Észak-Magyarország, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-13 / 10. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. január 13., kedd A képernyő előtt Ismerkedés a lámával Néni probléma, meg ami az A címben jelölt állítás valójában egy, ez elmúlt szombat estén látott tévéjáték (?) címe. A zárójelbe tett kérdőjel azért kívánkozik ide, mert a műsorújság tévéjátéknak je­lezte a produkciót, gyakorlatilag azonban lefényképezett színpadi előadást láttunk, amelynek képi látványába oly­kor belekúszott néhány magasabb néző fejének sötét szi­luettje, ott ágaskodtak a színpad szélén a mikrofonok; gya­korlatilag a Magyar Televízió Kis Színháza és a Vidám Színpad közös produkcióját láttuk. Nem probléma, hogy a játék címével éljek, ezt sugározták, ezt néztük, ezen akar­tunk derülni. Mivelhogy az illusztris szerző — Tahi László — neve, nemkülönben a rangos szereplőgárda magvas szó­rakozást ígért. A rendező Gaál Albert neve nemkülönben. Csalódtunk, vagy magamról szólva, csalódtam-e? Tulajdon­képpen nem. Harsogó kacagást nem vártam — a képen érzékelhető nézőtérről különösképpen nem! —, elgondolkod- tatóan magvas mozzanatok, fordulatok viszont akadtak, sor­jáztak. Nem érdektelen talán valami kis leltárfélét készí­teni, miről is kívánt szólni Tabi László, illetve e darab, napjaink életének hányféle fonákságát is tűzte tollhegyre, kamera elé. Valójában kaptunk egy három, vagy több szál­ból sodort hetvenperces liftkötelet, azaz játékot, amelyben mintha a szerző különálló humoreszkjeiből, szatirikus kar- colataiból sodródott-ötvöződött volna össze a játékbeli fő­sodor. Volt benne ugyanis egy éles történetke hazai film- művészetünkről, illetve filmgyártásunkról, s ezen belül gör­be tükörben mutattatott fel a pénzherdálás, a rendezői el­képzelések „lilasága”, a művészek körében ,,megbocsátható” párválasztási deviancia. (Más kérdés, hogy éppen napjaink­ban folyik a filmgyártásunkban a garasok, illetve forintok foghoz verése, tehát ez a kép, mintha egy-két-három-több évet késett volna túlzásaival.) Volt benpe kicsit szektásan gondolkodó, enyhén fafejű tanácsi csoportvezető, aki ott­hon lakóbizottsági elnök, s ez alkalom a látszatdemokrácia karikírozására, mint az meg is történt. Adva van egy ház- kezelőségi probléma, egy liftjavítás, amihez a szükséges kö­tél beszerzése már-már válságot okoz a lakóbizottság irá­nyításában, de szerencsére a filmgyári költségvetésbe ez is belefér, mert itt egy olyan film készült, amilyen sehol a vi­lágon, mert az operatőr rendelkezik bizonyos beszerzések­ről, költségekről. S mindezeket a szálakat összefogja a la­kóbizottsági elnök k. nejének gusztusos popsija, mint min­den probléma megoldásának forrása, egyben biztosítéka annak is, hogy a házban lakó gyanús elem — titokban az asszonyka régi szeretője — megnyerése a ház ügyeiben va­ló segítésre nem probléma. Ez a „Nem probléma" igen sok­szor elhangzik a hetven percben. Túl sok szálat sodort ösz- sze ez a darab? Nem kevés volt történéseiben a már túlon­túl ismert elem? Egészében jóízű nevetés helyett csak mo­solyt fakasztott? Nem probléma! A színészek jó kedvvel játszottak, csak a darabbeli rendező és operatőr alkatától tűnt idegennek ez a szőrmók szex-páros formálása. Tábori Nóra, Székhelyi József, Miklósy György, Halász Judit fel­tétlenül kiemelést kíván, összegészében kellemesen telt el a hetven perc, Tabi most is szellemesen mutatta fel éle­tünk néhány fonákságát, s hogy tévéjáték helyett rögzített színpadi előadást kaptunk, hát úgy tűnik, mostanában ez a módi. Tulajdonképpen: nem probléma ... * Annál inkább annak tűnik az ön: jelölt című, folytatá­sokban adagolt dilettánsgála. A negyedik adás után talán már le is lehetne vonni markánsabb következtetéseket, de még mindig csak egyharmadán vagyunk túl. Azt már most el lehet mondani; nem mind arany, ami Vitray. E rangos televíziós személyiség az elmúlt negyed évszázadban szá­mos olyan műsort kezdeményezett, produkált, amelyeknek emléke eleve felfényesíti az újabb mutatványait is. Nem egy műsorát ezért fogadja a néző előlegezett bizalommal. Egy kicsit ezt az ön: jelölt című dolgot is. Ügy tűnik, most valahogy nem jönnek össze a dolgok. Ki tudja, milyen elképzelésekben élő szülők befizetik a szereplést ötéves kis lurkójuknak, hogy Koppányt parodizálja. Aranyos kölyök, ő nem tehet róla. Amit csinál, otthon, rokoni körben na­gyon hatásos lehet, de az egész ország előtt!? A rutinos cigánydal-énekesnő, aki kevesli a keresményt, a másik dal­nok, akit végre az első három percben lesepert a színpad­ról az öt tiltakozó lámpa, meg a gyomrot felfordító fakír- mutatvány, amit nem volt szabad zavarni, tehát megszakí­tani sem... A fellépés lehetőségének nincsen alsó hatá­ra?. .. Egyáltalán, lehet-e egy produkció értékmérője, hogy öt véletlenül kisorsolt nézőnek meddig van kedve, vagy türelme nézni? Az igazság kedvéért megjegyzendő, volt fi­gyelemre érdemes is. Például a zongora-négykezes, meg a Vivace-kórus ... Egyébként alighanem e műsor értékének csökkenését jelezheti az is, hogy esti főműsorból a kevéssé frekventált kora délutánra tették át... Benedek Miklós 0 Negyedik alkalommal szer­vezték meg Veszprémben a téli zoológiái szaktábort, amelynek keretében a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola harminc felső- tagozatos diákja háromnapos foglalkozáson vett részt a Kit­ten berger Vadasparkban. Elő­adásokat hallgattak meg az ál­latok viselkedéséről, a környe­zetvédelemről, horgászatról. Az elméleti ismereteket gyakorlati munka színesítette, segítettek a legegyszerűbb ápolási, ete­tési féladatokban. Mérgelődöm... ... pedig örülnöm kelle­ne, hiszen szépen csepered­nek a gyerekek. Ezzel az örömmel együtt azonban egyre nőnek a gyermekru­hák árai is. Régebben, ha valamit drágábban vásárol­tunk, méltán remélhettük, hogy azért jobb minőségűt kapunk. Voltak olcsóbb, kissé gyengébb minőségű és drágább, de tartósabb, jobb minőségű cikkek. Ma viszont nem választ­hatok, csalk fizethetek, nem is keveset... S a minő­ség ...? Vásároltam lányom­nak egy ruhát, 720 forin­tért. A használati utasításon azt olvasom, hogy a ruhát csak zárt helyen szabad szá­rítani. Mi az, hogy zárt he­lyen? Nem akaszthatom ki az erkélyre, mert a szeny- nyezett levegőtől szilikózist kap? Miért kell rázárnom a fürdőszobaajtót, mosás után? Különleges bánásmó­dot igényel, „csekély” 720 forintért? Kapott a lányom egy csiz­mát is, ára 1080 forint. Sem­mi különleges nincs benne, egy drapp bőrcsizma. Nincs rajta cicoma, nincs rajta sarkanytú, nem rámás. Még­is: esőben, vízben nem hasz­nálható. Egy csizma, ame­lyet csak nyári napsütésben vehet fel a gyerek, akkor is vigyázva. Egy hét elteltével, a járás-kelés után kirepede­zett a bőre, lekopott az or­ra. Ugyanis az nem volt rá­írva, hogy járni sem lehet benne. A lányom egyébként még csak nyolcéves. Már előre reszketek, mi lesz később? Persze, most mondhatná bárki, minek egy ekkorka gyermeknek ilyen drága hol­mi? Én is ezt mondom, csakhogy olcsóbbat — több­ször végigjárva a miskolci üzleteket — nem kaptam. Érdekes, mindig 'abban a méretben van hiány, amit keresek. No, hát ezért mér­gelődöm én, hogy növeked­nek ... (obe) A Művelődési Minisztérium közleménye A Művelődési Minisztéri­um felhívja az általános és középiskolában tanulók szü­leinek, az iskolák igazgatói­nak figyelmét, hogy a bejá­ró tanulók csak akkor in­duljanak el az iskolákba, ha az útviszonyok és a közle­kedés ezt lehetővé teszi. Ezt a szülők mérlegeljék. A gye­rekeknek a fenti okból való késése vagy mulasztása a szülők aláírásával igazolt­nak tekintendő. Az iskolák igazgatói a helyi tanácsok­kal egyetértésben a rendkí­vüli időjárás következmé­nyeinek értékelése alapján tanítási szünetet rendelhet­nek el. Közös úton, közös célért Szakcsoport és szakszervezet Közel négyezren vannak. Ipari és szolgáltató mellék­üzemágak, szakcsoportok dolgozói, távoli mezőgazda- sági szövetkezetek Miskol­con, illetve a városkörnyé­ken foglallkoztatott alkalma­zottai. Legtöbben szervezett szakszervezeti múlttal, jelen nélkül. Értük alakult meg az elmúlt év elején a Me­zőgazdasági Szövetkezeti Al­kalmazottak Borsod Megyei Területi Szakszervezeti Bi­zottsága. v Az eltelt egy esztendő munkájáról, a sikerekről, valamint a tervekről, fel­adatokról számolt be Pász­tor Mihály szervező titkár, pénteken, délután az SZMT székházában, az alapszerve­zet bizalmi testületi ülésén. Elmondotta: a mezőgazda- sági melléktevékenységek kiszélesedése, a gazdasági életben mind nagyobb mér­tékben kibontakozó kisvál­lalkozások új feladatok elé állították a szakszervezeti mozgalmat. Az ország nagy­városaiban egyre több kö­zös gazdaság szakcsoportja, üzemága telepedett meg. Az itt foglalkoztatott dolgozók zöme korábbi munkahelye­ikről mint szakszervezeti tagak jöttek eil, a tagsági viszony folytatásának igé­nyével. Sajnos, erre sokáig nem volt módjuk. Aztán tavaly az országban máso­dikként Miskolcon is meg­alakult a város, illetve kör­nyékén dolgozó mezőgazda- sági szövetkezeti alkalma­zottak szakszervezeti alap­szervezete. Kezdetben tíz termelőszövetkezeti mellék­üzemágban alakítottak mun­kahelyi szakszervezeti cso­portot, ám számuk az év végére 22-re módosult, s je­lenleg négy és fél száz tag­ja van az alapszervezetnek. A jövő feladata, hogy mind többen legyenek, a ma való­sága viszont az, hogy né­hány helyen — mint példá­ul az Avas szakcsoportnál — éppen a gazdasági vezetés akadályozza a dolgozók igé­nyeinek ellenére, a szakszer­vezeti mozgalom kibontako­zását. Pedig gazdasági veze­tők és dolgozók közös úton kell hogy haladjanak a kö­zös célért. További gondot