Észak-Magyarország, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-10 / 8. szám
1987. január 10., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9 HORVÁTH GYULA Ha járnék a fölé alatt P. T.-nek Ha járnék a föld alatt,' ne sírj értem kedves, öltön patyolat ruhába, s ha viharokkal ordító farkastél járna ablakod alatt; fészekszemedbői kiröppenő madárkönnyeid ne szálljanak utánam, mert messze vagyok, mint Földtől a Nap; útközben megfagynának, ha járnék a föld alatt; ne sírj értem kedves, öltözz patyolat ruhába, ha tányérodban maradna leves, ha ajtódon harangszó kopog be; gondolj rám, de ne írj, ne üzenj, mert jól fezért koporsóházamhoz nem jár a postás, ha járnál gombáktól-gyöngyös réteken; én is ott leszek egy harmatokkal zokogó fűszál képiben, könnyen rámismersz; a leghervadóbb leszek, ülj le mellém, de ne sokáig üldögélj, mert a halálos hideg beszivárog csontjaidba, s földön át holtan zuhansz a karomba, * iSPPpPi íme, ez már a tücsök eszmei vonzata; a tücsöké, aki gondtalanul szökdécsel, nem törődik a holnappal, énekelget a maga és mások kedvére. A „semmittevés” persze költői túlzás, nem a semmittevésért fogták perbe a hatalmasok a szabadgondolkodó, élesnyelvű Lafon- taine-t, nem a semmittevésért emlegetjük ma is, három évszázad múltán, a világirodalom klasszikusai között. Ezek után újra csak megkérdezem magamtól: melyiket szeressem, melyiket pártoljam? Hajlok arra, hogy szeressem, pártoljam mind a kettőt. A hangyát természetesen becsülnöm kell munkás szorgalmáért, szívósságáért, s azért az előrelátásáért ahogyan a holnapra is gondol. A tücsköt? Ügy tetszik, világméretű és gyökeres a szemlélet változása a tücsök megítélésében. Amíg az ember létszükségletei parancsának él, s az élelem, a ruházkodás, a lakás gondjai naponta szorongatják, mindazt nem sokra becsüli, ami nem közvetlenül szolgálja, enyhíti eme szükségeket. Kellemesen tölteni az időt, kikapcsolódni, szórakozni persze jó dolog a ritka ünnepnapokon, lagzi- ban, disznótoron — szigorúan: amikor annak van itt az ideje. De ismerjük a szentenciát: ebből nem élünk meg! „Henye”, „léha”, rest ember az, aki nem fogja meg a munka vastagját is akár táncolt a lagziban, akár hegedült. Egy-két évtized alatt szemünk előtt alakult át ez az értékrend: egyenjogúsodott a tücsök a hangyával. Milliók szánnak órákat mindennapjaikból a tévének, a rádiónak, az olvasnivalónak, a magnónak, a kultúrának, a szórakozásnak. Fontos, sőt nagyon fontos, elsőrendűen fontos munkává minősült át ennek a hatalmas, követelő társadalmi szükségletnek az ellátása, szolgálata. Miért ne szerethetném, pártolhatnám egyaránt a tücsköt is, a hangyát is? Ép ésszel ki tagadhatná ma már, hogy a kul- túrjavak alkotása és közvetítése is elemi közszükségletet elégít ki, értéket teremt, értéket közvetít. Nem is akármilyen értékeket; a lényegen, a pénzzel kifejez- hetetlen értékeken túl, ha úgy tetszik, pénzzel mérhető értéket is. Egy Bartók, egy Kodály munkássága — az eszmei érték melléktermékeként — még haláluk után sok idővel is hoz annyit a gazdaságnak, mint egy kiválóan dolgozó középüzem. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt befejezhettem volna itt a tűnődést, ma már nem fejezhetem be. Lehetetlen nem észrevennem: újabban emez örökzöld téma modern változatainak mintha meredeken visszájára fordult volna a jelentése. „Eszmei mondanivalója.” A szigorú ezópuszi ítélet: a munkás szorgalom dicsérete, s a léha semmittevés elutasítása némely modern tálalásban ellenkező előjelet kap: a szorgalom, a törekvés lesújtó ítéletet, a megejtően bűbájosra maszkírozott semmittevés viszont glóriát. A hippy filozófia értékrendje szerint. Érvényes értékrend volna ez? Vajon, az emberi létezés vástörvényét hatályon kívül helyezheti a történelem? Mert, ha nem, és ma is mindörökké a munka a létfenntartó értékek forrása, akkor tücsöknek és hangyának ez a legmodernebb metamorfózisa olyan torz képet ad, amely érvénytelen irodalomnak is. Emlékszem a tévéjátékra: a címszereplő tücsök elragadóan kedves, jó kedélyű, bohém, 'bűbájos filantróp, ember- és állatbarát, legkivált a sánta, a vaksi, a süket, s egyéb okból elhagyatott nőNehéz kérdés Úgy kezdődött,, hogy odajött hozzám a gyerek; meséljem el neki, hogyan született. Éppen barkácsoltam valamit az udvaron, meg különben sem akarok beleavatkozni az oktatási reformba... Elküldtem hát az anyjához, mesélje eil ő. Végtére is ő jár szülői értekezletre, sőt, tagja is a szülői munkaközösségnek. A múltkor is a nejem gyűjtötte össze a pénzt az osztálykirándulásra. Még szabadságot is vett ki, hogy elkísérje a gyereket társadalmi munkában. Mit tudom én, mi ivan az új tantervben ... Ezalatt a kolléganői 563 forintot kerestek a géemká- ban. No, de nem panaszkodom, mert még azt hihetik, hogy anyagias vagyok. Pedig hát azért a piros pontért nem sokat adnak a közértben. A mi családunkban demokrácia van, joga van hozzá, tegye... Amint így morfondíroztam magamban, egyszer csak jött ám az asszony felháborodva, miért uszítom rá a gyereket ilyen hülye kérdésekkel? Egy ideig gondolkoztam, fölkapjam-e a vizet, vagy se, végül úgy döntöttem, politikusabb, ha nem strapálom magam. Majd holnap a gyárban letolok valakit. Csak ennyit válaszoltam: — Te voltál ott, édesem, neked illik tudni... — Jó, jó — mondta ő —, de hát azt úgyse értené meg a gyerek. — Nekem azt mondta a nagyanyám harminc évvel ezelőtt, hogy a gólya dobott be a kéménylyukon. — Hihihi... — fakadt hangos mosolyra életem párja. — Berci, te hülyébb vagy, mint amilyennek látszol! Hol találsz itt a lakótelepen csak egyetlen kéményt is?! Gólya? Legföljebb ha képeskönyvben láthat olyat, de azt is libának rajzolják. A nagymamák kön esik meg a szíve, s ba- rátkozása gyümölcseit, a gyerekeket is az elárvult nőktől mind magához veszi, a kóbor macskákkal, kutyákkal, s az állatkertből elcsa- vargott krokodillal együtt, amelynek szintúgy családi körben szorít helyet, a fürdőkádban. A filmíró, a rendező, a színész, az operatőr mindent elkövetett, hogy rokonszenves színben tüntesse fel a tücsök szerepében a főhőst, aki mellesleg ciripelni sem szokott, lévén, hogy a ciripelés korunkban munka- jellegű tevékenységnek, netán kereső foglalkozásnak számít, s ő már csak elvből sem dolgozik. Rejtély, miből eteti, ruházza, mikor és hogyan gondozza népes és újabb pólyásokkal népesedő családját, szaporodó állatkertjét. Miből látja el őket? Azon túl, hogy ahol éri, le- tarhálja szorgoskodó hangya ismerőseit... Egyáltalán — hangyák voltak azok? Mert ama hajdani, ezópuszi szorgos hangyákra végképp rá sem ismerhettem ebben a modern állatmesében, amelyet természetesen emberek jelenítettek meg, egymással marakodók, egymástól amit lehet elcsikarók, hamis csillogásban, hazugságokban élő emberek, tehát végképp nem a szívósak, szerényen, hangyamód dolgozó fajtából valók. Ilyesmi eszembe sem jutott, melyiket szeressem. Hiszen az a címszereplő dehogyis tücsök volt, az nemhogy a mások gyönyörűségére, de a maga kedvére sem hegedült, csak tarhált, élősködött. Legfeljebb is: sáska. A másik címszereplő meg dehogyis hangya volt, sokkal inkább hörcsög. Vajon, a bölcs Ezópusz ha élne, milyen mesét kerekítene azokról az utódairól, akik — nyilván valamilyen okkal- céllal — sáskává silányítják az ő nótás kedvű tücskét, és hörcsöggé az ő dolgos, szorgalmas hangyáit? meg százötven kilométerre laknak ... Csak nem mondhatom azt, hogy a távfűtő művek ajándéka!? ... — Nono! — emeltem -föl feddőleg a hangom. — A múltkor is nagyon megnézett az a pofa, aki hőmérőzni jött... — Hát akkor magyarázd meg neki te! — toppantott a nejem, és a fejemhez vágta a partvist. Vacsora után odaültettem magam mellé a gyereket, és elkezdtem nevelni. — Tudod, édes fiam, az úgy volt, hogy édesanyáddal elhatároztuk ... — Most jön a szex? — csillant föl a gyerek szeme. — Mondom: elhatároztuk, hogy lesz egy gyerekünk. Semmi szex! Leültünk, és megbeszéltünk mindent. Demokratikus alapon, ö is elmondta, mit szeretne, én is. Hónapokig tervezgettünk, beszélgettünk, aztán... — Aztán jött a szex. Ezt meséld el, apu! — Mondtam már, hogy hagyj békén azzal a szexszel! Anyád is mindig ezzel öli az életemet. Mi tisztességes, dolgozó emberek vagyunk, nincs időnk pornó filmeket nézni. — De hát akkor hogyan lettem én? — pityeredett el gyermekem. — Hát nem azt magyarázom? A demokrácia nagyon fontos. Talán ez a legfontosabb az életben. Ott van például a mi gyárunk. A múltkor munkásgyűlést hívtunk össze, és meghallgattuk az emberek véleményét. Megmondtuk nekik, mindenki elmondhatja, mit tart a legfontosabbnak, úgy sincs_ pénz a megvalósítására. Ebből lett az ötéves terv. — És engem hány évre terveztetek, apu? — Butaságokat kérdezel, fiam... — Hát jó, látom, ma nagyon fáradt, meg ideges vagy. Tudod mit? A srácok majd elmondják, hogyan születik a gyerek, ök ehhez jobban értenek. Ti már öregek vagytok a szexhez. Mondd el inkább azt, mi az a demo krácia! Megvallom, kissé váratlan nul ért a kérés. Akárhogy törtem a fejem, semmi nem jutott eszembe. — Tudod mit? — mondtam. — Beszéljünk inkább a szexről! T. Ágoston László Érettségi vizsga- tizenhárom évesen „Unalmassá vált az iskola, egy helyben topogtam, úgy éreztem, nem jutok előbbre — mondja a tizenhárom évesen érettségizett bolgár Ljuben Sztoilov. — Megkértem apámat, járjuk ki, hogy évente két osztályt végezhessek el. Megengedték. Így történt az érettségim.” Sokan kérdezték, vajon nyaranta is tanult a fiú? Nem terhelte-e túl magát a sok anyaggal? Nem! A nyarakat a tengerparton töltötte, pihenéssel. Iskola mellett pedig még arra is volt ideje, hogy hetente háromszor úszni és naponta kerékpározni járjon. A kerékpárral napi átlagban tíz kilométert tesz meg, s az úszóedzései egy versenyzőnek sem válnának szégyenére. Kedvence a matematika. A most 14 éves fiatalember a szófiai Kliment Ohridszki egyetem matematika szakos hallgatója. Szabadidejét változatlanul a sport köti le, no, meg az állatok szeretete. Otthonukban akvárium, terrárium található, s jól érzik magukat a tarka papagájok is. CSEH KÁROLY Az első hó Sziréna strázsál a hideg habzásban túl az ablakán De néma még Varjakat rebbentő kutya perzsel végig a járdán Nem gyújtózsinóron a láng Didergő háztetőd fölött a hó fehér zászlója lobog; jeladás helyett megadást választott még mára is a világ Áthatsz nyugodtan A gyerek sem sír fel mert éhes S mint bombában a ketyegő óra szabályosan lélegzik álmában feleséged (1986. dec. 13.) Kiss Sunyi István tárlata „Én csak munkámmal, tehetségemmel szolgálhatom népemet, s szükebb hazámat. Ennek a szándéknak szerény gyümölcsei amit ezen kiállításon őszinte szívvel, alázattal nyújtok át Önöknek.’’ — Ez olvasható Kiss Sunyi István szobrász- művész kiállítási katalógusában a művész önbemutató sorainak záró gondolataként. A kiállítás — mint azt jeleztük — az év első tárlataként nyílt meg Miskolcon, a Kossuth Művelődési Ház Mini Galériájában január 5-én, és február 4-ig tart nyitva. Kiss Sunyi Istvánra bátran mondhatjuk: Ózd művésze. Ez a meghatározás, persze, nem jelent bezárkózott- ságot, inkább azt kívánja jelezni, hogy eltéphetetlen szálakkal kötődik a szülőfalu — Domaháza — melletti iparvároshoz, ahonnan Somogyi József keze alá került a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, majd a Képzőművészeti Főiskolán Mikus Sándor, Gyenes Tamás és Pátzay Pál növendékeként folytathatta tanulmányait, s ahová egy évtizednyi fővárosi munkálkodás után — a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat díszítőszobrásza volt — visszatért, hogy a kohók szomszédságában, azoktól folyamatos ihletet nyerve munkálkodjék.. Aki Özdon megfordul, s a művészeti élet iránt érdeklődik, okvetlenül találkozik Kiss Sunyi István munkásságával, ' illetve munkáival. De feltűnnek művei Özdon kívül is különböző kiállításokon, gyűjteményes tárlatokon, s ott voltak munkái az elmúlt nyáron a Munka és művészet című, az üzemekkel, intézményekkel szerződéses kapcsolatban álló művészek alkotásaiból rendezett bemutatón is. S itt nyer leginkább hangsúlyt az Ózd művésze meghatározás. Ha szétnézünk a Mini Galériában most látható kiállítási anyagán, amely ötvenhárom művet kínál megismerésre, szembetűnő a ragaszkodás a kohászati témákhoz. Bronz, fa, terrakotta, alumínium és gipsz — ez megmunkált anyagainak listája. Tizenkét kisebb szobor, három dombormű és harmincnyolc plakett, illetve érme látható a tárlaton. A szobrok nagyobbrészt gyári ihletésűek: olvasztárok, hengerészek, kohászok elkapott pillanatai, amint a tűzbe néznek, vagy éppen pihennek, a domborművek egyikén a gyáralapító Rombauer Tivadar, a másikon Mekcsei István, Eger védője, Dobó helyettese, míg a harmadikon egy fiatal katona, Tengely József arlói partizán néz szembe velünk. A soksok érme, plakett között is a kohászati kötődés a domináns, alig-alig akad köztük magánéleti vonatkozású. A kiállított művek közérthetők, erőltetett művészkedéstől mentesek. Mindmegannyin érződik, hogy azokban az alkotó személyes élményei fogalmazódnak meg, a munkaszobrokon, a munkát ábrázoló alkotásokon átsüt a kohók melege, a kevés női szobron a szépség iránti tisztelet, a nyugodtság vágyása. Az ózdi kohók szomszédságából indult Kiss Sunyi István, s oda tért vissza 1971-ben, hogy — mint írta — munkájával, tehetségével szolgálhassa népét, szűkebb hazáját. E kiállítás arról győz meg, hogy jól szolgálja. (bcnedck) Kohász (faszobor)
