Észak-Magyarország, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-23 / 120. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. május 23., szombat A fafaragó-mozgalom aktuális gondja: a fiatalok megnyerése, az utánpótlás biztosítása. Sáros patakon ezen a tavaszon e szellemben rendezték meg az iskola tábor. Ilyet is lehet csinálni... A miskolci Andriska Sándor egyik munkája. Nem lehet kivédeni a szíves felszólítást, írjak valamit a vendégkönyvbe. „Gyönyörű munkák. Szép együttlét” — hirtelen és röviden ennyi jut eszembe, megörökítendő. Az országos fafaragó konferencia utolsó napjának délelőttjén történt mindez. A miskolci Gárdonyi Géza Művelődési és Alkotóház előcsarnokában szorgos kezek és szavak mutatták- mondták. ki min dolgozik most, milyen elképzeléssel, hol a buktató, hol a szépség. Akiknek nem jutott anyag és szerszám, azoktól jutott bőven a kíváncsiságból, kérdésekből. Mint amikor a szomszédasszony átszalad a szomszédba: „mit főz?, ezt hogy csinálja, mit szokott beletenni?”, meg a többi... Mint egy nagy család szer- teszőródött tagjai, úgy találkoztak ők Miskolcon; mintegy félszázan, amatőr fafaragók. * Aki így, együtt látja a tárgyalkotó népművészet művelőit, bizony azt tapasztalja, kevés közöttük a fiatal. Az utánpótlás pedig itt is nélkülözhetetlen, a folytatókra itt is szükség van. Nem véletlen, hogy a konferencia egyik kiemelkedően fontos témája volt ez Miskolcon. Két nyugdíjas fafaragóval beszélgettem, arról kérdezve őket, mikor és hogyan jutottak elhatározásra: megpróbálkoznak ezzel a tevékenységgel. Mint kiderült, mindketten későn kezdték, szerencsére ez a „műfaj” nincs korhoz kötve. De az és úgy lenne a jó, ha minél több fiatal kóstolná meg a faragás ízét. Dr. Károly Árpádné Kecskemétről: — Tizennégy éve csinálom, először Kecskeméten, egy művelődési házba hívtak meg kiállításra. Azóta minden évben eljutok anyagaimmal valahová. (Most Miskolcon harmadik díjat nyert — a szerk. megj.) Kicsi koromban nagyon szerettem rajzolni, aztán arra gondőltam, jó lenne valamit kézzel alkotni, hogy érez- zem az anyagot. Agyaggal próbálkoztam. Teltek-múl- tak az évek, és egyszer azon kaptam magam, fa van a kezemben, azt dolgoztam egy reszelővei meg egy konyhakéssel. Más szerszám nem volt... A fával már boldogultam, akkor ki akartam próbálni, elboldogulok-e a csonttal? Egy idő után abbahagytam, mert nehéz az nekem ... Fával dolgozom tovább, most belebonyolódtam a balladákba. Itt, a konferencián, sok hasznosat hallottam, ami arra inspirál, még jobban kell csinálni! Át kell adni a tapasztalatokat a fiataloknak. Mi csak kiöregszünk ... A lányomat érettségije után avattam be a munkába, az egyetemen aztán néprajzból irta a szak- dolgozatát. Most be akarom avatni az unokáimat... Andriska Sándor Miskolcról: — Tíz éve kerültem kapcsolatba ezzel a szakmával?, hobbival? .. . lehet így is, úgy is mondani. Az úttörőházban működött akkor a fafaragó szakkör, ott tanultam mgg a technikát az idősebbektől, főként Ka- rancs Sanyi bácsitól. Fokozatosan sajátítottam el az ismereteket, 1981-ben lettem nyugdíjas, azóta több az időm is. Négy éve kezdtem el csontot faragni (az elsődíjasok egyike volt Miskolcon — a szerk. megj.), s maradtam is ennél az anyagnál. Használati tárgyakat készítek, kifejezetten hobbiból. Hetente egyszer eljárunk ide, a miskolci alkotóházba a szakkör tagjaival. Aztán befogadtak a közlekedési vállalat ifjúsági szakkörébe is, velük nyaranként Zánkára járok az úttörőtáborba. Hogy miért nem foglalkozik több fiatal a fafaragással? Azt hiszem, azért, mert ma már sok más lehetőség van a szórakozásra, az idő eltöltésére. Pedig, akinek van egy kis hajlama és eljön közénk, megpróbálja ezt a szép munkát, rájön, hogy nem ördöngösség ez. A saját örömére csinálja az ember . . . * A fafaragók kétévenként rendezik meg országos konferenciájukat, amelyen áttekintik a mozgalom helyzetét, számbaveszik az eredményeket és megfogalmazzák a feladatokat. Az idei határozatból idézünk itt néhány fontos teendőt: „A konferencia a fafaragó-mozgalom további fejlődése érdekében szükségesnek tartja a képzési rendszer egymásra épülő kidolgozását és megvalósítását. A központi képzés adjon koncepciót a megyei, területi alapképzésekhez. A szakmai fejlődés elősegítésére alapvető szakkiadványok megjelentetése szükséges ... A fafaragó szakbizottság tegyen javaslatot és vállaljon szerepet az utánpótlás kinevelésében, a fiatal generációk megnyerésében, gyermek- és ifjúsági szakkörök, alkotótáborok szervezésében és vezetésében. Javasoljuk, hogy a Magyar Üttörők Szövetsége alapítson ösztöndíjat az úttörő korosztályú alkotócsoportok részére. Javasoljuk, a gyermek- és ifjúsági szakkörvezetők kapjanak megkülönböztetett erkölcsi és anyagi megbecsülést. Kezdeményezzük az országos népművészeti kiállítás és pályázat meghirdetését gyermek és fiatalok számára .. . Kezdeményezni kell, hogy az állami oktatásban kapjon nagyobb szerepet a népművészet és a néprajz oktatása... A fafaragó konferencia javasolja, hogy a Népművészeti Egyesület elnöksége dolgozza ki minél nagyobb konkrétsággal az elsőrendű szellemi, szakmai program mellett az érdekvédelem, a gazdálkodás, az anyagbeszerzés lehetőségeit, módozatait, és az egész szervezet továbbfejlődésének lehetőségeit...” * Kézfogások, ölelések, a mielőbbi viszontlátást mondó remények — az ország minden tájékáról Miskolcra érkezett fafaragók búcsúja. Megint — mintha egy nagy család szerte szóródott tagjai találkoztak volna, valamely ünnepi alkalommal. Ami azt illeti, a néhány nap ünnep is volt az ő számukra. Feloldódtak, gazdagodtak a találkozásban. Az is igaz: ők a megpróbáló hétköznapok során is számíthatnak egymásra, összetartoznak. Közéjük menni érdemes. T. Nagy József Fotó: Laczó József Három helyett öt A társadalmi akció Sajószentpéteren Osztunk, szorzunk, legfőképp pedig ösz- szeadunk dr. Péter Andrással, Sajószentpé- ter nagyközség tanácselnökével. Legutóbb ugyanis 250 ezer forint értékű számítógépre és a hozzájuk tartozó berendezések szétosztására kért tőlük javaslatot a megyei számítástechnikai akció védnöki testületé. De ők — mármint a nagyközség, már februárban is kapott kilenc gépet, merthogy az első fordulóból is volt miből osztani nekik. Tavaly 103 ezer forintot fizettek be a közös számlára, az együtt több mint 350 ezer. Bizony ez még nagyközségi szinten is tisztes summa, a megyei számlán eddig befizetett összegnek több mint tíz százaléka innen gyűlt össze. Pedig hát az itteni üzemeknek is van mire költeni a kommunista műszakok pénzét. Az üveggyáriak például már elköte- lezkedtek a mezőkövesdi üdülőjük felújítása mellett, azután az ifjúsági lakásépítések támogatása is mindenütt sürgős feladat. Szó sincs hát arról, hogy könnyű volt megnyerni az embereket. Persze azt sem mondhatni így utólag, hogy túlzottan nehéz lett volna. Okosan kellett érvelni, mert az okos szóra születhettek jó döntések, hogy a forintokból mindenre jusson valamennyi, amire szükség volt, van és lesz. Igaz, alapozni volt mire. Az üveggyárban például már működött egy kisebb számítógépes klub, az iskolákban is volt egy- egy gép. Helyi beszerzésből született az első, azután meg a megyei állami keretből is kaptak. Erre az alapra már rá lehetett szervezni... És a számítógépek, a társadalmi akció ügyét szóba is hozták mindenütt, ahol alkalom nyílott rá. A rétegtalálkozókon, a tanácstagi beszámolókon, a tanácsüléseken. Igaz, ennek pora kevésbé verte fel a kedélyeket, no és az országos sajtót, mint az ominózus kocsmaügyek, de hát nem is porra volt itt szükség. Inkább a mozdulásra. Jó ügyért, okos dolgokért pedig még ma is mozdíthatóak az emberek. Ehhez pedig nagyon pontosan kellett megfogalmazni a törekvéseket. Két fontos döntésre jutottak. Az egyik, hogy a társa- dalmiasítást nemcsak a szavak szintjén kell komolyan venni. Ez egyébként összecsengett a megyei felhívás szellemével is. Arra jutottak, hogy a 3. számú iskolában alakítanak ki egy kis bázist — természetesen valamennyi iskolának szeretnének számítógép-parkot —, de létrehoznak egy olyan nyitott termet is, ami bárki számára hozzáférhetővé teszi a személyi számítógépekkel való ismerkedést. Az úttörőházra gondoltak, a termet már létre is hozták — már ami a szobát illeti — s most várják bele az első gépeket. Ehhez — még viaskodva is egy kicsit — ragaszkodnak. A nyitott terem amolyan visszaigazolás is a bekapcsolódóknak, azonkívül pedig fontos lehet a megszerettetésben is. A játékon keresztül elsősorban persze, de hát az ismerkedés, a barátkozás fázisa fontos szempont. A másik, ami nyilván megkülönbözteti őket a többbiektől, hogy a helyi akció mércéjét magasabbra tették. Az öt év alatt nem három, hanem öt napot kértek. Ügy okoskodtak ugyanis, hogy aligha lesz csak elég, ha ott lesznek a gépek és a berendezések. A tárgyi feltételeknek vannak más vonzataik is, és akkor még a személyiekről nem beszéltünk. Erről különben már Béres Józsefné, a 3. számú iskola igazgatónője, a sajószentpéteri védnöki testület titkára beszélt bővebben. Mert ennek a technikának a beültetése az oktatásba könnyű is, meg nem is. Olyan, mint amikor a gáztűzhelyet méregeti az, aki addig vaskályhában tüzelt. Látja a csavarógombokat, hallott valamit a gáz veszélyességéről, azután venné is, meg nem is ... A pedagógusokat is meg kell tanítani a számítógépek kezelésére. De nemcsak ám a matematika—fizika szakosokat, hanem mindenkit. A példálózás egyébként nem véletlen .. . Ügy hallották, a megyei szervezésű továbbképzésbe a matematika— fizika szakosokat vonják be. Ez szerintük indokolatlan megkülönböztetés, legalább a technika szakosokra érdemes lenne kiterjeszteni a lehetőségeket. Később pedig minden érdeklődőre, függetlenül a szaktól. Ha ugyanis komolyan vesszük, hogy az oktatás minden területén használjuk ki a számítógép adta lehetőségeket, akkor a komoly ismeretekre a kémikusoknak' is szüksége lehet, csakúgy, mint a földrajzosnak. És folytathatnám. Szerencsére eddig sem ültek ölbe tett kézzel, mondja az igazgatónő. Nem is lehetett, mert a kíváncsiság nagy úr! A bennfentes két kolléga segítségével annyit például már sikerült elérniük, hogy minden kollégájuk tudja kezelni a berendezéseket, ha programot még nem is tud csinálni. De a meglevőket már tudja használni. Aztán a kazincbarcikaiak is segítettek, az ottani tanfolyamra iskolázhattak be, és levelezőn is tanul egy kollégájuk. Apropó, programok. Februárban magyar személyi számítógépeket kaptak, erre vált át a számítástechnikai akció, mert a Commodore gépek jövőbeni szállítása nem látszik biztosítottnak. A maguk három gépét könyvjóváírással Rudabányának adták. Ami rendben is lenne, de azért van egy kis gond. Ami egyébként minden bizonnyal másutt is jelentkezik majd, legalábbis átmenetileg. A Videoton iskolai személyi számítógépéhez nincsenek még programok. A szoftwer-hiá- nyon jó lenne mihamarább túljutni, ebiben talán egy megyei pályázat is segíthetne. Egyébként éppen a héten a nagyközségi KISZ-bizottság foglalkozott az akcióval. A napirendet ilyen címen tárgyalták: Javaslat a számítógépes kultúra elterjesztésére. A szoftwer-protolémát ők is szóba hozták, akárcsak a számítógépes klubok terjesztését. Jó lenne azután — fejtegették a fiatalok —, ha valamely intézmény vállalkozna e klubok összefogására is. De addig is, szorgalmazzák a számítógépes játéksarkok kialakítását és persze az akció támogatását. Merthogy a lendületes kezdet még csak biztatás ... Ha már a sajószentpéteriekről írunk, valamit feltétlenül el kell mondanunk. Ez a társadalmi akció elsősorban kollektívákhoz intézte felhívását... De egyéni csatlakozást is regisztrálhatunk már... Az első ilyen felajánlás éppen innen érkezett, Gazsó Jánostól. Meg nem állom, hogy elmeséljem úgy, ahogy ő mondta el. Megjött egy papír (a helybeli védnöki testület elküldte a felhívását a kisiparosoknak is), olvasta. Három nap, az kilencszáz forint — legyen akkor ezer. És befizette. Abból még soha nem lett baj, ha felajánlunk ... Mit mondjak, én valami kerek szép mondatra számítottam. Aztán — már túl a meglepődésen — csak rákérdeztem: És most? Most, hogy tetszik tudni, ez igazán nem volt kötelező? — Mit mondjak? — kérdezett vissza. Csak nem baj tán? Jó helyre ment az a pénz, vagy nem? Hiszen úgy hallottam, gép is jött már ... És egy kislányról kezdett el beszélni, aki már középiskolás, de egyszer kijött ide Péterre, ugyan mondja már el neki a bognármesterség fogásait. Merthogy egy vetélkedőre kellett tájékozódnia, amit azután meg is nyert. Nahát, hogy a verseny után kijött ide hozzá, szépen megköszönni és az olyan aranyos volt, meg a szülei is kijöttek, s vagy egy jó éve Miskolcon felismerte a kislány és a nyakába ugrott... Az a fontos, hogy okosak és jók legyenek a gyerekek ... János bácsinak különben van egy kis- unokája, az már biztosan megtanulja ezeknek a masináknak a működtetését. Nekik szükségük lesz rá ... Gondolatban még hozzáteszem, alighanem így gondolta mindenki, aki a nagyközségben eddig igent mondott. A tanácsiak, az elzettesek, a ga- meszosok, a pedagógusok, az élelmiszerbolt dolgozói. Legszívesebben mindenkit sorolnék. De hosszú lenne a lista ... Csutorás Annamária Borsodi táj... Fotó: Laczó József \