jelent, hogy megnehezedett az emberekkel való foglal­kozás. Mostanság egyre in­kább az anyagi kérdésekre terelődik az érdeklődés, s az egymás iránti érzékeny­ség elcsökevényesül. Azaz egyre nehezebben aktivizál- hatóvá, közönyösebbé vál­nak a társak. Ilyen körül­mények között külön öröm, hogy az alapszervezet iránt mind nagyobb az érdeklő­dés. Következésképpen min­den remény megvan arra, hogy a jövőben a munkahe­lyek szervezettsége, vala­mint. a munkahelyi szak- szervezeti csoportok száma tovább nőjön — fejezte be a beszámolóját Pásztor Mi­hály. MŰSOROK rádió KOSSUTH: 4.30: Zenés műsor. 0.05: Műsorismertetés. — Kb. 0.15: Mai programok. — 0.20: Társalgó. — 9.44: Zongoramuzsi­ka. — 10.05: Éneklő Ifjúság. —■ 10.20: Operafelvétcick. — 11.00: Nóták. — 11.32: A kelletlen lány. — 5. rész. — 11.54: Rek­lám. — 12.45: Hangverseny dél­időben. — Kb. 13.45: Verbunko­sok. — 14.05: Műsorismertetés. — 14.10: Nyelvőrködés. — 14.25: Orvosi tanácsok. — 14.30: Dzsessz- melódiák. •— 15.00: Az NSZK irodalma. — 15.20: Zeneiskolások muzsikálnak. — 15.40: Tudniva­lók utazóknak. — 1G.05: A Gyermekrádió kívánságműsora. — 17.00: Századunk zenéjéből. —4 17.30: Báli nyitány. Sullivan. — 17.42: Reklám. — 17.45: A Szabó család ... — 18.15: Mese. — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.28: Mű­sorismertetés. — 18.30: Esti Ma­gazin. — 19.15: Kilátó. — 20.00: Hangportrék. — 21.12: Táncmu­zsika. — 21.30: Beszámoló Géni­ből, a Vöröskereszt konferenci­ájáról. — 22.20: Tíz perc kül­politika. — 22.30: Nono: Édes lesz a hallgatás. — 22.41: Az alkohol — Sorskérdések. — 22.51: Hangszerek, hangszínek. — 23.41: Operaáriák. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után. PETŐFI: 4.30: Zenés műsor.— 8.05: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Nap­közben. — 12.10: Két fúvós nyi­tány. — 12.30: Népdalkörök éne­kelnek. — 12.58: Műsorismerte­tés. — 13.05: Popzene sztereó­ban. — 14.00: Rácsos panopti­kum. I. rész. — 14.40: Akihall­ja adja át! — Müsorajánlat. — 15.05: László Margit énekel. — 15.20: Könyvről könyvért. — 15.30: Csúcsforgalom. — Közben: 16.58: Műsorismertetés. — 17.08: A Csúcsforgalom folytatása. — 17.27: Reklám. — 17.30: Mint(a) film — Love Story. — 18.30: Régi slágerek. — 19.05: Csak fi­ataloknak! — 20.00: Zenés össze­állítás Moszkvából. — 20.30: Az Ifjúsági Rádió érdekvédelmi műsora. — 21.05: A százszáza­lékos nő. Regény. 9. rész. — 21.27: Suppé: Pajkos diákok. Opera. — 22.37: Nóták. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Virág­énekek. — 0.15: Éjfél után. 3. MŰSOR: 6.05: Muzsikáló reggel. — 8.05: Műsorismerte­tés. — 8.07: Időszaki kiállítások. — 8.12: Operarészlet. — 9.00: Zenekari muzsika. — 10.20: Könnyűzene Bulgáriából. —11.00: Fúvósegyüttesek felvételeiből. — 11.23: Mozart: Lucio Silla. Ope­ra. I. felvonás. — 12.45: Világ- hírlap. — 13.03: Műsorismerte­tés. — 13.05: Egy órában az élet. — 14.00: Zenekari muzsika. — 14.50: A tél örömei. — 15.05: Zenei rejtvények. — 15.20: Haj — részletek, zenés játékokból. — 15.40: Hangverseny. — 16.47: Operaegyüttesek. — Kb. 17.30: Üj magyar zene. 2. rész. — 18.30: Szerbhorvát nyelvű nem­zetiségi műsor. — 19.03: Műsor- ismertetés. — 19.05: Német nyel­vű nemzetiségi műsor. — 19.30: Vezényel: Carlos Kalmar. — Hangverseny. — Közben. Kb.: 20.15: Beszélgetés Kemal özer török költővel. — Kb. 20.35: A hangversenvközvetítés folytatá­sa. — Kb. 21.25: Magvar előadó- művészek felvételeiből. — 21.45: Holnap közvetítjük. — 22.00: A Poptarisznya dalainak különki­adása. MISKOLCI STÜDIO (a 268,8 m-es közép-, a 66,8 a 72,11, valamint a 72,77 URH-on) 6.20—6.30-ig és 7.20—7.30-ig : Reggeli körkép — Hírek, tudósí­tások, információk, szolgáltatá­sok Borsod, Heves és Nógrád megyéből. 17.30: Műsorismertetés. Hírek, időjárás — 17.35: Zenedoboz. A stúdió zenés rejtvényműsora. Szerkesztő: Beély Katalin. Tele­fonszám 35-510. — Közben: 18.00 —18.15: Észak-magyarországi kró­nika. — 18.25—18.30: Lap- és mü- sorelőzetes. televízió 1. MŰSOR: 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.05: Iskola­tévé. — 9.30: Történelem. — 10.00: Delta. — 10.25: A három Lakatos. Zenés film. — 11.05: Rossiniana. Balett. — 11.30: Moz­gató. — 11.40: Képújság. —16.40: Hírek. — 16.45: Három nap té­véműsora. — 16.50: Nemcsak nőknek. — 17.05: Tízen Túliak Társasága. — 17.45: Suliiroda­lom. Vajda János: Versek. — 18.05: A rövidfilmstúdiók műhe­lyéből. — 18.50: Képújság. — 18.55: Reklám. — 19.05: Mini­Stúdió ’87. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Hír­adó l. — 20.00: Reklám. — 20.05: A szerencselovag. NSZK—cseh­szlovák tévéfilmsorozat. — 21.05: Stúdió ’87. — 22.05: Híradó 3. — 22.15: Himnusz. 2. MŰSOR: 17.53: Műsorismer­tetés. — 17.55: Képújság. —18.00: A Szegedi Körzeti Stúdió mű­sora. — 19.00: Édeni kertek. — 19.25: Angol nyelvlecke. — 20.00: Mutató. — 20.45: A Szent Ke­reszt templom Nine-ben. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Betű- reklám. — 21.25: Akárki. Hol­land tévéfilm (18 éven felüli­eknek!) — 22.55: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.50: Hírek. — 9.00: Iskolatévé. — 9.20: A bűn. Tévéfilm. — 11.25: A rendőrség nyomoz. — 11.30: A televízió diszpécserszolgálata. — 12.00: Hí­rek. — 16.05: Hírek. — 16.10: Iskolatévé. — 16.3ö»: Ifisportolók. — 17.05: Együtt a természettel. — 17.35: Nyugat-sjflovákiai ma­gazin. — 17J55: Etiópia célja 1987-ben. — 18.20: Esti mese. — 18.30: Távlatok... — 19.10: Gaz­dasági jegyzetek. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: A csipkék. NDK bűnügyi tévéfilm. — 21.20: Au- tósok-motorosok magazinja. — 22.00: Esti kamarahangverseny. — 22.45: Hírek. 2. MŰSOR: 15.50: Hírek. — 13.55: Orosz nyelv. — 16.15: A rezervátumban nincs számukra hely. Angol természetfilm. — 1G.40: Vigyázz, tűz van! — 17.00: A szepesi lázadó. Tévéjáték. — 17.55: Maja, a méhecske. —18.25: A rendőrség naplójából. — 18.30: Szakmunkástanulók műsora. — 19.00: Tévétorna. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Időjárás-jelentés. — 19.30: Tv-«híradó. — 20.00: Fi­atalok Tévéklubja. — 21.30: Idő­szerű események. — 21.56: Idő­járás-jelentés. — 22.00: Ez tör­tént 24 óra aaltt. — 22.15: Quil- ler emlékirata. Angol film. mozi BÉKE: Gengszterek klubja. Színes amerikai krimi, 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: nlO, Í12, f3, 15 és f7 órakor. Film­múzeumi előadás: A nagy za- bálás. Színes olasz—francia film. 18 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 19 órakor. — BÉKE PREMIER VIDEOMOZI: Öldök­lés San Franciscóban. Színes feliratos, hongkongi bűnügyi kalandfilm. Kezdés: 9, 11, 14, fü és f8 órakor. — KOSSUTH: (A Vasas Műv. Központban) A Sárkány útja. Szines hongkongi kalandfilm, 1(4 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f4 órakor. Film­múzeumi előadás. A nagy zabá- lás. Színes olasz—francia film, 18 év! Kiemelt 2. helyár! Kez­dés : f6 órakor. Lady Chatter- ley szeretője. Mb. színes fran­cia film, 18 év! Kiemelt 2. hely­ár! Kezdés: f8 órakor. — TÁN­CSICS : A piszkos tizenkettő I —II. Mb. szines amerikai ka­landfilm. 14 év! Dupla felemelt helyér! Kezdés: fii órakor. Az őrült család. Szines japán film. 14 év! Kezdés: f4 órakor. Az ártatlanság bizonyítása. Mb. szí­nes angol krimi, 14 év! Fel­emelt helyér! Kezdés: f6 és f8 órakor. — TÁNCSICS KAMARA • A legyőzhetetlen Vutang. Szi­nes kínai kalandfilm, 14 év! Ki­emelt, 1. helyér! Kezdés: f5 és f7 órakor. — TÁNCSICS VI­DEOMOZI: Csavargók. Színes feliratos, hongkongi kung-fu ka­landfilm. Kezdés: 9, 11, f3, f5 és f7 órakor. — SZIKRA: Sze­münk fénye. Mb. szines olasz film. Felemelt helyér! Kezdés: Í5 és f7 órakor. — FAKLYA: Piedone Afrikában. Színes olasz kalandfilm, Kiemelt 1. helyér! Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. — FAKLYA KAMARA: A nyolca­dik utas: a Halál. Szines angol film. 18 év! Kiemelt 1. helyé»-' Kezdés: f5 órakor. — fAiílv ' VIDEOMOZI: Stoner, színes fel­iratos. hongkongi krimi. Kez­dés: f3 és f7 órakor. — PETŐ­FI: Földrengés. Szines amerikai katasztrófafilm. Kiemelt 1. hely­ér! Kezdés: f5 órakor. Falfúró. Szines magyar film, 16 év! Fel­emelt helyér! Kezdés: 17 óra­kor. — TOKAJ DISCO: Nincs kettő, négy nélkül. Mb. szines olasz kalandfilm. Kezdés: f6 órakor. — NEHÉZIPARI MŰ­SZAKI EGYETEM: Vad banda. Mb. szines amerikai western- film. 18 év! Kiemelt 1. helyér! Kezdés: 5 órakor. — MISKOLC- SZIRMA: Lenni, vagy nem len­ni . .. Mb. szines amerikai film, felemelt helyér! Kezdés: f6 óra­kor. — KAZINCBARCIKA BÉ­KE: Agyúgolyófutam. Mb. szi­nes amerikai film. Kiemelt l. helyér! Kezdés: 4 és 6 órakor. — MEZŐKÖVESD PETŐFI: Ak­ii Miklós. Színes magyar tör­ténelmi film. Kezdés: 5 és 7 órakor. — SÁROSPATAK RÁ­KÓCZI: Forró fagylalt. Mb. szí­nes angol szatíra. Felemelt hely­ér! Kezdés: hn4 órakor. Óvoda I—II. Színes szovjet film. 14 év! Dupla helyér! Kezdés: 6 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY BÉKE: A postás mindig két­szer csenget, I—II. Mb. színes amerikai krimi, 16 év! Dupla felemelt helyér! Kezdés: 5 óra­kor. — ÓZD KOSSUTH: Queen. Szines magyar zenés film. Ki­emelt 2. helyér! Kezdés: főóra­kor. — Filmmúzeumi előadás: Az Ú1 földesúr. Magyar film. Kezdés: f8 órakor. — SZE­RENCS RÁKÓCZI: Végállomás. Mb. színes NSZK-beli krimi, I« év! Felemelt helyér! Kezdés: 6 órakor. — EDELÉNY: Az el­veszett frigyláda fosztogató* Színes amerikai kalandfilm, 14 év! Kiemelt 1. helyér! Kezdés: te órakor. — ENCS: A végs" megoldás. Mb. szines amerikai film. 14 év! Felemelt helyér! Kezdés: 6 órakor. színház 13., kedd Mesélő kert Gyermekelőadás (3) Teli zseb Egressy ifjúsági bérlet (7) JÁTÉKSZÍN Medúzafő Este 7 órakor

Next

/
Oldalképek
Tartalom