Észak-Magyarország, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-14 / 88. szám

1987. április 14., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Először a személyes élményről... # hajdanán, s nem is olyan régen — ámbátor mit számít az időbeni távolság, vagy közelség az érzéshez ké­pest — egyszerűen „csak” féltem a ku­tyáktól. Féltem, így aztán semmi vigasz­talót nem láttam abban, ha nagy ál­lattal szemben kicsivel hozott össze a sors, miként az sem jelentett sokat, is­merőseim hogyan próbálták érvelő sza­vakkal enyhíteni reszketegségemet. „Nem harap. Csak csóválja a farkát.” Vagy a lebilincselő lekicsinylés „ez az ugrabugra az üdvözlés jele, meg az örömé.” Szó se róla, sem így, sem úgy nem győztek meg. A legjobb barát sza­va is hitelét vesztett volt e téren. Rövid ideig tűrtem csupán a szeretett eb „já­tékát”, addig, amíg felülkerekedett ben­nem az ugat, tehát támad meggyőződé­se. Tudtam, szégyen a futás, ám tagad­hatatlan, éppen ilyen helyzetekben fe­lettébb hasznos, így én a legtöbbször, ha kutyát láttam, gyorsán kereket oldot­tam. Kutyaszorítóban... Aztán két évve] ezelőtt ismerősöm, barátom — aki­nek felcseperedését, majd csa­ládalapítását kutyák gene­rációja tapasztalhatta végig a szülői ház udvarában — megelégelte értetlenségem. Tán’ azt gondolta, kutyaha­rapást szőrivel... s ajándé­kozott egy választott korú németjuhász szukakölyköt így lettem kutyatulajdonos, később a Magyar Ebtenyész­tők Országos Egyesü leiének tagja. Mégis, hogy M—3 Star Ráhel nem lett oly sok tár­sához hasonlóan kivert ku­tya, úttalan utakon, kukától kukáig, csapatokban vergő­dő „bandatag”, annak oka a felelősség. Vagy tán’ a füg­gelem a szégyenérzéstől? Esetleg a gazdaként erősödő fegyelem? Megszokottság, il­letve később az Összeszokott, ság? Két év után ki tudja ... Másodszor, a városról 0 és magunkról... Mis­kolc lakosainak szá­ma, az ipari jelleg okán, nö­vekszik. A beszippantott, pa­nelba zárt falusi levegőn fel­nőtt lakosságnál, erősödik a gyerekkori vágy, álom, vagy megélt valóság: gyermekem­nek, unokámnak, szóval a következő generációnak pin­tyet, papagályt, teknőst, hör­csögöt veszünk, sőt, ha a gyerek kutyát kér, azt ve­szek. Szalma Árpádné, a városi tanács mezőgazdasági osztá­lyának főelőadója kérdésem, re készségesen válaszol, ö aztán igazán tudja, kutya- ügyben jócskán van panasz, jócskán van gond. Ma Mis­kolcon 9700 eb után fizet­nek adót, ámbár nem hiva­talos forrás szerint a ku­tyák száma meghaladja a 16 ezret. Ebből persze nem kevés a „hontalan” és „faj- tatalan”, úgymond teljesen „igazolatlan”, éhesen, viny- nyogó vagy vicsorgó, néha- gyakorta (!) fertőzéseket hor­dozó, harapó, gazdátlan jó­szág. Miskolci ebtenyész­tők? Igen, ismeri a helyi szervezetet. Pontosabban tud létezéséről. Sőt, l*a így be­legondol, már volt közös munkájuk is..., ha jól em­lékszik, a belvárosban, egy kutyatenyészet felszámolta­tása ... A lakótelep esti nyugal­mát szinte menetrendszerű­en zaklatja fel újra és újra a szinte már üvöltésbe ful­ladó. toporzékoló erőteljes ugatás. Reggelente fotós kol­légámat, a nyíló liftajtóban egy jól megtermett német­juhász köszönti, a már is­mert vakkantással. Szájko­sár nélkül persze, hiszen itt­hon, a lakók, úgymond egy­más között vannak. Néha reménykedve tekin­tek fel a hatodikra. Az eb ott az erkélyen áll és vár. Sohasem sikerült még el­kapnom pillantását, s lent- rőil azt sem tudom, milyen fajta. Én a négy lábon, s a kivillanó fejszőrzetből skót­juhászra tippelek. Nem szól, mégis érzem segélykérő hi- vogatását onnan a magas­ból, a kétszer egylépés fog­ságából. Némán vár, kutya- mivoltána'k teljes megalá- zottságával. Jobb híján sza­badjára eresztem gondolatai­mat. Harmadszor, a felelös- 0 ségröl ... hihetetlen, mennyi közmondásunk, szólásunk, kifejeződésünk kötődik a kutyához. S ez nem lehet véletlen. Úgy gondo­lom, a magyar ember mindig is kötődött, most is kötődik ehhez az állathoz. Az sem lehet véletlen, hogy benne látunk, vagy találunk (?) társat. Ám hiszem, kutya- tisztelet ide vagy oda, a „ku­tyás” embert csak kutyás gazda érthet meg igazán. És elismerhet is, meg elítélhet is. Kutyát .tartani ugyanis — mint bármely más élő­lény esetén — nem hobbi. Ez már nem játék vagy egyszerű szórakozás. Jóval több annál. Felelősség. Fe­lelősség önmagunkkal, ku­tyánkkal és embertársaink­kal szemben. A kör alakú pecsétben egy hatalmas M-betű. Monogram. Két álló szárát, egy-egy E hurkolja, középen pedig az Ó csimpaszkodik. Alatta dá­tum; 1899. A Magyar Ebte­nyésztők Országos Egyesüle­te ekkor alakult. Az egyesület mai célja, miként azt az alapszabály megfogalmazza „... a ku­tyák, különösen a magyar fajták tartásának, tenyészté­sének elősegítése és népsze­rűsítése, a kutyatartás, te­nyésztés és kiképzés mint a szocialista társadalom életé­ben szervesen illeszkedő te­vékenység továbbformálása. Az ember és a természet kapcsolatának erősítése, va­lamint az egyesületi tagok érdekeinek védelme.” Ezért, többek között „javaslatok­kal, kezdeményezésekkel for­dul az illetékes állami és társadalmi szervekhez, azok felkérésére véleményt nyil­vánít a kutyatenyésztőket és -tartókat széles körben érin­tő kérdésekkel kapcsolatban. A tartással, tenyésztéssel, ki­képzéssel kapcsolatos isme­retterjesztő tevékenységet fejt ki. Gyakorló- és te- nyésztelepéket tart fenn. versenyeket, kiállításokat szervez, s például kezdemé­nyezi és szorgalmazza a köz­vélemény tárgyilagos tájé­koztatását, hogy ezáltal is elősegítse a kutyatartással és -tenyésztéssel kapcsolatos kedvező közfelfogás kialakí­tását .. Negyedszer, újra a vá- 0 rosról... városunkban több évtizedes múltra tekint vissza a MEOE mis­kolci szervezete. Miskolc polgárai még jól emlékez­hetnek a népkerti idők ku­tyakiállításaira. Vagy, a már hagyományos lovasnapok legutóbbikán rendezett nagy sikerű munkakutya-bemuta­tóra. A miskolci ebtenyésztők háza táján, úgy tűnik, mos­tanság nincs minden rend­ben. Tán' ezért (is) látoga­tott el városunkba a MEOE főtitkára, Farkasházi Miklós, hogy végre a hosszú belső viszálykodás után csend, rend, s elsősorban a te­nyésztők között végre béke legyen. Kérdés, ha egy ku­tyatulajdonos önmagát nem tudja fegyelmezni, miként képes megreguilázni kutyá­ját. S ha nincs meg a te­nyésztőkben az egymás irán­ti tisztelet sem, hogyan le­hetne szó sportszerűségről, avagy a szervezet sportsze­rű szelleméről. Jelenleg a miskolci szer­vezetnek nincs titkára, s egy véletlen folytán majd­nem elveszítette elnökét is. Pedig a közgyűlés, azaz a szervezett kötelékben dolgo­zó több mint háromszáz ku­tyatartó, vagy tenyésztő alig egy évvel ezelőtt szavazott, s önnön érdekeik védelmé­ben, és — remélhetőleg — az előrehaladás igényével vezetőséget választott. Derecskéi András, Fatér Mihály, Doszpoly László, Haász László, Korbely Jó­zsef, Mogyorósi István, mint vezetőségi tagok, illetve ki­képzésvezető, társadalmi munkában s őszinte elszánt­sággal próbálnak rendet tenni, kikérve persze a nagy • tekintélynek számító dr. Bo- bori László díszelnök taná­csát. Tudniillik, mostanra üggyé terebélyesedett a do­log. Nevezetesen: az alap­szabály biztosította, s a mis­kolci szervezet működését veszélyeztethető kiképzőhely körül nincs minden rend­ben. A régi helyet ugyan­is el kell hagyniuk. Kérdés: lesz-e új helyük? Az ebte­nyésztők segítségére sietett ugyan a borsodsziráki ter­melőszövetkezet, hiszen fel­ajánlotta a görömbölyi lo­vasiskola melletti • területet, de kutyások és kutyások kö­zött vita folyik, jó helyen van-e ez, s kell-e nekik egyáltalán ? S közben a tagok panasz­kodnak. Joggal. Beláthatat­lan idők óta nincs ugyanis szervezett húsellátás. Persze, egy ideig úgy tűnt, hamaro­san már panaszkodni sem igen lesz hol, mert az évek óta rendezetlen székház ügye sem megoldott. A régi he­lyüket, ahová csupán bará­ti szívességből tehették be lábukat, el kell hagyniuk. Azokban a napokban elil­lanni látszottak a szép ter­vek és remények, azaz „vi- deofilmes oktatás, tovább­képzés, iskolás korúak szá­mára nyári tábor, ahol meg­tanulhatnák a gyerekek a kulturált kutyatartás alap­szabályait.” Szóval azokról a tervekről lett volna szó, amelyeket a MEOE úgy fo­galmaz az alapszabályában, mint „a kutyatartás-, te­nyésztés, kiképzés, mint a szocialista társadalom életé­ben szervesen illeszkedő te­vékenység formálása, avagy kedvező közfelfogás kialakí­tása.” A kilátástalanság miatt majdnem vége szakadt a miskolci szervezet munkájá­nak. S ekkor a szerencse segítségükre sietett. Ponto­sabban, Ádám Gézáné, a miskolci Molnár Béla Ifjú­sági Ház vezetőnője, aki mint mondja, jól ismeri a város gyermekeit, s mert a Berekalján lakik, úgy érzi, ismeri a város kóbor kutyá­it is. Véleménye szerint a gyerekek nincsenek tisztá­ban az állattartás veszélyei­vel, de a felelősségével sem. Ekképpen — fűzi tovább gondolatait — ha az ifjúsá­gi ház otthont adna a MEOE miskolci szervezeté­nek, akkor a gyerekek és a kutyások közelebb kerülhet­nének egymáshoz, s megte­remtődne a kulturált ügy- félfogadás, az érdekvéde­lem, a tanácsadás, egyszóval a közös munka feltétele. Balogh Andrea A Miskolci Órások Szövetkezetében nem csupán a felvételen is látható csörgőórákat, hanem a még régebbi és a mairtapság oly kedvelt kvarcórákat is javítják. Fotó: Laczó József E zúttal nem külpolitikai beszámoló, hanem a Computerworld—Szá­mítástechnika április 8-i száma tudósít arról, hogy nincs egység Nyugat-Euró- pában. Természetesen nenja NATO-ról vagy a Közös Pi­acról van szó, hanem a szá­mítógép-piacról. A gyártók ugyanis úgy érzik, hogy csak szigorú szabványosítás­sal vehetik fel a versenyt az IBM-mel szemben. Az euró­pai piac a világpiac része­ként szerepel abban a cikk­ben, amely — hogy az írás címét idézzük — bepillan­tást enged a kristálygömb- be, megmutatja a jövőt, az évtized végére várható for­galmat. A magyar piac sem ma­rad ki az e havi első Com­puterworld—Számítástechni­kából, bár itt a szerkesztők úgy döntöttek, hogy a vágy­álmok helyett jobb a tények­kel szembe nézni, s az 1986- os helyzetet vázolták fel. Ebből megtudhatjuk, hogy 1986 végére a professzioná­lis alkalmazásra szánt gé­pek piacán gyakorlatilag egyeduralkodóvá váltak az Hit mutat a IBM személyi számítógépek­kel kompatibilis (azzal azo­nos felépítésű) mikrogépek. A cikk egy táblázatban so­rolja fel az új fejlesztések eredményét, az 1986-ban megjelent hazai professzio­nális személyi számítógépek gyártóit, főbb jelemzőit. A gyártók táblázatának böngészése már csak azért is tanulságos, mert kiderülhet, hogy olyanok is megkapasz­kodhatnak a piacon, akikre nemcsak a laikus, de még a szakember sem számít. A tavalyi BNV egyik meglepe­tése például az volt, hogy a sok számítógép közül az egyik a „Vörös Csepef’-t fü­tyülte, méghozzá jogos büsz­keséggel, hiszen a Csepel Transzformátorgyárban ké­szült. A hazai kristálygömb — legalábbis ha a mostanában megjelent cikkeket egymás mellé tesszük — mindenféle képet mutat a tudományos parkokról, szinte minden új­ság feltette már a maga kér­dését, hogy lesz-e Duna-par- ti Szilícium-vögy. A Com­puterworld—Számítástech­nika ezúttal nem kérdést, hanem választ közöl, a Budapesti Műszaki Egyetem szellemi kapacitására, vala­mint az Ipari Minisztérium és az OMFB negyedmUliárd forintjára épülő tudományos park terveit ismerteti. A cikkben sok a feltételes mon­dat, a konkrétumot nem tar­talmazó jövő idő, csakúgy, mint a lap súlyponti témá­ját meghatározó cikkekben, a szakértői rendszerekről szóló írásokban. —s Lassan egy esztendővel ez­előtt írtam arról a sajnálatos tényről, hogy csomagolás­technikánk valahol .az euró­pai és a bantu néger szín­vonal között van (megjegy­zem, ez ma már azért nem biztos, mert a bantu néger nívóról csak elképzeléseim vannak). Tudatalattimban ér­zem a sajtó, az írott szó ere­jét, azonban pillanatig sem gondoltam arra, hogy ha esetleg elolvassák, amit ír­tam, azonnal mindenki ro­han reklámszatyorért, vagy legalább azokért az egyéb­ként rendkívül ízléstelen nylonzacskókért. Messze állt tőlem azt feltételezni, hogy piciny írásomon fölbuzdul- va, a kereskedelmi vállala­tok vezetői rendkívüli terme­lési tanácskozáson mondták el a dolgozóknak, hogy az árut be kell csomagolni, egyes apróbb cikkeket (1987- ben) reklámszatyorba kell tenni, mert akkor a vevő elégedett lesz, és nem lesz olyan lila a feje, mint az enyém volt a minap, amikor kb. 1000 forintot kellett vol­na fizetnem az illatszerbolt­ban, ha van reklámszatyor. (A Fablulon márkaboltról van szó.) Az a mániám ugyanis, hogy egyszerre vá­sárolok olyan cikkeket, ame­lyek elállnak. Például befőt­tet is egyszerre veszek, meg borotvahabot, dezodort, illa- tosítót (utóbbiból csak ma­gyart, mert igen gyenge va­gyok idegen nyelvekből és ha rosszul fordítom le a felira­tot reggel félálomb'an, akkor if: ­Csomagolás (11.1 • K:,V: ..5». !' \ V«^ ""ÍV;<■ 5" * -:# fenyő-fenyő alapon, esetleg WC-illatosítót szórok a hó­nom alá, vagy úgy járok, mint az egyik kislány, aki már a harmadik flakon láb- izzadás elleni púdert kente az arcára, ha rendezvény volta művelődési házban). No, rek­lámszatyor nem volt. A bolt (egyébként udvarias, szolgá­latkész) dolgozói mondták, hogy nem ők tehetnek róla. Ezt már tudtam, mert ugyan­ezt mondták a színházzal srégan szemben levő játék­boltban is, ahol kisvonatot vettem egy rokon kisfiúnak. Abban a boltban is üzen­tem a kereskedelem vezetői­nek, meg a Pabulon már­kaboltban is. Sőt, még „hoz­zágondoltam” a szóban is el­hangzott üzenethez, amiért utólag elnézést kérek, mert igen csúnya dolgokra gon­doltam. Igazságtalan voltam, mert „nem az tehet róla, aki nem tesz semmit, hanem az, aki hagyja, hogy ne tegyen semmit” (ez egyik saját igaz­ságom, van vagy negyven hasonló). Tehetünk róla mi, vásár­lók is, mert ha csak heten­ként két-három alkalommal írnánk be a vásárlók köny­vébe, lehet, hogy lenne nylonzsák. Ingyen! Mert pénzért volt mindkét helyen, de én nem reklámszatyrot akartam vásárolni, ugyanis a kb. 40—60 filléres cuc­cokért akkor se adok 3—8 forintot, ha véletlenül kihú­zom az 50 ezres borítékos sorsjegyet, vagy megüt a lot­tó főnyeremény. így csak a guta fog, mert kénytelen va­gyok üzletekben vásárolni. Sajnos, be kell bennem a Fabulon-boltba is, mert igen jól felszerelt üzlet, és én bi­zakodó típus vagyok, őszin­tén remélem, a kereskede­lem vezetői előbb-utóbb meg­oldják a csomagolást. Vagy őket csomagolják be. Végezetül tisztelettel javas­lom a Fabulon-bolt igen ked­ves és szimpatikus vezetőjé­nek, ha legközelebb egy ilyen magamfajta, kötözkö- dő, „igényes” szivar vásárol közel ezerért, és ott akarja hagyni az árut, mert nincs reklámszatyor, adjon egyet neki ingyen a 3 forintosból, hátha akkor nem ír be a panaszkönyvbe, és lehet, még ki is fizeti az árát, de az biztos, hogy békével fog tá­vozni, és reményű majdan a miskolci kereskedelmi szel­lem újbóli föltámadását. Ámen. Bérezés József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom