Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-07 / 56. szám

1987. március 7., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Búzával és borsóval indult Szögek a vascipőben Szögek a vascipőben Az utolsó csapolás a diósgyőri martinból. Az LKM két-három éven belül megháromszorozhatja ötvözött acéltermelését. Nemcsak a termelőszövet­kezetek, hanem a munkáju­kat segítő termelési rend­szerek is mostanában tart­ják közgyűléseiket. Márci­us hatodikén például a Gö­döllői Búza-Borsó Termelési Rendszer partnergazdaságai gyűltek össze székhelyükön, Gödöllőn, megbeszélni az el­múlt év eredményeit, prob­lémáit és a jövő év terveit. A rendszernek négy terme­lésszervezési egysége van, az egyik megyénkben. A Borsod megyei termelésszer­vezési egység vezetőjével, Kádár Luciával beszélget­tünk: — A termelési rendszerek általában — legalábbis ne­vük alapján — egy-lcét nö­vény- vagy állatfajra speci­alizálódnak. Esetünkben a búzáról és a borsóról van szó. Kitartottak ezeknél, vagy mással is foglalkoz­nak? — Eleinte csak a két alap­növénnyel foglalkoztunk, majd a partnerek igénye szerint vontuk ágazattársí­tásba a többi szántóföldi kultúrát. Célunik az volt, hogy egy-egy partnergazda­ságnál komplexebb szakta­nácsadást biztosítsunk, tel­jes körű agronómiái és mű­szaki szolgáltatást nyújtva. A búzán és a borsón kívül rozzsal, kukoricával, napra­forgóval, repcével és zöld­babbal is foglalkozunk. — Országosan a rendszer 86 taggazdaság 63 710 hektár területén koordinálja a me­zőgazdasági tevékenységet. Hogyan áll ez a megyében, és mik a fő feladatok? — Itt 17 partnergazdasá­gunknál 8800 hektár terüle­ten végezzük a szaktanács- adást. Munkánk több rész­ből 'tevődik össze, A növé­nyekhez térmeléstechnológi- át adunk konkrét táblákra adaptálva. Biztosítjuk a ve­tőmagot, segítünk a műtrá­gya és növényvédő szerek beszerzésében, a növények értékesítésében. A műszaki feltételek kialakításában is részt veszünk. Gépeket, al­katrészeket biztosítunk tag- gajíjiaságainknak. Körzetünk­ben szervizszolgáltatást is végzünk. Termelésszervezési egységünkhöz négy termelő- szövetkezet tartozik teljes szántóterülettel. Ez azt hi­szem, mindkét fél számára előnyös, hiisz’ nekik szükség esetén nem kell fűhöz-fához szaladgálni, mi pedig komp­lexen intézhetjük a dolgai­kat. Két éve egy új fizetési rendszert is bevezettünk, amely azon alapul, hogy a területnagyságtól függően változik a fizetéskötelezett­ség. 75 százalék fölött pél­dául már haszonrészesedést nem kérünk, csak az alap­díjat kapjuk meg. — Irodájuknak és műhe­lyüknek Miskolcon a hűtő­ház ad otthont. Esetleg van valami közelebbi kapcsola­tuk velük? — Igen. Mikor a me­gyei termelésszervezési egy­ség alakult, akkor kötöttünk szerződést a hűtőházzal: a számukra termelő gazdasá­goknak tanácsoljuk a zöld­bab és zöldborsó termelés- technológiáját. Közös cé­lunk, hogy a vállalat jobb minőségű árut topjon. — Mondjon valamit a ta­valyi eredményekről... — A termelési rendszerek között, területnagyság alap­ján az ötödik helyen állunk. Kalászos ágazatban 29 gaz­daság foglalkozik a GBBR keretén belül e növények termesztésével, 29 930 hektár területen. A búza termésát­laga — a hőmérsékleti és csapadékviszonyok kedve­zőtlen alakulása miatt — valamivel elmaradt az előző évitől. Az őszi és tavaszi árpa vetésterülete 18, illetve 15 százalékkal nőtt. Tavaly rendszerünk az ország zöld­borsó vetésterületiének több mint egyharmadán koordi­nálta a termelést. A nö- vényvédőszer-ellátás általá­ban jobb volt, mint 1985- ben, a műszaki és alkatrész­ellátás is kielégítőnek mond­ható. A termelésszervezési egységek működési körzeté­ben folyamatosan beindul­tak, illetve beindulnak kihe­lyezett raktáraink, így Mis­kolcon is, ahol először a zöldborsó-betakarító gépek pótalkatrészeinek ellátását oldjuk meg. Nagyvonalú megközelítés­ben állítható, hogy a hazai vas- és acélfej adag kéthar­mad része Diósgyőrben és Özdon készül. Bár ez a táj a produkcióhoz alapvető alap­anyagokat (szenet, illetve kokszot, vasércet) helyben nem kínál, de itt végered­ményben a mészkő, az ipa­ri apparátus és az évszáza­dos kohászati tapasztalat áll rendelkezésre. A két nagy gyár sorsa, jövője: a megye sorsa és jövője is. Nem túl­zás ez. A Lenin Kohászati Művekben és az Ózdi Kohá­szati Üzemekben 25 ezren dolgoznak. Ez a negyedszáz­ezer ember majd százezer másikat tart el. Közvetlenül, családi kötelékben, de köz­vetve — munkájuk eredmé­nye vagy eredménytelensége — kihat a táj gazdasági elő­relépésére, a tanácsok pénz­ügyi lehetősségére, a környe­zet fejlődésére. Az ötvenes évek túlzó jö­vendölése — hogy mi a vas és acél országa legyünk — a kijelentés akkori értelmezé­sében nem vált valóra. De itt, ezen a vidéken, ez a ke­mény, konok fém: mindent jelent. Az Alföldön a búzát életnek nevezik. Joggal, ok­kal, mert a gabona az éle­tet jelenti. Borsod lakóinak élete, jobb életének felté­tele a vas és az acél. A ha­gyomány, a szükség diktálta tétel ez. Bebizonyosodott, be­bizonyították, hogy a diós­győri és az ózdi acélra szük­ség van. Nemcsak Borsod­nak, hanem az országnak is. Józan gazdasági mérlege­lés viszont kötelezően írja elő, hogy ez az ipari alap­anyag kisebb költséggel, jobb minőségben és kevesebb em­berrel készüljön. BÚCSÚ A KEMENCÉTŐL Soha olyan vendégjárás nem volt Ózdon és Diósgyő­rött, mint az utóbbi hóna­pokban. Fogadták Havasi Ferencet, a párt Politikai Bi­zottságának tagját, a KB gazdasági ügyekért felelős titkárát, Lázár György mi­niszterelnököt, Maróíhy Lászlóit, az Országos Terv­hivatal elnökét, miniszterel­nök-helyettesit, de minden bizonnyal leggyakrabban Vörös Árpád ipari minisz­terhelyettest. A kohászat sorsa, jelene, jövője nem­csak helyi, megyei, de or­szágos ügy is. A miniszter- helyettes nyilatkozta egy al­kalommal :’ — A kohászat helyzetét rendezendő kormányszintű döntés óta a vállalatok fo­kozatosan felszámolják gaz­daságtalan tevékenységüket. Az ágazat talpra állítását szolgáló átfogó szerkezetát­alakítás már tavaly meg­kezdődött. Megszüntettek két nagyolvasztót, leállt két kor­szerűtlen hengersor, s há­rom elöregedett Siemens— Martin kemencében sem ké­szül már több acél... És hát Diósgyőrben már egyáltalán nem készül SM- kemencében acél. Pedig nem is olyan régen, a hetvenes évek végén egymillió ton­nát is csapoltak itt egy év alatt. Az utolsó .adag, sár­gás-vörösen fortyogó acél az elmúlt év október 15-én készült martinkemencében Diósgyőrött. Volt olyan ko­hász, aki könnycseppet mor­zsolt szét szeme sarkában, nem csoda, három évtizedet húzott le a Martin-soron. A vendégek tapsoltak ... Sza­bó József műszakvezető acélgyártó főolvasztár mesél­te akkor: — Valamennyiünknek, akik itt dolgoztunk, igen rossz érzés, hogy megszűnik a martinacélgyártás. De va­lamennyien tudjuk, hogy a haladás, a műszaki fejlődés rendje ez ... És még valami. Vörös Ár­pád nyilatkozta: — Az elavult berendezé­sek, gyártósorok leállításá­nak köszönhetően számotte­vően csökkent az anyag- és energiaköltség, mintegy hét- százmillió forintot takarí­tottak meg ezáltal a kohá­szati vállalatok. Az idén folytatódik a program ... HIT NÉLKÜL NEM MEGY Tervekben, ötletekben, megajánlásokban nincs hi­ány. Egy kései történetíró kedvére mazsolázhat majd az akkor kohászati-futuroló­giának számító dokumentu­mokban. Meg is mosolyog­hatja bölcs és balgatag ele­it, hiszen minden elképze­lés aligha válik, aligha vál­hat valóra .. Ám azt biz­ton állíthatja, hogy a két, korábban gödörben volt ko­hászati kollektívának vissza­tért az önbizalma és a vita­litása. Mert jövőt csak hittel lehet építeni. Minden építő­anyag, minden .pénz kevés, ha nincs tartás, s bizakodó remény a megújulásra. Ózdi dokumentum 1987 februárjából: A hosszú tá­vú szerkezetátalakítás teljes programja az ezredforduló­ig erőteljes modernizálással, élenjáró technika alkalmazá­sával mind műszaki, mind gazdasági tekintetben a nemzetközi mércét megköze­lítő színvonalra juttatja a vállalatot. Ez .együtt jár a korszerű és gazdaságosan üzemelő termelőberendezések kapacitásának maximális ki­használásával, az új és ha­tékonyabb technika és tech­nológia meghonosításával, a piac által megkövetelt minő­ségi színvonal biztosításával, a gazdaságtalan tevékenység visszaszorításával, illetve megszüntetésével. Dokumentum az LKM-ből, 1987. februárjában: a gyár jövedelemtermelő-képessége növelésének lehetőségei most nagyok, nemcsak a vállalat saját rentabilitásának foko­zásában, de a hazai gépipar növekvő minőségi igényei­nek kielégítésében és a kül­gazdasági egyensúlyhoz va­ló közvetlen .és közvetett hozzájárulásban is. Célkitű­zésünk az, hogy a rövid tá­vú program megvalósítása után vállalatunk Európa egyik legnagyobb, nemzetkö­zi .mércével mérve korsze­rű nemesacélgyártó bázisá­vá fejlődjön ... A borsodi kohászok tehát magasra állították a mércét. Alább nem. adhatják, mert kemények a követelmények, szigorodnak a gazdálkodási és a piaci feltételek. INGYEN SEMMIT SEM ADNAK És hát azért sem adhatják alább, mert az Állami Terv- bizottság elmúlt év májusi döntése (amely végeredmény­ben rendezte a kohászat sor­sát) igen markáns feltétele­ket szabott annak fejében, hogy elengedte a vállalatok több milliárd forintos adós­ság- és kamatterheit. Ingyen semmit sem adnak... A két borsodi kohász cég ígéretet tett arra, hogy csökkenti a gazdaságtalan gyártmányok termelését, s növeli a kor­szerű kohászati termékek gyártását. Ez egyszerű ad­minisztratív intézkedéssel, egyetlen tollvonással nem megy. A .gazdasági szakem­berek igen megfontolt, át­gondolt lépések mellett dön­töttek, de ezek a döntések fájdalmasak voltak. Maróthy László, ózdi lá­togatásakor megnézte a dur­vahengermű nyáron leállí­tandó tartósorát, s hosszan elbeszélgetett az itt dol­gozókkal. Radios József elő- hengerész kertelés nélkül el­mondta a miniszterelnök-he­lyettesnek. hogy: — Mi hengerészek, ha ne­hezen is, de belenyugszunk abba, hogy a korszerűsítés, a racionalizálás elkerülhe­tetlen feladat. Ugyanakkor szeretnénk továbbra is Óz­don, az ózdi gyárban dolgoz­ni, hiszen ebben a város­ban nekünk, kohászoknak más cég munkát nem ad. És hát azt ás tudjuk, hogy csak értelmes, hasznos mun­kát érdemes és kell végez­nünk. mert a ráfizetéses munka elkedvetlenítő, le­hangoló. Ránk, ózdiakra min­dig számíthatott az ország, ám az ózdiak is segítséget várnák ahhoz, hogy felszá­molják gondjaikaft, s biztos legyen a jövő. .Ehhez pénz kell, nekünk pedig ebből ke­vés van... ÓRIÁSI DOLOG LENNE Nemcsak a fejlesztéshez, hanem a visszafejlesztéshez is pénz kell. Illetve: ha a kettő szinkronban van, ak­kor az ésszerűség és a jö­vőépítés reményében — a későbbi haszon tudatában — nagyobb kockázat nékül kockáztatni, a majdani meg­térülést finanszírozni kell. A menetrend, leegyszerűsítve így néz ki: az Állami Terv­bizottság a gondokkal küzdő két kohászati vállalat mellett voksolt. Ennek ismeretében a kollektívák elővezették ter­veiket. Ezek megvalósításá­hoz viszont hitel, támogatás szükségeltetik. Az LKM garantálja, hogy két-három éven belül kigaz- dálkodja azt a pénzt, amely ahhoz szükséges, hogy az öt­vözött acéltermelést a kom­binált acélmű kapacitásának jobb kihasználásával meghá­romszorozza. Előzetes befek­tetés volt az egykori miskol­ci Medicor megvétele is, ahol a nemzetközi piac .szá­mára keresett kohászati mérőműszereket gyártanak majd. Ózdon pénz nélkül nem megy a fejlesztésre ér­demes rúd- és dróthenger­mű intenzifikálása, vala­mint a folyamatos acélöntő­mű fejlesztése. Kellene egy nyolcvantonnás új kemence is. Csak ezek elkészülte — a számítások szerint — egy- milliárd forinttal javítana a vállalat eredményén. Az óz­di prognózis szerint a ter­melés és .intenzifikálás költ­ségei — hosszú távon — meghaladnák a hatmilliárd forintot. Ennek fejében évente — a jelenlegi árvi­szonyok mellett — i2,6 mil­liárd forint eredményjavu­lást tudnak ígérni. Szép terv, merész terv. Óriási dolog lenne, ha sike­rülne. S miért .ne! A GONDOK ÖSSZEKÖTNEK Ózdi látogatásakor az Or­szágos Tervhivatal elnöke megerősítette, hogy a ma­gyar ' vaskohászatra hosszú távon is szükség van, mivel a .megfelelő színvonalú vas­kohászat a feldolgozóipar versenyképességének is alap­vető feltétele. A gyors, gyö­keres változások persze mindenütt sok-sok ember egyéni egzisztenciáját közvet­lenül és erőteljesen érintik... Vörös Árpád miniszterhe­lyettes ezzel kapcsolatban a következőket jegyezte meg: — Az elavult üzemek le­állítását követően újak épí­tésére, modem gépek vásár­lására van szükség. Mindez­zel együtt jár, hogy munka­helyek egész sorát kell meg­szüntetni és újakat teremte­ni. Ózdon, az ország legna­gyobb arányú .létszámleépí­tésére készülnek, de ezzel a feladattal sem a város, sem a megye nem tud megbir­kózni. A tervek szerint mint­egy kétezer embernek kell igénybe vennie az átképzési támogatást, s új szakmát kell tanulniuk. Sokat remélnek Ózdon a .fejlesztésektől, kor­szerűsítésektől és a várható beruházásoktól. Mindez azonban kevés! Háromezer dolgozó további foglalkozta­tása csak újabb munkahe­lyek teremtésével oldható meg. Az LKM-ben át-, illetve továbbképzésre van elsősor­ban szükség, s talán ha két­száz dolgozóval csökken a létszám. A gondok összekötnek, de az útkeresésből adódó kü­lönbségek nem választanak el. A két kohászat hasonló cipőben jár. Az a kérdés, hogy ez a vascipő kívülről, a kapaszkodást szolgálva, vagy belülről, fájdalmat okozva, szöges-e?! Brackó István —Illésy Sándor D. K. Újra mosolyogni... Csudálatos dolog a te­levízió. Vasárnap újra megnéztem az Androméda törzs című amerikai, tudo­mányos-fantasztikus fil­met. így, utólag figyelve a pergő kockákat is elisme­rem, hogy méltán lett vi­lágsiker ez a szuperpro­dukció. De ez a történet: mese. A mese szereplőinek alakítását, a dramaturgiai fogások drámaiságát, az operatőrök bravúros snitt­jeit dicsérni, szapulni le­het. Egy filmről lehet po­lemizálni, amelyet pénzért csináltak, abban a tudat­ban, hogy még több pénzt hoz. Láttam egy másik filmet is. Csudálatos dolog a te­levízió. Vész jel volt a cí­me, szerdán, rendkívüli programként sugározta a tévé. A forgatókönyvet az élet írta, a veszély valósá­gos volt, a történet meg­döbbentő és tragikus. Cser­nobil neve alighanem úgy vonul be a történelembe és az emberek tudatába, mint a katasztrófa szino­nimája. Ezt a dokumentu­mot nem lehet esztétikai ízléssel méricskélni. Ez a kópia megrázóbb, keserve­sebb, felejthetetlenebb a legrafináltabb horrornál és katasztrófafilmeknél is. Fölrobbant az atomerőmű egyik blokkja, sokan meg­haltak, százezer ember kényszerült elhagyni ott­honát. A képeken pislogó gyerekeket láttam, kóborló macskákat, hirtelen odaha­gyott orvosi szobát, kézzel alagutat vájó bányászokat, dózismérővel felszerelt ka­tonákat. Elhangzott, hogy a detonáció környékén lakó embereknek sokáig nem volt okuk mosolyogni. El­hangzott, hogy a hiányos információ csak tetézte a bajt. Elhangzott, hogy en­nek a szörnyű és sosem lá­tott veszélynek nincs se színe, se szaga... S elhang­zott az is, hogy a csernobi­li tanulságoknak be kell épülnie mindennapos kap­csolatainkba. Iszonyodva, rettegve néz­tem végig ezt a filmet. De görcseimet már az is ol­dotta, hogy láttam és hal­lottam ezt a dokumentu­mot. Vigasztal, s mindnyá­junkat vigasztalhat az, hogy nem ártó szándék szabadította ki a szellemet a palackból. Véletlen, fa­tális véletlen volt, amelyet vitathatatlan emberi mu­lasztások motiváltak. A tanulság évszázadokra szól, a tanulságok gyűjte­ménye bizonyára könyvtári terjedelmű. Egyet tehe­tünk, hihetünk bizo­nyossággal és egyetemesen: a késsel éppúgy lehet ke­nyeret vágni, mint embert ölni. A kés pedig sohasem hibás. B. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom