Észak-Magyarország, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-24 / 302. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 8 1986. december 24., szerda A Magyar Orthodox Egyházi Múzeum liturgikus ötvösművészeti tárgyakat bemutató terme Vászonra festett nagypénteki siflepel a gyöngyösi templomból A magyarországi barokk orthodox templomok elődeit jelentő házi kápolnák hangulatát idéző ikonosztázion-rekonst- rukció A XVII. században telepedtek le a görögök Magyarországon. Az egykori Hellász területéről kirajzott kereskedők a tüzes magyar borokat szállították a hidegebb, észak-európai országokba, s vittek délre is árut, a török birodalomba. Magyarország valahol félúton volt, ahol megtelepedtek hát, házat építettek, családot alapítottak. S miközben fokozatosan elmagyarosod- tak (a kis közösség a házasságok révén egyre inkább beépült a magyarságba), őrizték görögségüket, identitásukat is. De nemcsak pénzüket hozták: kultúrájukat, vallásukat is. Ennek őrzése nagyon sokáig rendkívül fontos volt számukra. Sajátos kettősség jellemezte e közösséget — mondta dr. Berki Feriz esperes adminisztrátor —: igyekezett asszimilálódni és ugyanakkor minden lehetséges szállal megkapaszkodni gyökereiben is. Az orthodox egyházi közösségek közül elsőként (már 120 éve) tért át a liturgiában a magyar nyelv használatára, de ha módja és alkalma volt, az őshazából hozott egyházi kegytárgyakat. Templomokat építettek. Hellászbó! hozott vagy már itt, Magyarországon készíttetett ötvösremekeket, hímzéseket és ikonokat adományoztak díszítésére (Ráckevén működött egy rnake- dón-vlach műhely.) A számbelileg csekély görög eredetű egyházközségek igen jelentős kulturális értéket teremtettek és hagyományoztak ránk: amely — idézném ismét Feriz atyát — része a magyar kultúrának, gazdagította azt. A görög eredetű Magyar Orthodox Egyház műkincseit múzeum őrzi Miskolcon, december 21-től. Bár a múzeum gondolata — többek .között a miskolci közösség egykori vezetőjének, Popovics Konstantinnak is szép álma volt — már legalább két évtizede felvetődött, a feltételek mostanra értek meg létrehozására. Miskolcon a Deák tér 7. szám alatti parókiaépület, az egykori görög iskola, renoválása után a földszinten alakították ki a Herman Ottó Múzeum munkatársai a múzeumot, amelybe valamennyi magyar orthodox egyházi közösség átadott letétbe a tulajdonában levő, de a liturgiában nélkülözhető kegytárgyaiból. Ez fontos mozzanata a múzeum létesítésének, noha a bemutatott több mint kétszáz műremek elsősorban három templomból, Pestről, Gyöngyösről és Miskolcról került a gyűjteménybe. Gyöngyösről való az ikonosztáz-rekonstrukció legtöbb darabja, az ötvösmunkák többsége miskolci. Kisebb egyház- közösségek — Szentes, Karcag — és a már nem mű- ködőek, mint Tokaj, is gazdagították a műtárgyegyüt- test. S noha az egyház- közösségek kultúrájának teljes gazdagságát már csak a múzeum méretei miatt sem tudják bemutatni és átölelni, az itt látható tárgyak és a szomszédban levő miskolci orthodox templom felvillanthatja e kulturális örökség kivételes értékeit. Annak ellenére — mint mondottuk —. hogy a múzeumlétesítés régi gondolat, maga a tény, a tett, a tényleges múzeumalapítás alig két esztendő munkája és erőfeszítése. Az épület rekonstrukciója és a múzeum kialakítása, az anyag összegyűjtése, az installáció elkészítése, rövid időt vett igénybe, a vállalkozás nagyságához képest. És a helyhez, az összegyűlt anyaghoz méltó körülmények teremtődtek. Mondhatnánk úgy is, hogy értékessége mellett még egy rendkívül látványos múzeummal is gyarapodott a város, amely kultúrtörténeti értéke mellett nem elhanyagolható idegenforgalmi vonzerővel is bírhat. A múzeum létrehozói az adott lehetőségeken belül a teljességre törekedtek, így a páratlan szépségű és értékű műkincsek bemutatása mellett igyekeztek tisztázni a közösség kánoni hovatartozását, a hazai görögség fejlődésének kettősségét. így a kiállítás egyház- és iskolatörténeti dokumentumok — könyvek — bemutatásával kezdődik. A folyosón nyomtatott és kéziratos liturgikus és iskolatörténeti könyveket láthatnak az érdeklődők görög és magyar nyelven, a miskolci görög iskola rekvizitumait, többek között a miskolci iskola- alapító Jenákisz Ferenc (Janovics Vretasz) portréját. Ugyancsak a folyosón helyezték el a magyar orthodox templomok ikonosz- tázáról készült diafelvételeket. Az első kiállítási térben a Gyöngyösről Miskolcra került ikonok egy XVIII. századi, bérelt, provizórikus helyen levő, a késő barokk templomok felépülte előtti állapotot idéznek meg. Rendkívül érdekes az Itt elhelyezeti, s két csoportba sorolható grafikai anyag. Itt láthatók azok a rézmetszetes — úgynevezett fel'szentelési ikonok —, amelyek a templomalapításokra készültek. Egyház- történeti értékük mellett forrástörténeti értékkel is bírnak az antimenzionok. Ezek a vászonra rendkívüli finomsággal nyomtatott grafikák mint ereklyekendők szolgáltak, lényegében ezek voltak az „oltár”, s egyben a templomok legfontosabb liturgikus tárgyai. Felirataik a közösségre, a közösség éle-, téré is utalnak. Akárcsak a Hrisztofor Zsefárovics (a XVIII. század közepének rendkívül divatos szerb rézmetszője volt) ugyancsak e ítérben látható munkái, amelyek megörökítik a kirajzási várost (Moszkopolisz), s az őshazát is. A figyelmes szemlélő nemcsak a makedóniai tájat, hanem akkori életterüket is felfedezheti, mintegy bizonyítékát annak, amiről kettősségük kapcsán már szóltunk. A múzeum középső termében az ötvösművészeti kegytárgyak és a liturgikus textíliák kaptak helyet. A textilek itöbbsége a XVIII. század második felének textilművességét idézi meg. Hat, nehézfémszállal szövött, s gyakran hímzett palást (félonion) és három epitrachil (stóla) került bemutatásra, a hozzájuk tartozó övékkel. A textilek közül feltétlenül meg kell még említeni azt a három takarót (diszkosz-, kehely- és nagytakarót), amely a konstantinápolyi Zuzana Intézetben, a gazdag görögök leánynevelő intézetében készült. A gyűjtemény leggazdagabb része az ölvösanyag. Tekintélyes számban a XVIII. század fordulóján, a makedóniai őshazából kerültek Magyarországra. Az Athosz-hegyi és szentföldi kolostorokban készültek azok a puszpáng fából faragott kis keresztek, amelyeket a gazdag, s ott megfordult görög kereskedők hoztak magukkal, s foglaltattak ezüstbe. Hallatlanul finom, s rendkívül értékes munkák voltak ezek a puszpáng keresztek (a kinagyított diafelvételek a részletek finomságát is kiemelik), amelyek részint a kor magyar ötvösdivatja szerint készültek. A korabeli neves ötvösök közül Fran- cisius Pasperger, Georgius Müller, a miskolci Szombati Mihály és Georgius Goszman munkáit láthatjuk. Többnyire aranyozott ezüst ötvösmunkák kerültek bemutatásra, de nagyon szép ón, kora barokk stílusban készült litiai készletet (ötkenyértartót) is láthatunk. A harmadik terem ikonjai közül különösen a XVII. század elejéről való a „Szenvedő” Isten anyja című ikonra kell felhívni a figyelmet. Kecskemétről került a miskolci múzeumba a kép, amely a kréta-velencei iskola egyik legszebb, ismert darabja. S talán a legkülönlegesebb is. Sajátos történeti érdekessége van a Kilenc angyali rend című ikonnak, amely a besenovói kolostorban készült 1757-ben. A második világháborúban lebombázott kolostornak ezen az ikonon van egyetlen hiteles ábrázolása. Az ikonanyag egyébként rendkívül összetett, az archaikus hatásokat őrző ráckevei műhelyből csakúgy kerültek bemutatásra alkotások, mint az orosz népies ikonfestészetből, vagy a makedóniai hatásokat őrzőkből. Különlegesen szép, filigrános zománcdíszítésű evangéliumkönyvek mellett látható a miskolci orthodox templom epitá- fiosza (nagypénteki sírleple). Ez az egyetlen tárgy, amely évente egy alkalommal kikerül a múzeumból, templomi használatra, s akkor fotóval pótolják. A miskolci görög közösség 1760-ban Becsben készíttette ezt a tűfestéses technikával készült, remek kegytárgyat. A magyar orthodox egyházközösségek és templomok eddig csak ritkán, s többnyire kevesek által láthatott remekművei a nagyközönség elé „léptek”. Páratlan szépségük minden bizonnyal sokakat vonz majd. Már csak azért is, mert a Herman Ottó Múzeum munkatársai — dr. Kárpáti László, Vá- lent Ede és a többiek — hihetetlenül szép és nagy munkát végeztek méltó bemutatásukért. Ami természetesen nem jelenti a munka végét. A múzeum mögött ugyanis felsejlik egy tudományos gyűjtemény (levéltár és könyvtár) ígérete is, s hátra van még egy méltó, reprezentatív ismertető-katalógus elkészítése is. Függetlenül attól, hogy műtárgyismertetők jól igazítják el az orthodox liturgiában járatlanokat is. Csutorás Annamária Fotó: Laczó József A „Szenvedő” Isten anyja kréta-velencei körhöz tartozó ikonfestö munkája a XVII. század közepéről.
