Észak-Magyarország, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-25 / 97. szám
1987. április 25., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Az Észak-Magyarország vitafóruma Miskolc szellemi életéről Az egyetemi élet legszebb pillanatai: diplomaátadáson Városunk szellemi életének fejlesztéséért sokat fáradozó újságíró kolléga indította el e lap hasáb jam 1987. január 27-én a témával kapcsolatos érdekes vitát. Már az eddigi hozzászólások is bárkit meggyőzhettek arról, hogy egy város szellemi élete nagyon sok szempontból megközelíthető. Úgy vélem, az egymástól eltérő megközelítések között nem teremthető hierarchia, azok egymással teljesen egyenértékűek. Az egyes hozzászólók őszinte és a városért aggódó hangvétele azt is megmutatta, 'hogy a közösségi ügyeként érzett felelősség az elmúlt időszakban nem csőikként, bár elsősorban azok között jelenik meg gyakran önostorozó formában, akik eddig is jóval az átlag felett járultak hozzá a város szellemi életének fejlődéséhez. A városban már több, mint 30 évet eltöltöttem, ezért úgy érzem, néhány vonatkozásban van lehetőségem objektív véleményt nyilvánítani. Természetesen ezéknek a vonatkozásoknak középpontjában a munkahelyem, a Nehézipari Műszáki Egyetem áll, és az egyes vonatkozásókban általam felhasznált információk szükségszerűen visz- szabütkrözik azokat az egyéni korlátokat, amelyeket én magam sem tudok túlhaladni megszerzett ismereteim alapján. Remélem, egyes esetekben több egyetemi kollégáim véleményét is képviselem, de természetszerűleg a kinyilvánított vélemény hibás voltáért a felelősség kizárólag engem terhel. Azt hiszem, hogy városunk szellemi életére az egyetemi Oktatók két fő területen kópesék befolyást gyakorolni. Egyrészt közvetve, a hallgatóink oktatásán, nevelésén keresztül, másrészt közvetlenül a város szellemi életének eseményéiben való részvétel segítségévéi. Tékintettel arra, hogy mind a műszaki, mind a jogász hallgatóink nappali és levelező tagozaton egyaránt bizonyos százalékban városunk lakóiból verbuválódnak, a nekik átadott szakmai és általános kulturális ismeretek alapján rajtuk, baráti Körükön és családjukon keresztül sajátos értekéket tudunk eljuttatni a város szellemi életének körforgásába. A szellemi értékek között igyekszünk nagy súlyt helyezni az ismeretek tudományos megalapozottságára, az ismeretek megszerzéséhez szükséges szorgalmas munka megbecsülésére, a szakmai ismeretek felhasználásakor tanúsítandó erkölcsi megfontolások fontosságára és a másokért, a közügyekért érzett felelősség felébresztésére. A lelkiismeretünk szerint megfelelő szellemi értékek átadása melllett igyekszünk képességeink szerint új szellemi értékeket is teremteni. Ennek során határozottan szembeszállunlk a tudomány és a társadalmi gyakorlat által túlhaladott babonákkal, téveszmékkel, frázisokkal vagy jó szándékú legendákkal. Igyekszünk vonzóvá tenni hallgatóink számára azokat az új megoldásokat, amelyek esetleg megrendítik az egyéni pozíciókat, a csoportos hadállásokat, de végső soron a társadalom egészének új perspektíváikat nyíltnak, bár gyakran feszültségekkel terhes módon. Elég sokrétű elfoglaltságom következtében gyakran találkozom volt hallgatóinkkal nemcsak a város különböző üzemeiben, intézményeiben, hanem az ország más pontjain is, és me, .yugvással tölt el az a tudait, hogy jelentős részük rövid idő alatt olyan beosztásokba került, ahol már fel lehet gyorsítani az egész társadalom, vagy egy-egy város, vállalat, illetve kisebb közösség érdekében szükséges változásokat. Nem szeretném, ha az elmondottakból az a benyomás keletkezne az olvasóban, hogy az egyetemi oktatói munka e téren elért eredményéivel túlzottan elégedett lennék, mert valójában nem ez az igazság. Mégis a város, a társadalom szellemi életére gyakorolható befolyásunk legfőbb területének tartom ezt a frontot, és számomra ebben rejtik az oktatói munka együk legbiztatóbb mozzanata. Ami városunk szellemi életében való közvetlen részvételünket illeti, itt sokirányú és többrétegű tevékenységről van szó. Az egyes oktatók személyes közreműködése a különböző irányokban és az egyes színtereken jelentősen különbözik egymástól. Sőt, a személyes részvétel gyakoriságának, szervezettségének és formáinak nagy változatossága a jellemző. Úgy vélem, nagy hiba lenne, ha a szákmai közéletben, a tá rsadalm i -pol i ti ka i eseményekben és a mindennapi kulturális-szabadidős programokban részt vevő egyént nem egységes egészként szemlélnénk. Természetesen, minden egyénnél az előbbi 3 dimenziónak különböző a tartalma, színesSége, változatossága, dé az elvitathatatlan, hogy ezék a dimenziók egymással összefüggnek, egymásra hatást gyakorolnak. Én a magam részéről .igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni annak érdekében, hogy mindhárom dimenzióban lehetőleg 'tartalmas és rendszeres él- ményéim alakuljanak ki, és erre más kollégáimat is csak biztatni tudom. Éppen az ily módon szerzőit városi élményeimmel kapcsolatosan szeretnék néhány gondolatot felvetni. A legkülönbözőbb területeken dolgozó szakemberekkel, tisztségviselőikkel volt módom az elmúlt évek alatt megismerkedni városunkban. Legjobban az döbbentett meg, hogy egyrészt sok kivételesen jól felkészült szakemberről és egyéniségről csak szűk körben tudnák valamit, másrészt viszont számos ember igen kevés szakismeret birtokában meglehetősen messzemenő következtetéseket merészel levonni és azokat, sajnos társadalmi lehetőségeinél fogva igen széles körben hirdetheti, a legrosszabb esetben másokra rá is kényszerítheti. Talán e probléma megoldásának egyik leghatékonyabb útja az lenne, ha a már néhány hozzászóló által felvetett igényes szellemi fórumok városunkban gyorsabb ütemben szaporodnának. Elsősoriban munkahelyem jóvoltából lehetőségem volt az ország különböző vállalatait, intézményeit megismerni, más országok egyetemeit felkeresni. Emellett lehetőséget tudtunk arra is teremteni, hogy sók külföldi és hazai vendég intézményünkét felkeresse. E kapcsolatok során találkoztam azzal a megrázó élménnyel, hogy sOkszor kishitűségből leértékeljük saját teljesítményünket és irreálisan felértékeljük mások eredményeit. Indokolatlanul beletörődünk abba, hogy szemléletünket és gondolkodásunkat provinciálisnak tekintsék mások, pedig erre a tények szerint gyakran semmi alapjuk nincs. Szeretnénk e vonatkozásban egy-két példát megemlíteni. Nemrégen a Szovjetunióból és az'NiDK- ból egy-egy vendégelőadó hat héten át tartott V. éves mérnök hallgatóinknak előadásokat az adott ország társadalmi-gazdasági fejlődéséről. A feladatok teljesítése után a két oktató elismeréssel nyilatkozott hallgatóink általános fel- készültségéről, aktív irtásáról és őszinte kritikai szemléletéről. Mi viszont gyakran azon kesergünk, hogy még nem tudtuk kellő szintre emelni a hallgatóink tudását, szereplési készségét és nyitottságát. A közelmúltban az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének vendégeként hazánkban tartózkodott több héten át egy amer,lkai.közgazdász professzor. Városunkban is látogatást tett és felkereste az egyetemünket. Ennek során alkalmam völt vele konzultálni. Vendégünket megdöbbentette az a tény, hogy a mai vezető nyugati közgazdászok legkiemelkedőbb alkotásai magyar nyelven bármely hallgatónk számára hozzáférhetőek, és az Oktatóink a könyvtárunkban eredeti nyelven a legújabb könyveket is elolvashatják. Mindez annyira meglepte a vendéget, hogy az USA-ba való Visszatérése után egy szakmái lapban részletesen beszámol: magyarországi útjáról, és külön kiemelendőnek tartotta az egyetemünkön szerzett élményét. Számára korábban elképzelhetetlen volt, hogy a „vasfüggöny” mögött, egy vidéki egyetemen, arról nem is szólva, hogy az egyetem Marxizmus—Leninizmus Intézetében, rendszeresen foglalkoznak a vezető nyugati társadalomtudósak munkáinak tanulmányozásával és kritikai felhasználásával. Talán nem tűnik szerénytelenségnek az olvasó számára, ha megemlítem a napokban lezajlott eseményt is. A Nyugat-berlini Műszaki Egyetem méltán világhírű professzora előadást tartott felsőbb éves bányamérnök hallgatóink száméra többek között a műszaki innovációról és az úgynevezett innovációs technikákról. Az előadást több vezető oktató is végighallgatta, velem együtt. Számomra a legmegnyugtatóbb tény az volt, hogy amit a jeles vendégelőadónktól hallottunk, azzal a mi hallgatóink már 1078 óta az ún. ideológiai tárgyak keretében sokkal részletesebben megismerkedhettek. Ügy érzem, hogy ennék a kissé eltorzult önértékelésünknek a kialakulása nem végzetszerűen elháríthatatlan folyamat. Elsősorban nekünk, magunknak kell többet tenni azért, _ hogy munkánkat az illetékes szakmai körök jobban megismerjék, és azt tényleges jelentősége szerint értékeljék. Emellett azonban növelné városunk tudósainak, szakembereinek, dolgozóinak és polgárainak reális önértékelését az is, ha éhhez több segítséget nyújtana a helyi hírközlés. Például a közelmúltban töltötte be 80. életévét egyetemünk egyik jelenleg is aktívan tevékenykedő nemzetközi hírű tudósa, az MTA rendes tagja, számos magas korrnánykitüntetés birtokosa, aki városunk szellemi értékeinek egyik legjelesebb képviselője. Ügy vélem, hogy méltatlanul kevés szó esett róla a helyi rádióban, televízióban és sajtóban. A szűkebb szakmai munkánk területét elhagyva szeretnénk röviden foglalkozni a városunk társadalmi-politikai közéletével is. Miközben részben osztozom az e téren működő vezető testületeket terhelő felelősségben, hiszen számos ismerősöm, mozgalmi kollégám, munkatársam és barátom tevékenykedik e fórumokon, szeretném őket is biztatni az indokoilt változtatások felgyorsítására. Az a véleményem, hogy e változtatások középpontjában mindenekelőtt egy megfelelő értékrend, egy demokratikus közélet és egy teljesítményekkel arányos fogyasztói magatartás kialakításának feladata áll. Az a benyomásom, hogy az itt felsorolt területeken jóval nagyobbak a lehetőségeink, mint amennyit azokból eddig kihasználtunk. A városi szellemi élet 'továbbfejlesztéséhez elengedhetetlenül szükséges lenne a valóságos szellemi értékek védelme, azök reális elhelyezíése a többi érték között, és végül az így kialakított értékrend érvényesülésének bizonyítása az illetékes szervek, testületek mindennapi gyakorlata, tényleges intézkedései révén. Mindez azt jelenti, hogy szerintem nem reménykedhetünk a szellemi életünk további fellendítésében, ha a különböző tevékenységek társadalmi értékelésében nem állítjuk előtérbe az embert, az emberi életet fenntartó és kulturálttá tevő fáradozást, a társadalom javéit szolgáló, valóban új szellemi értéket alkotó munkát. Ezt az átrendezést nem elég szavakban, ünnepi beszédekben, jószándékúan kinyilvánítani, hanem a tényleges folyamatokat, intézményeket és pozíciókat kell ebbe az irányiba megváltoztatni. Meg vagyok arról győződve, hogy városunkban is elkezdődött ez a tudatos átrendeződés, és az il letékes társad almi-állami szervek, testületek, illetve azdk vezetői egyik fő kezdeményezői lettek ezen átalakulásoknak, miiközben határozott támogatást élveznek városunk lakóinak viszonylag széles köreiben. Városunk mindennapi életét olyan keretek között célszerű megszervezni, amelyekben minden állampolgár a saját sorsa feletti döntésiként éli át a város főbb eseményeit. Ehhez nem elég a meglevő intézményes kereteket több tartalommal megtölteni, hanem szükséges olyan új szervezeti kereteket is létrehozni, amelyekben nyilvánvaló az egyén önállósága, ahol az aláírói építkező közösség mentes münden hierarchiától és bürokratizmustól. Az új szervezeti keretek spontán kifejlődését célszerű támogatni, de nem szabad azt elrendelni és kibontakozás után gyámság alatt tartami. Ezek az új szervezeti keretek lennének hivatottak arra, hogy a városunk lakosságának sokrétű és erőteljesen különböző érdekeit világosan kifejezzék, az érdekkülönbségeknek hangot adhassanak, és a megütköző érdekekből kulturált módon kialakülhasson a közmegegyezés. A helyi önigazgatás, a gazdálkodó szervezetek és az egyes háztartások szintjén el kellene fogadtatni azt a régi és büntetlenül hatályon kívül nem helyezhető összefüggést, mely szerint hosszabb távon csak a gazdasági teljesítményekkel arányos fogyasztásra lehet az élet stratégiáját alapozni. A gazdasági szférában a munkamegosztásban való részvétel meghatározó elemévé kellene tenni, hogy minden szereplő rendelkezzen megfelelő cselekvési szabadsággal, de az önállóan hozott döntések következményeiért a felelősséget is viselje. Ezit a felelősséget nem lenne szabad áthárítani másokra, ezért az életünket is ennek megfelelően kellene megszervezni. ■Mondanivalóm befejezéseként szeretnék néhány észrevételt tenni városunk kulturális-szabadidős lehetőségeivel kapcsolatban is. Igen örvendetesnek tartom, hogy Miskolcon viszonylag fejlett a közkönyvtári hálózat, magas szintű munka folyik a levéltáriban, a múzeumban és a galériákban. Ugyanis az igazán emberi élet egyik nélkülözhetetlen tényezőjének tartom a kulturális-művészeti alkotások személyes elsajátítását. Igaz, ez is munkát, ismeretszerzést igénylő élvezet. De ez az a munka, amit szerintem legkevésbé sem szabad sajnálni. A különböző művészeti ágak közül gyermekkorom óta hozzám legközelebb a színházművészet áll, az irodalom mellett. Talán nem' túlzás azt mondanom, hogy számos városunk színházi produkciójáról rendszeres információm, főleg saját élményem van. Ezek birtokában úgy látón- hogy a színházunk a hazai élvonalhoz tartozik. Nem tudok a részkérdésekhez szakszerűen hozzászólni, de minrt lelkes nézőnek az a véleményem, hogy városunk színházában az elmúlt időszakban olyan újszerű, komoly értékeket hordozó művészeti koncepció és megvalósítás alakult ki, amelyre büszikék lehetünk. Tudom, hogy a művészemberek szükségszerűen érzékeny lelkűek, és azoknak is kell maradniuk, ezért neveiket nem szeretnék említeni a vezető színészeink körének meghatározásához, de őket is minden tekiinitetben egyenértékűnek tartom az ország bármely színházának vezető művészeivel. Természetesen egy-egy kivételes egyéniség a vezető színészek között is felismerhető, de ez nem változtat azon a tényen, hogy minden színháznak a művészi megjelenítő teljesítményét több vezető színész együttese határozza meg. Nagyra értékelem színházunknak azt a törekvését is, hogy az igényes színészi játék mellett igen aktuális témákat igyekszik kiválasztani. E vonatkozásban elégséges B. Brecht Galilei élete című darabját említeni. Az elmondottakból úgy tűnhet az olvasó számára, hogy városunkról, annak szellemi életéről túlságosan pozitív képet sikerült kialakítanom. Ez csupán az én hibám, mert a valóságban Miskolc szellemi életé- nék fejlődését számos feszültség és ellentmondás terheli, és én ezekből csak néhányat tudtam megragadni. A más városok fejlődéséről oly gyakran elhangzó túlzásokkal, kriti- kátlan dicséreteikkel nem tudok egyetérteni, mert az ott élőktől igen gyakran, szakszerű infonmádiók alapján, sóikkal árnyaltabb értékelést kaptam. Ha van bizonyos elmaradásunk egyes vidéki városokhoz képest, amelyek hagyományos szellemi központoknak számítanak az országban, akkor ezt a tényt, megfelelően alátámasztva, készséggel elfogadom. Ugyaniakkor mégis nagy jelentőségűnek tartom, hogy városunkban azokon a területeken, amelyekről egy Ltt élő és érdeklődő egyetemi oktató betekintést nyerhet, lényeges változások kezdőditek el több év óta. Ilyennek tekintem az elindítdtt vitát is. Szeretném, ha az észrevételeim senkit sem bénítanának meg, de az Olvasó érezné, hogy én ezeknek a kedvező irányú változásoknak elkötelezettje vagyok. Nagy Aladár
