Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-16 / 39. szám

1987. február 16., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Innen oda jutni Ha jól tudom, egynémely ázsiai országban még ma is divat a közlekedési jármű­vek nyitott felszálló része­in csimpaszkodni. Az embe­rek fürtökben csüngenek a buszokon, villamosokon, hi­szen meglehetősen zsúfoltak azok, s mindenki el akar jutni ugyebár oda, ahová kigondolta. Ez jutott eszembe — elég gyakran —, amikor honi, fő­képpen néhány kisebb tele­pülés között közlekedő bu­szon utaztam. Persze, eze­ken az Ikarusokon ez tel­jességgel kivitelezhetetlen, hiszen rajtuk ajtó, aminek pediglen be kell záródni. Ez előírás, no meg biztonsági szabály is. Igen óm, ha be tud csukódni. Ez már — sziabál’ ide, szabói’ oda — korántsem sikeredik olyan egyszerűen. Mert a busznak az oldalai nem gumiból ké­szültek, következésképp nem tudnak megnyúlni, tágulni. Érthető. A nép m^g sok Sokkal több, mint amennyit egy ilyen szóló busz be bír fogadni. Mi marad akkor? Áll a jármű a megállóban, lökdösődik, zsúfolódik a sok ember, némelyek ajkát elébb halovónyabb, később erő­sebb szitkozódások hagyják el, ki tudja kit szidnak ép­pen?... A sofőr is egyre csak kéri az utasokat: tes­sék már beljebb húzódni, öten még lenn vannak! De nem mozdul senki. Egész egyszerűen azért, mert az már fizikai képtelenség! A lentiek nem akarnak fagyos- kodni ilyenkor, télvíz idején, amíg a következő busz be­fut. Munkából jönnek, or­vostól, magukban cipelve betegséget, kezükben pedig tömött szatyrokat, mert az T.Uátós ott a „végeken”. .., no, de ezt most hagyjuk. Egyszóval: fáradtak, törő­döttek. A busz meg csak áll, to­vábbra is áll a megállóban, forgalmi akadályt is képez­ve egyben az amúgy is szű- köcske utcában. Most már azért, mert az ajtók nem tudnak bezáródni, sziszeg a sűrített levegő, erőlködik a pneumatikus szerkentyű, mindhiába. A „másik” le­vegő is egyre forrósodik ... Hol van már a menetidő? Negyedóra telt el abból a huszonöt percből, ami alatt a tömegközlekedési jármű­nek meg kell(ene) tenni a kijelölt távot. És még csak a harmadik megállónál vesz­tegel. Mondják a buszon passzí- rozódók, akik naponta ezzel a járattal térnek, haza, hogy ez mindig így van ... Már­mór megszokják ők ezt, ám azt végképp nem értik: mi­ért nem lehet ilyenkor egy- egy mentesítő járatot beik­tatni?! Meg mondanak olyat is, hogy hiába a jelzés, a Volán kihasználatlanságra hivatkozva stb., stb. Kihasz­nálatlanság??? Ugyan már. De ha már itt tartunk, va­laki mondja már meg, hogy egy ilyen túlterhelt busz (úgy 110—120 körüli utas­sal) mennyire biztonságos?... Az emberek már egyre ingerültebbé válnak, hiszen a busz még mindig áll. Most már sorjáznak a kérdé­sek: ha már helyben nem tudnak doigozni — bejárni kényszerülnek közelebbi, tá­volabbi településekre, akkor miért nem lehet itt valamit tenni?! Miért nem utazik az a valaki, aki az utazási igé­nyeket méri fel, ilyenkor, ezen a buszjáraton? Vajon akkor is a kihasználatlan­ságra hivatkozna?... Maga a buszvezető is tud­ja — ő a legjobban —, hogy ez így áldatlan állapot. A tortúrából, az idegeskedés­ből ő is bőven részesül. Kapja naponta az „áldáso­kat”, amikor a következő megállóhelyen nem áll meg, mert minek? Egyébként a tisztánlátás és a konkrétság végett íród­jon le az is, hogy ez a kao­tikus helyzet a Szerencsről Monokra tartó, délutáni (műszakváltást követő) jára­tokon tapasztalható. S az igazsághoz tartozik az is, hogy ezen a vonalon, más járatokon nincs ilyen zsú­foltság, tehát úgy általában jónak mondható a járatsű­rűség (nemrégiben indítottak egy délelőtti járatot, nagyon helyesen), s az is, hogy mindenki tudja, más telepü­léseken még rosszabbak az utazási feltételek, rosszabb a helyzet „tömegközlekedé- sileg”. (Példaként említhető itt az encsi aprófalvas kör­zet, a hegyközi, a felső-hegy­közi rész.) S az is, hogy is­meretesek a-Volán gondjai is. És így tovább, és így to­vább. Mindezeket e sorok írója is tudja, ám egyet akkor sem tud elfelejteni: annak a beteg, idős néninek az ar­cát, aki nem fért fel a busz­ra. Akinek emiatt még jó másfél órát kellett ott vá­rakozni a mínusz tizenvala- hány fokos hidegben ... Különben az a busz har­mincperces késéssel (a ren­des menetidő: huszonöt perc) befutott a célállomás­ra ... Mészáros István (MTI) — Kétszáz órát be­szélt egyvégtében az ötven­négy éves indiai A. Dzsaja- raman. Vállalkozásának cél­ja az volt, hogy neve be­kerüljön a legfurcsább vi­lágcsúcsokat is rögzítő Guinness Bookba. Pénteki lapjelentések sze­rint a férfi Madrász északi részében, egy sátor alatt és mikrofon előtt kezdett el „beszélni” gyakran váltakozó hallgatóságához. Értekezett az indiai védikus eposzok­ról, a Rámájanáról és a Ma- hábháratáról, a politikáról, a sportról és az élet dolgai­ról — mindenről, ami eszé­be jutott. A kilencedik na­pon hagyta abba. A Guinness Book verseny- szabályainak értelmében minden órában ötperces szünetet tarthatott volna. Ö inkább azt választotta, hogy minden harmadik órában 15 percet töltött evéssel, alvás­sal és mosakodással. Kísér­letét éjjel-nappal nyomon követték: a jegyzőkönyvet eljuttatják a Guinness Book szerkesztőbizottságához. Fojtón László (elvételei Lapszemle Hírek, hálózatok, hírhálózatok A Computerworld—Szá­mítástechnika egyre gyak­rabban s egyre elmélyülteb­ben foglalkozik a számító­gépek közötti kommuniká­cióval, a lokális hálózatok­kal, az adatátvitel kérdései­vel. A február 11-i szám­ban olvashatunk olyan cik­ket, amely a hálózatok mű­szaki hátterét világítja meg, látunk példát — ezúttal két tiszántúli építőipari vállalat anyagellátásának ürügyén — az alkalmazásokra, nem tud­ja kikerülni ezt a témát a gyártásautomatizálásról szó­ló beszámoló sem, szóba ke- i ülnek a hálózati kártyák egy sikeres kisszövetkezet évzáró közgyűlésén, sőt adatátviteli szoftverről ka­pott a lap tudósítást Cseh­szlovákiából is. A legismer­tebb két és fél tucat helyi hálózat jellemzőit táblázat­ban foglalja össze a leg­frissebb szám. Az adatátvii telben rejlő lehetőségeket azonban a leíró cikkeknél sokkal elevenebben demonst­rálja az, hogy a híreknek egy tekintélyes hányada is egy központi adatbankból érkezik műholdon, telefon- vonalon, számítógépen ke­resztül. A világ legnagyobb szá­mítástechnikai kiadója, amelynek harminc ország­ban közel száz periodikája (időszaki sajtóterméke) jele­nik meg — s ezek között a magyar Computerworld— Számítástechnikát is —, ép­pen azzal segíti, hogy ezek a folyóiratok egy számító- gépes adatbankba küldhetik be a fontosabb híreket, s ugyanilyen frissen kivehetik a más országból származó­kat. Nemrégiben a Compu­terworld—Schweiz közölt ily módon egy budapesti tudósítást, s ennek a hírhá­lózatnak köszönhető, hogy a magyar lap februári első számából hírt kapunk egy amerikai számítógép indiai exportjáról, új osztrák vi- deotex-terminálról, japán— nyugatnémet cégek közötti szerződésről, üvegből ké­szülő mágneslemezről, s még sok egyéb érdekességről. Elképzelhető, hogy a nyugati újságokat viszont egy Moszkvában kifejlesz­tett operációs rendszerről szóló tudósítás fogja érde­kelni a magyar Számítás­technikából, mert úgy tű­nik, hogy az új szoftverrel jobban kihasználhatók a francia Mitra számítógépek­kel rokon Videoton-termé- kek, mint akár a francia eredetivel. Az az írás sem minden tanulság nélkül va­ló (határainkon innen és túl), amely az európai szo­cialista országok 1986-os mikroszámítógép-gyártását tekinti át. Életünknek jó néhány olyan állomása, forduló­pontja és történése van, amelyre évek múltán is szí­vesen emlékezünk. Ezek kö­rébe tartoznak a jeles csa­ládi események; az esküvő, a gyermek születése, név­adója, amelyeket szeretnénk még ünnepélyesebbé, színe­sebbé tenni. Ebben nagy se­gítséget adnak a családi in­tézetek, különféle szolgálta­tásaikkal, programjaikkal, a szervezéssel járó teendők felvállalásával. Megyénkben jelenlég kilenc családi in­tézet működik, köztük a sárospataki. Vezetőjével, Ti­borc Györggyel az intézet munkájáról, a jövőbeni ter­vekről beszélgettünk: — Kezdjük talán a név- változtatással. Miért volt erre szükség? — A családi ünnepségeket szervező irodák elnevezése meglehetősen változatos • volt. Bennünket Tüszi, azaz Társadalmi Ünnepségeket Szervező Iroda néven ismer­tek. Az ország más részén Cserik, Tűrik, Csötüszik működtek. Mivel valamenv- nyinek azonos a funkciója.' központi döntés született az egységes elnevezésre az el­múlt nyáron. — Milyen szolgáltatásokra vállalkoznak? — Milyen eszközök álla­nak ehhez rendelkezésre? — Korszerű technika, be­leértve már a videót és jó néhány műsor. A házasulan­Fiákeren az esküvőre Családi ünnepségek a Bodrog mentén — Névadók, házasságkö­tések és polgári gyászszer­tartások megrendezésére. Ezt a munkát négy főállású, egy részfoglalkozású dolgozó és huszonhárom munkahely negyvenöt aktívája segíti. Évente átlagosan százhar­minc házasságkötés, huszon­öt-harminc névadó és ez utóbbival azonos számú pol­gári gyászszertartás szerve­zésére kérnek fel bennün­ket. Itt, a városban és a környékén. Szolgáltatásunk ugyanis a vonzáskörzetben levő községekre is kiter­jed. dók például kilenc, úgyne­vezett élő műsorból választ­hatnak a kedvükre, amelye­ket az alkalomhoz illő sza­valatokból, zenéből állítot­tuk össze. A névadókra négy csoportot készítettünk fel. A rövid összeállításokkal, je­lenetékkel próbáljuk benső­ségesebbé tenni a családi ünnepeket. Ma már igazán impozáns a házasságkötő te­rem, a szertartások színhe­lye. A beszédek, a progra­mok nem sablonosak, men­tesek az általánosítástól, va­lóban a főszereplőkhöz szól­nak.' Azt szeretnénk, ha a hozzánk fordulók éreznék a velük való törődést, ha ta­pasztalnák, minden, amit teszünk, értük történik. Sze­retnénk elérni, hogy még szélesebb körben vegyék igénybe szolgáltatásainkat. Ennek érdekében azon mun­kálkodunk, miként lehetne még gazdagabbá tenni a választékot, még tovább fo­kozni az érzelmi hatásokat. Jóllehet, ma még csak gon­dolat, de ide illik a fiákeres esküvő meghonosítása. Fel­díszített fiákeren érkezne és távozna az ifjú pár. Ez­zel egyben régi hagyomá­nyokat is felelevenítenénk. Nem feledkezünk meg a sok évvel ezelőtt házasságot kö­töttekről sem, az ezüst-, arany- és gyémáo tlakod al­masokról. Újdonság, hogy részesei vagyunk az ilyen családi eseményeknek. Az első aranylakodalom meg­szervezésére és videós meg­örökítésére tavaly vállalkoz­tunk, amelynek igazán nagy sikere vqIí. Reméljük, az idén több idős házaspár év­fordulóját tehetjük még emlékezetesebbé. (monos) Kit képviselnek a pótképviselők? Beszélgetés az Országgyűlés Elnöki Titkárságának főosztályvezetőjével — Az általános kettős, illet­ve többes jelölés felvetette a kérdést: mi legyen a válasz­tásokon induló, de ott „alul­maradó” olyan jelöltek sor­sa, akik a választók — sza­vazatokban is kifejeződő — széles körének bizalmát, meg­becsülését élvezik. Üj törvé­nyünk a pótképviselői és póttanácstagi intézmény be­vezetésével válaszolt, s ki­mondta, hogy az a jelölt, aki az összes érvényes szavaza­tok legalább egynegyedét megkapta, pótképviselővé, il­letve póttanácstaggá válik — mondta dr. Klement Tamás, az Országgyűlés Elnöki Tit­kárságának főosztályvezetője, aki kérdéseinkre válaszolt. — Mit várt az Országgyű­lés az új választási törvény megalkotása után a pót kép­viselőktől? — Ennek az új intézmény­nek a jelentőségét növeli az a tény, hogy megválasztott pótképviselő esetén nincs szükség időközi választások kiírására abban az esetben, ha valamilyen okból (össze­férhetetlenség. visszahívás, haláleset) a képviselői hely megüresedik. Ekkor a pót- képviselő a választás alap­ján, a jogszabályból követke­zően a megüresedett tiszt­ségbe lép, mandátummal rendelkező képviselővé válik. Erre az elmúlt hónapokban már volt is példa. Az új törvényt az 1985. évi választások során alkalmaz­ták először, s a pótképvise- lőség ma már több, mint háromszáz társadalmilag ak­tív, közmegbecsülésnek ör­vendő személyiség tisztje. Többségüknél igen szoros eredményt hoztak a válasz­tások. Gyakran csak néhány szavazaton múlt, hogy képvi­selői mandátumhoz jussanak. Így indokolt a velük való törődés, pozíciójuk elismeré­se a társadalmi és az állami szervek részéről. A pótképviselő azonban nem vehet á,t képviseleti jo­gokat. Személye kapcsán két célt tűzhetünk ki: felkészí­tését arra az esetre, ha pót­képviselőből képviselővé vá­lik, illetve közéleti tevékeny­ségének biztosítását, szerve­zését. — A választásokon azt mondtuk, hogy aki „alulma­radt", nem bukott ember. Mondhatjuk-e ma: nem tét­len ember? — Elsősorban meg kell tud­nunk, hogy a pótképviselők milyen közéleti munkát lát­nának el szívesen, illetőleg milyen társadalmi vagy álla­mi szerv tevékenységéhez kapcsolódnának. A többség vállalt már ilyen jelentőségű feladatokat, azt is jó lenne ismerni — országos összesí­tésben —, hogy melyek azok a területek, ahol dolgoznak. Ez a felmérés a területi nép­frontbizottságok feladata. Számos lehetőség nyílik ar­ra, hogy a pótképviselők ak­tívan vegyenek részt lakóhe­lyük társadalmi életében. Példaként említenék egyet: a törvénytervezetek társadal­mi vitáinak megszervezésébe be kellene vonni őket. — Milyen tájékoztatást kapnak a pótképviselők? — Ami az informáltságu­kat illeti: néhány helyen már lehetővé teszik, hogy a pót- képviselők megismerkedhes­senek a következő ülésszak írásos anyagaival. Valameny- nyien rendszeres tájékozta­tást kapnak az Országgyűlés irodájától, az ülésszakok elő­készítéséről, a bizottsági ülé­sekről. Az érdeklődő pótképviselők részt vehetnek az üléseken. Természetesen nem mind­annyian egyszerre, mert a hallgatóság részére biztosított helyek száma — sajnos — korlátozott. A tanácsi szerveknek ja­vasoljuk, hogy időnként hív­ják össze a képviselőket és a pótképviselőket, adjanak tájékoztatást terveikről, ered­ményeikről és gondjaikról. Jó megoldás az is, ha a ta­nácsok bizottsági munkájuk­ba bevonják a pótképviselő­ket is. Célszerű lenne tájé­koztatni őket a tanács ülé­seinek napirendjéről, s kap­janak meg minden olyan in­formációt, amely a választó- kerület jelene, jövője szem­pontjából fontos. R. L. Különös világcsúcskisérlet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom