, céfL- forgálom oda, a teherautók saaibadon haladhattak, mint azok a személyautók is, amelydk a Szendrei utcából hajtották ki és fordultak jobbra, a Hatvanötösökre. E szerint tehát a mintegy kétszáz méter hosszú utcának csak a felére érvényes a célforgalmat jelölő tábla. Kiérti ezt? Illetve nagyon is érthető, ha leesik a tantusz: „idő van, csekk van, hát akkor miért ne munkálkodjunk?” * Néhány nappal később. Június II. 16.30. Az ember immár óvatos. A Szendrei utca vége előtt a Stop-táblánál megáll. Majd mielőtt kihajtana akkor is megáll. Igaz, másképpen nem tehet, hiszen előtte ott a vastag vaslemezzel letakart, még nem teljesen leföldelt árolksza- kasz, s a vaslemez éles pereme, meg a lemezen lévő eléggé tekintélyes lyukaoáka mindenképpen óvatosságra inti. Aztán szépen, lassan jobbra fordul, rá a Hatvanötösökre. Megint ott v>annak! Mintegy 20 méterre tőle. Éppen egy autót gondoznak. Egyikük leállást mutat. Autósunk tudja, nem követett el semmit, ezért teljesen nyugodt. — Gépjármű-ellenőrzés! Jogosítványt, forgalmi engedélyt kérem! Lapozgatás, böngészkedés. nézelődés, a szokásos formaságok. — Féklámpa! irány jelzés! Rendiben. Elakadásjelző háromszög!? ízzókészlet!? Az ember ilyenkor mindig izgatott. Itt kell lennie! Hiszen mindig itt volt! Hói a fenébe van?! Aha! Itt van, megvan! Ez alatt a fránya ponyva alatt vólt. Tessék parancsolni. — Az jó! A hang alig huszonéves, fiatalos. A léptek is ruganyosát ámbár kissé komótosnak tűnnek, amint körbejárják az autót. A balkéz nyitott tenyerében ütemesen csattog a jobb kéz mutató és hüvelykujja között lazán fogott forgalmi engedély, jogosítvány és a személyi igazolvány. Autósunk elbizonytalanodik. Jézusmária! A kerekek! Meg van mind ? Csak nem a gumik?’... Nem... Az nem lehet, a kocsi most vizsgázott, a forgalmiban ott a pecsét... — Tudja miért állítottam meg? — Járműellenőrzés miatt, amint mondotta volt... — Nem azért. Hanem azért, mert nem állt meg a stoptáblánál! — Kérem. Én megálltam a stoptáblánál. — Nem állt meg! — Kéremszépen. Hangsúlyozom, hogy megálltaim a táblánál. — Én meg láttam, hogy nem állt meg! — ön nem láthatta, hogy megálltam-e vagy sem, mert a táblát eltakarja annak a saroképületnek a fala, amely mögött a táblát elhelyezték. — Tudja maga, hogy’ kell megállni egy stoptáblánál. — Tudom. KRESZ-ből is vizsgáztam. Egyébként az az ember, áki ott ül benn az autóban, megmondhatja, hogy megálltam a stoptáblánál ... — Tudja, hogy megbüntethetném? ! Autósunk tökéletesen tisztában volt helyzetével. Hirtelen nagyon gyámoltalannak, kiszolgáltatottnak érezte magát. Tapasztalatból tudta; minden lehetséges. Mérlegelte, hogyan viselkedjék, mit mondjon. Már-már ki- csúszött a száján: „Alázatosan jelenítem, tudom! Ha meg tetszene akarni büntetni, akkor megbüntethetne'’. De mégsem mondta. Felágaskodott ugyanis benne a nagyapai büszkeség, a törvénytisztelő állampolgár önérzete, és csendesen, szomorúan óképpen válaszolt: tudom. * Tanács, autósoknak: kerüljétek el messzire Miskolcon a Hatvanötösök útját! Mert olyan az, mint a Bermuda háromszög — egyenesben. Szépen, lassan hajóztok, azt hiszitek, minden a legnagyobb rendben van, aztán ... Kerüljétek el, mert természetfeletti, kiszámíthatatlan erők munkálkodnak ottan. Isten óvjon benneteket. Szarvas Dezső
