Észak-Magyarország, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-04 / 80. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. április 4., szombat Na lássuk, mit írtál ki? Átadták a városi számítástechnikai oktatási központot Kazincbarcikán Talán egy jó hónapja jártam a kazincbarcikai Dózsa György Üti Általános Iskolában. Nem a véletlen vezette lépéseimet, nagyon is tudtam menetelem célját. A számítástechnikai tantermet akartam megnézni, körbevizsgálni, amire akkor még félig-titokban voltak büszkék a helybeliek. S amelyet nyomban használatba vettek, amint az építők becsukták maguk mögött az ajtót. Az ám, az építők! Kérdés persze, hogy nem lenne-e helyénvalóbb a szó: készítők. Mert az építők elvégezték a dolgukat, amikor elkészült az iskola, két esztendeje ország-világ láthatta, mivelhogy innen közvetítette a televízió az országos tanévnyitó ünnepséget. Mégis hát, készítői voltak ennek a teremnek, aminek hivatalosan Városi Számítás- technikai Oktatási Központ a neve. Nem csűröm-csavarom, kezdem az elején. Barcikán is az történt, ami másutt, a számítástechnikai oktatás szele megérintette az iskolákat ... Azért ennél valamivel több is történt, mert nemcsak az iskolákat. Tény, a városban és a városkörnyéken szép visszhangra talált az egy évvel ezelőtt meghirdetett megyei számítástechnikai társadalmi akció, ami egyébként az 1986. detember 31-i mérleg szerint a várakozáson felül többet, másfél millió forintot hozott a konyhára. A toarcikai üzemek és a városkörnyék kollektívái mindenesetre tisztes helytállásról tettek bizonyságot, már az akció eU ső évében igyekeztek annyit befizetni, amiből jó néhány iskolába juthat vissza e masinákból, s kellékeikből. S amire szükség is van, mert a helybeliek számolgatása szerint legalább 90 alapgép kell ahhoz, hogy ne csak a kirakatnak mímeljék a számítástechnikával való ismerkedést ... ' És így jutottak el odáig, hogy egyszer csak valaki kimondja: az ám, szép-szép, ha lesznek gépek, de ki fog foglalkozni a gyerekekkel? Mert a gép is akkor szolgál csak, ha művelésbe fogják őket. .. Azután az idő is szorít, nem lehet várni arra, amíg mind a '‘huszonkilenc iskolában elég lesz belőlük. A tehetséges gyerekekkel addig is jó lenne foglalkozni, mindamellett, hogy a pedagógus-tanfolyamok is beindultak. Az ötlet a Borsodi Vegyi Kombinátosoké volt. /Vagy ha nem az ötlet, a vállalás mersze. Hogy vannak ügyes kezű embereik, nagy fantáziájú munkatársaik — s a feladat sem akármilyen. Amit az iskola igazgatónője, Balogh Istvánná úgy mesélt el; ha körülnézek, ne felejtsem el, itt mindent testre szabottan csináltak. Azaz: a vállalkozók eljöttek, szétnéztek, megérdeklődték az elképzeléseket, s csak azután vették elő a papírt és a ceruzát, s még utána a szerszámokat. Az eredmény, a tizenöt asztalos számítástechnikai terem, amelyben minden a helyén van, zárhatóan a berendezések, sokszoros biztosítással a vezetékek. A szigorú anyagköltséget összeszámolva, megér vagy nyolcvanezer forintot. De ilyen számítást alighanem csak a testvérek végeznek egymás között. Itt igazából még ez sem történt meg, merthogy a kalkuláció is jószerével csak a kérdés kedvéért történt. Nem az a lényeg, mondták, hogy mennyiből lehetett kihozni, hanem az, hogy jó célt szolgál-e? S hogy szolgálja-e a célt, ha szükség van a szolgálatra? Maradtunk ennyiben, merthogy a megyei akció is csak részben figyel a forintokra. A forintokon túl a lényegről nem szabad elfeledkezni. Hogy sokféle útja, módja lehet a segítésnek. Például a tanfolyamok vezetése (négy pedagógus-tan- folyamot a BVK számítás- technikai szakemberei vezetnek társadalmi munkában), a gyerekekkel való foglalkozás, a szakkörök patro- nálása. És persze az oktatás feltételeinek megteremtése. Ami a mai iskolai körülmények között nem is olyan könnyű feladat. Ma ugyanis a legtöbb iskolában — így Kazincbarcikán is — minden székre, minden tanórán le kell, hogy üljön egy gyerek. Az akárcsak egy-egy órára üresen maradó terem is nagy luxus. Hát bizony ez is szempont — ezt is figyelembe kellett venni a tervezőknek. Hogy az egyik órán a számítástechnikát, a másikon esetleg az irodalmat tanítják. De egyetlen mozdulatra mindegyiket tudnia kell. Tudja is — ez a nagyszerű benne — ezt dicsérik a használók. Ami azért is figyelemre méltó, mert a megyében ilyen kompletten felszerelt központból még nem sok van. önálló és közös munkára egyaránt alkalmas. A barcikaiak még egy hasonló központot szeretnének, e két bázis fogná majd ösz- sze a városi és a városkörnyéki iskolák ilyen jellegű tevékenységét. Nem titkol» ják — ebben is számítanak még a vegyi kombinátosokra. De ez már a 'jövő, ha nem is a nagyon távoli. A jelen a Dózsa György úti iskolában van. Tulajdonképpen már belakták a gyerekek is, a pedagógusok is. Van az úgy, hogy erre egyetlen óra is elég. Az avatáshoz mégis ragaszkodtak az iskolában. (Tegnap, április 3-án adta át ünnepélyesen használatra a BVK vezérigazgatója.) Meg kell mondanom, ezúttal nem az ünneplésért. Egyszerűen köszönetét akartak mondani a közös összefogásért. Szóban és a gyerekek tekintetével. Ennyi kijár azoknak, akik órára órát, napra napot értük dolgoztak. És nem mellékesen; jegyezzük. fel, mert feljegyzésre érdemes, ez a terem gyümölcse a megyei összefogásnak. A lista, amit nyitottunk, folytatásra vár ... Csutorás Annamária Ólán - tanári felügyelettel Fojtán L. felvételei Baloldalt a Faluház, a térben lesz majd a szabadtéri színpad ... Az elmúlt évi alkotmánynapi ünnepségen sok szó esett Bodrogkeresztúron egy új létesítményről. Arról éppen, ahol sok százan voltunk; gyűltünk össze emlékezni és avatni. Bodrogke- resztúr Faluházat kapott, mondom hirtelen, de ez helyesbítésre szorul azonnal: úgy igaz a megállapítás, hogy a nagyközség és társközségeinek lakói és gazdálkodó szervezetei nagyon sokat tettek azért, hogy gazdagodjanak ezzel az értékkel. Azon az avatóünnepségen arról is sokat hallhattunk, hogy a „piros betűs nap" után jön a lényeg: be kell most már lakni, használatba kell venni a házat. Arra való: a hétköznapok emberi igényeit szolgálja. Hét hónap után, március végén látogattunk el ismét a bodrogkeresztúri Faluházba. Hétfő, kora délelőtt érkeztünk, Bordás István, az intézmény vezetője elnézést kér, hogy szanaszéjjelség van még, de az a helyzet, hogy - sokan fordultak itt meg az előző napon. „Ez jó ... ” — ebben maradunk. S aztán erről hallunk: — Hellyel-közzel mára már úgy működik a Faluház, ahogyan az az avatás idején megfogalmazódott a várakozásban. Be lehet jönni mindennap, van találni való: kiállítás, játékok gyerekeknek, felnőtteknek, színes televízió és video, lehet beszélgetni, vannak újságok, folyóiratok, könyvek ... Adottak tehát a használat lehetőségei. Folyamatosan teremtődtek meg ezek, s folyamatosan bővülnek is: — A felső térben a klubterem és a könyvtár közötti nagy területet szeretnénk „mozgalmasabbá” tenni, alkalmas térelválasztóval. Ez azt jelentené, hogy egyszerre, egy időben többféle foglalkozásra lenne mód. Négy gyermekszakkörünk és egy klubunk van; a felnőtteknek két kisközössége jár rendszeresen a házba. A térmegosztásra tehát mindenképpen szükség van. Nem favorizáljuk a nagyrendezvényeket, az igények az egész napos, komplexebb programokat és lehetőségeket kívánják. Azt lehet mondani, hogy elég kevés idő alatt elég sok történt már a Faluházban. És természetesen töröm a fejem mindig, mivel lehetne gazdagítani a lehetőségeket. A nagyközségi közös tanács tanácselnökét arról kérdezem, elmondható-e bő fél év tapasztalatai alapján, hogy a Faluház valóban központi helye, közösségi gyűjtőtere lett Bodrogkeresztúr- nak? Hegedűs János: — Ha csak az intézmény vezetője által elmondottakat A ház vezetője: „Elég kevés idő alatt elég sok történt.. számítjuk, akkor is úgy fogalmazhatok, hogy megfelelő vonzása van a háznak. De ehhez hozzátartozik az is: minden jelentős esemény itt történik meg; az óvodásoktól kezdve az idősekig, itt találkozik mindenki; a legkülönbözőbb szervezetek rendeznek itt programokat, a szövetkezetek, a gazdálkodó szervek ugyancsak a Falu- hájban tartják jelentősebb rendezvényeiket. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy az itt élők lassan megtanulják belakni ezt az intézményt, épületet. A ház léte felébresztette a szunnyadó igényeket. Csak egy példával hadd illusztráljam ezt: a bálok régi hagyományai keltek életre az őszi-téli időszakban ; szüreti bál volt, s táncos közösségi alkalmat kíA könyvtár a felső terben van . . . nált a vöröskeresztes szervezet, a tűzoltó-egyesület. . . Igazán nagy sikerük volt e rendezvényeknek, megmutatták, hogy van igény az ilyen jellegű összejövetelekre. 9 — Az avatás idején az is megfogalmazódott, hogy ez a Faluház nemcsak a bodrog- keresztúriaké, nyitottnak kell lennie a társközségek (Bod- rogszegi, Szegilong) lakói számára is. Mit lehet erről most mondani? — Nemcsak az ünnepi pillanatokban gondoltuk fontosnak a fentieket — mondja a tanácselnök —, ennek a gyakorlati lehetőségeire is figyelünk. A különböző kisközösségekben jelen vannak, az egyéb programok — vagy csak egyszerű „belátogatá- sok” — is adottak a társközségeink lakóinak, Gyerekeket például busszal hoztunk már be nekik szóló rendezvényre ... Azt mondhatom tehát, hogy nyitott a Faluház ilyen értelemben is. Szeretném még elmondani, hogy ez a? intézmény csak része egy nagyszabású rekonstrukciónak, amely folyamatos. A régi művelődési házban — ahol a mozi működik most — fűtéskorszerűsítés lesz, egy szép kétszáz személyes színháztermet szeretnénk itt kialakítani. És természetesen igyekszünk a Faluházat is gazdagítani technikai eszközökkel, felfételek- kel... És tervünkben szerepel szabadtéri színpad megépítése, a környezet adott... A felszabadulási ünnepre készültek már ottjártunkkor Bodrogkeresztúron. Nem tudom, az ünnepi beszédben elhangzik-e néhány mondat a Faluház létéről. Arról, hogy az ünnepek közötti hétköznapokon mit használ a köznek ... Ténagy József Fotó: Laczó József Ünneptől ünnepig II Tállá; a hétköznapok otthona
