Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-17 / 40. szám

1987. február 17., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Fonodái számvetés Kellemes epizóddal kezdő­dött legutóbb a miskolci pamutfonodában a műszaki konferencia. A főmérnök he­lyettese, Hencsei József ju­talmakat adott át azoknak, akik a IV. negyedévben pél­damutatóan dolgoztak. Ezzel együtt köszöntötte azokat is, akik vezetői beosztásba kap­tak kinevezést: Vasas And­rást, Pellei Istvánt, Lenkei Bertalant, Vajda Józsefet, Madarász Zoltánt és Boros Lászlót. Az egész évben végzett munkáról szólva a helyettes főmérnök azzal kezdte mon­dandóját, hogy: sikerült tel­jesíteni a tervet. Nem ok nélkül fogalmazott így. Az a helyzet ugyanis, hogy az év tizenkét hónapjában olyan gondokkal kellett meg­küzdeniük, amelyek igencsak gátat szabtak a folyamatos munkának. Nem tagadják: ha az alapanyaggal való ellátás kiegyensúlyozott, hi­bátlan lett volna, akkor ezen a konferencián még szebb eredményekről adhat­tak volna számot. Nem is szótlva arról, hogy létszám­problémáik is adódtak, ami még több erőfeszítést köve­telt a gyár dolgozóitól. Az is szóba került, hogy a gé­pek és berendezések a maxi­mumot nyújtották, ami min­denekelőtt a karbantartást és azokat dicséri, akik nap mint nap e berendezések mellé álltak dolgozni. Amit lehetett, saját erejükből megoldottak, s messzemenő­en ügyeltek arra, hogy mi­nél kevesebb legyen a tech­nológiától való eltérés. Nincs mit tagadni azon, hogy időn­ként a legnagyobb igyekezet sem pótolhat objektív hiá­nyokat, olyanokat, mint egy alkatrész, vagy a rossz mi- ilőségű alapanyag. A végzett munkáról élénk vita alakult. A felszólalók mindegyike tényeket sorolt. Sike László főmechanikus azt tette szóvá, hogy 1984- től 15—20 százalékkal nőtt a fenntartási költség. Ebben szerepe volt és van annak is, hogy megnövekedett az alkatrészek ára, s ami nem lényegtelen: a fonodái gé­pek igényesek, s működé­sükhöz minden tekintetben biztosítani kell a megfelelő műszaki feltételeket. Einbach József, a meo vezetője azzal kezdte, hogy az elmúlt év­ben 53 reklamáció érkezett a gyárhoz minőségi kifogás­ként, amiből 17 volt a jo­gos. Ezeknél az eseteknél árengedményt adtak. Jól tudják: a piacon a miskol­ci gyár is csak akkor tud talpon maradni, ha tovább javítja a minőséget, s hibát­lan áruval szolgálja ki a megrendelőket. Ehhez pedig szigorúbb technológiai fe­gyelemre van szükség, hi­szen a gyenge minőségű áru általában még olcsóbb áron sem kell. Érdekes volt az is, amit egy olaszországi tapasztalatcsere alkalmával látott, s amit — mint mon­dotta — helyénvaló lenne itt helyben is alkalmazni. — Abban a gyárban, ahol jártunk — mondta — tét­lenkedő embert nem lát­tunk, de lláttuk, hogy a sze­relő, a műszerész „vadá­szott” a hibákra. S ha ta­lált, azt percek alatt ki is ■ javította. Figyelemre méltó, amit Németh Erzsébet, az orsózók művezetője mondott, hang­súlyozva: A tartalékok már kimerülőben vannak, a gé­pek műszaki állapota kifo­gásolható, s ami régi gonld: a csomagolóban szűkös a hely, a munka feltételei egyáltalán nem tekinthetők ideálisnak. Az elért eredmé­nyek a számok nyelvére le­fordítva Mátyás Lajosné főkönyvelő mondandójában összegeződtek. A gyár a múlt év elején azt tervezte, hogy 162,5 mil­lió forint nyereséget ér el. Az eredmény 165 millió fo­rint. Ami egyben azt is je­lenti, hogy 1985-től számol­va, a nyereségterv teljesí­tésének grafikonja felfelé ívelt. A jelenlegi teljesít­mény ugyanis 37—40 millió­val több, mint 1985-ben volt. Minek köszönhető mindez? Mindenekelőtt an­nak, hogy mintegy két szá­zalékkal növekedett a mun­ka termelékenysége. S ami nem lényegtelen, mindig rugalmasan alkalmazkodtak a változó körülményekhez. Még egy érdekes adat: a miskolci pamutfonoda az elmúlt évben annyi fonalat gyártott, amivel hétszer le­hetne körültekerni a földet. Egészen pontosan 297 ezer 939 kilométer fonal került ki a gyárból, az év elejétől az év végéig. Ez súlyra át­számolva több mint 8 ezer tonna. S mindezt 25—30 éve mű­ködő gépekkel, berendezé­sekkel érte el a jól felké­szült, szorgalmas kollektíva. E szorgalmat és követen­dő törekvést dicsérte a vál­lalat vezérigazgató-helyette­se, Eitler György is, amikor ■hangsúlyozta: — A gyár derekas mun­kát végzett. Nem volt hiá­bavaló és felesleges a sok­sok erőfeszítés. Ami azt is tanúsítja, hogy ha jó a szer­vezés, ha ki-ki a maga posztján a legtöbbet igyek­szik nyújtani, az eredmény nem is marad el. Azt kér­te; ebben az évben is ha­sonlóan dolgozzék a gyár, nagy figyelmet fordítva a minőség javítására, a lét­számmal való helyes gazdál­kodásra, és legalább olyan költséggazdálkodásra, mint amilyenről a múlt évben végzett munka alapján szá­mot adtak. E gondolatsort folytatta a gyár igazgatója, dr. Szigethi Tibor is, ami­kor bejelentette: a jövő­ben az eddigieknél is na­gyobb mértékben akarják növelni a műszaki dolgozók szerepét, feladatkörét. Nagy gondot fordítanak a szak­mai képzésre, hiszen ez egyik feltétele a még jobb eredményeknek. Nem titkol­ta a követelményt sem: min­denkivel, de elsősorban a vezetőkkel szemben maga­sabbra emelik a mércét. S végül: azoktól, akik csellen­genek, téblábolnak az üzem­ben, akik nem használják ki kellően a munkaidőt, eset­leg meg is válik a gyár. T. F. Csinosodó vasútállomások A pályakorszerűsítés után sorra tatarozzák, felújít­ják a Szombathely—Kő­szeg közötti vasúti állomá­sokat, megállóhelyeket. El­készültek már a gencsapáti ailsó és felső, a gyöngyösfa­lui állomás felújításával, a kőszegi vasútállomás bővíté­sével, s rendbe hozzák a lu­kácsházi állomást is. A Nyu- gat-Magyarország idegenfor­galma szempontjából is fon­tos pályaszakaszon az el­múlt években kicserélték a síneket és az ágyazatot, a kőszegi állomáson magas pe­ron épült a vágányok között, s modern térvilágítást ka­pott a pályatest. A rekonst­rukció eredményeként gyor­sult a közlekedés, javultak az árufuvarozási lehetősé­gek. (MTI) • Ha mondjuk egy cukor­gyárban nem csinálnak cukrot, vagy a cipőgyár­ban cipőt, vagy a tejüzem­ben túrót, akkor önkénte­lenül adódik a két kérdés: miért nem maradtak a kaptafánál, miért fogtak másba, mint amit a név jelez? A Telefongyárban nem csinálnak telefont. A Tele­fongyár zempléni gyáregy­ségének irodáiban és mű­helyeiben az asztali készü­lékek idegen cég termékei. Sátoraljaújhelyen tehát nem a Bell-féle műszer, nem a választást és kivá­lasztást biztosító központ, hanem a beszédet, zenét, számítástechnikai informá­ciót elektromos jelekké át­alakító és visszaalakító be­rendezések, illetve az ezek­hez szükséges alkatrészek készülnek. A 37-es számú fő közle­kedési út sátoraljaújhelyi bevezető szakaszának jobb oldalán — ha jól tudják az elődök — valamikor mészkőfeldolgozó . üzem volt. Ódon kőépületek a vasút mentén. A Telefon­gyár 2-es számú üzeme. A vezető, Bartus István azt mondja: telefonra vár. Hét éve. Az asszony postás, talán így hamarabb meg­kapják. ívűért az nem olyan nagy előny, hogy valaki a Telefongyárban dolgozik... — Idestova tizenhat éve — jegyzi meg. — Jófor­mán végig jártam a rang­létrát, most pedig az üzem vezetője vagyok. Száz­nyolcvanán dolgoznak itt, két műszakban, jobbára asszonyok. A kezük nekik finomabb, jobban rááll az apró alkatrészekre. Persze, a férfiak sem vallanak szégyent, nem akarnak le­maradni a nők-mögött... Nézzük a „finom” keze­ket. A mütyür ellenálláso­kat mint hímes tojást, úgy fogják, illesztik a zöld dróthoz, a piros, a sárga színű vezetékhez. Kezük­ben — amely magán vi­seli a nyolcórás finom munka utáni háztáji nyo­mát is — forrasztópáka, ón. Szemük a rajzon. Csá­kó Lászlóné huszonegy esztendeje telefongyári. Sá­toraljaújhelyi, két gyerek anyja. A fia is itt dolgo­zik. — Annak idején betaní­tott munkásként jöttem ide — magyarázza. — Más munkalehetőség nőnek Hegyalján, a szőlőn kívül az idő tájt nemigen adó­dott. Ezt pedig télen, me­legben is lehet csinálni. Ülő munka, a lábnak nem fáj, csak néha a deréknak. Teljesítménybérben dolgo­zom, jó négyezer forint összejön havonta. Igaz, nemigen számolom, hogy ezért a pénzért hányszor emelem a pákát, hányszor nyúlok a zacskókba az al­katrészekért, hányszor né­zek a kapcsolási, összesze­relési rajzra. Tulajdonkép­pen mindegy. Ma már be­tanított munkás vagyok, és itt maradok. Jó itt... Utolsó mondata össze­cseng a többiekével... Jó Finom kezek, pontos munka. Megtanultak forrasztani, rajzot olvasni... Fotó: Laczó József Pénzért emelik a pákát Újhelyen Főleg lányok, asszonyok dolgoznak itt. Segédmunkásból betanított munkásokká lettek. itt... Kelemen Andrásné két évtizede telefongyári. Füzérradványból jár ide, férje a szomszéd ipari üzemben, az Elzett-Certá- nál dolgozik. Bár több, mint fél évtizede, hogy utoljára csattogott végig a Hegyközben és a Bodrog­közben a kisvasút, de ő mégis azzal kezdi: vissza­sírja a vonatot. — Olyan akkoriban nem volt, hogy én elkéssek a munkából. Járt az a vonat nagy hóban, szélben, jég­esőben, hófúvásban. Igaz, ki kellett gyalogolni a sí­nekhez, de tudtuk: jön a vonat. Most januárban, hogy kemény volt az idő, két napig otthon marad­tam. Nem azért, hogy nem akartam jönni, hanem azért, mert a busz nem közlekedett. Teljesítmény­ben dolgozom én is, s így ettől, ezért kevesebb lett a pénzem... Kelemenné is betanított munkás. Az itt eltöltött két évtized alatt forrasztó- és rajzolvasó-taniolyamot végzett. Ma, négy óra alatt kétszázötven alkat­részt biggyeszt egy 10x20 centiméteres táblára. Azt tudja, hogy ez a tábla Ellenőrzés... Hibázni nem ildomos, mert idejük, pénzük bánja egy légvezetékes berende­zés tartozéka lesz, de azt jobban érti, hogy miképp lesz a szőlőből bor... A száznyolcvan ember­nek — akik a 2-es számú üzemben dolgoznak — há­romnegyede nő, főleg be­tanított munkások. A fér­fiak zöme álig túl a hú­szon, vagy még fiatalab­bak. ök — inkább — szak­munkások. Csizmadia Ist­ván 1980-tól 1983-ig járt Sárospatakra, szakmunkás- képző iskolába. Az elméle­tet ott sajátította el, a gyakorlati fogásokat itt leste, tanulta meg. Mecha­nikai műszerész, még in­nen a katonaidőn. — Négy, négy és fél ezer összejön havonta — mond­ja. — Kétkezi munka a miénk, a telefonközpontok vázrendszereit állítjuk ösz- sze, ezt öltöztetik fel a többi műhelyben az asszo­nyok. Babra dolog, az biz­tos, tévedni nem ildomos, mert az ellenőrzés úgyis kideríti, ezt pedig időnk is, pénzünk is bánja. Hát vi­gyázunk ... Vigyáznak persze más­hol, máskor és mások is. A jogelőd üzemben még villamosmotort is teker­cseltek, apró, kevés jöve­delmet termelő, kisebb szakértelmet igénylő mun­kát is végeztek. A nagy­takarítás után nemcsak a termékek frissültek fel... Megújult a vezetőgárda is. Jól számítottak a számító­géppel Üjhelyen. Termelési és technológiai receptért a legkorszerűbb technikához fordultak, az utánpótlást a helyi, perspektívát látó és remélő kollektíva adja. Az együtt húzó, a fegye­lem és önfegyelem közé egyenlőségjelet tevő társa­ság jó csapattá kovácsoló- dott. Dr. Béza Dániel igaz­gató szerint a szigor és az önállóság olyan energiát szabadítot fel, amely az el­kerülhetetlen holtpontokon is túllendítheti a gyáregy­séget. A több telephelyű gyár­ban 330-an dolgoznak. A tavalyi termelési érték 136 millió forint volt, a vár­ható nyereség mintegy 27 millió forintra tehető. Az idei terv egymillióval ma­rad alatta a kétszázmillió forintnak. Többen nem lesznek, de többet vállal­nak. Nyilván többet is ke­resnek majd. S többől több jut ruhára, világjá­rásra, számítógépre és ta­lán telefonra is. (brackó—illésy) lói számítottak a számítógéppel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom