Észak-Magyarország, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-30 / 126. szám

Események, amelyek szinte ma történtek, — ha beszélek róluk, máris történelem. És ha írókról beszélek: irodalomtörténet. Vannak írók, akiknek minden mozdulata, meg­szólalása, jelenléte az irodalomtörténet része. Németh László ilyen nagyságrend. Ha kétszeri megjelenését Miskolcon külön emlékezés tárgyá­vá emelem, nem valamely lokálpatrióta provin­ciális rajongásával teszem, nem is a valahai résztvevő ifjúságára emlékező aránytévesztésé­vel, hanem kettős tanulság levonásának szándé­kával. Az alkalom — az Irodalomtörténeti Tár­I saság helyi csoportjának másodszori újjáalaku­lása — az irodalomtörténeti szempontra irányít­ja figyelmemet. De a megyei lapban hónapok óta épp most zajló. Miskolc kulturális életéről folyó vita fogékonnyá tesz a kultúrhistóriai — sőt, mondjuk ki: kultúrpolitikai — tanulságok felvetésére is. A tények, amelyekről beszámolni szándéko­zom: Németh László két alkalommal töltött tel, illetőleg másfél napot a városban, 1968-ban. Február 27-én. délután részt vett a 40 éves írói jubileumát ünneplő országos rendezvénysorozat­ba illeszkedő műsoron, a TIT Értelmiségi Klub­jában; október 7-én pedig a Csapda című, Pus­kin személyét felidéző drámája bemutatójára látogatott el, majd másnap a Miskolci Nehéz­ipari Egyetemen rendezett író—olvasó találko­zón vett részt. Ma már egy-egy ilyen írói láto­gatás — még klasszikus nagyságrendű alkotó esetében is — megszokott, rutinjellegű „fellé­pés”. Nem úgy akkor és főként nem Németh László esetében. Akik ismerjük Németh László önéletrajzi meg­nyilvánulásait, tudhatjuk, hogy írói alkatát te­kintve élete minden gesztusát sajátos mítosz­képző indíttatásával ítélte meg. Sohasem ötlet­szerűen „ugrott be" valamilyen szereplésbe, ha­nem aggályosán mérlegelte hatását és következ­ményeit. Mind a maga, mind pedig környeze­te és közössége számára. Első miskolci nyilvá­nos szereplését is, itt a helyszínen ő maga mi­nősítette, megilletődött hangját őrzi a magneto­fonszalag, szavait kötetében közölt szövege, a Zárószó a miskolci TIT-esten: „Évek múlva er­re az estére gondolva, majd elmondhatják: az író is eljött. Akkor már meglátszott rajta a ti­zenkét évnyi betegség; ősz haja alatt arca el- mosódottá vált a fáradtságtól; s ahogyan meg­szólalt, furcsa, kántáló hangon beszélt, mintegy öreg kálvinista pap. Én pedig a földgolyótól tá­volodóban azt gondolom majd: Miskolcon lép­tem utólszor dobogóra. Nagyon jóindulatú kö­zönség gyűlt össze; mindent elkövettek, hogy egy napra ne magányos tolipusztítónak, hanem egy igazi nemzet igazi írójának érezhessem ma­gam.” from pedig ezt az idézetet nem könyvé­ből, hanem az, általa elküldött másolatból. „Bi­zony ezt is csak én gépeltem, s teli van hibá­val” — mentegetőzik február 28-i kísérőleve­lében. Szerencsére, teszem utólag hozzá, mert így megmaradt a szöveg saját kezű javítása is, variánsértékű kézirata. Valami történt itt, akkor, ami ezt az emelt hangú rögtönzést váltotta ki az íróból. Rögtön­zést, ami mégis maradandó alkotói megnyilvá­nulássá lényegült át. Számomra máig alkotás­lélektani csodaként. Az elhangzott Zárószó egye­temisták által készített magnófelvételét ugyan­is csak március 16-án tudtam a másolás techni­kai nehézkessége miatt elküldeni, tehát nem a visszahallgatott szöveg segítette a végleges vál­tozat elkészítésében. Ugyanakkor a kézirat és a hangfelvétel szövege pontosan megegyezik, fme az alkotó csodálatos képessége, amikor pedig „már meglátszott rajta a tizenkét évnyi beteg­ség”. Persze érthetővé válik a rögtönzés hevü­lete, ha röviden áttekintjük azt az összjátékot, amely ezt a délutánt megelőzte. Megelőzhette. Kezdjem saját emlékeimmel. Az a fiatalem­ber, aki „azokban az ötvenes években” a Földes Gimnáziumban tanárától, Pápay Sándortól hall­ja először Németh László nevét, kapja kézbe elérhető könyveit, — már maga is tanárként portrét ír az akkor erősen vitatott, bár már hi­vatalosan megbecsült íróról*. Ezt felolvashatja 1964. március 14-én a TIT Értelmiségi Klubjá­ban, majd a szerkesztők, Sárközi Andor és Gyárfás Imre közlik a Borsodi Szemle irodalmi mellékletében, a Széphalomban. Az ötven pél­dányban külön is készült különlenyomat bejár­ja az országot. Csak Németh László válaszát várjuk hiába. Utóbb erről ezt írja: „A Kísérle­tező emberhez fűződő pályatörténetére is akar­tam már válaszolni, de ott a sok helyes észre­vétel, s a nagy jóakarat ellenére sok vitatniva- ló is lett voina, — az ilyesmihez pedig nincs már erőm, így addig halogattam, míg egy lá­togatóm, aki ismeri Unt (sajnos már elfeledtem, kicsoda), vállalkozott rá, hogy atadja köszöne­téin, s egy két megjegyzésemet. (Kernelem, meg is tette.) ' Ez a levél, az első, amelyet Németh Lászlótól .kaptam, 1965. április lb-án mar a nagy csalaa Demutatójaról az Eszak-ivíagyaror- szagoan írott kritikát nyugtázza: „Most jóval egyszerubD a feladatom, tíár van eouen a cikk- uen is egy kis szerecsenmosás, ez azonDan nem­csak rendkívüli szeretettel (s szeretemül) tör­ténik, de igen magas szinten is. az emoer min- uig orui, ha olyanok, akik ragaszkodnak hozzá, jót csinálnák (s megioroitvayts ezt erroi a kri­tikáról nyugodtan elmondnaflljlcS^ Azt monda­nám: a legjobb, amit a Nagy ."'csatádról írtak; ez azonban nem lenne teljesen nagy dicseret. un úgy latom elég fiatal meg, s e,eg tehetsé­ges, nogy a müvekben, ne a szemeue nevelt szempontokat lassa, hanem az alkotást magat. Miskolcon lenetsegessé vált, hogy a iiatai kri­tikus „toou koiumnat és szel etetet szán müve­imre, mint a magyar újságírás együttvéve , — mint ezt utóbb üzenet MiSKoicra című irásaban maga az író rögzítette. De ez is összjáték ered­ménye. Sárközi Andor, az isszak-Magyarország irodalom- es muveszetszereto főszerkesztője nemcsak közli, ue varja is, inspirálja is ezeket az írásokat. Es ekkor már Németh László számára Mis­kolc nemcsak egy távoli város, ahol vaiaha ma­gánemberként lorduit meg mérnök vejet ide is követő egyik leánya látogaiasara: ekkor már — pár evre — éppen a miskolci es egri közös színnaz igazgatója a „veszprémi példa', a Ne- meth-daraDOK színrevitelenek megteremtője, Lendvay Ferenc. O az, aki nemcsak bemutatja itt is a Nagy család első részét, de einozza a színpadra alkalmazóit folytatást is, es azt majd az író látogatása után a Felolvasó Színpadon is oemutatjuk. Ennek a bemutatónak a híre is. az előkészületei is megelőzik már a látogatást. a fiatal kritikus újabb élettapasztalata: lel­kes kritika is okozhat fájdalmat. l9ö:> kon.vv- riapjun megjelent az irgalom című regény. s>ok erieimezojevel ellentétben cn mar akkor is a jo Nemem-regények között tartottam számon. az Eszak-Magyarországban azonnal ismertettem. Csak jóval később jöttem rá, mi válthatta ki a rezignált választ: „Köszönöm, hogy bírálatát megküldte, idáig ez az egyetlen írás az- Irga­lomról, ameiyet elolvastam, s még egyről tu­dok, ameiy az első pillanatban, meg a könyv­hét eiult sietett levágni. (Lehet, hogy van több riasonlo, de azt eltitkoljak előlem.) Cikkének főleg az utoiso bekezdese az, amellyel telje­sen egyetérthet! k. S bár a jóakarat mosta­ni állapotomban kivételes örömet okoz, ha meg­fogalmazásával nem is értek egészen egyet, hadd jegyezzem meg mégis, hogy az Irgalom idővel mégiscsak inkább regénynek fog bizo­nyulni —, s nem művészi tankönyvnek.” Kriti­kám címe ugyanis ez volt: Az emberismeret művészi tankönyve, és -a 18., illetve a 19. szá­zadi regény különbségéből kiindulva fejteget­tem: Németh László visszatért a felvilágosodás­kori regényformáláshoz, persze felhasználva a múlt századi regény eredményeit is. Éppen az ő regényfelfogása szellemében. De: példaként Goethe Vonzások és választások című regé­nyére hivatkoztam, gondolván, ő is szereti, hiszen a Villámfénynél című drámájában a sze­replők emlegetik is. Igen ám, csak amikor ké­sőbb újraolvastam Goethe-esszéjét, döbbentem rá tévedésemre, ott ugyanis épp erről a könyv­ről írja, hogy „egyre több a kegyelmes didak­tika” benne, majd megállapítja, hogy „weimari alkonyát alig tartom egyébnek fényesen leple­zett hanyatlásnál", és hogy itt már „szemmel- láthatóan bomlik a szellem”. És éppen az Ir­galomról mondta ugyanezt sok kritikusa. íme: dicsérettel is lehet bántani. Vétlenül. Szeren­csére mindez csak epizód maradt. Az év végén országos ünnepléssorozat bon­takozott ki az író negyvenéves írói jubileuma alkalmából. Ez volt az a pillanat, amikor az új műveket alkotó Németh László — ha rokkan­tán is, de — még írói ereje teljében legköze­lebb került az alakuló szocialista konszolidáció­hoz. Minőség-eszménye igazolódását látta az „ér­telmiségi társadalomban". Publicisztikája, pe­dagógiai javaslatai és a Nagy család a szétné- zés ebben a megújuló világban. A kultúrpoliti­ka ezt a tájékozódást „igazolta vissza". Egy klasszikus nagy író még életében megértő kon­taktusba kerülhetett közösségével. Igaz, ez a pusztuló szervezetnek csak alkalmi vigasztalást adhatott, kárpótlást már alig az elveszett éve­kért. De egy pillanatra valóságosnak látszik a rögtönzés szövege, valóban „egy igazi nemzet igazi írójának” érezhette magát. Amikorra Mis­kolcra elért, mögötte volt az országos ünneplés. Mi voltunk az elsők, akik kezdtük, a véletlen mégis úgy hozta, hogy személyesen csak az is­métlésre érkezhetett. Akkor már jó érzéssel, megerősödött hittel. A csúcson volt. A fiatal tanár akkoriban már ifjúkora iskolá­jában taníthatott, örömmel szervezte intézmé­nye kulturális rendezvényeit. így született az ötlet: amit valaha a TIT-ben, ismételjük meg a Földes Gimnáziumban, Lendvay Ferenc ren­dezésével. Ez volt az első jubileumi rendezvény. Ezen