Észak-Magyarország, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-04 / 80. szám

1987. április 4., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 13

%

Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen

űz új élet indulása

Hazánk nyugati részein még dörögtek az ágyúk, de a felszabadult északkeleten, így a zempléni tájon már 1944 decembere óta a békének, szabadságnak örülhettek az emberek. Sok nehézséggel, gonddal birkózva lassan mindenütt megindult az élet.

Sárospatakon az elmenekült és a közeli falvakban meghúzódó lakosok egymás után visszatértek elhagyott otthonukba. Megkezdték a romok eltakarítását, a lakóházak tetőzetének, ablakainak kijavítását. Mint a történelmi idők folyamán oly sokszor. 42 évvel ezelőtt is súlyos károk keletkeztek a vártemplomban, a Rókóczi- várban és a kollégium épületeiben.

A szép ívelésű kisvasúti és a városi Bodrog-hidat a menekülő fasiszták felrobbantották, ezért a város fel- szabadulása után a Magyar Kommunista Párt 9 tagú helyi szervezete egyik legsürgősebb feladatának tekintette egy ideiglenes fahíd építését. Már a tél folyamán gyűjtést rendeztek erre a célra, s amikor a faanyag együtt volt. a pataki építők, ácsmesterek Juhász József,

Molnár József, Nyitrai Károly irányításával hozzáláttak a nagy munkához. A fahíd el is készült, s 14 évig ezen folyt a közlekedés Kis- patak és a Bodrogköz irányába, mígnem 1959-ben elkészült a mai szép új Bod- rcg-híd.

Amikor a szovjet város- parancsnok. Jegorov kapitány tudomást szerzett arról, hogy Sárospatak milyen híres iskolaváros, látogatást tett a kollégium igazgatóságán, és 'elrendelte a tanítás azonnali megkezdését. A gimnáziumnak 1945. január

3-án. az akkori „tanév” elején még csak 30 helybeli diákja volt, a tanév végére azonban a számuk 449-re nőtt, s 18-an tettek sikeres érettségi vizsgát.

Sátoraljaújhelyen 1945 telének végén már lapja is volt a helyi pártszervezetnek, a hetenként két oldalon megjelenő Népújság.

Kék, fehér, rózsaszín, vagyis szinte mindig más-más színű papíron készült, amilyenhez éppen hozzá tudtak jutni. Az első oldalra mindig a hazai események és a még tartó háború hírei kerültek. Megemlékeztek például a Vörös Hadsereg megalakulásának évfordulójáról. „Sátoraljaújhely népe nagy, zenés demonstratív felvonulással tüntetett a szovjet— magyar együttműködés és barátság dokumentálására” — olvashatjuk a tudósításban. A továbbiakban beszá- • mol a lap az ünnepség lefolyásáról: a dolgozók nemzetiszínű és vörös lobogók alatt, jelszavas táblákkal vonultak a mozi előtti térre. Ünnepi beszéd, Ady-versek és a MADISZ énekkarának számai szerepeltek a műsoron.

A Népújság későbbi számaiból az új élet megindulásának sok érdekes, azokra a nehéz időkre oly jellemző gondját, baját ismerhetjük meg. „A városi közművek üzemi bizottsága — olvasható az egyik helyen — kénytelen az infláció miatt az áram- és vízszolgáltatási egységárakat 1945. március 1-től az eddiginek a háromszorosára emelni.” A városi közkórház „pavilonos” lányokat keresett, s vöröskeresztes ápolónők kiképzésére tanfolyamot hirdetett. A posta igazgatósága azt közölte, hogy a magánlevelek terjedelme „kiterítve” fél ív papírnál nagyobb nem lehet. Az írás olvasható legyen, a levélpapír világos, a boríték bélés nélküli, s csak latin és cirill betűket lehet hasznáMii.

Az újhelyi pártszervezet vezetői minden lapszámban közöltek irányító, felvilágosító cikkeket. Az egyik lendületes vezércikk gondolatmenete ekként fejeződik be: „Szükséges, hogy a munkásság, parasztság együtt haladjon a dolgozó értelmiséggel, mert a demokratikus Magyarországot a néppel együtthaladó orvosok, tanárok. mérnökök, tisztviselők ezrei nélkül felépíteni nem lehet...”

Hegyi József

Összefogással az ónodi várért

A munka 1985-ben kezdődött. Hivatalos papírokon úgy emlegetik: állagmegóvó, helyreállítási és régészeti feltáró munkák. Már a felsorolás is sejteti: itt bizony sokrétű és sok pénzt igénylő feladatot kell elvégezni. Ha mindehhez még azt is hozzáfűzzük, hogy az ónodi várról van szó, akkor sokan — akik ismerik, látták a várat jelenlegi állapotában — elfogadják a fentebb leírtakat.

*

— A februári tanácsülésen kértük a tanácstagoktól, mérjék fel, írják össze, hogy a falubeliek közül ki és mennyit tud segíteni a várnál folyó munkálatokban — mondja Gyarmati Sándorné tanácselnök. — Eddig még csak szóbeli információink vannak a megajánlásokról, de ezek alapján is mondhatom: nagyon jó a ""lakosság hozzáállása.

A tanácselnöki irodában két másik beszélgető partnerünk is van: Óváriné dr. Dobos Erzsébet vb-titkár és Madarassi Magdolna KISZ- titkár.

— A helybeliek legtöbbje szívesen segít. Tényleg egyöntetű a jó szándék. Hogy csak egy példát mondjak: volt olyan idős bácsi, aki koránál fogva már nem tud fizikai munkát, végezni, ezért pénzt ajánlott fel — mondja a KISZ-titkár.

— A társközségünkből, Muhiból is többen ajánlkoztak már — kapcsolódik a beszélgetésbe a vb-tikár.

De nemcsak a helybeliek,

hanem máshol is így gondolkoznak. Így a KISZ Miskolc Városi Bizottságán, a Miskolci Közlekedési Vállalat szocialista brigádjai, a helyi, II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet, a Műemléki Felügyelőség, a Herman Ottó Múzeum, az ónodi Hazafias Népfront bizottság és a munkálatokban nagy szerepet vállalt Lo- rántffy Zsuzsanna honismereti kör.

— A következő nagyobb társadalmi munkaakcióra a jövő héten, április 11-én kerül sor, amikor termésköveket szállítanak a várhoz, összesen tizenegy teherautóval hordják majd, amihez a Hejőcsabai Cementes Mészművek ad egy rakodógépet — mondja a tanácselnök asszony.

— Tudja, ehhez a nagyszabású munkához elengedhetetlen a jó szervezés, az összefogás — vélekedik Óváriné is. — Természetesen társadalmi munkáról beszélek, hiszen a szakemberek dolgába mi nem tudunk beleszólni. De ahhoz, hogy a segítség valóban segítség legyen, szükséges a felajánlott társadalmi munkaórákat ésszerűen elosztani.

— Már eddig is sok segítséget kaptunk, ám nem titkoljuk azt a vágyunkat, hogy szeretnénk, ha további felajánlások is érkeznének, mondjuk a felsoroltakon kívül más cégektől is — mondja Gyarmatiné. — Hiszen az ónodi vár nemcsak a miénk, hanem mindenkié, az egész országé ... (mészáros)

Jeles alkalmakkor végigcsilingel Miskolcon a most már nosztalgiavillamosnak hivott, két kocsiból álló sárga szerelvény. A 72-es számú motorkocsi és az általa vontatott pótkocsi valamikor a század elején készült, így hát joggal mondhatnék, ha a villamosnak lenne szeme és emlékezőképességc, akkor ő volna a leghitelesebb szemtanú, aki beszámolhatna a város főutcájának fejlődéséről.

Ez a villamos láthatott a mostani Széchenyi úton egykor cilinderes urakat, bukjcl szoknyában tipegő hölgyeket sétálni, láthatott konflisokat, dús lombú fákat. Ez a villamos ha ma csilingel végig a főutcán, főleg építőket lát, s állványokat, munkagödröket kerülgető gyalogosokat.

Megújul a Széchenyi út. Hónapról hónapra, hétről hétre, sőt napról napra változik. Az Ady hídtól a Centrumig már díszburkolat borítja az útpályát, az úgynevezett Tulipán-tömböt most újítják fel a miskolci építők. A Centrumtól a Szemere, illetve a Kazinczy utcáig terjedő szakasz az ÉÁÉV munkaterülete. Burkolnak, vízvezetéket, gázcsöveket, postai kábeleket cserélnek, sőt hidat is vernek a Szinva fölé. A Szemerétől fölfelé már újjászületett jó néhány épület, jelenleg a legnagyobb munka a Pannónia Szálloda rekonstrukciója, s az Avas Szálló egykori báltermének, a ma már mozinak otthont adó teremnek a helyreállítása.

Épül, szépül Miskolc főutcája, bár tény: az építés, szépülés valamennyiünk számára kényelmetlenséggel jár. De a Centrum előtt már esténként meggyulladnak a díszlámpák, és sárga fényük sejteti, hogy milyen lesz a Széchenyi, ha elkészül. Szép ...

(illésy) Fotó: Balogh Imre