Észak-Magyarország, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-26 / 21. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1987. január 26., hétfő Befejeződött a szocialista országok kinyi és ideológiai Mának tanácskozása Termelőszövetkezetek gazdálkodásáról , Ülést tartott az Ózd Városi Párt-vb (Folytatás az 1. oldalról) ségletekkel, a nemzeti és a közös érdekekkel. Az együttműködés hatékonysá­gának javítása a marxizmus —leninizmusnak, az egyen­jogúságnak, a függetlenség­nek és egymás kölcsönös tiszteletének elvei alapján, minden egyes párt és ország kezdeményező készségének és alkotó erejének kibonta­koztatása — egységük meg­szilárdítása mellett — elő­segíti a szocializmus tekin­télyének és vonzerejének növekedését a világban. A véleménycsere során megvizsgálták a szocialista államok együttműködésének eszközeit, módszereit és for­máit abból a szempontból, miként lehetne maximálisan kihasználni azokat a tartalé­kokat, amelyekkel az egyes államok rendelkeznek. Ezzel összefüggésben külön hang­súlyozták annak jelentősé­gét, hogy határozott és ha­tékony intézkedéseket kell tenni a gazdasági együttmű­ködés hosszú távú program­jainak és megállapodásainak, valamint a KGST-tagorszú- gok 2000-ig szóló tudomá­nyos-műszaki haladásra vo­natkozó komplex program­jának megvalósítására. Az emberiség történelmé­ben új korszakot nyitó nagy októberi szocialista forrada­lom rendkívüli jelentőségét kiemelve a tanácskozás részvevői tájékoztatták egy­mást azokról a tervekről; hogyan készítik elő és bo­nyolítják le országaikban és a nemzetközi porondon e történelmi esemény 70. év­fordulójának szentelt ren­dezvényeket. Az ideológiai és propagan­datevékenységgel kapcsola­tos kérdésekkel összefüggés­ben a tanácskozás részvevői tájékoztatták egymást a fel­halmozott tapasztalatokról és megvitatták annak útjait, miként lehetne magasabb szintre emelni az ideológiai­politikai, a propaganda-neve­lőmunka tartalmát és formá­it a hazafiasság és az inter­nacionalizmus, a szocializ­mus és a kommunizmus or­szágainkban váló felépítésé­ért vívott aktív küzdelem, a népek közötti kölcsönös meg­értés jegyében, a béke, a nemzeti függetlenség, a de­(Folytatás az 1. oldalról) Sátoraljaújhelyen a Kos­suth Lajos Művelődési Köz­pontban gyülekeztek a mun­kásőrök, ahol az úttörők köszöntötték őket. Az el­múlt évi tevékenységről, az ez évi feladatokról Gergely József, egységparancsnok számolt be. Beszédében szólt az eltelt 30 esztendő­ről is a Munkásőrség meg­alakulásának évfordulója kapcsán. Ezt követően Fa­lucskai József, a Munkás­őrség megyei parancsnok­helyettese kitüntetéseket adott át. Az egyéni kitün­tetések mellett kollektívák is kaptak elismerést, így a mokrácia és a társadalmi haladás érdekében. Hangsúlyozták annak szükségességét, hogy meg­győzőbben kell ismertetni a szocialista országok politi­káját és vívmányait az em­beri jogok és a szabadság- jogok, a szocialista demok­rácia tökéletesítése, a nem­zetiségi kapcsolatok, a tár­sadalom minden ügyének irányításában való állampol­gári részvétel kiszélesítése terén. Áttekintették a szo­cializmus elméleti és gya­korlati problémái kutatásai­nak aktivizálásával össze­függő kutatásokat. A testvérpártok képviselői véleményt cseréltek a tudo­mányos módszerek társadal­mi-nevelő munkában törté­nő széles körű alkalmazásá­ról, valamint a tömegtájé­koztatási eszközök és a kul­túra anyagi-műszaki bázisá­nak korszerűsítéséről és fej­lesztéséről a szocialista or­szágokban. Elítélték az imperializ­mus reakciós erőinek tájé­koztatási és propagandaag­resszióját, a szocialista or­szágok belügyeibe való be­avatkozási kísérleteiket, egyebek között azokat, ame­lyekkel az emberi jogok, a vallási és a nemzeti szabad­ságjogok védelmezésének ha­zug ürügyén nacionalista, soviniszta hangulatot pró­bálnak szítani. Ennek kap­csán külön kiemelték, hogy a szocialista országoknak cselekvőén együtt kell mű­ködniük az igaz információ objektív és széles körű ter­jesztése érdekében, népeik történelmi vívmányainak és a jelenleg megoldásra váró problémáknak megvilágítása érdekében. A külpolitikai kérdések megvitatásakor megállapí­tották, hogy a szocialista államoknak a nemzetközi békeévben tett erőfeszítései, amelyek a nukleáris fenye­getés elleni harcra, az át­fogó nemzetközi biztonság rendszerének megteremtésé­re iányultak, kedvezően hat­nak a világ politikai légkö­rének változására, a nem­zetközi közvélemény hangu­latára. A háborús fenyegetés el­leni küzdelemhez nagymér­tékben hozzájárult Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának 1936. január 15- én lett nyilatkozata, amely­ben ézlői Dózsa Termelőszö­vetkezet elnöke díszokleve­let és emlékplakettet vett át. Az ünnepi gyűlésen fel­olvasták Borbély Sándor­nak, a Munkásőrség orszá­gos parancsnokának levelét is, melyben köszöntötte az alapító tagokat és felesége­iket, a kitüntetetteket. A sátoraljaújhelyi mun- kásőregység ezen a napon új csapatzászlót kapott az Elzett Certa gyártól. Erre az egész állomány esküt tett, majd a szalagkötést követően a fiatalok vették át a fegyvert a leszerelő munkásőröktől. ben javasolta a nukleáris fegyverzet szakaszos meg­semmisítését az évszázad végéig. A testvérpártok képviselői hangsúlyozták a Szovjetunió Reykjavíkban tett javasla­tainak rendkívüli jelentősé­gét. Ez bizonyítja az új po­litikai gondolkodásmód ere­jét. Ez tette lehetővé em­berek milliói számára, hogy meggyőződjenek a nukleáris fegyvertárak gyors és jelen­tős mértékű csökkentésének lehetőségéről. A nukleáris leszerelés szovjet programja, az euró- . pai haderők és a hagyomá­nyos fegyverzet csökkenté­sének budapesti programja, valamint a szocialista or­szágok más építő jellegű kezdeményezései bizonyít­ják a világpolitika kulcskér­déseinek valóban újító szel­lemű megközelítését, azt, hogy a szocializmus komoly felelősséget érez az embe­riség sorsa iránt. Cselekvőb- bé váltak a különféle poli­tikai pártok, a széles körű társadalmi mozgalmak, a vallási szervezetek erőfeszí­tései a leszerelésért, a biz­tonságért, az együttműködé­sért és a békéért vívott küz­delemben. Mindazonáltal — állapítot­ták meg a tanácskozáson — a világhelyzetben egyelőre nem következett be érzé­kelhető fordulat. A nemzet­közi helyzet változatlanul bonyolult és súlyos. Mindez valamennyi békeszerető ál­lamtól és háborúellenes erő­től még nagyobb következe­tességet, állhatatosságot, cél- tudatosságot követel az im­perializmus agresszív politi­kája, a nukleáris és a ha­gyományos fegyverkezési hajsza fokozása, valamint annak a világűrre való ki- terjesztésével kapcsolatos tervek ellen irányuló küzde­lemben. Az e célokért vívott harcban az együttműködést nem szabad gátolniuk ideo­lógiai, politikai és világné­zeti különbségeknek. Az az elsőrendű fontosságú, ami egyesíti a különböző erőket, nem pedig az, ami megoszt­ja őket. Több intézkedés is szolgál­ja mostanában az italozás visszaszorítását. A munka­helyen az ittasság szigorúbb ellenőrzése együtt járhat az­zal, hogy a dolgozók eseten­ként kifogásolják majd a vizsgálatot végző rendészek, munkahelyi vezetők megálla­pításait. Az egészségügyi miniszter 16 1986. (XII. 17.) számú rendelete értelmében — mely a Magyar Közlöny 1986. évi 52. számában je­lent meg — január 1-jétől, ha a munkáltató a nála munkaviszonyban álló dol­gozónál ittasságot ellenőriz, s a vizsgálat eredménye vi­tatható, az erre illetékes or­vostól nemcsak a munkál­tató, hanem a dolgozó is A tanácskozás résztvevői újból megerősítették pártja­ik és országaik eltökéltségét, hogy a többi szocialista or­szággal, s társadalmi rend­szerüktől függetlenül min­den állammal, minden há­borúellenes erővel együttmű­ködve jelentős mértékben hozzájárulnak a béke, a jó­zan ész, és a jó szándék po­tenciáljának megszilárdítá­sához. Állhatatosan fognak törekedni korunk fő kérdésé­nek megoldására — a nuk­leáris leszerelés megvalósí­tására, az általános bizton­ság megszilárdítására, olyan világ kialakítására, amely­ből ki lehetne zárni az erő alkalmazását a nemzetközi kapcsolatokban, biztosítani lehetne minden egyes ember és minden egyes nép, az egész világ szabad és méltó létezését. A Közép-Amerikában, Af­rika déli részén, Délkelet- Ázsiában és a Közel-Kele­ten kialakult helyzettel kap­csolatos kérdéseket megvitat­va a tanácskozás résztvevői szolidaritásukat fejezték ki az imperializmus, a fajüldö­zés, a neokolonializmus, el­len harcoló népekkel. Meg­állapították, hogy az impe­rializmus, elsősorban az amerikai imperializmus po­litikája destabilizáló jellegű. Kiemelték, hogy tárgyalásos úton kell rendezni a külön­böző térségekben meglevő konfliktusokat, az államok szuverenitásának és függet­lenségének tiszteletben tar­tása, minden egyes nép azon joga alapján, hogy sorsát külföldi beavatkozás nélkül határozhassa meg. A béke és a leszerelés szervesen kap­csolódik a fejlődéshez, a fejlődő országok fejletlensé­géből, külföldi eladósodásá­ból eredő problémáinak át­fogó megoldásához, az új gazdasági világrend megte­remtéséhez. A tanácskozást tárgyszerű légkörben, a szívélyesség és az elvtársi egység jegyében tartották meg. Munkájában részt vettek a testvérpár­tok Központi Bizottságainak felelős munkatársai is. kérhet a munkáltatóján ke­resztül vérvételt. Ehhez a munkáltató szerzi be a bon­tatlan véralkohol-vizsgálati dobozt. A véralkohol-vizs- gálatot — melynek költsége­it a munkáltató fizeti — a területileg illetékes orvostu­dományi egyetem igazság­ügyi orvostani intézete vég­zi. Az igazságügyi orvostani intézetek címét, az egyete­mek csekkszámla-számait a rendelet melléklete tartal­mazza. A vérvétel ideje iga­zolt távolmaradásnak szá­mít, de erre az időre mun­kabér nem jár. A véralko- hol-vizsgálat eredményével összefüggő munkaügyi vitá­ban a dolgozó a munkaügyi döntőbizottsághoz fordulhat. ,,A gazdálkodás feltételei tovább romlottak, a már korábban meglevő feszült­ségek nagy része ma is megtalálható” — állapítot­ták meg a közelmúltban Ózdon, a városi párt-vég- rehajtóbizottság ülésén, amelyen — egyebek között — az 1986. évi gazdálkodás tapasztalatairól és az 1987- es gazdaságpolitikai felada­tokról volt szó. A tanácskozáson értékel­ték két veszteségesen mű­ködő termelőszövetkezet munkáját is. Amint elhang­zott, a csokvaományi ter­melőszövetkezetre ma már nem illik e jelző. Habár még nem jutottak túl min­den nehézségen, mégis, a kijelölt feladatok követke­zetes megvalósításával ja­vult az elmúlt esztendőben a szövetkezet gazdálkodása, amelynek hatására nem csupán veszteségmentesen, hanem szerény eredmény­nyel zárhatták az 1986-os évet. A szövetkezet élén történt vezetői váltásra vo­natkozó testületi döntés he­lyességét a gyakorlat igazol­(Folytatás az 1. oldalról) támadása ellen a mai na­pig is csak egy van, a gyű­rűseké. Nem véletlenül dol­goznak a fehérbe öltözött kenyérgabona földeken fé­nyes eszközeiket vontatva a piros MTZ-k, mert ezzel a munkával nemcsak a tavasz­indulást, hanem a ma­gasabb hozamot is elősegí­tik. Az állattenyésztésben is napról napra megvívják a maguk harcát az olvasztó-, s takarmányozó brigádok. Még mindig elfagynak a ku­tak, a gépi fejést szolgáló vezetékek, nehéz a siló, s szé­nakazlakat bontani, a takar­mányt időben az állat elé juttatni. Sajnos, a hozamok szinte mindenhol visszaes­tek, de végső soron mind a juhászaiban, mind a szarvas­marha-tartásban az áldoza­tos munkának köszönhető­en kevesebb a kár. Ezek­ben a napokban készülnek fel szövetkezeteinkben az elmúlt gazdálkodást értéke­lő zárszámadásokra, s az új, minden eddiginél nehe­zebbnek tűnő idei év terv­számainak megtervezésére, a hozamok, költségek ará­nyúnak kialakítására. A Hernádkércsj Béke Ter­melőszövetkezetben két eredménytelen alap-, s mér. leghiányos esztendő után végre ismét jövedelemnek tapsolhat a tagság. Csákány Béla elnök: — A nyereségünk 3/1 millió forint lesz, ami nem sok, de ha azt vesszük, hosz az elmúlt esztendők­ben több mint százmillió forint állt a mérleg nega­tív oldalán, akkor ez min­denképpen biztató ered­mény. Szombaton tartjuk közgyűlésünket, de addig, s főleg utána, sok még a ten­nivaló. Közel 1100 hektá­ron vetettünk búzát, a ha­tárkép a szárazság nyomán ta. A jövőbeni elképzelések, a tervek biztatóak, minden re­mény megvan arra, hogy a szövetkezetben a munka színvonala tovább javuljon. A terület másik vesztesé­ges szövetkezete, — amely­nek döntő része a kisegítő ágazatban keletkezett — a Nádasvölgye Mezőgazdasá­gi Termelőszövetkezet. Saj­nos, az itteniek munkája továbbra is gondot okoz, hiszen 1986-ban újból jelen­tős veszteségről kellett szá­mot adniok. A szövetkezet gazdálkodására vonatkozó, korábban megszületett vá­rosi párt-végrehajtóbizott­sági határozat szellemében, az év első felében a testü­let tagjai visszatérnek a termelőszövetkezet munká­jának részletes megvizsgá­lására, értékelésére. A végrehajtó bizottsági ülésen végezetül az 1986. évi párttagfelvétel tapasz­talatairól hangzott el tájé­koztató, mely szerint az utóbbi időben a pártszer­vek mozgalmi munkája eredményes volt. nem a legbiztatóbb. Az idő­járás hatására jégpáncél fe­szült tábláinkra, ezekben a napokban törik fel, s jut­tatják levegőhöz a növénye­ket a gyűrűshengerek. Nem valami biztató a kenyérga­bona kelése — a 260 hektá­ron termesztett őszi káposz­tarepce még a búzától is több aggodalmat vált ki — így a télvégi fejtrágyázás­ra nagyon felkészülünk, hi­szen a tápanyag-utánpótlás e formájától nagyon sok függ. Utemszerűen javítjuk a gé­peket. A Taktaharkányi Petőfi Termelőszövetkezet agronó- musai sem optimisták a bú­zaföldek láttán. Hajdú Ist­ván főágazatvezető mintákat mutat: — A múltkori határszem­le során gyűjtöttük ezeket be, s nem kell jósnak len­nem ahhoz, hogy megjöven­döljem, idén sajnos a re­kordokról még álmodozni sem lehet. Nagyon meg kell izzadnunk — sőt még a ja­vuló időjárásban is remény­kednünk —, hogy a hektá­ronkénti öttonnás búzaho­zamot elérjük. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem teszünk meg mindent. Az őszi káposztarepcét már leírták. Kétszázhetven hektárját nyári kombájno­lás helyett, tavaszi tárcsá­zással takarítják majd be. Helyére napraforgó kerül, s ez nagy kockázat, hiszen az elmúlt években hatalmas károkat okozott ennél az olajosnövénynél a gombás betegség. Növekszik a cu­korrépa területe is. — Sikerült vásárolnunk az IKR-en keresztül egy kétéves Herriau kombájnt, s így 150 hektáros terüle­tünket megkétszerezhettük. Közel a cukorgyár, sokat javult az ipari növény gaz­daságossága, így © feltéte­lek hatására jelenleg a répa a legjövedelmezőbb növé­nyünk. Ünnepi miinkásőr-egységgyíílések Ili rendelet az ittasság ellenőrzésére Jégfogságban a búza Skála-vásár: minden más ár! 1987. JANUÁR 2Ó-TÓL FEBRUÁR Ó-IG SZOMBATON ÉS VASÁRNAP IS NYITVA, A VÁROSI SPORTCSARNOKBAN, 9 ÓRÁTÓL 18 ÓRÁIG. Kötött-divat, cipő, konfekció, lakás-textil, vas-műszaki árucikkek gazdag választékával várjuk kedves Vásárlóinkat ÉM. SKÁLA-SZÖVKER GT., MISKOLC

Next

/
Oldalképek
Tartalom