Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-23 / 69. szám
1987. március 23., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 A meddőről és az állampolgár türelméről Még erős foga volt a télnek, amikor idős ismerősöm egy vaskos borítékot adott át - mintegy okulásul. Mint fogyasztót (kertes házában szénnel tüzel), s mint állampolgárt évek óta foglalkoztatja a meddő „mint olyan". A kedves olvasó legyint, mondván, hogy „lerágott csont”. Valóban, alig múlt el hét, hogy ne foglalkoztunk volna vele. Ám ettől a csúf szürke kupacok még most is ott éktelenkednek a kapuk előtt, várván, hogy majd elviszik őket. ígéret, sőt miniszteri utasítás is van rá. Nos, erről szeretnék beszélni, mert a vaskos boríték György Imre bácsi levelezését tartalmazza. Nem kisebb helyre címezte levelét, mint a miniszterelnökünknek. Aki is — elvégre a meddőügy megoldása mégsem az ő dolga — továbbította az állampolgári panaszt, helyesebben észrevételt az illetékes miniszterhez. Az pedig továbbította - immár az utasítást — a meddőt termelő bányákhoz. A kör itt akár zárulhatna, ha nem lenne általánosabb tanulsága is. Az egyik a magas hivatalok udvariassága — a királyoké? —, amellyel komolyan vették az állampolgár észrevételét, s gyorsan válaszoltak is rá. Ez is fontos eleme az állampolgár (jó) közérzetének, de a meddőkupacok ettől még nem mozdulnak a járdákról. De miért kerülnek oda? Rövidesen ismertetem Imre bácsi gondolatmenetét. Úgy emlékszik (a nyolcadik X- ben jár), hogy gyerekkorában nem volt meddőprobléma, pedig a város mindig l/ukói-perecesi szénnel tüzelt. A szenet pedig kisipari módszerrel, azaz csákánnyal, lapáttal termelték. Tehát kevesebbet, mint most, de jobb minőségben. Imre bácsi precíz (műszaki) ember, s kiszámította, hogy a meddő kocsikáztatá- sa — a bányától — a Tüzép- re — onnan a fogyasztóhoz, majd vissza a bányához többe kerül, mint maga a szén! Az autók importolajat zabáinak, s nem keveset! Igaz, ezt a többletköltséget nem hárítják át a fogyasztóra (elég neki a bosszúság is), de a kár — a népgazdaságé — akkor is kár! Vannak (sokan), akik erre csak legyintenek, mondván, hogy „mi gondom vele?!”, de György Imre nem ilyen ember. Ö azt vallja, hogy a kár is meddő, a gondolkodásé, a szemléleté, felelőtlenségé, s ezt nem szabad megtűrni. Nemcsak azért, mert sok kicsi sokra megy, hanem mert, ha mindent elnézünk, az egész országnak lesz hidegebb. A szemét (a meddő az) nem arra való, hogy ide-oda furikázzunk vele. Az állampolgár pedig (gondoljunk csak a kisnyug- díjakra!) joggal várja el, hogy a pénzéért minőségi árut kapjon. Mindenből, tehát szénből is. A bányászok a minőségi munkában legyenek érdekeltek. Hogy úgy kevesebbet keresnének? Éppen nem! — érvel Gy. I. bácsi —, mert a fölöslegesen elfurikázott üzemanyag árának töredékéből emelni lehetne a bányászok bérét. Akik —, s ezt tegyük sportszerűen hozzá — igenis szégyenük a még most is ott porlandó szürke kupacokat ... A hiba nem az ő készülékükben van!... Lassan kitavaszodik, vége a fűtésszezonnak. Őszig van még idő megfogtadni egy nyugdíjas lakatos tanácsait. Hogy melegebb legyen, a város tisztább, a közérzetünk jobb . . . (horpácsi) Új eljárás Kohósalak-cölöpökön - házak Üj épület-alapozási technológia iparszerű alkalmazását kezdte meg a Hajdú- Bihar Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat. Cölöpözési eljárása a Budapesti Földmérő- és Talajvizsgáló Vállalat, valamint a hajdúsági tanácsi építők közös szolgálati szabadalma, amelynek alkalmazásával a hazai kohókban képződő salakot hasznosítják. Korábban az építkezések szervizútjai épültek kohósalakból, s arra figyeltek fel a szakemberek, hogy az ideiglenes utakat a munkák végeztével szinte lehetetlen feltörni. A kísérletek során bebizonyosodott, hogy az eddig hulladékként közeit kohósalak — amelyből hazánkban csaknem egymillió tonna képződik évente — kiválóan alkalmas lakóházak és egyéb épületek alapozására. Alkalmazása 30— 40 százalékkal olcsóbb, mint az eddigi sík- vagy mély- alapozások. Tavaly Debrecenben, Püspökladányban és Jászberényben készültek 4—5 szintes lakótelepi épületek az új módszerrel, de alkalmas a technológia magasabb házak alapozására is. Az új technológia rendkívül gyors és rendkívül egyszerű: előbb furatot készítenek a földbe, majd e furatba kerül a vizes kohósalak. A salakot autódarura függesztett mélyvibrátorral erősen tömörítik, s az így elkészült cölöp máris teherbíró, nedves, iszapos talajban szigetelést sem igényel. A helyben készülő kohósalak-cölö- pözési eljárást az MTESZ szakértői bizottsága a tavaly meghirdetett, a gazdaságos anyagfelhasználást szorgalmazó technológiai korszerűsítési országos pályázaton első díjban részesítette. (MTI) Felújítják a balatoni hajókat A Mahart Balatoni Hajózási Leányvállalatának 26 személyhajóján és 4 kompján a tavaszi szezonnyitóig befejezik a karbantartó és felújító munkákat. A legnagyobb, mintegy 8 millió forintos költségű munkát a Kossuth komphajón végzik az MHD balatonfüredi gyáregységében: a komphajót keresztben kettévágták és egy betéttel toldják meg. flz abasári szőlőkben A Mátraaljón, az abasári Rákóczi Termelőszövetkezet 450 hektáros szőlőjében az időszerű tavaszi munkákat végzik a szövetkezet dolgozói. A kemény hideg után most gondosabb munkát igényelnek a tőkék. Sok múlik azon, hogy a szőlőben dolgozó asszony-brigádok mennyire ismerik fel a fagykárt, hogyan kötik a szálvesszőket. Gondos munkával a természet okozta károk még csökkenthetők. A képen : a Sárhegy tövében, a Bicska-dűlőben az olaszrizling szálvesszőit kötözik. Kora tavaszi teendők az ültetvényekben Ez évben a hideg időjárás a szokásosnál is tovább tart. Az átlagosnál hidegebb tél igen megviselte a növényeket, elsősorban a szőlőt. Március közepéig az átlagos hőmérséklet 5—10 Celsius- fokkal volt hidegebb a sokévi átlagnál, a talaj ezekben a napokban is mélyen átfagyott. E rendkívüli időjárás a kertészeti munkák végzését is hátráltatja, és sok tekintetben módosítja. Ezekről, valamint növényvédelmi munkákról kérdeztük dr. Gyurkó Pétert, növényvédelmi szakmérnököt, a megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás előrejelzési csoportjának vezetőjét. — Az elmúlt évben mintegy 250 milliméterrel kevesebb csapadék hullott, mint a sokévi átlag. A téli időjárás ebből a hiányból nem sokat pótolt, tehát a talajban ma is vízhiány van. Ezt főleg majd az új gyümölcsfák ültetésekor és gondozásakor vegyük figyelembe. A gyümölcsfákon a téli hideg ellenére igen sok fertőző anyagra lelünk. A leveleiken a gombabetegségek spórái, a fákon hernyófészkek és gyümölcs-múmiák találhatók. A fatörzsön és a hajtásokon tojáscsomókat és atka-tojásokat, a kéregrepedések alatt atkákat és bábokat fedezhetünk fel. A vékonyabb hajtásokon pajzstetvek telelnek át. Hosszan lehet sorolni még. hogy hol és milyen kártevők vészelték át a telet. (Főleg a nagy téli hernyófészkek eltávolítására fordítsunk fokozott figyelmet !) A fertőző anyag nagy részét gondos fatisztogatással el lehet távolítani, meg lehet semmisíteni. (Fontos szerepe van a drótkefe alkalmazásának.) A fentiek természetesen nem helyettesítik a vegyszeres védekezést. A metszési felületeket fasehkezelő anyaggal (Cell- cid, vagy fémmentes olaj- festék) célszerű lezárni. Valamennyi gyümölcs- és szőlőkultúrában használhatjuk rügyfakadásig a bárium- poliszulfid 4—5 százalékos oldatát, a gyümölcsfák erős pajzstetűfertőzése vagy kör- televélbolha-fertőzés esetén pedig az Ágról 3 százalékos oldatát. Alma-, körte- és szilvafákon használhatjuk a Novenda 1,5—2 százalékos oldatát is. A csonthéjasoknál, de elsősorban az őszibaracknál a levéldeformáló és egyéb betegségek ellen a rézoxi- klorid 0,5 százalékos oldata eredményes. A bárium-poliszulfid és Novenda permetezőanyag előkészítése több gondosságot igényel, mert nehezebben oldódik. A permetezést bőségesen nagy vízmennyiséggel lemosó jelleggel végezzük el, és az egészségügyi előírásokat gondosan tartsuk be. Amennyiben az elmúlt őszön a műtrágyát nem tudtuk a talajba bedolgozni, azt pótolhatjuk mihelyt a talaj állapota azt lehetővé teszi. Főleg foszfor és kálium műtrágyát vagy kombináltat célszerű négyzetméterenként 10 —15 dkg) talajba bedolgozni az összegereblyézett lombbal vagy más szerves anyaggal együtt. Lehetőleg a fa tányérjában vagy a csurgó térségében. A szerves anyag gyorsabb elbomlósát négyzetméterenként 5—10 dkg nitrogénműtrágyával, karbamiddal segíthetjük elő. A kiskertben megtalálható nagy mennyiségű szerves anyagot természetesen komposztálhatjuk is, mert ezzel kedvezően elősegíthetjük a kiskert tápanyaggazdálkodását. A zöldségnövények alá is bedolgozhatunk négyzetméterenként 5—15 dkg vegyes műtrágyát. Savanyú talajon mészkőporral segíthetjük elő a növények egészséges fejlődését, a műtrágyák jobb érvényesülését négyzetméterenként 10—20 dkg mennyiségben. A műtrágyaadagok természetesen csak tájékoztató jellegűek, mert a helyi körülmények azok hatását nagymértékben befolyásolják, s a pontos dózisokat csak a tápanyagvizsgálat alapján lehet meghatározni. Közgazdásznemzet vagyunk — olvasom a gazdasági hetilap egyik, nem kevés öniróniát tartalmazó cikkében. A szerző az os- torr-ugtatókra, a konjunktúra (illetve a dekonjunktúra) téma-lovagjaira, a botcsinálta ekonomistákra hivatkozik. „Kemény bírálattal illetik a gazdasági struktúrát. Kive- sézik a hibákat. Felfejtik a nemzetgazdaság szőttesét. Élve boncolják a mechanizmust.” A kijelentő mondatok végén levő pont engem kérdőjelre ingerel. Vajon mi az oka annak, hogy a lakosság széles körében kifejlődött gazdasági érzékenység nem párosult kellő közgazdasági érzékkel? Hogy bennünket az áruk ára jobban érdekel, mint az értéke? Miért nem csökken az alkohol, a kávé és a cigaretta bolti forgalma, noha zsebbe is vágó, s adminisztratívnek is ítélhető rendelkezések is igyekeznek fékezni a fogyasztást, illetve serkenteni az egészségesebb életmódot? Hogyan és miből táplálkozik a takarékbetét-gyűjtő kedv, miért várnak negyedmillióan új gépkocsira, miért telik kétszáz négyzetméteres családi házra akkor, amikor az ország költségvetése deficites? A kérdések horgán rángatózva számomra úgy tűnik, hogy a takaró hosszával van a baj. Szegények vágyónk, de jól élünk. Jobban élünk a lehetségesnél, de nem olyan szépen, mint ahogyan élhetnénk... A filozofikus meditáció persze csak annyit ér, mint amennyi abból megvalósítható, reális célként kitűzhető. Szóval, aminek fedezete van. Ami úgy gazdálkodik a jelennel, hogy a holnapot nem kurtítja meg. Élve boncolják, boncoljuk a mechanizmust? Ki az orvos és ki a beteg? Hasfel- metsző szikéknek számitanak-e a gazdasági szabályozók, az új adóügyi rendelkezések, s elállítja-e majd a vérzést az állami támogatás tamponja? A kérdések és kétségek közepette is tudnunk kell, hogy mi fekszünk a# műtőasztalon. A maródi magyar gazdaság’ mi vagyunk. Nem szeretnénk, nem szeretnék táppénzre menni, kegyelemkenyéren élni. Talán van még bennünk annyi virtus és vitalitás, hogy túléljük ezt a felhangoktól sem mentes „élveboncolást” ... Özdon, és az ózdi kohászatban fájdalmas, de a gyógyulás reményével kecsegtető műtétre készülnek. Az ÖKÜ-nek az acélgyártás legvirágzóbb időszakában sem volt akkora sajtója, mint most, a nehéz, a kibontakozás útját kereső napokban. Egy majd másfélszáz éves gyárról, 12 000 emberről, egy tradicionális ipari kultúráról van szó. Nagy a tét, óriási a kockázat. Tartok attól, hogy Ózd — mivel nemcsak közgazdásznemzet vagyunk, hanem a szélsőséges véleményeket termelő és teremtő közösségé is — a magyar gazdaság és foglalkoztatási mechanizmus minden betegséget magában hordozó állatorvosi lova is lesz. Rákaptunk a „vesézésre", s gyakran arányt tévesztve nem tudjuk, hogy ki a vétkes és ki az áldozat. A viktimológia tudománya nem hátrány a gazdaságban sem. Akár Ózdról, akár Borsodról, akár — falitérképen nézve — egy tenyérnyi országról van szó. Brackó István Országos tanácskozás Miskolcon A Gépipari Tudományos Egyesület mindig nagy érdeklődést tanúsított a technikusképzés iránt. Az ipari szakembereik támogatásával különböző fórumokon foglalt állást az egyesület a képzési forma szükségessége mellett. Ennek eredményeként az egyesület az MTESZ Központi Oktatási Bizottságával közösen ajánlást dolgozott ki a Művelődési Minisztérium számára. Az erősödő társadalmi igény végül is azt eredményezte, hogy az 1985—86-os tanévben több, arra alkalmas szakközépiskolában megkezdődhetett az iskola- rendszerű technikusképzés a nappali tagozatokon. Az egyesület most időszerűnek tartja a jelenlegi helyzet áttekintését, fezért a GTE Tudományos és Oktatási Bizottsága és Borsod megyei szervezete, valamint a Zalka Máté Gépipari Szak- középiskola Ipari technikusképzés ’87 címmel, országos tanácskozást szervez március 24—25-én Miskolcpn ... Kiállta a tél próbáját Kiállta a hosszú, kemény tél próbáját az első magyar napház, amely a múlt évben készült el a Mecsek déli lejtőjén. A 120 négyzet- méter alapterületű, három és fél szobás lakóház a napenergiát hasznosítja, ez fűti télen és hűti nyáron. A pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola szakembereinek kollektív alkotása kísérletnek számít, tapasztalatai alapján dolgozzák majd ki a napházak sorozatgyártásának hazai technológiáját. Az épület öt éven át sajátos laboratóriumként működik, amelyben — egymás után, illetve egymás mellett — kipróbálják a szolártechniika különböző eszközeit, módszereit. Ez volt az első tél, amikor a pécsi napház még lakók nélkül ugyan, de már rendeltetésszerűen működött. A szokatlanul hosszúra nyúlt és gyakran rendkívül hideg téli időjárás lehetővé tette, hogy a szakemberek figyelemmel kísérhessék az objektum viselkedését a szélsőséges körülmények között is. Az épület — a „bejáratás” minden gondjával-ba- jával együtt — nagyszerűen állta a zord évszakot. Különösen jól működött a napház egyik fő rendszerét alkotó üvegház, amely a déli oldalon csatlakozik az épülethez. s felveszi és továbbítja a napenergiát a belső terekbe. A tél leghidegebb szakában is — verőfényes időben persze — 30 fok fölé emelkedett a belső höméij- séklet minden kiegészítő fűtés nélkül. (MTI)