Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-23 / 69. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Moszkvában kétoldalú és regionális kérdésekről tárgyalt Michael Armacost amerikai külügyminiszter-helyettes. A képen: Armacost (balról a második) és Sevardnadze szovjet külügyminiszter találkozójuk előtt. A hét elején Madridban tárgyalt Weinberger amerikai hadügyminiszter, akinek látogatását nagyszabású tiltakozó tüntetések előzték meg az amerikai katonai támaszpontok közelében. Főképpen a ciprusi kérdés megoldási módozatairól folytatott megbeszéléseket Athénban Kiprianu ciprusi elnök. A képen: Kiprianu (balra) és Papandreu görög kormányfő a sajtó képviselőinek nyilatkozik. Távirányításos pokolgép robbanása okozta a hét elején azt a súlyos vasúti balesetet India Tamil Nadu államában, amelynek következtében huszonötén meghaltak, 140-en pedig megsebesültek. A képen: a szerelvény roncsai. AZ MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLIII. évfolyam, 69. szám Ára: 1,80 Ft Hétfő, 1987. március 23. MA: Védeni és kondicionálni! (3. oldal) ÉS-történet sajátos tükörben (4. oldal) Fiatalok a hazafiságról (5. oldal) A Tanácsköztársaság kikiáltásának 68. • évfordulója alkalmából szombaton ko- szorúzási ünnepséget rendeztek Miskolcon a Népkertben levő Tanácsköztársasági Emlékműnél. Az emlékmű talapzatára koszorút helyezett el Juhász Péter, az MSZMP Borsod Megyei Bizottságának titkára és Szűcs Erika, az MSZMP Miskolc Városi Bizottságának titkára. Lerótták kegyeletüket a tanácsok, a Hazafias Népfront-, a KISZ-bizottságok, a szakszervezetek és a fegyveres erők és testületek képviselői. F. L. felv. Ünnepi nagygyűlés Miskolcon Harmincéves a KISZ A Kommunista Ifjúsági Szövetség zászlóbontásának harmincadik évfordulója alkalmából ümhepi nagygyűlést rendeztek szombaton Miskolcon, a Diósgyőri Vasas Művelődési és Oktatási Központban. A KISZ Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolc Városi Bizottsága, valamint a Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsa által rendezett, találkozóra meghívták Heves és Nógrád megye szakszervezeti ifjúsági delegációját is. A nagygyűlésen Major János, a KISZ Borsod Megyei Bizottságának első titkára emlékezett meg a Tanácsköztársaság kikiáltásának 68. évfordulójáról, és szólt a mai tennivalókról. Básti János, az SZMT vezető titkára azokról a törekvésekről beszélt, amelyek a KISZ és a szakszervezet együttműködését jellemzik. Ezt követően átadták a legjobb aktíváknak a Munkásőrség országos parancsnoka által adományozott emlék- plaketteket és emi'ékjelvénye- ket. Később a Diósgyőri Gépgyár 'kultúrtermében rendezték meg a KISZ Miskolc Városi Bizottságának ünnepségét, amelyen az ifjúsági mozgalomban kiemelkedő munkát végzőiket jutalmazták meg. Aranykoszorús KISZ- jelvényt kapott ötvenöt aktíva, a KISZ KB Dicsérő Oklevelét vehették át hatvannégyen. A KISZ KB által adományozott kiváló KISZ- szervezeteknek járó zászlót huszonnyolc szervezet képviselőjének adták át, ötvenhat szervezetet pedig a KISZ KB Dicsérő Oklevelével jutalmaztak. Köszöntötték megye- székhelyünk alapító KISZ- tagjait, akik ez alkalomból (Folytatás a 2. oldalon) Befejeződött az eszperantisták kongresszusa Vasárnap, a Magyar Eszperantó Szövetség küldöttközgyűlésének az angyalföldi Láng Művelődési Központban megtartott záróülésével befejeződött a 28. Magyar Eszperantó Kongresszus háromnapos programja. A közgyűlés küldöttei megvitatták és elfogadták a szövetség középtávú, 1991-ig szóló munkatervét, amelyben — egyebek között — feladatul jelölik meg, hogy a hazai eszperantisták rend(Folytatás a 2. oldalon) Fiatal pedagógusokat tüntettek ki Szombaton, március 21-én, reggel a rádió révén riadóztatták az ország úttörőit, kisdobosait. Megyénk településein is nagy volt a nyüzsgés. Délelőtt tíz óra tájban például, Miskolcon a Tanácsház téren találkoztam tíz év körüli lányokkal és fiiúkkail, tanárnőjük kíséretében egy emléktábla előtt. Nem csupán a gyerekek, a pedagógusok is „talpon” voltak a tavasz első napjának reggelén. Közülük 27-en ugyancsak Miskolcra igyekeztek, a Tanácsház térre; itt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács épületében rendezték meg azt a kitüntetési ünnepséget, amelyen a forradalmi ifjúsági napok alkalmából megyénk fiatal pedagógusainak legjobbjait ismerték el. A kitüntetésre érdemeseket: és az ünnepségen megjelent politikai és társadalmi vezetőket Borsos Árpád, a megyei tanács vb művelődési osztályának vezetője köszöntötte, majd Endrész Gyöngyi, a KISZ megyei bizottságának titkára mondott beszédet. Emlékeztetett március 21. történelmi örökségére, a Kommunista Ifjúsági Szövetség zászlóbontásának harmincadik évfordulójára. Pedagógusok elismeréséről lévén szó, természetesen beszélt a pálya, a „nehéz, de nagyszerű” hivatás gyakorlóinak mindennapi tevékenységéről is. A megemlékezés, a köszöntők után Porkoláb Albert, a megyei tanács elnökhelyettese adta át a kitüntetéseket. A művelődési miniszter által adományozott Kiváló Munkáért elismerést négyen kapták meg: Krusó- czi Ferencné (általános iskolai tanár, Encs); ifj. Molnár Zoltánná (általános iskolai tanító, Vajdácska);. ifj. Rolyák Gézáné (általános iskolai tanár, Révleányvár) és Spitzmüller Miklósné (napközi otthonos óvoda helyettes vezetője, Sajószent- péter). Miniszteri dicséretben 23-an részesültek. A Diósgyőri Gépgyár szocialista brigádvezetői elhatározták, hogy idén két kommunista műszakot tartanak szociálpolitikai célok támogatásáért. Szombaton több ezer digépes áldozta fel szabadnapját, s jött be dolgozni. Szerszámgépek készültek — többek között — ezen a napon, exportra és a hazai piac számára. A szombati és az e hét végén tartandó kommunista műszak ahhoz is hozzájárul, hogy a Digép első negyedéves tervét túlteljesítse — ez körülbelül 20 millió forint készáru termelési érték gyarapodást jelent —, s minden remény megvah rá, hogy az év első hat hónapjában az éves terv 51 százalékát produkálják. Szerszámgép-szerelés a Digépben. Koszorúzás a laoácsközlársasáo Mio