majdnem részt vesz az író is, helyette vé- gülis Lendvayhoz csak levele érkezik, ezt ol­vassuk fel: „Tegnap ilyenkor épp Neked írtam a levelet, amikor becsengetett a sürgönyhordó. Azt akartam megírni, hogy én utazom le Mis­kolcra, esetleg ott is maradok karácsonyig — annyira csábított az iskolai ünnepség, s az öröm, amit ottlétemmel Kabdebónak és Neked szerez­hetek. A hátralévő két napot egy kis karácso­nyi meglepetés írására akartam szánni. De hát ember tervez, család végez. . . Karácsonytájt, remélem, találkozunk, — addig is meleg hálával köszöntlek Téged, Kabdebót, a színjátszókat —, s az egész közönséget... A Puskinon közben végigrohantam; ez persze nem jelenti azt, hogy készen is van. Egy jelenetét, ha szombatig si­kerül legépeltetnem, elküldöm, hogy meglepe­tésül a műsor végén, mint az én ajándékomat, felolvassad.” Ez lett az Üzenet Miskolcra. De ezt is hiába kértük, akkor már a közben meg­indult Napjaink számára, a Kortárs megelőzött: „Pedig igazán a Napjainkban lett volna helyén, mint megszolgált érdemjel, — vagy bűnjel in­kább. Lendvay beszámolt róla, hogy a miskol­ciak milyen szép műsorral emlékeztek meg er­ről a bajaink közt emlékezést alig érdemlő nap­ról, s ha valamivel kárpótolhatom a Napjain­kat, persze már csak márciusra, szívesen te­szem.” Ez lett aztán a Vidéken élni című írás. Közben a Földes-beli estnek hire ment, na­gyobb nyilvánosság előtt is megismételhettük, így kerüli sor 1966. február 27-én vasárnap (az eredeti terv szerint szombaton, ez a dátum sze­repel Németh László cikkében is) 17 órai kez­dettel a TIT Értelmiségi Klubjában, a TIT Vá­rosi Szervezete és az NME Kullúrbizottsága kö­zös rendezésében. Némethy Ferenc, SallósGábor. Varga Irén, Zoltán Sára és Dobránszky Zoltán színművészek közreműködésével. A TIT városi titkára, dr. Bognár Jánosné az újabb levél cím­zettje: ..Szívesen tennék' eleget a TIT meghí­vásának, — hisz annyi kedves jelet kaptam Miskolcról mostanában —, de Lendvay Ferenc is meghívott ugyanerre az estére, Egerbe, a Nagy család bemutatójára. Egymás közt kelle­ne teliét eldönteniük, hogy melyikre is menjek, vagy van-e valamiféle varázsszőnyeg, mely egyikről a másikra átrepithet. Ha megoldható a lemenetelem, vagy megbeszélésükben Miskolc mellett döntöttek, kérem szíves értesítését." A „varázsszőnyeget" tulajdonképpen az ak­kori miskolciak csapatjátéka biztosította. Az eg­ri bemutató: szombat este. a miskolci műsor így lelt: vasárnap délután. Lendvay hozta át Eger­ből Németh Lászlót, a feleségét és Csilla lá­nyát; a megyei pártbizottság titkára, Deme László Mezőkövesdnél a megyehatárig ment elé­jük, az írófejedelem fogadására. A város ve­zetőinek jó része közvetlen kapcsolatban volt Németh László életművével. Az akkori elnök- helyettes, Gribovszky Lászlóné, valaha Moszk­vában egyetemi szakdolgozatát készítette mű­veiről; az osztályvezető, utóbb maga is elnök- helyettes, Tok Miklós a háború előtt Debrecen­ben még diákként tüntetett, hogy az írót ne­vezzék ki egyetemükre professzornak: a párt- bizottság kulturális ügyekkel foglalkozó munka­társa, Nagy Zoltán pedig épp akkoriban készí­tette szakdolgozatát Németh László drámáiról. A Polónia éttermében a kései ebéd alatt min­denki külön-külön beszámolt ezekről a kapcso­latokról. Majd pedig a műsor után a fiatal Zi- monyi Zoltán — azóta életművének egyik leg­jobb elemzője, akkor még debreceni egyetemis­ta — adta ál készülő szakdolgozatának kézira­tát. „Egyik kollégád átadott nekem egy drama­turgiai dolgozatot (gondolom, szakdolgozat), amelyet máris elolvastam, nem tudtam megáll­ni, hogy el ne olvassam. Minthogy se nevet, sem címet nem írt rá, Rajtad át üzenem meg neki. hogy az írása nagyon tetszett: kitűnő elemző, jól emeli ki a kulcsidézeteket —, s főként az egyes művek jellemzésében meglepő jól vizsgá­zik." Az elmondott zárószóban azután utal Németh László a Napjaink számára készített írásra, a Vidéken élni címűre is. Abban még debreceni barátaira hivatkozik, az ő ifjúságának nagy ,,összjátékára ", kulturális „csapatteljesítményé­re”. A Zárószó rögtönzése azonban már ennek, az itt észlelt csapatjátéknak, a forró hangulatú délutáni műsornak szól (melyről utóbb Máté Iván számolt be az Észak-Magyarórszágban). ahol egy fotelba hárman is kényszerülnek, hogy beférjenek minél többen a terembe. Az egye­temisták lapja, A Mi Egyetemünk szóvá is te­szi: a szűk helyről igen sokan kiszorultak. Talán éppen ezt jóváteendő, ugyanez év őszén, amikor a Csapdát a színház október 7-én be­mutatta. másnap délután beszélgetésre gyűltünk össze az egyetemen. Németh László itt felolvas­ta Herder jóslata című, akkoriban keletkezett írását. A vendéget Terplán Zénó professzor üd­vözölte. majd bevezetésként, a többi között, eze­ket mondtam: „Németh Lászlóval találkozni több annál, mint a szokásos író—olvasó talál­kozók élménye. És ez elsősorban nem azért van. mert valóban ritka ünnepi alkalomnak számít, ha Németh László kimozdul az alkotóműhelyé­ből és az új környezettel, az utazás törődésével járó fáradalomnak kiteszi magát. Németh Lász­9 I lóval találkozva egyúttal kortM ma- radandóságával köt össze a plünket. írót ismerhetünk nem egyet, fannal találkozhatunk, aki korunkat fi fog­ja népünk örökkévalóságáig.Né­meth László-i életmű azokhozfiggód- nak a közösségért, ő is az Mttélés harmónikus nemesedési folya kitel­jesíteni. Az Irgalom elrendező 1 hoz­zánk, vagy a Nagy család ért itával, ahol Kata végül is azt teszi, r nem egy generáció esetében — Nió: el­indítja a fiatalokat, próbálják az ő sorsából, tapasztalataiból, elre 'két és küzdjenek meg ők is a mai saiért. És mi csak örülhetünk, hogy émeth Lászlónk, aki velünk együtt rletezi a hivatását és célját megtal 'g kö­zösséggel összehangzó lehető! hdtam ezt akikor, az író mellett állví na ma is, visszatekintve, történelmi t Végül befejezésül két levél még. Ha ma olvasom: végrendelke: t hal­lom. Az egyik aláírása így szd-ászló. író a föld alatt. Akkor: elindít ere­jük segített pályára. Róla írcp em­lékezve, igazolva látta tételét eladat vállalása segíti legjobb képestilődé- sét. Látta, mit jelentett számo művé­vel való szembenézés. Készüőrinc- munkámat ilyen szempontból :egyik levélben a Napjainkban közör>tikát nyugtázza: „Ebben úgy Iá törtebbre fúrtad magad abba dzsungelb nagam mögött hagyok, mint a régiek5, hisz a keserves örökség most má s né- hányótokon múlik, hogy lesü ^ föl­veti a nemzeti tudat. Látom.'0 Lő- rinccel foglalkozol. Ö is egyik akiket szép csendesen ki akarnak ik•emlé­kezetből. Nehéz, de szép feli Velmű felejtés, s bűnös feledtetés elk.Bend- vaytól hallom, hogy a Csapda!s kri­tikák ellenére megy valahogy ir|ak a jele. hogy közönyben nem áll , >'osz- szul, mint hittem — a krilikU!Jsznek csak bátorságot kell adnia, *n> 's tudja, ami tetszik neki, vagy "'utlan is vonzódik." Az utolsó levél, melyet 196er ló­én Sajkodról kaptam, már n* apro­póból fogant, bár ebben a lev: visz- szaemlékezve éppen az Észak fS ne­vét. Kovács Sándor Iván. a Ti eg>’ik szerkesztője az Emberi szín) ’szei'i- lett ki belőlem egy elemzést, ‘'meg­jelenése alkalmából. ..őszintéi2 Em­beri Színjátékról irt, kritikái :i7érl. mert ember emlékezel óta ez 'Ulatú. s egyben értelmes kritika, an (az én eltökélésemet, helyű egy Saint-Beuve sem tudná meg j Ba" nem, mert visszaemlékezem t lJ'Ma- gyarországban megjelent dar "re. _s bámulom, milyen óriásit fejlő' mű- értés, történeti elhelyezés, iro< 'fést s főként fogalmazás milyen ma '**1 Amit külső tragédia ás belső ! sarcá­ról írsz, az Emberi Színjáték re­gények szembeállítása, az all*,|szj"' vódása a személyiség önvédeH Jtlönö- sen): »nem- és »igen- visz.o 'Vallá­sosságában-. élettörténetében: ?• ma­gas szempontú, s tárgyát jól tikus- ra vall. A jóindulat kiskapuja Vetaz utolsó bekezdésben kinyitsz: Minősítése valaha nagyon '‘esett, biztatott, ma is kitüntetéskén1' Be­látása már életre szóló v'állai j szólt. És ez ismét visszaküldőik Mi1"’ Ba­rátjáról, Szabó Lőrinciről ír. ® ,el- adatát fogalmazza: „... hisz' társa­dalmilag hálátlan téma ebben JS nag.v szellemi, s mesterségbeli gazé ® jár­ni: hisz a kritikus pályája a hollét t elsősorban a szegödésétől fül mire teszi fel magát." Mindezt vázlatnak szántán1!' c'k" kek, fennmaradt dokumentui akar egy kötetet is összeállíthatta1 rl,'gyr körben. Méltó és igazságos le j! eSV szer: megtisztelni vele a naf 'e.h ás megírni Miskolc irodalomtöf l°ségú kapcsolódásának egy fejezetét Könnyű utánamondani a Idához nincs sok köze az irodalomn* íp^‘1, aminek szemtanúja lehettem: j6!1'.?,” ges köze! És csak abból a 'ec>u(,‘- amit itt töltöttem, nem egy I ',’eges kapcsolatot tudnék említeni, ’s' évente tartsunk felolvasó-ülé J)|' az egyik téma legyen a miskolci . kap­csolata valamely nagy irónkk’J .ent_ kezzek magam is mindjárt 01 ^ ®.n előadásra. Apropója épp Nén’,,2. kö­tődik. És hasonló miskolci \.et!?.e bontható ki belőle. Kiindulás^,?' idős. beiegséggyötörte férfi '■* (u Az egvik átkarolja a másik |t)?ze1si dátum: „Stósz, 9(5(1. VII. 27." ezek- amelyben Fabry Zoltán küldi j szőnöm levelét és a küldött | . a* nulmán.vl. valamint a Ném^' "0l" tat. Érdekes, hogy mindkettő 1 lJ?cs.<?7 lódik most életembe. Némefj1 volt nálam három napig és ,'y' a . az közelít hozzám, hogy ő omi előadásával kapcsolatban kéf* | ePP az Ön közvetítésével a Napjí11^ világításba. Milyen pontosan 1 J.in- den: ... És ha — másik ágot1 i(| ^Z" lóval így összekerültünk, md1 Ke_ szült közös képet." De ez már egy másik törtét’* 'hint ,J> R Elhangzott az Irodalomtörtét’Tjj.j " sod-Abaúj-Zemplén megyei t;l ’ “ d" kutasakor. ...........- ................ -- ■ jSm

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom