Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-23 / 45. szám

1987. február 23., hétfő

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3

Egy bögrecsárda tulajdonosához

M

em tagadom, hogy mikor először elolvastam levelét, az volt az első reakcióm, hogy összegyűröm és bedobom a szemétkosárba. Mint ahogy minden névtelen levelet eldobunk. Másodjára arra gondoltam, hogy jó kis hu- moreszk kerekedne ki ebből a levélből, ha elképesztő helyesírási hibáit kifigurázom. Ennyi hibát még akarva sem követhet el az ember.

Aztán meggondoltam magam, s most íme, mégis válaszolok. Ennek pedig az az oka, hogy meggyőződésem, problémájával nem áll egyedül, a kérdés, amit levelében feltesz, közérdekűnek is nevezhető. Miről van szó? Január 21-én jelent meg lapunkban Zug- főzdék és zugmérések címmel egy cikkem, amelyben a pénzügyőrség illetékese arról beszél, mennyi és milyen minőségű pálinkát főznek a megyében, s ebből mennyi az illegális főzés, mennyit adnak el szabálytalanul, az úgynevezett „bögrecsárdákban'’. Erre a cikkre reagált Ön névtelen levelében felháborodva.

Nézzük, mit kifogásol:/ „Minden nagyon szépen és megnyugtatóan le van írva, csak nagy kár, hogy nem így van. Én gyakorlatból tudom, nem az illetékes elvtárs tájékoztatásából. A legális főzdékben a technológiai szigor abból áll, hogy a régebbi 52,5 fokos pálinka helyett 51 fokosat adnak és a 62 forint helyett most 8.0 forint/liter a fizetni való. Ez egyszerű áremelés.”

Ami a technológiai szigort illeti — remélem, az „illetékes elvtárs” mégiscsak jobban tudja, mint ön —:, arról van szó, hogy a főzés során keletkezett mérgező ciánhidrogén-tar- talmat állandóan ellenőrizni kell, s a megengedett határ fölött a főzetet meg kell semmisíteni. A szeszfokot is egészségügyi szempontokból csökkentették, az 51 fok is éppen eléggé megzavarja a mértéktelenek fejét. Ami meg az áremelést illeti, az tény. Kár, hogy leveléből kifelejtette, ön vajon mennyiért árulja a pálinkáját?

Mert mint kiderül: eladja a felesleget. Ahogy írja, mint kerttulajdonos, aki szőlőt és gyümölcsöt termeszt, csak így tudja behozni az egész évi munkáját, a permetszerek és egyéb kiadások árát. Nekem nincs kertem, de így is tudom, hogy sok és fárasztó a kerti munka, drága és egyre drágább a műveléséhez szükséges anyag, és sokszor nem térül meg a befektetett munka, költség. Pedig ezeknek a kerteknek az egészséges kikapcsolódáson túl országos méretekben is van haszna. Javítják a mindig nehézkes zöldség- és gyümölcsellátást, sok embernek pedig nem mellékes az a „mellékes” sem, amivel keresetét a termésből kiegészítheti.

A fő gondja, mint írja, hogy nem tudja legálisan értékesíteni borát, pálinkáját a sok kistermelő, akinek nincs szerződése. Bizonytalan és túl kicsi a termése ahhoz, hogy egy állami felvásárló szóba álljon) velük, mit csinálhat? Ha én sem tudok címet adni, ahol eladhatja a termést, akkor „marad a régi módszer, a féldecis pohár és a becsületes munka, sajnos”.

Az a cikk elsősorban azért íródott, mert mint ön is tudja, az alkoholizmus nálunk már népbetegségnek számít. Bár technikai fejlődésünk, egészségügyi kultúránk, munkamorálunk tekintetében lennénk az élvonalban az európai országok között, mint az alkoholfogyasztásban és az öngyilkosságok számában. Gondolom, most legyint egyet és azt mondja, unalmas már, hogy ezzel „kenem el” a kérdését. Unalmas, hogy mindig erről papolunk, szajkózzuk az adatokat, ettől sem az alkoholisták, sem az ön problémáját nem oldjuk meg.

Megértem, hogy szeretné eladni a termését, szüksége van a pénzre, mint ahogy mindannyiunknak. Ahhoz, hogy az emelkedő árak mellett ugyanúgy élhessünk, mint 10—15 éve, szüksége van a legtöbb embernek másodállásra, vagy más kiegészítő jövedelemre. De azt hiszem, az ön módszere erre a legrosz- szabb. Azok az emberek, akik az ön „bögrecsárdájában" isszák el a pénzüket és az egészségüket, nemcsak az ön jövedelmét növelik. Növelik elsősorban a családjuk keserűségét, a tönkretett életek, a veszélyeztetett gyerekek számát. De önt nem ez, csak a saját haszna érdekli, hogy „bejön-e a permetezőszer ára”? Bízom abban, hogy igazamat nemcsak akkor látja be, ha esetleg az Ön családjában is konfliktust, netán tragédiát okoz az alkohol.

*

U. i. Egyébként érdek- lődtem az illetékesektől, hogy hol értékesítheti hivatalosan pálinkáját. Nos, a válasz szerint minden olyan helyen, állami vállalatnál, áfészeknél és még magán- személyeknél is, akiknek érvényes, hivatalos mérési engedélyük van. Tehát vendéglátóhelyeken, kocsmákban is. Gondolom, egy kerttulajdonosnak nem hektószám van pálinkája (vagy mégis?), kisebb tételek tehát — ha ön is akarja — könnyen eladhatók.

Szatmári Lajos

Kavics a vonaton

A MÁV Szegedi Igazgatóságának az öt dél-alföldi megyére kiterjedő munka- területén a kedvező időjárás beköszöntével megindultak a sóder irányvonatok. Már több mint száz vagon kovicsos homokot szállítottak el, főként a szalkszentmártoni és kiskunlacházi bányákból. Elsőként a Kecskeméti Közúti Építő Vállalat és a Hódmezővásárhelyi Rákóczi Tsz élt a március végéig érvényben lévő húszszázalékos tarifakedvezménnyel.

Már épp csúfolkodni

• akartam, hogy talán csak nem mérföldjáró csizmát húzott reggel kísérőpartnerem, dr. Kertész István, a Boovina Gt. vezetője. Olyan hatalmas léptekkel küzdi le a domboldalt, és olyan hihetetlen biztonsággal, miközben mi lihegve követjük, összevissza csúszkálva a havon. Ám akkor hirtelen öblösen felkiáltott, örömével szinte betelt az egész hólepte táj.

— Hát nem csodálatos?! Pontosan, ahogy a szakirodalom is írja. Vastag hótakaróba burkolózott a föld, most is lankadatlan nagy pelyhekben hull, a hőmérséklet nem enyhébb mínusz öt foknál, és mégis ... A nyitott istállók ellenére az állatok kint tartózkodnak a szabadban. Tiszták és szárazak, láthatóan jól érzik magukat. Jöjjenek, nézzünk szét közöttük is.

A kígyózó kezelőkarám mellett hamarosan felérünk a felső völgyhöz. Itt több mint száz tehén tökéletes békében, a legkisebb riadalom nélkül áll vagy fekszik. Aki járt már, illetve dolgozott istállókban, az jól tudja, zárt térben a legtöbb állat stressz- érzékenyebb. Ezért az idegen ember látványa általában riadalmat kelt. Itt kint viszont nyugodtak, közéjük menve sem menekülnek. Van tehát lehetőség jól megnézni, átnézni az állományt.

— A kondíciójukat, azt figyelje! Ebben a nagy télben, a hosszú fagyos nappalok ellenére is kiváló! — hangzik szinte parancsként a tanács. Szemem megakad a Charo- lais bikán, amelynek „kötelessége” a jó húsformát adó, piaci igényeknek megfelelő utódok biztosítása, s amelynek gallérban most bizony kikopott a szőre.

— Sajnos, ez a „galléroso- dás” ennél a Franciaországból származó fajtánál bizony előfordul. Az okok persze a rendkívüli hidegben keresendők. De miként a hosszan tartó fagyok, úgy a szőrhullás is elmúlik.

Néhány méterrel arrább, a második csoport a nagy hóesés elől behúzódhatna az istállóba, de nem teszi.

— Amikor itt, Telkibányán kialakították a húságazatot

— meséli kísérőpartnerem —, sokáig nem hitték, hogy a marha télen is a szabadban

érzi jól magát. Ezért biztonságképpen ott alakították ki a telelőhelyet, ahol volt lehetősége az állatnak behúzódnia a zárt térbe. Miután viszont látták, mindez fölösleges lépés volt, kialakították azt a felső telelőhelyet, ahonnan most lejöttünk. Persze ott jelenleg újabb kísérletezgetés folyik, hiszen néhány tehénnel fent van már a borja is, ellentétben a többi szaporulattal, amely a növendékeknek elkerített alsó istállóban van, mit mondjak, elég nagy párában.

A frissen ellett teheneket a Telkibányai Béke Termelőszövetkezetben külön istállóban tartják. Itt találkoztunk Mécséi Béla brigádvezetővel. Az ő kezére van bízva a húsmarha. Két takar- mányos társával naponta végigjárják azt az utat, amit mi most megtettünk. Kiosztják a napi „betevőt” és kész. Ha valami van, úgy természetesen azonnal jelentenék a központnak, de hát még soha nem történt semmi rendkívüli.

— Pedig nagyon nehezen akartam elhinni, hogy a marhát így is lehet tartani. Mikor először meghallottam, hogy miféle új dolog lesz a mi tejelő tehenészetünk helyett, hát égnek állt a hajam. Kérdeztem is a főagronó- mustól: tényleg jó lesz ez így? Mert én igen félek tőle. Az meg csak azt feleli: Béla bátyám, ha máshol bevált, nálunk miért ne lehetne jó. Rosszabbak vagyunk mi a többinél? No, így lett húshasznú szarvasmarhaágazat .vagy tíz évvel ezelőtt Telkibányán. Persze, előtte még elmentünk a Bódva-völ- gyébe (a Szikszói Állami Gazdaság Európa-hirű húsmarha- ágazatának egyik kerülete — a szerk.), hogy meglássuk, tapasztaljuk, milyen is ez. Azt hiszem, végül is úgymond a saját bőrünkön tapasztaltuk, hogyan kell tartani, gondozni efféleképpen az állatokat. Mert az igaz, hogy ez az ágazat sok munkát nem igényel — el van fent a marha egész nap, sőt inni is egyedül vonul le a

patakhoz —, de huncut ám a jószág. Itt vannak ezek a jó istállók. Bealmoztunk rendesen. Azt hiszi, bemennek a?; állatok? Ha esik, ha fúj, kint vannak. De ha szárazon dörög, vagy villámlik. úgy rohannak be, hogy utolérni sem igen lehetne tán.

Dr. Kertész István szerint egy ágazat kialakításánál a terveket mindig a legszélsőségesebb helyzetekre kell készíteni, mert ami ezen belül történik, az mind könnyen megoldható.

— Nos, láthatták — mondja — a szabad tartásos szarvasmarha az ismert januári nagy havazás és hideg után is milyen jól telel, s e teleléshez az őrséget a kutyák biztosítják, a gondozást pedig egy-két ember könnyen ellátja. Ma, amikor a drága munkaerőfelhasználás akár a tönk szélére is sodorhat sok, egyébként jól működő ágazatot, ez bizony nem elhanyagolható kérdés, s akkor még nem említettem a tevékenység létesítésének minimális beruházásigényét. Épületigény nincs, sok helyen a tehenek a hóra ellenek, s az állatok különféle kedvezménnyel megszerezhetők. Csak legelő kell, legelővel pedig ez a táj bőviben van.

— Alkalmasint még sincs elég vállalkozó, aki ezt csinálná.

— Pedig higgye el, megéri. Említhetném a Szikszói Állami Gazdaságot, vágj' a han- gonyi termelőszövetkezetet is, de ha már itt van, kérdezze meg erről az itteni főkönyvelőt.

Kvancz Zoltán főkönyvelő rendkívül készséges. Bár délidő van, s szinte a teljes könyvelői gárda elment ebédelni, hamarosan kigj'űjtet minden adatot. Tényekre támaszkodva mondja:

— Nekünk például 150 tehenünk van. Ennek tartása — jóllehet kevés gondozói munka terhelődik rá — mégsem kis összeg. Igaz, gyepen vannak, tehát elsősorban füvet esznek; de, hcgj' legyen elegendő fű, a legelőket ápolni, kezelni kell. Aztán télre tömegtakarmányt kell biztosítani, s ott van még a gyógyszer, állatorvosi költségek és egyebek, szóval, a költségek a legszimplább, legegyszerűbb tartás esetében is nagyok. Ezzel szemben haszon a borjú. Vegyük az optimumot. Minden tehén leellik, s a legelőn felnevelődik mellette egy borjú. Ám van elhullás, kiesés, és bizony nem minden tehén ad évente egy utódot. Szóval termelődnek olyan költségek, amelyekkel szemben nincs árbevétel, s olyan veszteségek, mint a selejtezés, amellyel szemben pedig nincs nyereség. Mi ősszel, választás után értékesítjük a szaporulatot. Az ezután járó pénz kompenzálhatja a tehéntartás költségét. Kérdés, hogy kompenzálja-e? Nos, igen. De ezzel kész is. Ami a szerencsénk, s amiért foglalkozunk húsmarhatartással az az, hogj' úgynevezett kedvezőtlen adottságon gazdálkodó tsz vagyunk, így az elmúlt évek után is az értékesített borjak összesen 750 ezer forint állami támogatást kaptak. Ez a haszon.

Visszafelé az úton azon gondolkoztam, ugyan hány helyen hallottam már, hogj' az észak-magyarországi hegyvidék a húsmarha hazája. így igaz. Legelői vannak, kiterjedtek, hajdan bőfüvű- ek, ma inkább gazosak, és elhanyagoltak. Ügy öregszenek, hogy állat nem tapossa. Nem taposhatja. Mert azok a rétek, amelyek eltarthatnának sok-sok dollárt hozó, külpiacot meghódító magyar húsmarhát, vagy egy legyengült tsz mezeje, vagy egy „kedvező adottságú” nagj'- üzem földje, s ez utóbbi minőségében állami támogatást nem élvez. Akkor pedig a mai árviszonyok mellett nincs haszon, vagy ha adódik is valamennyicske, az éppen csak annyi, miként ezt hallottam, hogy égj' elnöki név- kártj'ára ha telik belőle. A mai viszonyok között pedig ezért ugyan ki mer kockázatot vállalni?

Balogh Andrea

Számadó szövetkezetek

Patak: továbbra is eredményes állattenyésztés Szentistván; az alaptevékenységre alapozva

(Folytatás az 1. oldalról)

— Remélhető, hogy csak a piaci dekonjunktúra az okozója a melléküzemágak jövedelmezőségcsökkenésének. Tény ugyanis, hogy az alap- tevékenységen kívüli melléktevékenységek nem tudták biztosítani sem a terv számait, sem pedig a megelőző évék eredményességét — mondotta az elnök.

így történhetett, hogy — bár az alaptevékenységben mindenhol javult a munkatermelékenység és a technológiai fegyelem, a Sárospataki Kossuth Termelőszövetkezet 1986-os év gazdálkodását felidéző mérlegében az eredményoldalra összegezésképpen a nulla kerülhetett.

A szövetkezet közgyűlésén az elnöki beszámolót követően többen kértek szót, közöttük dr. Eleki János, a TOT főtitkára, aki hozzászólásában felidézte azt az 1981-es esztendőt, amikor itt- jártakor a belvíz borította Bodrogköz látványa döbbentette meg. Az azóta eltelt öt esztendőből négy viszont az országban az aszály jegyében telt el — mondotta —, s bizony a honi agrártermelés eredményességét nem 153gítette a külgazdasági helyzet sem, sőt! A magyar mezőgazdaság a terveknek azonban mindig eleget tett. Annak ellenére, hogy vannak gazdaságilag elmaradott, súlyosan aszálykáros, és kedvezőtlen adottságokon gazdálkodó térségek, amelyek több milliárd forintos támogatásra szorultak. A mozgalomban a szövetkezeti fegyelem és munkafegyelem szilárd, a továbblépéshez viszont a belső érdekeltségi rendszeren feltétlenül javítani szükséges, akárcsak a tag és a szövetkezet, mint vállalat érdek- viszonyain. S tovább kell lépni a háztáji integrációban, valamint a mezőgazdasági ipari- szolgáltató tevékenységek bővítésében. A hatékonyabb foglalkoztatás érdekében az ipari tevékenységek helyi jellegét kell előtérbe helyezni, mert a szövetkezetek feladata is a községek megtartó képességének növelése azáltal, hogy az eltartó képességet erősítik.

Több, mint 21 millió forintos nyereségről adott számot szombaton Hajdú Benjámin, a szentistváni VII. Pártkongresszus Termelőszövetkezet elnöke a közgyűlésen.

A szentistváni termelőszövetkezet jövedelmezősége elsősorban az alaptevékenység eredményétől függ. A döntő pedig itt a növénytermesztés. Igaz, tavaly értékesítési gondok és a kedvezőtlen külső tényezők —, mint belvíz és aszály — ókán egyes növényeknél nem sikerült a tervezett bevételt elérni, ám a borsó, napraforgó és a szőlő magasabb hozamaival segített a kiesések pótlásában.

Igaz, az állattenyésztés termelési színvonala emelkedett, ám az ágazat eredményessége mintegy 1 millió forinttal maradt el a megelőző év eredményétől.

A szentistváni melléküzemágak elsősorban a megtermelt termékek további feldolgozását biztosítják. Van vetőmagüzem, jól működik a luoernalisztüzem, illetve a takarmánykeverő, s messzi városokba is eljutott már a szentistváni kenyér híre. Az élelmiszerágazat egyébként tavaly tovább bővült, hiszen megnyílt a szövetkezet új étterme, amely a szövetkezeti tagokon kívül a falu idősebb embereinek is biztosít étkeztetést.

Ladányi József a térség országgj'űlési képviselője, a megyei tanács elnöke hozzászólásában többek között a szövetkezet és a községek harmonikus kapcsolatát, közös fejlődését méltatta. Elmondotta, a szentistváni szövetkezet az elmúlt tíz év alatt minden esztendőben újabb és újabb 20—30 millió forintos nyereséggel biztosította és alapozta meg a következő esztendők termelését, a tagság megélhetését. A mostani 21 millió forintos nyereség is bizonyíték rá, hogy e ténségben szorgalmas emberek laknak és dolgoznak, pedig tudjuk, az

1986-os esztendő gondokkal telt el, s valószínű a '87-es év sem lesz könnj'ebb. A munkahatékonyság növelése, illetve a munkaügj'i alap védelme érdekében várható, ’87-ben szigorításokkal élnek a vállalatok és ez esetenként a gyengébben dolgozó munkások elbocsátását vonhatja magával. Minderre persze szükség van, éppúgy, mint a továbblépéshez a szervezésben levő rejtett lehetőségek feltárására. Lényeges, hogy az árakban tükröződjenek a minőségi értékek (is). Az ország mezőgazdasági termeléséről szólva elmondotta, az exportra termelt áruink jók, de drágán termelünk. Majd a megye agrártermeléséről megemlítette, hogy az 1985- ös mélypontjáról elmozdult ugyan, de még mindig sok a veszteséges gazdálkodó, vagy jobb esetben csak az egj'szerű újratermelésre képes szövetkezetek száma.