Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-14 / 38. szám

1987. február 14., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 13 * TUDOMÁNY - TECHNIKA * TUDOMÁNY - TECHNIKA * TUDOMÁNY - TECHNIKA * TUDOMÁNY - TECHNIKA * TUDOMÁNY - TECHNIKA * számítógép AZ ISKOLÁBAN Fenyőfa II. Akik a cikk előző részét is ol­vasták bizonyára szememre ve­tik, hogy miért nem ott mutat­tam meg. milyen fenyőfát kell rajzolni. Mentségem és indokaim a következők: — akik szebb fenyőfát rajzol­tak, mint amilyet a cikkben kö­zölt programmal lehet rajzolni, azoknak több sikerélményben volt részük; — ha megadom, hogy milyen fenyőfára gondolok, akkor azzal már részben megoldottam a prob­lémát, csak egy feladatot adtam, aminek a megoldásához ..csak” programozni kell tudni; — így talán jobban belátható, hogy egy terv (fenyőfa rajzolá­sa) elkészítéséhez a megvalósítá­si lehetőségek (a programozási nyelv) ismerete is szükséges; — ötlet is kell ahhoz, hogy va­lamire használjam a számítógé­pet. A következő feladatsorral azt szeretném megmutatni, hogy miért izgalmas dolog a számító­gép programozása és, hogy mi­ért nehéz a tanulása, tanítása. 1. Rajzoljunk fenyőfát a kép­ernyőre ! — Nekünk kell kiötleni, hogy milyen legyen a fenyőfa. A prob­léma: hogyan lehet leegyszerű­sítve ábrázolni a fenyőfát. — Nehéz megtalálni azt a fe­nyőfát, amit meg is tudunk raj­zolni. — Mi történik, ha olyan fenyő­fát akarunk rajzolni, amihez nincsenek meg az ismereteink? Két eset lehetséges; vagy na­gyon sokat tanulunk ameddig elkészül a program, vagy elmegy a kedvünk a programozástól. 2. Rajzoljuk meg az 1 ábrán látható fenyőfát! — Ha ismerjük a GRAPHIC és a DRAW utasításokat, akkor nincs gond a megoldással. — Megnézzük, hogy milyen utasításokkal lehet egyeneseket rajzolni, és megírjuk a progra­mot. — Akkor, ha nem a relatív ko­ordinátákkal oldottuk meg a fel­adatot, nézzük meg az előző rész­ben található programokat. 3. Rajzoljunk fenyőerdőt! 4. Rajzoljuk meg a 2. ábrán látható fenyőfát! — Mind a két feladat megoldá­sához valami újat kell tudnunk, ill. valami újat tudunk bemu­tatni. Nehéz dönteni, hogy me­lyikkel folytassuk. A 3. feladat­ban egy „általános” fenyőfát kell rajzolnunk, a 4. feladathoz az KND függvényt kell ismernünk (a rajzon látszik, hogy össze­vissza, azaz véletlenszerűen raj­zoltuk az ágakat) és valamit sej­tenünk kell az egyenes arányos­ságról. Az ágak hossza a csúcs felé haladva arányosan csökken. A 3. feladatot az előző szám­ban oldottuk meg. 10 RÉM ----- FENYOFH-2 ----­2 0 GRRPHIC 2> 1 30 DRRW 1,160,153 TO 160,0:REM ->TORZS 40 FOR 1-1 TO 100: REM »> RGRK 50 K=160#RND<0>:REM ->KEZDOPOMTJR 60 H=100#RND<0>:REM ->H0SSZR 70 H-50-H:H=H#K/120 100 DRRW 1,160,K TO 160+H,K+G 110 NEXT 5. Változtassuk vclctlcns/oruen az ágak lehajlását! 10 REH -----FENVOFft-3-------­2 0 GRRPHIC 2,1 30 DRRW 1,160,159 TO 160-0:REM -OTORZS 40 FOR 1=1 TO 100: REM »> RORK 50 K=160*RND<0>:REM ->KEZDOPONTJR 60 H=100»RND<0> REM ->HOSSZfl 70 H*50-H:H=H»K/120 80 G=40*RND<0> REM ->HRJLRSR 90 REM 0=0-20 ;REM ->LE-FEL 180 DRRW 1,160-K TO 160+H-K+O 110 NEXT Az oUct magútól adódik; ha­joljanak felfelé az ágak. vagy le Is, fel is. 6. Rajzoljunk karácsonyfát! Így talán egyszerűbb a feladat: rajzoljunk a gallyak végére gyer­tyákat! 7. Rajzoljuk meg a gallyakat polárkoordináták segítségével! A megoldáshoz azt kell tudni, hogy egy szakaszt úgy is rajzolha­tunk, hogy megadom a szakasz­nak az „északi iránnyal" bezárt szögét és a szakasz hosszát. 10 RÉM ----- FENY0FR-4 ----­2 0 QRRPHIC 2,1 30 DRRW 1,160,139 T0 160,0tREM ->T0RZS 40 FOR 1-1 TO 100 • REM »> RORK 50 K=163*RND<0)iREM ->KEZD0P0NTJR 60 R*60*RNDC0>:REM ->H0S8ZR 70 R-RHK/100 80 FI-90+180*RND<0):REM ->HRJLRSR SZ00E 90 DRRW 1,160,K T0 RiFI 100 NEXT 8. Rajzoljunk fenyöerdöt a 3. ábrán látható fenyőből! 9. Rajzoljuk meg a 4. ábrán látható fenyőfát! A program egy kicsit többet is tud, mint amit a feladatban ké­rünk. A CHAR utasítással dí­szek is kerülnek a fenyőfára. 10 REM —* FENVOFR-3 -----­20 REM KE8Z1TETTE:BORTNVMK RD0RJK4 30 RÉM MISKOLC,F0DE8 F. OIMN. II.F 40 GRRPHIC 1,1 B*0 50 FOR 1-1 T0 3 00 FOR J«1 TO 20+H 70 CIRCLE l,l«4,28+<150I>,J,J,,,,12e 08 HEXT J 90 B-fl+3 100 NEXT 1 110 BOX 1/139,123/164,140,0,1 120 CHRP 1/18,13/1 130 CHRR 1,20,2,"#" Az előző program úgy szüle­tett, hogy szerencsére, tanítvá­nyomat nem tudtam befolyásolni ötleteimmel. Volt sajátja, azt ol­dotta meg. Az utolsó feladat megoldását olvasóimtól várom. C* Rajzoljunk fenyöerdöt (vagy csak egy fenyőfát) az 5. ábrán látható fenyőből! A programokat a következő címre küldhetik a tanulók: Dusza Árpád, Földes Ferenc Gimnázium 3525 Miskolc, Hősök tere 7. fl légkör kutatása A századforduló táján • a kutatók még azt gondolták, hogy a Földünket körülölelő leve­gőburok egységes anyagtö­meg, és minél feljebb hato­lunk ebben, a hőmérséklet annál hidegebb lesz. Ezt a jelenséget akkoriban azzal a hipotézissel indokolták, hogy a bolygóközi térben az abszolút nulla foknak megfelelő hőmérséklet ural­kodik, és a légkörben fel­felé haladva fokozatosan közeledünk ehhez a hőmér­séklethez. Az akkori mérési és vizsgálati lehetőségek ter­mészetesen a légkörnek csak a legalsó részére, az úgy­nevezett troposzférára ter­jedtek ki. A meglepetés erejével ha­tott az a felfedezés, hogy kereken 10 km körüli ma­gasságban a légkörben olyan réteg következik, ahol a hő­mérséklet a magasság növe­kedésével nem csökken, sőt fokozatosan emelkedik. A kutatók eleinte nem akar­tak hinni saját eredménye­iknek, többször is megismé­telték a méréseket, hogy nem a műszerek hibájából kaptak-e ilyen eredményt. De hogy jutottak fel akko­riban ilyen magasságba? Egy francia meteorológus, L. P. Teisserenc de Bort Párizs közelében saját költ­ségén léggömbfelbocsátó ob­szervatóriumot létesített, ahonnan sok száz kutató műszert juttatott fel a lég­körbe. Eredményei alapján tette meg 1902. április 28- án a Francia Tudományos Akadémia előtt nevezetes bejelentését az úgynevezett sztratoszféra felfedezéséről. Kiderült, hogy ennek a ré­tegnek az átlagos vastagsá­ga 20 km körül van, és a légkör egész anyagtömegé­nek majdnem egynegyedét foglalja magában. A kezdeti ember nélküli, műszerekkel felszerelt ballonokat az em­ber is követte a sztratosz­férára előbb léggömbökkel, majd különleges repülőgé­pekkel. Ma már a légi for­galom fő országútjai a sztra­toszféra alsó rétegeiben ve­zetnek, ez még fontosabbá teszi a sztratoszféra légál­lapotának állandó és nagy pontosságú nyilvántartását. Az embert vivő óriás lég­gömbök felbocsátása azon­ban nagy költséggel jár, nem gyakran ismételhető meg. A sztratoszférában le­játszódó átalakulások vi­szont nagyon gyakoriak. Ezért a földkerekség meteo­rológiai szolgálatai nagyará­nyú nemzetközi együttműkö­dést szerveztek. Aránylag kis léggömbökkel meteoro­lógiai műszereket és önmű­ködő rádióállomást küld­tek a magasba. Ez a kutató­eszköz az úgynevezett rádió­szonda. Hatóránként bocsá­tottak fel ilyen szondákat, csak Európában kb. napi ötszázat. Ez a nagyszabású kutatómunka lehetővé tette, hogy óriási adathalmaz gyűljön össze a sztratoszfé­ra különféle magasságainak hőmérsékleti, légnyomási és légsűrűségi viszonyairól, va­lamint a légmozgások irá­nyáról és sebességéről. Azóta sűrűn hatolnak át rakéták is a sztratoszférán, azonban ezek roppant gyor­san vágnak át ezen a réte­gen, így kevéssé alkalmasak a pontos mérésekre. A mű­holdas fényképezés sem tet­te feleslegessé a konkrét méréseket végző rádiószon­dákat. Képünkön: műszeres bollon a felbocsátás után A jókora testű, halevő, # mocsári madár, a pe­likán — más néven: rózsás gödény — a termé­szet furcsa teremtménye. A gödényalakúak rendjébe sorolt madárnak egyik kü­lönlegessége, hogy a csőre alatt nagy bőrzacskó van. A pelikánok kitűnően úsz­nak és buknak, jól repül­nek. A madarak csoporto­san halásznak oly módon, hogy sorban rendeződve és szárnyaikkal csapkodva, a halakat a part felé szorít­ják, a sekélyebb vízbe ér­ve gyors lebukással fogják el a visszamenekülni szán­dékozókat. Leszálláskor úszóhártyás lábukkal több métert „síelnek” a vízen. Ezek a földtörténet har­madkorától napjainkig fenn­maradt nagy testű madarak, az utóbbi évtizedekben egyre jobban megfogyat­koztak. Fészkelőterületüket a civilizáció terjedése mind kisebbre zsugorítja, olyany- nyira, hogy Európa nyugati, valamint középső részéről már örökre eltűntek. Visz- szahúzódásuk a Duna folyá­sát követve több évtizeden át tartott, ma már csak kontinensünk délkeleti része és a Duna-deltája az utolsó európai menedékhelyük. Pe­dig a 15. században még Dániában is rendszeresen fészkeltek a pelikánok, s a múlt században még Ma­gyarországon is rendszere­sen előfordultak, de ekkor már Magyarország volt a legnyugatibb fészkelőhelyük. Itt a Balaton környéke és a Tisza torkolatánál elterülő mocsarak voltak utolsó élő­helyeik. A pelikánokra kíváncsiak azért persze ma is megis­merkedhetnek e furcsa ma­darakkal ; télen-nyáron az állatkertben, ahol e felvétel is készült róluk. Különösen a halakkal való etetéskor lehet elgyönyörködni a fa­lánk madarak nagy ügyessé­gében és „leleményességé­ben”. Kék fényű dióda Az eddigi világító diódák fénye sárga, vörös, vagy zöld. Az ok: túlságosan drá­ga volt egyéb színű fényt kibocsátó diódát gyártani. A Siemens cég most olyan kék fényt kisugárzó diódát készített, amely — úgy lát­szik — elfogadható áron vi­hető a piacra. A kiinduló anyag szilícium-karbid. E dióda 4 voltos feszültséggel működik, s 480 nanométeres hullámtartományban sugá­roz. Előreláthatólag a szín- képelemzésben, a biofiziká­ban és az orvostudomány­ban alkalmazható majd elő­nyösen. A Hold-kráterek keletkezése A Hold — mint is­# meretes — a Föld­höz legközelebbi égi­test, távolsága átlagosan „mindössze” 384 000 km. Egészen természetes, hogy közelsége miatt egyben a legismertebb égi objektum is: felületén (legalábbis a Föld felé forduló oldalán) távcsöveinkkel szinte sétá­ra indulhatunk. Az sem vé­letlen, hogy ember alkotta szerkezet az égitestek közül először a Holdat repülte kö­rül, automata szondák a Holdról hoztak kőzetmintát és már lassan húsz éve az ember is sikerrel landolt a felszínén. A víz, és a légkör, amely a Földön a hegységeket le­koptatja, és a felület egye­netlenségeit kisimítja, telje­sen hiányzik, a Holdon. A Hold-felületen tehát az el­múlt évmilliárdok kőbe vájt története fekszik előttünk, amely a víz és a levegő romboló erejének hiányában a Földön régen nyomtalan­ná vált események nyomait is magán viseli. E kőbe vájt napló megfejtése nemcsak a Hold őstörténete szempont­jából érdekes, hanem ebből a Földet ért kozmikus ha­tásokra is következtethe­tünk, hiszen az elmúlt 4.5 milliárd év alatt a Hold és a Föld feltehetőleg mindig szoros kettős rendszert al­kotott. A Hold szabad szemmel nézve is szép látványt nyújt, több sötét foltot láthatunk rajta, amelyekhez a tudomá­nyos valóságot nem sejtő őseink különféle misztikus elképzeléseket fűztek. A vi­lágos részek a hegyes terü­letek, a sötét részek pedig a „tengerek”, ahogy a ko­rai Hold-megfigyelők elne­vezték ezeket. A Hold-felület minden részén, a tengereken épp­úgy, mint a hegyes terüle­teken, sajátos gyűrű alakú képződményeket találhatunk, ezek a jól ismert Hold-krá­terek. Az 1 km-nél nagyobb átmérőjű kráterek számát mintegy 3000-re lehet becsül­ni a Hold látható félteké­jén. A legnagyobb kráterek átmérője meghaladja a 200 km-t, a 100 km-nél nagyobb átmérőjű kráterek száma a látható féltekén 32. De a kráterek átmérőjének az al­só határa csupán néhány cm. A kráterek tulajdonkép­pen gyűrű alakú hegykép­ződmények, kör alakú sán­coknak nevezhetnénk őket. E sáncok magassága min­denütt elhanyagolhatóan ki­csiny a kráter átmérőjéhez képest. A 90 km átmérőjű Köpern ikusz-kráter eseté­ben a sánc magassága a krá­ter környezetéhez képest mintegy 1000 m. A tudósokat régóta foglal­koztatja, hogy milyen erő hozta létre ezeket a kráte­reket. Két fontosabb elmé­let szerint a krátereket a Hold felszínébe becsapódó interplanetáris testek hozták létre, a második szerint a földihez hasonló vulkanikus tevékenység eredményei. Valószínűleg az igazság az hogy egyes kráterek vulka­nikus eredetűek, míg má­sokat meteorbecsapódások vájtak, „robbantottak” ki. Képünkön: a Kopernikusz-kráter és környéke * TUDOMÁNY - TECHNIKA * TUDOMÁNY - TECHNIKA * TUDOMÁNY - TECHNIKA * TUDOMÁNY - TECHNIKA * TUDOMÁNY - TECHNIKA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom