Észak-Magyarország, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-23 / 120. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1987. május 23,, szombat Borsodi csaták Áz 1919-es miskolci ütközet 'f> — Keressünk egy nyui gödi helyei — hörpinti lel j kávéja maradékál Kiss i József. A presszó iroda helyisé- i gébé vonul a társaság. El- [ sóként — ez régi szokás — i a esapat „parancsnoka" 1 fújja meg a szondái. Kiss , József, a Borsod Volán i közúti ellenőrzési osztály- , vezetője sárgára színezi a i fiolában levő krislály- ! szemcséket. Sebák László i íőellenör pirospozsgás arca 1 fújás közben egy árnya- i lattal vörösebbé válik, kol- 1 légája, Tari Lóránd loel- [ lenőr pedig a jegyzőkönyv i írását szakítja félbe, hogy J bizonyítsa: egy csepp alko- i holt sem ivott. A két tit- ! kos ellenőr marad a végé- i re, H. Ildikó és jómagam. 1 Az eredmény negatív. , — Miért van erre szük1 ség? — kérdezem a eso- ] port vezetőjétől. i — Az ellenőrzés során J sok mindennel megvádol- i hatnak bennünket. Küliinö- ! sen azok az utasok vagy i autóbuszvezetők. akiknek 1 nincs rendben a szénájuk. i Ezt akarjuk megelőzni. 1 A tanúk hitelesítik a i jegyzőkönyveket. Kezdöd- i hét az akció. Özdról indult a busz. A sajóvelezdi elágazásnál szállun k fel Ildikóval. Mi vagyunk a „csalik" ... Plánokig kérünk jegyet. Eddig minden rendben, mert olyan értékű jegyet kapunk, mint amennyit fizettünk érte. A piros tárcsa a Sájó-híd után állítja meg a járatot. Az ellenőrök láttán moraj támad a kocsiban. Többen a zsebükhöz, a táskájukhoz kapnak. Egy középkorú hölgy elsápad. Hallani, amint szomszédjának azt mondja: P. nem adott jegyét. — Jó napol kívánok! Kérem felmutatni a jegyeket és a bérleteket! — hangzik az udvarias felszólítás. Amíg Sebák László az utasokat elienörzi. addig Tari Lóránd a gépkocsivezető okmányaival van elfoglalva. A hölgy váltig állítja, hogy ő fizetett, de a sofőr nem adott jegyet neki. Kap egy nyomtatványt, amin ezek a vádak szerepelnek. Aláírja. Ha a dolog bebizonyosodik. akkor ez sokba — esetleg az állásába — kerül a vezetőnek. A végállomáson szembesítik az utast és a sofőrt. Kiderül, hogy az asszonyka „elbeszélte" a jegyvételt. — Mindig megpróbálkoznak ezzel a trükkel — tépkedi idegesen darabokra a hamis vádat tartalmazó papírt Kiss József. * A kazincbarcikai benzinkútnál rövid megbeszélés következik. Előkerül a lexikonvastagságú autóbuszmenetrend. Könnyű választani, mert a Borsod Volán 6000 járatot indít naponta. Az állahdóan úton lévő íiOÜ busz közül az Edelénybe közlekedőket szúrják ki az ellenőrök. Jó titkos ellenőrhöz méltóan elmél.yüllen beszélgetünk tizenkilenc éves titkostársammal. A kedélyes csevegés akkor sem szakad meg, amikor megáll mellettünk a csuklós. A farmeröltönyös Ildikó a buszon is folytatja beszámolóját pályaválasztásának okairól. — Érettségi után a Miskolci Közlekedési Vállalathoz kerültem. Ott is ehhez hasonló munkát végzek, de ez izgalmasabb. — Hogyan lesz valakiből titkos ellenőr? — A Borsod Volán és az M'KV időnként kicseréli az ellenőreit, hogy a dolgozók ne ismerjék meg őket. Sok kollégám vállalja ezt a munkát, mert szerény keresetkiegészítésnek megteszi. Ez év februárjában engem is hívtak. Gondoltam, belekóstolok. Fárasztó volt, de megtetszett — fejezi be hirtelen, mert feltűnt az a megálló, ahol két társa várakozott. Ildikó a kalauznőre sandít, aki nyugodt arccal fogadja az ellenőröket. Az akció utáni jelentésből tudom meg, hogy ilyen esetben a titkos ellenőrök azt figyelik. összejátszik-e, vagy sem a vezető és a kalauznő. Néhány alkalommal ugyanis előfordult, hogy a vezető különböző módon jelezte kalauzának az ellenőrök feltűnését. így ha manipuláltak a jeggyel, akkor a kocsi megállásáig volt idő rendezni a pénztárt. Ezen a járaton mindössze egy férfit büntettek meg. aki nem olyan távolságra váltott bérletet, mint amennyi a fényképes igazolványán szerepeit. — Mindig azt hittem, hogy, a titkos ellenőrök a többi ellenőrt figyelik. — Időnként azokat is, hogy senkiben ne merüljön fel kétség az ellenőrök feddhetetlenségével kapcsolatban. Emellett a titkosok figyelik a vezetők, a kalauzok és az utasok reagálását is az ellenőrzés előtt és után. Még lett volna kérdésem, de itt az újabb járat. Most egyszerre szádunk fel az ellenőrökkel, akiket ismerősként üdvözöl az idős pilóta. Minden rendben. — Bárcsak mindig ennyi dolgunk lenne — sóhajt nagyol Sebák László. — Nyugodt napnak tűnik — jegyzem meg kissé csalódottan. Az ellenőrök összenéznek, majd Kiss József csak anv- nyit mond: irány Rakaca! * ■Kár volt elégedetlenkedni, dühöngök magamban, amikor körbepillantok .a Feketevölgy—Rakaca járaton. Mindenütt napraforgóhéj és szétdobált csikkek, ülés mellé lökött pálinkás és sörös üvegek. A dohányfüstbe és cefreszagba burkolódzó hangos kártyásoknak csak a kontúrjait látni. Kocsmabusz. Az öreg sofőr görnyedt háttal feszül a volánnak. Az útra mered. Nem akar tudomást szerezni a mögötte történtekről. Általános fölháborodást vált ki az ellenőrök megjelenése. A vezetőnél mindent rendben találnak, bár egy jó kötésű fiatalember azt állítja, hogy ő fizetett, viszont jegyet nem kapott. A szomszédja rosszallóan rázza a fejét: — Miért akarod bajba keverni az öreget? A fickó már fenyegetőzik. Jegy nincs, fizetni nem akar, és személyi igazolvány sincs nála. „Mindenféle szarság- gal nem tömöm ki a zsebem’’ — ordítja magából kikelve, majd egy óvatlan pillanatban mindenkit félrelökve leugrik a buszról. Még látjuk, amint öklét rázza az összelőpürüdött öreg felé. — Mi dolgoztunk, nem érünk rá! — hangzik türelmetlenül. — Meddig szórakoztok még, ingyenélők? — Lefelé a buszból, nap- lopók! A hangadók tajtékoznak, a többiek behúzott nyakkal ülnek. Az öreg indít. Látom, hogy a visszapillantó tükörben minket néz. Addig talán nyugodt, amíg a kocsin vagyunk ... * Fáradt a társaság. Legalább háromszáz kilométer van mögöttünk és kilenc, feszültséggel teli óra. A főellenőrök eddig nyolc autóbuszt és hét tehergépkocsit vizsgáltak meg. Mindössze öt utas bliccelt, viszont egyetlen volános dolgozó sem hibázott. Ez jó arány, mondják. — Egy-egy ellenőrzés során napi átlagban mennyi utast büntetnek meg? — Tíz-tizenötöt — mondja Sebák László. — Egyszer kiszámoltuk, hogy ha csak az utasok egy százaléka nem vesz jegyet, ez is 110 ezer embert jelent évente. Ha az átlagos utazási távolságon, vagyis tíz kilométeren nézzük, akkor ez legalább 10 millió forint. — Nyolc darab új autóbusz ára — summázza Tari Lóránd, majd hozzáteszi még: — Az elmúlt esztendőben 10 700 utast bírságoltunk meg a helyszínen, 5000-at pedig fel kellett jelentenünk. — Mit lehet kezdeni a rakacai járaton látott utasokkal? — Az ilyen esetek kényszerítenek bennünket arra, hogy hetente két alkalommal a Forradalmi Rendőri Zászlóalj tagjainak segítségét is igénybe vegyük — válaszol Kiss József.— Gyakoriak az incidensek. Az utasok egy része agresszív, kötekedő és nem riad visszá a tettlegességtől sem. Fenyegetik. s volt rá példa, hogy bántalmazták a sofőröket. A negyven ellenőrnek sem könnyű, mert az eljárást az ilyen személyekkel szemben is le kell folytatniuk. A rövid pihenő után a főellenőrök újra útra kerekedtek — este hétig még tizennyolc járritűvet kell ellenőrizniük. * Hat óra is elmúlt. A falu főutcáján csak egy Ikarust látni. — Szemlére készülnek — lassít a busz mellett Kiss József. Két idősebb férfi serénykedik a kocsiban. Ablakot, ülést, padlót mosnak. Váltótársak — mondják. A kocsi minden este itt „alszik" a faluban, azaz reggelenként János bácsi háza elől indul. Fél ötkor kezdenek, délután fél hatkor végeznek. — Fárasztó lehet — mondom. Mind a ketten bólintanak. — És a fizetség? — Jó ha megüti a hatezret — igazítja el fején a svájci sapkát Feri bácsi. — Biztosan tudnak arról, hogy néhány kollégájuk nem ad jegyet a pénzért, a viteldíjat pedig zsebre teszi. Miért csinálják? Meglepődnek a kérdésen. Zavartan az osztályvezetőre sandítanak. A bőbeszédűbb János bácsi idegesen fész- kelödik, végül aztán rászánja magát a válaszra. — Én nem látok bele mások fejébe. A magam tapasztalatából tudom, hogy nem mindegy, hogyan van megvetve a fejem alja. A fizetés nem sok, a cégnél a kollektív szerződés tiltja a gmk-t, meg a maszekot, mert a sofőrnek ki kell pihennie magát. Mellékes így nincs, pedig a legtöbb ember ebből építi a házát, veszi a telket, a kocsit. Nekem egy rozoga épületre tellett — mutat a patak túloldalán álló egyszintes házra. — De nehogy azt hig.y- gye, hogy ebből százasok jönnek össze havonta!... A jegyből lecsurranó 10—20 forint egy kávécskára, kó- lácskára ha elegendő... és mondjuk meg őszintén, a szerelőknek is ebből vesz- szük a kétdecist. — Tavaly 232 esetben szabtunk ki büntetést eltulajdonított viteldíj miatt — veti közbe Kiss József. — Öszihte szívvel mondom, ha csak egy kicsivel is több lenne a sofőrök pénze, akkor senki nem kockáztatná tíz-húsz forintért a becsületét, az állását. — És nem égne a képünk az utasok előtt — helyesel Feri bácsi. — Nézze — veszi vissza a szót a váltótárs —, közel járok az egymillió kilométerhez, és lekopogom — koppant hármat a buszablakon —, baleset nélkül. Megszolgáltuk már a magunkét, és mégis, a majdnem húsz évvel fiatalabb traktoros legalább háromezer forinttal többet keres mindkettőnknél. Nyugdíjig sem fogjuk utolérni. Kiss József bólint. A kél pilóta várakozóan né? az osztályvezetőre, aki azonban csak annyit mond: — A fizetésen még lehet változtatni ... A tíz-húsz forintokkal elpocsékolt becsületet viszont nem lehet visszaszerezni. Fónagy István Az 1919-es Magyar Tanács- köztársaság honvédő harcainak egyik legjelentősebb fegyverténye volt u miskolci csata. Miskolc visszafoglalása. Az 1919. március 21-én kikiáltott tanácshatalom eredményei május közepére veszélybe kerüllek. Északról a cseh, keletről pedig az antant hatalmak támogatását élvező román intervenciós csapatok támadtak a fiatal proletár állam ellen. ..Fegyverbe!" — szólítottak mozgósításra a plakátok, s egyre erőteljesebbé vált a Vörös Hadsereg sorainak az erősítése. Miskolc és a borsodi iparvidék visszafoglalása számos stratégiai, gazdasági és erkölcsi előnyökkel járt. A támadási terv azt is számításba vette, hogy a sikeres támadással meg tudják akadályozni a román és a cseh csapatok egyesülését. Győzelem esetén tehermentesíteni tudják a Salgótarjánra nehezedő nyomást is. Az észak-magyarországi iparvidék hiánya súlyos kihatással volt az ország gazdasági helyzetére, de érzékenyen érintette a hadipotenciáll is. Miskolcon és Borsod megyében már rögtön az intervenció kezdetén az ellenállás különböző formái kialakultak. A legjelentősebbek ezek közül a diósgyőri vasgyári munkások és a pere- cesi bányászok tömeges át- szökése a fronton, a hegyeken keresztül, s csatlakozásuk a magyar Vörös Hadsereg egységeihez. Rövid idő alatt mintegy 5000 miskolci és diósgyőri munkás erősítette a Vörös Hadsereg csapatait. Több kocsiszállítmány fegyvert is sikerült át- csempészni a hegyeken keresztül. A gyülekező Ernőd községben és körzetében volt. Itt gyülekezeti támadásra a Vörös Hadsereg III. hadtestének Ui zászlóalja íi üteg támogatásával, s az emödi vasútállomáson várta a támadás kezdetét három páncélvonat, köztük a legendás hírű XII. páncélvonal. Szemben — az ellenségnek — Miskolc, Diósgyőr. Mályi környékén nyolc zászlóalja és három ütege rendezkedett be a védelemre. 