Észak-Magyarország, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-05 / 104. szám
1987. május 5., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Mezőgazdaságunk: A ,,párválasztás” új formái Biztos piac a Szovjetunió Megújultak, felfrissültek a magyar—szovjet mezőgazdasági kapcsolatok; az utóbbi egy-két évben a hagyományos formák mellett ígéretes, mindkét ország számára előnyöket rejtő együttműködési módozatok is megjelentek. Jelenleg a két ország szak- ' emberei a műszaki tudományos területen 45 témában dolgoznak együtt. A magas szintű, kétoldalú kapcsolatok is fejlődtek. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium szoros együttműködést folytat számos központi szovjet intézménnyel, szervezettel, köztük a Szovjetunió Állami Agráripari Bizottságával, az Erdőgazdasági Állami Bizottsággal; a Halgazdasági, illetve az Orvosi és Mikrobiológiai Ipari Minisztériummal, valamint 1985-től már közvetlenül együtt dolgozik az Orosz Föderáció Agráripari Állami Bizottságával. VETŐMAG ÉS TECHNOLÓGIA Az elmúlt időszak magyar agrársikerei sok-sok szovjet szakembert hívogattak ta-. pasztalatcserére hozzánk, gyakoribbá váltak a két ország mezőgazdászai közötti eszmecserék. Tavaly például 57 delegációval 135 szovjet agrárius látogatott hazánkba. közelről tanulmányozván egyebek mellett a különféle mezőgazdasági melléktermékek feldolgozását, a keresz- tezési munkát a tejelő szarvasmarha-tenyésztésben, a háztáji gazdálkodást, a falvak fejlődését. A szovjet szakemberek körében azonban az egyik legfontosabb téma maradt a magyar gabonaágazat azon belül a nagyüzemi kukorica termesztés vizsgálata, illetve a tapasztalatok átvétele. A növekvő érdeklődés persze nem véletlen. Gennagyij Roma- nyenkc, a Szovjetunió Állami Agráripari Bizottságának elnökhelyettese a minap egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Szovjetunióban 1981 —85 között, főként gépesítési és technológiai hibák miatt, a korábbi esztendőkhöz képest csökkent a gabonahozam. A termelés növeléséhez elengedhetetlenül szükséges vetőmagvak egy részét eddig is a magyar üzemektől szerezték be, s az innen érkező kiváló szaporítóanyagnak is köszönhető, hogy tavaly már emelkedtek a termésátlagok; betakarítottak mintegy 210 millió tonna gabonát, így csökkenteni lehetett az importot. A magyar nemesítésű kukoricahibridek oly jól vizsgáztak a szovjet határban, hogy a korábban, államközi szerződésben rögzített 40 ezer tonna vetőmagon felül 1986—1990 között még 70 ezer tonnát megvásárolnak tőlünk. Az ilyen együttműködés nem újkeletű, új viszont, hogy mostanában a fenti témákat már a vállalatok beszélik meg egymással, vagyis erősödött az üzemek közti közvetlen munkakapcsolat. Sőt, az utóbbi hónapokban már felmerült a magyar— szovjet vegyesvállalatok létrehozásának igénye is. VÁLLALATOK PÁRBESZÉDE A gazdaságok közti áttételmentes párbeszéd már „él”. A nádudvari KITE a Kaf- káz Agráripari Kombináttal tárgyal. Ügyszintén küszöbön a megegyezés a Kecskeméti Borgazdasági Kombinát és a Volga Agráripari Kombinát között, a két cég a gyümölcs alapanyagú üdítőitalgyártásban dolgozik majd együtt. A Mezöföldi Kombinát a Kubányzernói Tudományos Termelési Együttműködéssel, a Sárszentmihályi Állami Gazdaság a Moszkvai Agráripari Egyesüléssel. a Meriklon GT pedig az Oran- zserelnij komplex szovhozzal vette fel a kapcsolatot. A magyar élelmiszer-kivitelnek csaknem a fele a szocialista országokba kerül, ennek 70 százaléka a szovjet export. Mondható tehát, hogy jelenleg a Szovjetunió a magyar élelmiszer-gazdaság legnagyobb felvevőpiaca. A legtöbbet friss almából és különféle zöldségkonzervekből adunk el; ennek az exportnak jelentőségét mutatja, hogy e két termékféléből a Szovjetunió teljes importigényének felét a magyar szállítások elégítik ki. A kereskedelmi kapcsolatok nagyságát, formáját államközi szerződések, árucsere-forgalmi megállapodások rögzítik. BŐVÍTHETŐ AZ EXPORT izgalmas kérdés viszont: a jövőben tovább növelhető-e a Szovjetunióba irányuló magyar export? Különösen érdekes ez a kérdés akkor, ha hozzátesszük, hogy — legutóbbi hírek szerint —, a Szovjetunió belátható időn belül élelmiszerekből önellátóvá kíván válni. Kétségtelen, hogy a Szovjetunióban meghirdetett nagyszabású termelési programokkal ezt a nem kis célt akarják mielőbb elérni. Csakhogy a mezőgazdaság, az élelmiszeripar fejlettsége nem zárja ki a kereskedést. A Szovjetunió valószínűleg továbbra is biztos és nagy felvevőpiaca marad a magyar almának, konzervnek, húsnak, gabonának. Azzal viszont minden eladónak számolnia kell, hogy a vevő holnap még jobban megnézi a minőséget, mint ma, és növekedni fog a kereslet a magasabb feldolgozottságú, szebben csomagolt magyar élelmiszerek iránt is. H. L. I. Jól zárta az év első negyedét a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár. A tervezettől négy és fél százalékkal többet, összesen 340 millió forint értékű terméket állítottak elő, amely nyolcadával haladja meg az előző esztendő hasonló időszakát. Az első íárom hónap alatt NSZK-beli és osztrák megrendelőik igényeit elégítették ki. Számukra 3400 háztartási főző- és sütökészüléket gyártottak, a hazai piacra pedig 31 ezer gáztüzelésű, 1000 elektromos tűzhelyet és 7500 olajkályhát szállítottak. Síró venyigék Minden korábbinál gyakrabban járnak ki ezen a tavaszon a hegyaljai gazdák a szőlőbe. Ez érthető, hiszen emberemlékezet óta nem vitt végbe a tél ekkora pusztítást a történelmi borvidék ültetvényeiben, mint ebben az évben. Vannak olyan dűlök — elsősorban az úgynevezett „szoknyatáblákon” —, ahol nem ritka a rügyek 90—95 százalékos elhalása. De feljebb, a hegyoldalakon sem sokkal kedvezőbb a szőlők állapota. Máskor — rendes időjárás esetén — ilyenkor már a szépen fénylő, kövér hajtásokban gyönyörködhettek a gazdák, most azonban azt figyelik aggódva, hogy egyáltalán van-e élet a rügyekben. Mert metszéskor általában épeknek, zöldeknek találták "a venyigék túlnyomó részét, s ennek következtében megindult bennük a nedvkeringés is. ahogy To- kaj-Hegyalján szokták mondani találóan — „sírnak" ugyan a venyigék, de a rügyek egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen mozdulnak. Ez azt jelenti, hogy ;i kemény téli hidegben barnára fagytak, elpusztultak, s legfeljebb „rejtett" rügyek mutatkoznak — jócskán megkésve. Sok helyen a kordonkarok teljesen elpusztultak, így lövéstől ki kell vágni, s majd újra pótolni gyökeres oltvánnyal. Az még a jobbik eset, ha legalább a tőkefej- ben maradt valami jele az életnek, abból esetleg ki lehet kényszeríteni valamelyes rügyfakadást. De szüret nemigen lesz belőle ezen az őszön, legfeljebb az ültetvény rekonstrukciójánál csökkenti a gazda kiadásait. Saját kárukon tanulták meg a gazdálkodók, hogy a kényszeredett kapcsolatoknak igen kevés a haszna. Hosszú ideig ugyanis ez a fölülről javasolt „párválasztás” jellemezte a vállalatok közötti kooperációt. Természetesen voltak olyan cégek is — mint például a miskolci December 4. Drótművek —, amelyek már a hetvenes évek elején — élve a ’68-as reform adta lehetőségekkel — igyekeztek a saját maguk által választott partnerekkel dolgozni. A December 4. Drótmíí- veknél bizonyára aranybetűvel szerepel majd a vállalat történetét feldolgozó könyvben a Fcrroglóbusz- szal 1971-ben kötött megállapodás. A tények szárasak: a kereskedelmi cég 5 millió forint értékben adott gépeket, majd 13 millióval segítette a gyártás megindítását. A következmények sokkal érdekesebbek. Elkezdődhetett annak a hegesztett hálónak a gyártása, amely nagy karriert futott be az építőiparban és jelentős devizamegtakaritást tett lehetővé. Ez volt a Ferroglóbusz haszna. A gyár hosszú távon sokkal többet nyert az üzlettel. Drótgyári taktika Mindenekelőtt egy új termékhez jutott hozzá, amelyből később különböző módosításokkal a fejlesztők újabb és újabb sikeres gyártmányokat produkáltak. Érmek révén széles körben elterjedt egy korszerű építőipari technológia, ami tovább növelte a megrendeléseket. Rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy a kölcsönös érdekeltségen alapuló együttműködés a biztos bevételen és a nyereségen túlmenően, egyéb területen is haszjnot hoz a partnereknek. Bár a drótművekről közismert, hogy kis lépésekkel és igen körültekintően, haladnak előre, ám azt is bizonyították, hogy csák olyan ügyletekbe és fejlesztésekbe fognak bele, ami valószínűsíthető eredményeket hoz. Az előbbieket tudva jelentett meglepetést, amikor a cég saját fejlesztési alapjából (!) adott húszmillió fo rintot az inotai alumínium- kohónak. Ez annyira nem volt gyakorlat a magyar gazdasági életben, hogy még ma is csák néhány esetet tart számon a szakirodalom. Ehhez ugyanis szoros együttműködés és kölcsönös bizalom szükségeltetik. A drót- művek számítása bevált, mert Inotán megnőtt az alumíniumhuzal- gyártói kapacitás, javult, a minőség és a szerződésben foglaltak szerint érkeztek a huzalok tonnái. Miért vállalt ilyen rizikót a cég? Mia már Ginovszky Arisztid, a gyár műszaki igazgatóhelyettese készséggel fölfedi a kulisszatitkokat. Inotán nem volt pénz a kapacitás növelésére, és ez visszafogta volna a drótgyár termelését is. Márpedig a vállalat tőkés exportjának jelentős tétele volt a villamos légvezeték. Ha nem koékáztatnak, elveszíthetik a tőkés piacuk 15—20 százalékát, ami dollárban legalább 3 milliós veszteséget jelent, Nem is beszélve a fejlesztési stratégia összeomlásáról, ami jórészt a légvezetékek korszerűsítésére, választékuk jelentős bővítésére épült. Az együttműködés meghozta az eredményét, s a légvezeték azóta is nagy üzlet a gyárnak. Az előzőekből is kitűnt, hogy az a jó együttműködés, amelyik a csoportérdekeken túlmenően, nagyobb közösségeknek és a népgazdaságnak is hasznot jelent. A megyei pártvezetés különösen az utóbbi években szorgalmazza a megyei vállalatok kooperációját, mert a gazdasági élénkülés mellett ez új munkahelyeket teremthet, s eredményének a megye is hasznát látja. Egyik motivációja ez volt a drótművek és a Borsodi Szénbányák Vállalat közös üzletének. A néhány évvel ezelőtt megrendezett miskolci bányagép-kiállításon derült ki, hogy ,a drótgyáriak is el tudnák készíteni azt a bányabiztosító rácsot, amit eddig még kapni sem lehetett az országban. Miután a termék kiállta a próbát, a bánya- vállalat 5 millió forinttal járult hozzá a gyártáshoz, már csak azért is, mert a rács alkalmazása beleillett fejlesztési elképzeléseibe. A gyár 4,5 millióval toldotta meg az összeget és lízinggel hozott gépeket az NSZK-ból. Az elmúlt évben megindult a gyártás, s mindkét fél elégedett volt, mígnem a bányavállalatnak nehéz helyzetére váló tekintettel csökkentenie kellett megrendeléseit. A drótgyár nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy gyártókapacitásai kihasználatlanul maradjanak, ezért a hegesztett rácsot továbbfejlesztve olyan terméket állított elő, amelyből máris jelentős mennyiséget rendeltek az építőipari vállalatok. Fónagy István Kockázatni is kell azért, hogy a vállalkozások hasznot hozzanak A kis lépések a drótgyárban nagy sikert hoztak Fotó: Balogh Imre Gáztűzhelyek Salgótarjánból
