Észak-Magyarország, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-12 / 9. szám
1987. január 12., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Porladnak a burkolólapok Ez a ki nem kikemény ■W Arak Január elsejétől megváltozott az ifjúsági takarékbetétek utáni prémium mértéke Porladnak a kövek a miskolci Széchenyi úton, a sétálóutca első • szakaszán. Azok a vöröses színű 50x40x8 centiméteres méretű burkolóelemek, amelyekkel lerakásuk pillanatában is bajok voltak már. Igaz, akkor még nem porladtak, csak — törtek. Az idő tájt mondták is az építők (az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat a kivitelező), hogy az a kő nem az igazi, lesz még vele gond a későbbiek során is. Hát lett... És erről sem az építők tehetnek ... Nézem a Budapesti Mélyépítő Vállalat katalógusát (ez a cég készíti a díszburkoló lapokat), nincs benne ez az ominózus kő, csak a kisebb elemek, az úgynevezett Viacolor burkolólapok, amellyel egyelőre semmi gond nincs Miskolcon. — Nem is lehet benne ebben a gyártmányismertetőben — mondja a kivitelező vállalat építésvezetője, Boncsér László —, hiszen ezeket az elemeket kimondottan Miskolc kívánságára gyártja a vállalat. Ugyanis — teszi hozzá —, a felújítás tervezője, az Északiterv ilyen formátumú elválasztó lapokat tervezett ide, s a mi külön kérésünkre a Budapesti Mélyépítő Vállalat, elvállalta, hogy a kis burkolóelemek minőségében elkészíti ezeket a köveket is. A kövek elkészültek, az építők több, mint háromA felhőjárásról semmit se lehetett kiolvasni, ami a született parasztot kihozta sodrából. Ilyenkor azt szokta volt mondani: „Rohadt idő!” Nem olvadt, nem is fagyott, egyszerűen az a „rohadt idő” járta, amikor az ember nem találja a helyét, tén- fereg a félig-meddig nagyvárosi (miskolci) főutcán, és nem tud mit kezdeni magával. Ám látta is, olvasta is, hogy a hirtelen támadt felmelegedés elvitte a havat a földekről, és veszélybe került az őszi vetés. Mondhatta volna, fene se bánja, hiszen most is csak annyi a földje, mint gyerekkorában („ami a csizmám talpára ragad ...”), mégis bántotta a dolog. Az ország- és nem országutakat járva, nem kerülte el figyelmét, hogy a búza gyéren kelt, csak foltokban zöildellt, és az aratásra gondolt, meg arra, miféle szóbeszéd járta ilyenkor: „Rohadt idő!” Lapályon nem szalad el a hóié, de náluk, a dimbes- dombos Abaújhan a fagyott földről nemcsak hogy továbbáll, magával viszi a felszíni televényt, amelyben könnyen mosódó és nagyon drága műtrágya van. És amikor befutnak a tavasz melengető napjai, nincs mibe fogózniuk a gyengécske gyökereknek, tátognak, mint a partra vetett hal. De van annak valami értelme, hogy — napirenden heverő gondjait feledve — olyasmin törje a fejét, ami — úgymond — tudatától független természeti tényező? Különben is azt hallja-látja-olvassa, hogy „rossz idők járnak a mezőgazdaságban dolgozókra, nem kedvez nekik az időjárás”. Ha nem volna született paraszt, fittyet hányhatna az efféle megjegyzésekre, hiszen az ő fizetése se több, se kevesebb nem lesz (immár négy évtizede sántító .^lovacskája” értelmiségi „gyepen legelész . ..”), de tudvánezer darabot helyeztek el belőle a sétálóutcán. A szállítólevelek tanúsága szerint valamennyi kő I. osztályú minősítést kapott. Pedig hát ezek a kövek nem készülhetnek méretüknél fogva azon a gépen, amelyen a Viacolor elemeket gyártják. Más technológiát kellett alkalmazni a budapesti cégnek ... — Az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat — folytatja az építésvezető — saját költségére elküldött néhány követ az Építésügyi Minőségellenőrző Intézetbe, vizsgálatra. Csaknem 55 ezer forintunkba került a látlelet, ellenőrizték az elemek: hajlítószilárdságát. nyomószilárdságát, testsűrűségét, alakját, felületét. fagyáillóságát, kopásállóságát. A végeredmény: változó a minőség. Az egyik elem jó, a másik már kevésbé ... És tartalmazott ez a vizsgálat egy igen lényeges megállapítást: az elemekből készített burkolatot tilos sózni, mert a só a burkolatot néhány hét alatt teljesen tönkreteszi. És még valami: ez a kő nem fagyálló. A fagy és a só (merthogy a 3-as út városi átvezető szakaszával is szomszédos a sétálóutca, s a 3-as utat sózzák, és így elkerülhetetlen, hogy a sós hóié felfröccsenjen a díszburkolatra) megtette a hatását. A kövek porladnak, múltának. tudja: a. kenyér és a hozzávaló — nevezzük élelmiszeriparnak — valóban mindenek fölött való. Kon- fucius (játsszuk meg a tájékozottat: alias Kung Fu- ce, élt i. e„ azaz Krisztus születése előtt a 6. században) kínai bölcselő mondása ma is érvényes: „A magas politika lényege nem más, minthogy a népnek .legyen mit enni és inni”. És elment a hó, de a föld fagya maradt. Számok röpködnek az éter hullámain: átlagosan 100, némelyütt 200 milliméter víz hiányzik a talajból, és ez példátlan az elmúlt emberöltőben. Tulajdonképpen kétségbe kellene esnünk, hiszen e prognózis szerint katasztrofális aratásnak tekinthetünk elébe, ami nemcsak a mezőgazdálkodásból élőket fogja sújtani. Mégis, és mindezek ellenére, az utca hókásás latyakjában csúszkáló-tén- fergő, eget fürkésző „volt- parasztban” reményt dajkáló élmények parázslanak múltja hamujában. Jó két esztendeje részt vett egy határszemlén (hivatalosan „bejárás” a neve). A fő- agronómus imigyen szólott egy hatalmas ősziárpa-táb- la aljában: „Erre már hideg vizet ihatunk”. Másnap ünnep, május 1. volt. A történelmi jogon szerzett kastély udvarán kisüstit és sört nyakaltak a té- esztagok. Egyszer csak meg- zendült az ég. E sorok írója azt hitte, atyafiai meghibbantak, mert kipenderültek a szakadó esőre, összekapaszkodva táncba fogtak. Nem a részegségnek — valamiféle pogány rítus kényszerének engedelmeskedtek. (A szerző suhanckorában egy hithű görög katolikus néni —- már a hamut is „mamu- nak” mondta — belehalt — Mi — mondja Boncsér László — jeleztük a gyártó cégnek a vizsgálat eredményét, de ők továbbra is állítják; első osztályú minőséget produkálnak. Ezt viszont mi nem fogadjuk el... Az ÉÁÉV — mint generálkivitelező — öt év garanciát vállalt munkájáért. Az építésvezetőség udvarán mintegy négyszáz, vöröses színű nagy burkolóelemet halmoztak fel, legyen mivel pótolni az elporladt köveket. Ám félő, ez a jelentékeny mennyiség is kevés lesz ... Egy 'kő ára egyébként csaknem kétszáz forint ... És egyelőre az ÉÁÉV saját zsebéből finanszírozza a pótlást, olyan hibát korrigál, amelyről nem tehet. Egyébként a tervező vállalat is lépett: a sétálóutca második szakaszáról már száműzték ezeket a nagy elemeket, ide sötétszürke színű, 20x10x8 centiméteres méretű, téglatest formátumú lapokat raiknak le az építők. Ezeket a lapokat már géppel készítik — nincs is velük gond. Esetleg megfontolandó lenne az első szakaszon is kicserélni a köveket kisebbekre. Ez persze nemcsak többletköltséggel jár majd, hanem — vélhetően — lakossági felháborodással is. az efféle rituáléba; amikor már mindenki iszkolt a közeledő vihar elől, ő kapált tovább, mert — vélte — „ha az Isten egy teremtett lelket nem lát a határban, nem áztatja meg a földet”. Megfázott. De életáldozatából akkora kukorica sarjadt, lovas ember elveszett volna benne ...) És mi lett azzal a már „leírt” árpával? Rekordterméssel fizetett az esőben táncolóknak ... Csak nekik? A legjobb fajta sörárpa termőhelye a csereháti dombság. Megy az utcán, megfontolva minden lépését, és kihallgatja a vele egy város fedele alatt élők beszédét. Némelyek tartós melegért „fohászkodnak”, hogy száraz legyen a járda, az úttest. Mások — ezekkel egyetértve — havat óhajtanak, de csak a Bükkbe (téli örömök: síelés, szánkózás). A természet azonban másképp járatja az eszét. A plusz 10 fok néhány nap alatt mínusz 15 Celsius- fokra süllyed. És az enyheségtől nekibátorodott, kizöldült vetés, takaró nélkül maradva, megkötött, elbújni nem, tudó ebként vonítana a jégbe fagyott csillagokra. (25 ernes hóréteg alatt a föld felszínen 0 fok is lehet —20 fokos hidegben!) Az óév vége felé olyan bárányfelhők fodrozódtak az alacsonyan járó nap fényében, hogy a vadgalambok turbékolásra ragadtatták magukat. Meglehet, ezek a természet dolgaiban még járatlan, hevülé- keny ifjoncok voltak. A szó szoros értelmében torkukra fagyott, az „ének”. A bárányfelhők csakhamar szertefoszlottak. Másfélék borították el az eget. A sokadalomban is mindig magányos utcai vándor kedvetlenül figyelBefagyott vagonok Szikrázik a csákány, mesz- sze hangzó dörrenéssel robban el a patron, amikor a Borsodi Szénbányák Beren- tei Központi Szénosztályozóján „feltörik” a nedves szénnel befagyott vagonokat. A múlt évihez hasonlóan keményre fordult téli időjárásban naponta mintegy 400 vagont kell megszabadítani a befagyott széntől, hogy az az osztályozóra kerüljön. Számos nagy termelékenységű üzemből, igy Putnokról, a fekete-völgyi bányából, ru- dolftelepi aknából, kisebb mennyiségben pedig Ormosbányáról is vagonokban érkezik a szén a Központi Szénosztályozóra. A nedves, úgynevezett aknaszén pedig a szállítás alatt kemény tömbbé fagy össze — amit csak nehéz fizikai munkával, hosszadalmas módon lehet kiüríteni. Az osztályozó személyzete nem is bírja ezt a munkát. Ezért kellett átcsoportosítani az üzemekből erre a célra létszámot. Ám a befagyott vagonok száma így sem csökken számottevően. Ez pedig hátráltatja a termelést, hátráltatja a szállítást, nemkülönben pedig meghosszabbítja a vagonfordulót. Mindez kedvezőtlen. Komolyabb gondot csak azért nem okoz, mert megfelelő tartalékok találhatók a lakossági ellátásra. A kemény téli időjárásban a vagonok ürítésén három műszakban dolgoznak, hogy minél kisebb legyen a fennakadás. Az osztályozón már nagyon várják azt a vagonürítő gépet, amelyet az NSZK- ból vásároltak, s amely tavaly, a próbaüzemelés során bebizonyította, hogy igen jól használható a nálunk szokásos kemény téli időjárásban a vagonok ürítésére. A bányászok bíznak abban, hogy a gép mihamarább munkába állhat. te az egybefüggő felhőtakarót. Nem tetszett neki. fgy gondolkozott: „Ebből legfeljebb esni fog a hó, márpedig annak nem esnie — hullnia kell, sűrű pelyhekben, mintha dunnából eresztenék szélnek.” „Vékonypénzű”, sem- micske hó esett. Egy ötcentis, vacogó búzaszál se bújhatott alája a dermesztő éjszakában. Már — hogy is mondjam? — annyira „beleszoktunk” a kenyérbőségbe, senkinek, vagy csak keveseknek bántja a fülét, ha a tömegtájékoztatási eszközök főképp az útviszonyok romlása miatt emlegetik a havazást. Igaz, baj származik belőle az úton, de az utak mentén haszon. Itt és most mé-' teres hónak kellene lennie szántóföldjeinken, hogy a maholnap „hét szűk esz- tendőnyi” aszály veszedelmei elháruljanak fejünk fölül. Miért a többes szám? Legdrágább nemzeti kincsünk, a termőföld csupán emelkedett költői túlzások „alanya” volna, melyből vétettünk és „hantjával eltakar”? Ezt is él lehet róla mondani. De azt is, hogy egyetlen más népgazdasági ág sem „szól” bele annyira minden egyes magyar életébe — csecsemőtől az aggastyánig —, mint ő. S ha „rossz idők járnak” azokra, akik termőre fogják, egy „műkedvelő” közgazdásznak se esik nehezére bizonyítani, hogy mindnyájunkra — még rosszabb idők járnak; a szabadpiac megvadult lova a csillagokig rúgja az árakat. Bánjunk tehát csínján a szóval. Szeretném, ha kedvezne az időjárás a síelni, szánkózni akaróknak. Remélhetőleg nemcsak a téli sportok kedvelőinek jutna hó — vetéseinknek is. Gulyás Mihály Ez év első napjától megváltoztak a fiatalok lakáshoz jutását 'támogató szabályok. A változás lényege, hogy ezentúl az ifjúsági takarékbetétek kamatai, valamint az utánuk járó külön jutalom együttes aránya a korábbinál nagyobb lesz, s a változtatást javaslók szerint követni képes a lakásárak emelkedését. Amint egy múlt év végi tájékoztatón elhangzott, ezt valahogy úgy kell érteni, mint amikor ma valaki befizet két téglára, s azt a garanciát kapja, hogy a befizetett pénz — kamataival kiegészítve — tíz év múlva is elegendő lesz arra, hogy két téglát vegyen. Így értékelve, a változás nem túl kecsegtető, hiszen eleve lemond a pénz gyarapításának, szaporításának lehetőségéről, azonban másik oldalról vizsgálva a KISZ által kezdeményezett takarékossági akciót, látható annak társadalmi jelentősége. Ehhez azonban tudni kell, hogy a lakásépítési költségek emelkedése, a magas lakásárak jelentősen csökkentették az elmúlt években a rendszeres megtakarítások vásárlóértékét, s ez a tény különösen a kisebb megtakarításra képes fiatalok helyzetét rontotta aggasztó mértékben. A lakásépítés költségei 1983 és 1986 között a kivitelezés, az építőanyag-, a telekárak és a közműköltségek növekedése miatt átlagosan — lakásonként — 230 ezer forinttal növekedtek. Az árnövekedésnek csak a felét ellensúlyozta a szociálpolitikai támogatások és kedvezményes hitelek növelése, valamint a helyi tanácsi támogatási rendszer bevezetése. Üjabb feszültségeket okoztak a fiatal családok körében a már meglevő lakás miatti eladósodás gyakran már alig viselhető terhei. A jövedelmek és a lakásárak közötti különbség a fiatalok rovására növekedett. Az 1980-as évet száz százaléknak tekintve, az építési árindex 1985-re 150 százalékot ért el, a nettó építési költség 152 százalékot, míg az egy keresőre jutó nominális átlagkereset indexe csupán 134 százalékra emelkedett. Az építés erőteljes megdrágulását jelzi, hogy az előbbiekhez képest az átlagos fogyasztói árindex csupán 139 százalék volt tavaly, ami ugyan több az átlagkereset emelkedésénél, de jócskán elmarad az építési árak emelkedésétől. Mindebből az is következik, hogy számítások szerint, ha például egy két gyermeket vállaló, átlagos nagyságú és költségigényű családi ház építője, vagy lakótelepi lakás vásárlója 1985-ről 1986-ra halasztotta lakás- problémája megoldását, ez a késedelem családi ház esetében havi 2900, lakótelepi lakás esetében havi 1750 forintjába került neki. Ennyivel többet kellett gyűjtenie ahhoz, hogy csupán az építési szektorban érvényesülő áremelkedéseket ellensúlyozza. Ezt a vészes tempójú árnövekedést ismerve, a KISZ által kezdeményezett, és még a múlt év végén érvényre juttatott új ifjúsági takarékossági forma máris jobban értékelhető, mivel célja az árnövekedést lineárisan kiegyensúlyozó takarékosság bevezetése és támogatása, ami elsősorban éppen a kis jövedelmű, tehát eddig kifejezetten hátrányos helyzetű fiataloknak jó. Az akció bevezetését sürgette, hogy míg 1980-ban a 29 éves vagy annál fiatalabbak által fönntartott lakások közel 57 százaléka volt tulajdonjogú, s 30 százalékot főbérlőként laktak, addig négy év múlva a tulajdonosok aránya 48,7 százalékra, a főbérlőké pedig 23,6 százalékra csökkent. 1985-ben például száz fiatal közül 37 lakásigényét lehetett kielégíteni. Egyfelől nyilvánvalóan azért, mert csökkent a kiutalható tanácsi bérlakások száma. Másfelől pedig azért, mert az eddig ismertetett folyamat eredményeképpen az évről évre növekedő szükséges saját erőt, vagyis azt az összeget, amivel a vásárlást el lehet indítani, még az emelkedő kölcsönösszegek ellenére is egyre nehezebben tudják a fiatalok előteremteni. Ma Magyarországon — örülni ennek túlzás volna — a kétgyermekes, de legalábbis két gyermeket vállaló család a társadalmi modell. Az OTP által kiadott tájékoztató könyvecske függelékében egy ilyen fiatal család található, akik együttes jövedelme havi 11 ezer forint. Kétszobás lakást vásárolnak 850 ezer forintért, amelyről tudjuk, hogy ha a két gyermek nem ígéret, hanem valóság lesz, kicsinek bizonyul. A könyvecske szerint ennek a lakásnak a fenntartása havi 1500 forintba kerül. Minden különleges kölcsönigénylés nélkül, pusztán az állami és bankkölcsönt igénybe véve, a család, ha van 165 ezer forintja, havi 3621 forintos törlesztés mellett jut a lakáshoz. Ehhez jön még az 1500 forintos lakásrezsi, valamint a család saját költsége. Nem sok pénzük marad. Ifjúsági betéttel a helyzet biztatóbb, öt év után például, hogyha havi ezer forintot tettek a betétbe, a prémiummal együtt 73 ezer forinttal rendelkeznek, amelyhez ugyancsak 3 százalékos kamattal a betét 120 százaléka, még 87 ezer forint jár. Ez együtt már 160 ezer forint. De elképzelhető, hogy mindkét fél önállóan kezdett, vagy kezd el takarékoskodni. Ekkor az összeg, s a hozzá adható kölcsön a duplája lehet. És persze igénytől, lehetőségtől függően nőhet a takarékoskodás ideje, s a betett összeghez adható kölcsön nagysága is. Az újfajta takarékoskodási akció azonban önmagában bármennyire is rugalmasan kezelt, nem futhat versenyt az építőipar szédítő tempóban emelkedő áraival. A végső megoldás a fiatalok előnyösebb kölcsönnel való segítésén túl az lesz, ha sikerül ebben a szektorban új, jobb technológiákkal, az eddigieknél sokkal hatásosabb munkaszervezéssel, fegyelemmel, takarékoskodással az árak növekedésének ütemét mérsékelni, mi több, megállítani. Mert az igazi megoldás azért ott van — s ehhez nem kell különösebb szakismeret —, ahol az árak és a bérek egyensúlyt tartanak. I. S. B. A.
