Észak-Magyarország, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-19 / 116. szám
Viiág proletárjai, egyesüljetek! Aóíci® XLIII. évfolyam, 116. szám 1987. május 19. Kedd Ára: 1,80 Ft 1 llll< 1 11111 «■ .Ilii Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja Tornyok az állomások mellett Megújhodó gabonaipar flz MTA elnökségének ülése A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége hétfőn Berend T. Iván elnökletével ülést tartott. A testület megvitatta a gazdasági, társadalmi kibontakozás cselekvési programja, az adórendszer átalakítása és a nyugdíjrendszer változtatása irányelveinek terveit. Az ülésen felszólalt Pál Lénárd, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, és jelen volt Radics Katalin, a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője. Az MTA elnöksége az elemző vitában kialakított véleményét eljuttatja az MSZMP Központi Bizottságának és a Minisztertanácsnak. (MTI) Somogyi László adta át az üzemet magtárak épültek fel Edelényben is. Harminckilencezer tonnát fogadnak be étkezési gabonádból, kukoricából ezek a silók, amelyek mikroprocesszoros vezérlése lehetővé teszi a veszteségmentes minőségi átvételt s tárolást. E beruházásoknak köszönhetően soha nem várta még kedvezőbb ipari háttér a mezőgazdaság legnagyobb munkáját, a nyán betakarítást. (Folytatás a 3. oldalon) Nyilatkozat a Pravdának Szűrös Mátyás a magyar külpolitikáról Amikor üzembe helyezték, még csak napi 120 tonna lisztet őrölt a közép-európai szinten is korszerűnek számitó Miskolci Malom. Ma már a különböző korszerűsítéseknek köszönhetően harminc tonnával nőtt a teljesítmény. Képünk a karbantartás egy pillanatát örökítette meg. A szocialista országok közös külpolitikai lépései szélesítik a magyar diplomáciai erőfeszítéseinek színterét, növelik a magyar külpolitika jelentőségét, erősítik tekintélyét — mondotta a Pravda tudósí tárnák adott nyilatkozatában Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára. A lap hétfői számában terjedelmes írásban tekinti át a magyar külpolitikát. Ebben megszólaltatja Garai Róbertét, a Magyar Külügyi Intézet igazgatóját és Barabás Miklóst, az Országos Béketanács főtitkárát is. — A magyar külpolitika alapját és szilárd hátterét a szocialista közösség biztosítja. E politika kiindulópontja a testvéri országok egyeztetett külpolitikájának megvalósításában való részvétel. Jelenleg például a közösség országainak megbízása alapján Magyarország a Varsói Szerződés Tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének a múlt év nyarán Budapesten tartott ülésén született általános megállapodások megvalósításán munkálkodik — mondotta Szűrös Mátyás. A KB titkára részletesen szólt a Szovjetunióban folyó átalakítás kedvező visszhangjáról; — ezek a konkrét változások elősegítik a szocializmus vonzerejének, nemzetközi tekintélyének erősítését, a szocialista országok békepoli.tikája hatékonyságának növelését — mondotta. Beszélt Magyarország földrajzi, történelmi és gazdasági helyzetéről, a Szovjetunióval fenntartott kapcsolatainak jelentőségéről és hangsúlyozta, hogy Magyarország egyidejűleg széles körű és kölcsönösen előnyös kapcsolatokra törekszik Európa és a többi földrész minden országával, kezdeményezően lép fel e kapcsolatok fejlesztése érdekében. (MTI) Óvári Miklós hazaérkezett Hétfőn reggel hazaérkezett Görögországból Övári Miklós, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Övári Miklós a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására látogatott párttküldöttség élén Athénbe. (MTI) A sikeres próbák után tegnaptól üzemszerűen termel a Borsod Megyei Állami Építőipari Vállalat Durisol üzeme Alsózsolcán. Ez a tény egyben azt is jelenti, hogy a házgyári építkezésekre specializálódott BÁÉV megpróbál betörni a magánerős lakásépítési piacra. Az, hogy ez sikerül e a cégnek, kizárólag új termékének fogadtatásán múlik . .. A durisolból családi házak, sorházak építhetők, három szint és beépített tetőtér esetében vasalás nélkül. A durisol semmihez sem hasonlítható, ha nagyon durván fogalmaznánk, akkor talán modem vályognak nevezhetnénk ezt a terméket, A BÁÉV-esek biobetoniként is emlegetik, s ez annál is inkább találó, mert jó részt fából van. Fából, betonból és vegyszerekből... A gyártás technológiai sorrendje a következő: az úgynevezett rönktéri hulladókfát (amit egyébként eltüzelnének) aprítják, őrlik, majd egy másik üzemi épületben cementtel és vízzel összekeverik, adnak hozzá vegyszeres oldatokat, szaknyelven szólva ásványosí'tják a fát, s ezáltal tűzállóvá teszik, s végül ezt a masszát egy gép formákba döngöli. Kész. Ezek után már csak szilárdulnia kell, szállítás előtt pedig egy blokkmaró méretpontossá teszi... A durisol licencét egy svájci cégtől az Agrober vette meg, a know-how-t a BÁÉV szerezte meg 1985- ben. Akkor, amikor már látszott, hogy a csökkenő beruházások hatása évről évre nehezebb helyzetbe hozza a házgyárat, hiszen egyre kevesebb panellakás épül. A hangsúly a magánerős építkezésék területére tolódott el, s ez a tendencia minden bizonnyal az elkövetkező években is tart. A BÁÉV tehát úgy gondolta: ebből a piacból ö is kér . . . Mindössze 30 millió forintért tető alá hozták a durisui- üzemet, meglevő csarnokokat alakítottak át erre a célra, s a gépek egy részére sem költöttek, korábbról már adva voltak ezek is. Ebben az ívben körülbelül félmillió darab falazóblokkot készítenek, amely félezer, átlagos alapterületű családi ház felépítésére elegendő. Tízféle méretben készülnek az elemek, egy 30x 30x25 centiméter méretű ez évi kedvezményes ára (jövőre több lesz) 22 forint 20 fillér, egy 30x60x25 centiméteres 58 forint. Jövőre ez tíz forinttal lesz drágább, s a gyártók szerint az 1988-as árak a reálisak, most, a kezdet kezdetén a nagyobb, kedvezőbb fogadtatás reményében adtak árengedményt. Egyébiránt a kereslettől függően a következő esztendőben akár egymillió darabot (Folytatás a 2. oldalon) mmmmmmmmmmmmmmmrn Eredményes együttműködés alakult ki a budapesti Egyesült Vegyiművek és a tállyai dr. Bartfai Szabó Gyula Szakszövetkezel között. Néhány éve a szakszövetkezetben „csomagolják” a gyár egyik fö termékét, a nitrohigitót. Ez a munka jó árbevételt és tisztességes nyereséget biztosít a szőlőtermesztő gazdaságnak. Fotó: Fojtán L. Kétségkívül az elmúlt évek egyik leglátványosabban fejlődő üzeme a B.-A.-Z. Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat volt. Sok éves mulasztást pótolva tö'bb mint 160 millió forintért világbanki 'kölcsön keretében korszerű tárolók egész sorát építették meg, nagymértékben javítva ezzel a felvásárlás ütemét, a terménytárolás biztonságát. Fémsilók „ezüst" színű tornyai sorjáznak a bocsi, putnoki, en- csi, sárospataki vasútállomás mellett, de betonelemekből készült korszerű Ebben az évben félmillió darab durisol falazóblokkot gyártanak Alsózsolcán. Panel mellett durisol Biobetongyár Alsózsolcán- BEFEJEZŐDÖTT A VILÁGBANKI PROGRAM- VÁLTÓK SZÁZ MILLIÓ FORINT ÉRTÉKBEN- ELTŰNNEK A FEHÉR FOLTOK?