1919. május 20-án hajnalban indult meg a Vörös Hadsereg offenzívája Miskolc felszabadításáért. A Stromfeld Aurél tervei szerint megindított támadás sikeresnek bizonyult, s délben az V. hadosztály éloszlopai már 'Hejőcsaba alatt állottak. A város visszafoglalásáért. súlyos tüzérségi párbaj alakult ki. Miskolc hadszíntérré változott. A város felszabadítását váró munkások azonban nem tétlenkedtek. Kora délután a felfegyverzett munkások egy csoportja rajtaütésszerűen elfoglalta a csehek egyik ütegét. A harc tetőpontján megszólaltak a gyár szirénái is, s a munkások az adott jelre megrohamozták a rendőrség épületét, s az ott talált fegyvereket magukhoz véve, zavargást idéztek elő az ellenség sorai között. A vasutasok a katonai szerelvények kiszolgálását tagadták meg. A délutáni órákra a támadásba bekapcsolódott a páncélvonat is, amely erőteljes tüzérségi párbaj után az állomás környékén végzett tisztítást az ellenség soraiban. Este hat órakor — miután a Vörös Hadsereg tüzérsége és a XII. páncélvonat támadása a cseh lőállasok zömét megsemmisítette — az ellenség zászlóaljai megkezdték a visszavonu lást. Nyolc órára a cseh egységek — Zsolcu irányába — elhagyták a várost. Fél kilenckor a ..Forgó hídnál’’ (mai Ady Endre híd) megjelent az első vörös járőr, amely még rövid tűzharcot vívott a cseh utóvédekkel. A késő esti órákban megkezdődött a csapatok bevonulása az ellenségtől megtisztított városba. Május 21- én délelőtt megérkezett a városba Landler Jenő, a III. hadtest parancsnoka, aki érintkezésbe lépett a proletárdiktatúra Miskolcon tartózkodó vezetőivel. A város felszabadítása után is súlyos volt a helyzet, helyre kellett állítani a tanácshatalom helyi hatalmi szerveit, meg kellett szervezni a közellátást, fel kellett számolni a harcok okozta pánik- hangulatot, stabilizálni kellett a közbiztonságot. E célból hívták össze május 23-ra a városi munkástanácsot, ahol Landler Jenő súlyos bírálatot mondott a város és a megye vezetőinek korábban tanúsított magatartásáról. Miskolc gyors. lendületes visszafoglalása emberéletben nem követelt súlyos áldozatokat a Vörös Hadsereg katonáitól. Miskolc elvesztése azonban az ellenséget igen érzékenyen érintette és azonnal ellenállási akcióba kezdtek. Az akció lebonyolítására május 23-án hajnalban került sor. Ezzel vette a kezdetét a második miskolci csata. A támadás előzményeként május 22-én a román királyi hadsereg Tokajnál átkelt a Tiszán és csatlakozott a Boldva, Sajó völgyében támadó cseh csapatokhoz. Északról. Sajószentpéter környékéről. valamint keletről, Tiszalúc irányából fenyegette komoly veszély a Vörös Hadsereg egységeit. Az ellenség azonban északon — a nehéz, hegyes lerep miatt — csak lassan tudott a támadáshoz felfejlődni, inkább a keleti arcvonalon vált súlyossá a helyzet. A május 23-án Felsőzsolca térségében megindított ellentámadást a Vörös Hadsereg I. hadosztályának egységei nem tudták feltartóztatni és kemény, véres harcok során kénytelenek voltak Miskolc keleti széléig visszavonulni. A helyzetet értékelve a hadosztály-parancsnokság harcba vetette a tartalék egységeket, a 8. és 9. munkásezredet, valamint bevonta a támadásba a XII. páncélvonatot. Az ellentámadásból rendkívül súlyos harcok alakultak ki. A vörös postás zászlóaljat — különösen annak a 2. századát — megtizedelte az ellenség. A meglepetésszerű rajtaütésben több mint ötven vöröskatona életét oltották ki. Emléküket Felsőzsolcán emlékmű őrzi. A május 23-án három oldalról indított cseh, román ellentámadást — a kezdeti bizonytalanság után — a Vörös Hadsereg elhárította, majd 24-én este 9 órakor a Landler hadtest jelentette: „.. .az ellenségnek Miskolc visszafoglalására irányuló koncentrikus támadása véglegesen visszavertnek tekinthető, az ellenség az est beálltával a Bábonytól délre levő magaslatról visszavonulását megkezdte. A XII. páncélvonat parancsnokának jelentése szerint az ellenséges osztagok Sajóecseg és Sajószentpéteren át visszavonultak.’’ Molnár István Indulásra váró autóbuszok a Borsod Volán Búza téri állomásán Fojtán L. felvétele
