Észak-Magyarország, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-12 / 110. szám

ÍC7JHT.ÍAI IdiAR Lili íAllÜLííil Üli! LXí ' J NAPRÓL NAPRA HIHPR6L NAPRA NAPRÓL NAPRA Nyúl a vetésben Á négy évszak közül egyik évszakot sem várjuk olyan türelmetlenül, mint a tavaszt. Különösen egy kemény, hosszú tél után. Érthető hát, hogy a vonatban — Sá­toraljaújhelytől Miskolcig utazva — mindnyájan a határt figyeljük. Szép, csendes odakünn az idő, simogatóan süt a nap, ébred, zsendül a természet. És ahogy robog velünk a vonat, és távolodunk a zemp­léni hegyektől, mindinkább fogynak a barna táblák és dú- sabban, harsányabban zöldellnek a vetések. Az asztallap- simára elmunkált széles táblákon már a tavasziak is sorol­nak, az ősziek pedig bokrosodnak, s gyenge, zöld „hajukba" bele-belekapdos az enyhe tavaszi fuvallat. — Nini, ott egy nyuszi! — zökkent ki gyönyörködésünkből egy kislegény. S valóban, a vetés sűrűjében egy szürke tap­sifüles ágaskodik. Éppen úgy, ahogy a húsvéti lapokon szok­ták festeni. Talán a piros dízelmozdony és a kék személy- kocsik tetszenek neki. Első lábait felemelve, csak néz a zöldben, és bámulja a rohanó vonatot. Mindenesetre kedves látvány volt, üde — tavaszi. . . (h. j.) Bemutató A Miskolci Postaigazgató­ság, a Triton Kisszövetkezet­tel közösen termékbemutatót nyitott tegnap a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társu­lat Kazinczy Klubjában, Mis­kolcon. A bemutatón kiállít­ják azokat az elektronikus készülékeket, amelyek csat­lakoztathatók a postai háló­zatra, s megkönnyítik a te­lefonálást, valamint a telexe- zést. Az Unió Áfész felajánlja megvételre az alábbi ingatlanait. — Sajólászlófalva, köztéren lévő volt szeszfőzde, berendezéssel együtt.- Parasznya, Rákóczi úton lévő volt szeszfőzde, berendezéssel együtt. — Nyékládházán, a Kossuth utca 54. szám alatti épület, közepes állapotú, 131 m- alapterület­tel, 207 négyszögöl telekkél.- Bükkszentkereszt, Zrínyi utca 39. szám alatti üdülőépület. Érdeklődni: U nió Áfész Miskolc, Besenyői út 1. Fejlesztési és üzemeltetési osztályon. Telefon: 37-728 Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527. Postacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok: Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3525. - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a híriapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapclőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. - 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS Az Észak-Magyarország ügyeleti hívószámai 16 órától: 89-872, 17-807. Naptár___________ 1987. MÁJUS 12., KEDD A nap kelte 5.12 — nyugta 20.09 órakor A hold kelte 19.15 — nyugta 4.19 órakor Névnap: Pongrác Nyolcvan évvel ezelőtt ezen a napon nyitották meg a Korb Flóris és Giergl Kálmán építőművé­szek tervei alapján készült budapesti Zeneakadémiát, amely 1925 óta Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főis­kolaként biztosítja a ma­gyar zenei élet utánpótlá­sának képzését. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Eleinte borult idő lesz, sok­felé esővel. Később felszaka­dozik a felhőzet, ma lehet néhány órás napsütés. A leg­magasabb nappali hőmérsék­let általában 15 és 20 fok között várható. Uj bélyeg A Magyar Posta az Eszter­gomi Főszékesegyházi Kincs­tár megnyitása alkalmából ,.Esztergomi Kincstár” elne­vezéssel, 20 forint névérté­Tunya szitakötőként meg­pihen a helikopter. A motor elhalkul, a rotorok szárnyai mozdulatlanná merevednek. Néhány percre csak. Ami hozzásiet, egy évtizede még a legkorszerűbb eszköznek számított, s „ő” végezte azt, amit mai „légitársa”: a vegyszerezést, s műtrágya­szórást. Az MTZ-k bár sokat korszerűsödtek, a hatékonyan dolgozó gazdaságokban már csak kisegítők. A főszerep a helikopteré, amelynek telje­sítménye legalább öt trak­torral felér, s közben nem tiporja a gabonát. Nem ol­csó dolog földet a levegőből művelni, de egyre több gaz­daságunkban bízzák a mun­kát e szovjet gyártmányú helikopterekre, mert a gaz­dasági számítások egyértel­műen bizonyították a hoza­mok növekedését. Képeink a Szerencsi Állami Gazdaság­ban készültek, ahol a feltöl­tés, felszállás, és műtrágya­szórás pillanatait örökítettük meg. Fotók: Laczó József Várják a jelentkezést! Ifjú képzőművészek tábora Mártélyon kű bélyegblaklkot bocsátott forgalomba. A blokk Vertei József grafikusművész terve alapján, a Pénzjegynyomdá­ban készült. Irodalmi vetélkedő „Tiszta szívvel” címen hirdetett irodalmi vetélkedőt az építők szakszervezetének megyei titkársága a borsodi vállalatok alapszervezetei ré­szére. A döntőt öt csapat részvételével az elmúlt hét végén rendezték meg Mis­kolcon, a BÁÉV székházá­ban. A legjobban a Miskol­ci Mélyépítők csapata ké­szült fel. Miskolcon híre ment, hogy megszűnik a gépkocsimosás az Autóklub műszaki állo­másán. Nos, az érem egyik oldala az, hogy nem túlsá­gosan sok az autómosási le­hetőség a városban. Igaz, az utóbbi időkben egyre több magánmosót nyitottak, csak. hogy ezekben a szolgáltatás ára magasabb, mint a cégek tulajdonában lévőikben. Az érem másik oldala, hogy ezeknek — tudniillik a mo­sóknak — a kihasználtsága ugyancsak rapszódikus. Vagyis: vannak időszakok, Huszonharmadik alkalom­mal rendezi meg az orszá­gos ifjúsági képzőművész tábort a KISZ Csongrád Megyei Bizottsága. Ebben az esztendőben, augusztus 1— 15-e között, a mártélyd tá­boriba várják a 18 és 35 év közötti alkotókat, szakköri tagokat, alkik elsősorban fes­tészettel és grafikával fog­lalkoznak. A részvételt rövid önélet­rajzzal, 3—5 darab grafiká­ról és szolborról készített papírkép, avagy a festmé­nyekről készített színes, ke­retezett diapozitív beküldé­sével lehet megpályázni. A tábor költségeihez az egyé­nimkor egy nap mindössze egy-két járművet szervizei­nek, mosnak. Tehát a gaz­daságosság kérdése. Megkérdeztük a műszaki állomás vezetőjét, Varga Mi­hályt; Igaz-e a mosás meg­szüntetéséről szóló hír? — Igen, azaz csak rész­ben. Ugyanis az udvaron lé­vő úgynevezett szabadmosó továbbra is ügyfeleink ren­delkezésére áll. Sőt, ezt egy felhajtóval — ami az alsó mosást teszi lehetővé —, bő­vítjük. A szerviz épületé­ben viszont valóban meg­ni hozzájárulás összege ki- lencszáz forint. A pályáza­tokat legkésőbb 1987. júni­us 3-ig kell elküldeni a KISZ Csongrád Megyei Bi­zottságának a címére. (6720 Szeged, Komócsin Zoltán tér 1.) A tábor művész tanárai­nak döntése alapján, a le­endő hallgatók június 30-ig megkapják a meghívóleve­let és a részletes progra­mot. Az elutasított pályázók külön értesítést nem kap­nak, a pályázatra elküldött dokumentumokat azonban 1987. június 30-ig vissza­kapják. szüntetjük a gépkocsik tisz­títását. A felszabaduló mű­helyrészben is javításra ren­dezkedünk be, ami a kapa­citást növeli. Egyébként tárgyalunk a kettes számú szakközépiskolával. Ott nem­régiben kezdték el ezt a lakossági szolgáltatást, s ha a megbeszélések sikeresek lesiznék, úgy a közeljövőben klubtagjaink is itt mosathat, ják járműveiket. Minden ad­minisztrációs munkát az Autóklub végezne július el­sejétől. (mc—) Pályázati felhívás A Borsod Megyei Tanács V. B. ifjúsági és sportosz­tálya pályázatot ír ki kör­zeti klubtanács ok számára. Célja: a körzeti klub taná­csok aktivizálása, munká­juk segítése, a városi, vá­roskörnyéki ifjúsági klubok módszertani vagy szórako­zási jellegű találkozóinak rendszeressé tétele. A pá­lyázaton a városok és kör­zeteik ifjúsági klubéletét összefogó körzeti klubtaná­csok vehetnek részt. Pályáz­ni csak éves munkatervvel, vagy városkörnyéki, esetleg megyei klubtalálkozó meg­rendezésével lehet. A pályá­zatnak tartalmaznia kell: a klubtanács megnevezését, címét, az éves feladatterv konkrét célkitűzéseit a fel­merülő költségek feltünteté­sével. Amennyiben a pályá­zat egy eseményre, rendez­vényre szól, úgy a rendez­vény (klubtalálkozó, klub­vezető-képzés stb.) időpont­ját, helyét, jellegét és prog­ramját, előzetes költségve­téstervezetet az egyéb for­rások megjelölésével. A megpályázott összeg nem haladhatja meg a tel­jes költségek felét. A pá­lyázatot a körzeti klubtanács vezetője és a KISZ városi bizottságának titkára írja alá. A pályázatot a Borsod Megyei Tanács V, B. ifjú­sági és sportosztályára (Mis­kolc, Pf. 11. 3501 Széche­nyi út 103.) kell beküldeni, 1987. június 15-ig. Megkérdeztük: Megszüntetik-e az autómosót? Belgák találták fel a rósejbnit? (ADN/MTI—Panoráma) — A belgákat Európa legna­gyobb rósejbni-evőiiként tart­ják számon. Az ország la­kói nemzeti örökségüknek tekintik ezt az eledelt. De hogy került a rósejbni, az­az a pommes frites sütésé­hez nélkülözhetetlen burgo­nya Belgiumba, és egyálta­lán Európába? A krumpli köztudottan Amerikából származik. Gu­mója megvastagodott föld alatti szár. Az eleinte dísz­növényként ültetett krump­li szántóföldi termesztését Európa a krónika szerint a francia Parmentier-nek kö­szönheti. Belga adatok sze­rint azonban sokkal inkább a brugge-i Antoon Verhulst kertészt illeti meg az úttörő szerep, o vetett el 1702-ben először burgonyát nagy mennyiségben. A Maas menti települése­ken a hajléktalan öregek és szegények szűkös étkezésü­ket rendszerint a folyóból kifogott kis halakkal javí­tották fel, amelyeket forró olajban sütöttek meg. Télen, amikor a víz befagyott, el­maradt a folyó ajándéka. Huy és Dinant környékén aztán az az ötlete támadt az embereknek, hogy hasonló nagyságúra vágott krumpli­darabokat dobjanak hal he­lyett a forró olajba. így született meg a rósejb­ni, amelyik aztán nélkülöz­hetetlen népeledelként fé­nyes karriert futott be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom