Észak-Magyarország, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-02 / 78. szám
1987. április 2., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Rehabilitációs gondok megyénkben Csaknem húsz esztendővel ezelőtt született meg a megváltozott munkaképességű dolgozók helyzetét átfogóan rendező jogszabály. Ennek ellenére ma sem oldottuk meg az érintettek foglalkoztatását, társadalmi beilleszkedését. Borsodban például az elmúlt évben 715 esetet tárgyaltak a rehabilitációval foglalkozó szakemberek. Sajnos, ebből mindössze harminchat alkalommal találtak elfogadható megoldást, azaz tudtak megfelelő munkakört felajánlani a rászorulóknak. A többiek anyagi támogatásban részesülnek. Szűkebb pátriánkban is megfigyelhető az országos tendencia, miszerint: a rokkant nyugdíjasok száma évről évre emelkedik. Borsodban számuk megközelíti a huszonkétezret, s közülük csaknem tízezer a munkaképes korú. Becslések szerint e rétegből két- háromezren foglalkoztathatók lennének, arra alkalmas munkahelyeken. Csakhogy ebből kevés van. Annak ellenére, hogy a munkahelyi rehabilitációnak régi hagyományai vannak, a sajátos iparszerkezettel rendelkező megyében. A bányászati és kohászati üzemek ez irányú tevékenysége is többéves múltra tekint vissza. A Lenin Kohászati Művekben például ma az összdolgozónak 3—3,5 százaléka könnyített munkakörben dolgozik. Mégsem lehetünk elégedettek, hiszen csaknem eny- nyien vannak azok, akiknél a munkaképesség csökkenése eléri a negyven százalékot. A Borsodi Szénbányák Vállalatánál egyébként az arány kedvezőbb. Rehabilitált munkahelyeken az összdolgozónak több mint tíz százalékát alkalmazzák. Mindez igazolása annak, hogy a vállalatok általában megoldják dolgozóik rehabilitációját. Különösen a törzsgárdatagokét, a fegyelmezett munkaerőkét. De tény az is, hogy csak általában. Mert az utóbbi időben inkább a másik megoldást választják, azaz a rehabilitációra szorulók után befizetik az Egészség- ügyi Minisztériumba az előírt 2500 forintot. A jelenleg érvényben lévő rendelet szerint ugyanis a munkáltató csak az össz- dolgozói létszám három százalékáig kötelezhető a rehabilitált dolgozók alkalmazására. Ezen felül — a, már említett módon — fizetéskötelezettsége van. (Ezt a pénzt egyébként pályázat útján vissza lehet nyerni, amennyiben a munkáltató azt rehabilitációs célra fordítja.) Nos, nem nehéz kitalálni, hogy a több millió forintos termelési értéket előállító vállalatoknál mennyire elenyésző a befizetendő összeg nagysága. Nem beszélve arról: egyszerűbb e kötelezettségnek eleget tenni, semmint több százezer forintos befektetéssel rehabilitációs munkahelyeket létesíteni. Az utóbbi években megfigyelhető, hogy a szakképzetlen, fegyelmezetlen és iszákos munkaerőt nem szívesen fogadják az intézményeknél, üzemeknél. Márpedig a rehabilitáltaknak csaknem a fele ebből a kategóriából kerül ki. Milyen sors vár ezekre az emberekre? ... A Munkaügyi Minisztérium megszűnése után — 1981-től — a foglalkoztatási rehabilitációval kapcsolatos irányító és koordináló tevékenység az egészségügyi ágazat hatáskörébe került. Ojabb rendelet szerint, elsősorban azokat a munkáltatókat kötelezik a rehabilitációra, amelyeknél bekövetkezett az egészségi állapot romlása. (Ma ez kiterjed a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagokra is.) Ha a vállalati rehabilitáció sikertelen, akkor a tanácsi szervek folytatják az úgynevezett munkáltatói eljárást. Az új rendeletek sorába tartozik, hogy a rendszeres szociális és átmeneti járadék biztosítása a társadalombiztosítási igazgatóságok, folyósítása pedig a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság hatáskörébe került. Akinek tehát nem tudnak megfelelő munkát ajánlani, járadékban részesítik. A tapasztalatok szerint úgy tűnik, hosszabb távon ez a gyakorlat mégsem jelenthet megoldást. A cél: a munkavállalás lehetőségének a biztosítása. A csökkent munkaképességűek foglalkoztatásának három módja van: az eredeti munkáltatónál, más munkáltatónál, végül pedig állami szociális foglalkoztatóban. Megyénkben elvileg mindhárom lehetőség adott, csakhogy az utóbbi messze alatta marad az igényeknek. A miskolci szociális foglalkoztatóban 318-an dolgoznak. Részben közös munkahelyen, részben otthon. Csaknem nyolcvan százalékuk rendelkezik valamilyen háttérjövedelemmel, ugyanis a bedolgozói átlagkereset meglehetősen alacsony. (Az elmúlt évben 1583 forint volt.) Mivel a foglalkoztatóban a munkabér minimális emelésére sincs lehetőség, nem alkalmas arra, hogy az ötven százalékban csökkent képességűeket a rehabilitációs bizottságok ide irányítsák. Másik rehabilitációs üzemünket a Borsod- sziráki Bartók Béla Termelőszövetkezet tartja fenn. A hetvenhat dolgozónak több mint a fele csökkent munkabírású. Átlagbérük háromezer-ötszáz forint körül van. A csomago- lóban. a címkézőben, a szitanyomoknál és a varrodában elegendő a munka. Hogy ki milyen járadékra jogosult, azt az üzemegészségügyi rehabilitációs bizottságok tagjai döntik el. A rokkantság mértékének és a vállalat lehetőségeinek ismeretében javasolnak munkaköröket. Akik ebből kimaradnak, járadékra jogosultak. Rendszeres szociális járadék illeti azokat az ötven százalékban csökkent munkaképességűeket, akik rendelkeznek a rokkantsági nyugdíj megállapításához szükséges szolgálati idő felével, de nem tudnak számukra megfelelő munkakört biztosítani. A rendszeres járadék ösz- szege 2440 forint. Átmeneti járadékra az jogosult, aki az öregségi nyugdíj- korhatárt öt éven belül eléri és rendelkezik a rendszeres szociális járadék megállapításának feltételeivel. Az átmeneti járadék a várható nyugdíj 75 százalékával azonos. Sajnos, a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatása egyre nehezebb. A vállalatoknál korlátozások vannak a munkaerő-felvételben. A spontán létszámcsökkentések miatt nőtt azoknak a száma, akiket a munkaközvetítő nem, vagy csak hosszabb várakozás után tud munkába állítani. A tervidőszakban óvatos becslések szerint is tízezer munkahely szűnik meg. A jelenlegi feltételrendszert áttekintve kitűnik, hogy a foglalkoztatási rehabilitáció ötvenszázalékos csökkenés esetén sem a munkáltatónak, sem a dolgozónak nem érdeke. Az élet azonban bizonyította, hogy a rész járadék mellett — ha a dolgozóban van akarat és jó szándék — a második gazdaságban és a kisvállalkozások területén megfelelő jövedelemkiegészítésre tehetnek szert az érintettek. Monos Márta Fizetni kell; akár megépítjük az utakat, akár nem. Csakhogy, egy mértékadóan szerény becslés szerint a kétszer-két nyomsávos autópálya kilométere ötvenmillió forintba kerül, s egy aluljáró sem úszható meg százmillió forint alatt... Egy másik vélemény szerint az utak nem megfelelő volta évente 4—5 milliárd forint fölös kiadást, azaz veszteséget okoz; benzinből, alkatrészből és késedelmes szállításból. Mi tehát a megoldás? A krónikák feljegyezték, hogy a közutak — egy évszázad után — mikor hódították vissza a vasúttól a vezető szerepet. Az áruszállítás vasúti teljesítményét először 1961-ben haladta meg a közúti. (98, illetve 102 millió tonna.) A személyszállításban 1972-ben volt a front- áttörés. A vasút félmilliárd utast szállított, a közhasznú távolsági forgalom teljesítménye 532 millió volt. Tehát: arccal a közút felé? Borsod vasúti ellátottsága jó, az egységnyi területre eső sűrűség magasabb az országos átlagnál. Ám az 1982-ben végrehajtott tarifa- emelés és a kedvezménymegvonás mintegy húsz százalékkal vetette vissza a forgalmat, a közhasznú közúti személyszállítás indexe pedig 24 százalékkal csökkent. Az elmozdulás mértéke azóta csak néhány százalékkal mutatható ki. Drágább lett a fuvar, drágább lett az utazás. Az ember kétszer is meggondolja, amíg járműre száll. De utazni és fuvarozni: muszáj... Borsod foglalkoztatási struktúráját, iparát, kereskedelmét, a mobilitás jellemzi leginkább. A gyár alapanyagot kér és félkész terméket szállít. A munkások tucatnyi helyről ingáznak a telephelyre. Borsod úgynevezett kiszállító megye, A közel másfél évtizede alakult Boovina Gazdasági Társaság az elmúlt napokban tartotta igazgató tanácsülését Szikszón. Dr. Békési Gyula elnöki köszöntője után, az előzetesen megküldött írásbeli anyaghoz dr. Kertész István, a társaság vezetője mondott kiegészítést. A taggazdasá- gok száma ugyan növekedett az elmúlt években, de nem változott az alaptevékenységük. Így továbbra is a költségtakarékosságot, észszerű földhasználatot, korszerű gazdálkodást és a szántóföldi melléktermékek hasznosítását tartatták fontos feladatnak úgy a húsmarha-, mint a juhágazatban. Bár országosan jelentős mértékben csökkent a húss a kivitel mennyisége jóval meghaladja a beszállításokét. A forgalom 52 százaléka a közutakon bonyolódik. Néhány szakszerű megállapítás a témával kapcsolatban. A forgalmi kapacitás közel áll a kimerüléshez, a 3. számú út Miskolc—Nyék- ládháza közötti és a mezőkövesdi átkelési szakaszon. Kritikus a helyzet a megye- székhelyen és a 26-os számú, Kazincbarcikára vezető úton. A közlekedésbiztonságra negatívan hat, hogy az utak szélessége (47 centiméterrel) elmarad az országos középértéktől. Mindebből követke: zik, hogy az úthálózat a dinamikus forgalmi növekedést nem tudja károsodás és az utak teherbírási értékének csökkenése nélkül elviselni. A burkolatok szükséges ciklikus megerősítésére a jelenlegi gazdasági körülmények között nincs lehetőség. A toldozás-foldozás viszont csak alkalmi megoldásnak számít. A közlekedési infrastruktúra mozdulása lassúbb a motorizációnál, de nem túlzás azt állítani, hogy az ütés közlekedésfejlesztés a lakásépítés rangjára emelkedett. Üt nélkül nem megy. Az ország vérkeringésének bajait az úto.n, a vasúton kell keresni. Ez a felismerés igazolja a fejlesztési terveket, s minden, ez ügyben való harcos kiállást. Az igaz ugyan, hogy a megyei szállítási igények és lehetőségek egyensúlyban vannak; elvileg és általában. A vasút őszi csúcsidőszakát leszámítva cáfolhatatlan a tétel. Jobban iparkodnak a fuvaroztató vállalatok, hiszen egyik évről a másikra, mintegy százötvenmillió forinttal csőikként a kocsiálláspénz összege. Ám a részletek ellentmondásai megkérdőjelezik az egyetemes mérleg vélt vagy valós egyensúlyát. A távolsági autóbuszjáratomarhalótszám az elmúlt évben, a társaság taggazdaságaiban — ha nem is kiugróan — ez a szám növekedést mutat. Mindez annak ellenére következett be, hogy az ágazat fejlesztése a Boovina Gazdasági Társaság taggazdaságaiban is érzékelhetően lelassult. Néhány taggazdaság azonban az 1986. évi tevékenységével bizonyította, hogy a nehezebb körülmények között is lehet eredményeket elérni. A beszámoló kiemelte, a húsmarhatartás rendkívül költségérzékeny, ezért gazdasági szempontból különös jelentősége van annak, hogy az állomány 230—240 napig saját maga vegye fel a takarmányt a gyepterületekről, valamint a tarlókról. A gyepterületek lehetővé tenkon a csúcsidőszakban a kocsik zsúfoltsága az elvisel- hetőség határát súrolja. A miskolci tömegközlekedés színvonalának „szinten tartása nem volt biztosítható” az elmúlt években. A közlekedési ágazat a megyében munkaerőgondokkal küzd. A működőképesség megőrzése rendkívüli erőfeszítések megtételére kényszeríti a vállalatokat. A központi szervek segítsége nélkül — forgalmi juttatás, nyugdíj- korhatár leszállítása, bér- színvonal javítása ■— ezeknek a gondoknak a megoldása meghaladja a vállalati és a tanácsi szervek lehetőségeit. Persze: mit ér a statisztika, a panasz vagy a vigasz a nagy forgalom miatt csak araszolva haladó és bosszankodó pilótának? Vajon mit mormol a foga között a kátyúba huppanó trabantos? Mivel mentegetőzik a közlekedés lassúsága miatt munkahelyéről késő állampolgár? Bozena Nemcová. jeles cseh írónő, a XVIII. század derekán járt az akkor 25 ezer lakosú Miskolcon. Ö jegyezte fel; „A magyar sár világhírű, de aki még nem látta, az fogalmat sem alkothat erről magának. Az utca közepén, ahol közlekednek, mintha feneketlen sártenger lenne, a házak tövében bokán felüli... Mikor azután ez a sár kiszárad, elviselhetetlen a por.” Később — a fennmaradt iratok szerint — Miskolcon is a szokásos módon, sárba hányt gallyakkal csináltak utat, ígv kötve meg az iszapos Derek, Fábián, Kisarnót, Kenő utcát, valamint a Sze- pessy sort. A Fő utcát 1874- ben rakták ki kővel, aszfaltot öt évvel később használtak először, mégpedig a járdák burkolására. Az ilyen vállalkozásra á közmunkák kötelező elrendelése szolgált nék ugyan a jelenleg meglévő a nyatehén -álló má ny megduplázását, de a mostani közgazdasági feltételek mellett elérhető nyereség a húsmarhaágazatban nem teszi lehetővé a fejlesztést. Sőt, még az egyszerű bővített újratermelést is megkérdőjelezi több üzemnél. A nem kedvező közgazdasági szabályozók ellenére a tartós forgalmi alap kihelyezésével lehetséges az állomány fejlesztése az elkövetkezendő időszakban. A húsmarhatartás gondjai mellett, ugyancsak jelentősek a másik ágazat, a juhtenyésztés nehézségei is. A taggazdaságokban a juhállomány az utóbbi öt évben közel 50 százalékkal csökkent. Főleg az utolsó három évben következett be jelenfedezetül, később útadót vetettek ki a polgárokra ... Más idők, más szokások. Egy emberöltővel ezelőtt ingyenes újsággal, kedvezményes fürdőjeggyel toboroztak utasokat a miskolci villamosra. Ma viszont inkább sétára buzdítják azt, aki egy-ikét megállónyi távolság miatt járműre száll. S hiába a bírság, a pénzt nyelő parkolóóra: az amúgy is felforgatott belvárosban mozdulni sem lehet a gépkocsiktól. Ki érti ezt? Arra legyünk-e büszkék inkább, hogy a H-felségjélű személy- gépkocsik száma másfél millió, vagy azért keseregjünk-e fölöttébb, hogy nem győzzük alkatrésszel, szervizzel, parkolóval, garázzsal és úttal? Ebben a tervidőszakban 7,7 milliárd forint áll a megye közlekedési ágazatának rendelkezésére. Sok is, kevés is ez. Tény, hogy ennyire futja. Korszerűsítik a 25. számú fő közlekedési utat, kétszer-ikét nyomsávosra szélesedik a sajószentpéteri út, átépítik a polgári Tisza-hi- daí, híd épül a Sajón Sajó- ecsegnél. A tanácsi költség- vetésben elkülönített, csaknem egymilliárd forint szolgálja az útkorszerűsítést. A gondos mérlegelés alapján megítélt forintok néhány helyen valóban kézzelfogható, látványos eredményeket hoznak majd. Máshol viszont nem futja többre a kurázsiból és a pénztárcából a tél okozta gödrök, kátyúk eltüntetésére. B. I. tős visszaesés. Sajnos, az elmúlt évben született szabályozó rendszer nem tette gazdaságossá a juhágazatot. Ennek következtében több gazdaság épp a magas költségek miatt, vagy bérbe adta vagy teljesen felszámolta az ágazatot. A húsmarhatartás jövőjének alakulásáról szólt a Taurina igazgatója, dr. Munkácsy László is, aki így fogalmazta meg véleményét: „Reméljük, a népgazdaság jelenlegi helyzete nem kényszerít arra bennünket, hogy az ágazattól idegen tevékenységet folytassunk. A jövőt tekintve, optimista vagyok. Akkor kell hozzáfogni egy ágazat fejlesztéséhez, amikor az a mélyoont felé közeledik, és úgy gondolom, hogy itt tart most a hús- marhatartás és a juh tenyésztési ágazat is.” Az igazgató tanács jóváhagyva az 1986. évi tevékenységét, úgy döntött, hogy a realizált nyereséget a tag- gazdaságok visszatartják a társaság fejlesztésére. V. M. Utak gazdaságtana úgy is fizetni kell Gyógyitgatjók o tél okozta útsebeket Fojtán felv.
