Észak-Magyarország, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-15 / 12. szám
nnpROL mnpRn napról napra nim>RosL. NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA J üiUtM 11 lil Ú jabb idegenforgalmi nevezetességgel gyarapodik, a közeljövőben Sátoraljaújhely. A nagy múltú város ugyanis gazdag tűzoltó hagyományairól is nevezetes, s ennek értékes írásos és tárgyi emlékei maradtak fenn. Ezek felhasználásával tűzoltómúzeumot kívánnak létrehozni. Erre a célra igen alkalmas és „stílusos" épületük van, nevezetesen a Hecske nevű városnegyed elején 1888-ban épített régi tűzoltó-laktanya. Mivel ez az öreg épület szűk, a városi tanács az egykori katonai laktanyát bocsátotta rendelkezésükre. A százéves, magas tornyú, régi tűzoltó-laktanyát a múlt évben szépen felújították, s amint Fleskó László tanácselnök-helyettes tájékoztatott bennünket, ebben a műemlék épületben nyitják meg a maga nemében páratlan értékű tűzoltómúzeumot. A városnak segítségére lesz ebben a Megyei Múzeumi Szervezet Igazgatósága és a Megyei Tűzoltó-parancsnokság, így a helyi anyagokon kívül a zempléni, borsodi, abaúji tűzvédelem történetével kapcsolatos, jelentős emlékek is helyet kapnak az újhelyi múzeumban, ami bizonyos mértékben megyei jellegűvé is teszi majd az intézményt. Sárospatak is hozzájárul a megnyitó kiállítás színesítéséhez a hajdani kollégiumi diáktűzoltóság érdekes felszerelési tárgyainak kölcsönzésével. , Azt is megtudtuk Fleskó László tanácselnök-helyettestől, hogy a tűzoltók és kéményseprők egykori védőszentjének. 'Szent Flóriánnak 1764-ben készített és a város közepén!, a barokk katolikus templom tövében felállított szobrát is eredeti formájában felújítják a Képzőművészeti Lektorátus támogatásával, s ugyanott fogják majd felállítani, ahol eredetileg is állt. és a körülötte levő kis teret parkosítják. (h. j.) — Sárospatakon az elmúlt évben összesen 113 volt a tanácsi elosztású lakások száma. Ebből 81 tanácsi bérlakást és 32 OTP-lakást tudott a tanács az erre jogosult családoknak juttatni. Ezenkívül 5,3 millió forinttal támogatta azokat, akik saját maguk kívánták megoldani lakásgondjukat. Ebben az évben erre a célra hétmillió forintot irányoztak elő. — Botlrogolasziban az általános iskola tanulói felosztották maguk között a 'község utcáit, tereit, s mindegyik osztály vállalt „védnökség!” területet. Ennek rendbetételéről, tisztán tartásáról egész évben gondoskodnak: ha eljön az ideje, irtják a gazt, dudvát, virágosítanak, s ahol lehetséges, ott fákat, díszbokrokat ültetnek. — Szerdán a Szovjetunióból földkörüli pályáié bocsátották a Kozmosz—1812 jelzésű mesterséges holdat. A műhold pályaadatai: kezdeti keringési ideje 97,8 perc; a földfelszíntől mért legnagyobb távolsága 677, legkisebb távolsága 648 kilométer; a pálya síkjának az Egyenlítő síkjával bezárt szöge 82,5 fok. A fedélzeten elhelyezett műszerek rendben működnek. * Erős földrengés, volt szerdán Hokkaido szigetén, Japán északi részén. A nyitott végű Richter-skálán 6,9-es erősségű rezgéseket észleltek. Áldozatokról és károkról n-em érkezett jelentés. az unió manó qjctníaü FEHÉR NAPOK január 19-től január 24-ig a Kelengyeboltban (Miskolc, Széchenyi út 68.) Minden 500 Ft feletti ágynemű-, törlő-, és törülközővásárlás esetén ajándékot adunk! (1 db kínai gyermektörüiköző) Észak- Magyarország. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc Pí.: 351. Telefonok. Központ: 38-941. Titkárság: 16-88G. Ipari rovat: 1(5-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím; Miskolc, Pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítöknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési, és Lapellátási Irodánál (HELIR) ínidapest V.. József nádor tér 1. — 1900.. közvetlenül, vagy postautalványon. valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra, az előfizetési dí;,a egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, agy évre 516 forint. Index: 25 63" • ssSj 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WíRTH LAJOS Naptár. 1987. JANUÁR 15., CSÜTÖRTÖK A náp kelte 7.28, nyugta' 10.IS órakor A hold kelte 10.23, nyugta R órakor Névnap: Lóránt Százharminc éve indították meg az első magyar nyelvű sportlapot, amelynek címe ez volt: Lapok a Lovászat és Vadászat Köréből. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Lassanként országszerte elered a hó, főként a Dunántúlon valószínű jelentős mennyiség. Az Ismétlődő havazást ma keleten, délkeleten átmenetileg ónos eső váltja fel. A keleti, a délkeleti szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában -5 fok körül, délen és keleten 0 fok körül várható. Olaj a tűzhöz Kielégítő a megyei Ás- ványforgaimi Vállalatnál a tüzelőolaj-ellátás. Jelenleg mlinltegy 2300 tonna olaj áll a vásárlóik rendelkezésére és ebből mintegy 500 tonna a 'miskolci 'ku’talknál, illetve telephely elken van. A vállalat ígéri, hogy az ellátás folyamatosságát biztosítani tudja. Előnyben részesülnek az iskoláik, óvódák, bölcsődék, a kórházak, valamint a közlekedési vállalatok. Hívja a 33-43-22-es telefonszámot Üjból jelentkezik a „Hívja a 33-43-22-es telefonszámot'’ című rádióműsor. Az adás vendége Lueelia Santos, a Rabszolgasors című film Magyarországon tartózkodó női főszereplője. Kérdéseiket 'lehet feltenni 15-én, csüitör- tölkön reggel 8^tól 12 óráig. A műsort Wiisinger István vezeti, szerkesztő: László György. A felefonszám: 33-43-22. A miskolci Búza Té- • ren a tegnapi piacnál már láttunk élénkebbet. A vásárcsarnok melletti standsoron két ember árult — leginkább napraforgót — a pár éve elkészített, fedett soron egyetlen árus nyitott ki. Mari néniék Hangácsról, Zilizről, Igriciből, meg egyéb helyekről meg se kísérelték a bejutást, a súlyos mínusz fokokban nem tartanák érdemesnek sem az utazást — de mivel is jönnének be? — sem az ácsorgást. A csarnokban leginkább a szerződésesektől — hiszen ebből élnek —, lehet vásárolni egyet, s mást. Vöröshagymát 18—20 forintért, levesbe való zöldséget 30—40 forintért, savanyú káposztát 20-ért. A fokhagymát már 300 (!) forintért utána hajítják az embernek. Egyébként pedig: hó és csend, és nyugalom. Kivéve természetesen az italosbódékat és a pecsenyesütőket. Nekik ezek szerint most is megéri kinyitni. (Fotó: L. J.) A korábbi számítástechnikai, majd síbörze után most antikvár börzére várják az érdeklődőkét Kazincbarei- ikón. Az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár rendezésében január 21-én, szerdán délután 2 órától •használt és új ikönyvek, hanglemezek, kazetták vételére, adására és cseréjére nyílik lehetőség. Ez atkái ómra a miskolci Antikvárium is elviszi a barcifcai börzére kínálatát. Száz év magány - a mafiiafőnököknek Fejenként százévi börtönbüntetésre ítélték New York három maffiacsaládjának főnökeit, a maffia „főbizottságának” tagjait. Ügyükben még a múlt évben született olyan ítélet, amely bűnösnek találta őket összeesküvésben, gyilkosságok megszervezésében és végrehajtásában, s más bűncselekményekben. A „főbizottság” osztotta fel a különböző körzeteket a maffiacsaládok között, intézkedett a belviszályok megelőzéséről, a kellemetlenkedők vagy veszélyes személyek meggyilkolásáról. A három maffiavezér: Anthony Salerno, a „Kövér Tóni” — aki a Genovese- család vezetője, s őt tartották az Egyesült Államok legbefolyásosabb és legveszélyesebb „keresztapjának” —, Carmine Persico, a Colombo-család feje és „Kibúvós Tóni”, Anthony' Corallo, aki a Lucchese- család Donja volt. Mindhármuknak negyedmillió dolláros pénzbüntetést is kel! fizetniük. A vezérekkel együtt több .alfőnököt is elítéltek a perben, amelyet Rudolf Giuliani államügyész a szervezett bűnözésre mért legnagyobb csapásnak nevezett. Az alíőnökök közül is többen kaptak százéves büntetést. A ‘ három „keresztapa” aligha tölti ki büntetését, a száz év magányt a cellában : Salerno és Corallo elmúlt hetvenéves és Persico is ötven fölött jár. Az ítélkező bíró azonban kijelentette: javasolta, hogy egyikük se kerülhessen feltételes szabadságra, amelyért tíz év után folyamodhatnának. Ajándék lónak... — Ajándék lónak ne nézd a fogét — de azérit megfontolandó, érdemes-e elfogadni az ajándékot. 65 körözött bűnöző juthat most érré a következtetésre a coloradói Denver városában. A város csiapata lesz az amerikai futballjáték szuperkupája döntőjének egyik résztvevője január 28-án, a kaliforniai Pasadenában. A stadionba szóló százezer jegy már elővételben elkelt. Érthető, hogy az ingyenjegy a döntőre a legnagyobb ajándék ma egy denveri lakosnak. A város rendőrsége is így vélte, 1600 körözött, de lakóhelyén nem 'tartózkodó bűnözőnek küldött egy állítólagos türistaügynöksóg nevében értesítést arról, hogy sorsoláson ingyenjegyet kapott Kaliforniáiba, s ezt látványos műsor keretében nyújtják át néki. A rendőrség abban reménykedett, hogy ilyen értesítést családtagjai feltétlenül eljuttatnak a bujkáló bűnözőknek. • Az érkező vendégeket fralkíkos pincérek, igen csábosán öltözött hostessek fogadták — valamennyien rendőrök és rendőrnők. A meghívottak közül hatvanötén jöttek el. Valamennyien beutalójegyet kapnák most, ha nem is a szuperkupára, a legközelebbi börtönbe. Antikvár ize Baiciki