Észak-Magyarország, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-22 / 300. szám
1986. december 22., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 A december 12-én és 13-án megtartott termelőszövetkezetek V. kongresszusán, megmérettetett a magyar mezőgazdaság. A vizsgán az ágazat ösz- szességében kiállta a próbát. Következésképp úgy is fogalmazhatunk: felsőbb osztályba léphet, ám a korábban „eminens diák” bizonyítványába napjainkra a jelesek mellé éppen csak görbülő jegyek is bekerültek. E tény, ha nem is indokolja az ijedt szülő pánikhangulatát, az ága- zat fejlődése, jövője szempontjából, korántsem hagyható figyelmen kívül. Annál is inkább nem, mert az ország további előrehaladása egyebek között döntően attól függ, milyen produktumra lesz képes mező- és élelmiszergazdaságunk. És itt nem csupán arról van szó, hogy kiegyensúlyozott, egyes területeken kiemelkedő belső ellátási színvonalunkat fenntartsuk, megőrizzük, fokozzuk. Hanem. arról is — sőt elsősorban arról —, hogy mennyiben képes a jövőben hozzájárulni az agrárszféra a nemzeti jövedelem gyarapításához, mennyiben képes megfelelni a külpiaci követelményeknek. Sajnos az utóbbi időben az agrárexportot érzékenyen befolyásoló külgazdasági környezet nem éppen barátságos a magyar mezőgazdasággal szemben. A világpiac ugyanis egyszerűen nem hajlandó elismerni termékeink bekerülési költségét. E helyzet választás elé állítja az ágazatot: vagy visszalép a nemzetközi színtérről, ami visszafejlesztést jelenítene, s szinte egyenlő volna az öngyilkossággal, vagy — s egyértelműen ez a járható út — erőit kondícióban tartva kivárja a kedvezőbb feltételeket, mégpedig úgy, hogy eközben is a meglévő lehetőségein belül mindent megtesz a költségek csökkentésére, a minőség javítására. Minap a kongresszuson — a múltat idézve — elhangzott: eleink a mozgalom szervezése idején, a közös gazdaságok megszilárdításának időszakában embert próbáló napokat, heteket, éveket éltek át. így igaz. Ám az utódok, a ma mezőgazdászainak, tsz-parasztjainak dolga, munkája egy fikarcnyival sem könnyebb! Más a feladatuk, de a nehézség foka azonos, sőt talán még magasabb. Maga a TOT elnöke, Szabó István írta egyik országos hetilapunkban az agrárszférát ért kihívásokról: „... minden eddiginél jobbam igénybe vették a mezőgazdasági szövetkezeteink erejét. Eszközellátottságuk, pénzügyi helyzetük, nyereségtermelő képességük röviden szólva, gazdasági erőállapotuk ma összességében gyengébb. Termelési, gazdálkodási színvonaluk pedig nem jobb, mint az előző kongresszus idején volt.” Különösen sok gonddal küszködik az országban 300 mezőgazdasági nagyüzem, amelynek egy számottevő hányada éppen megyénkben gazdálkodik. Ebben az üzemi körben az ingatag pénzügyi helyzet, az egyszerű újratermelés lehetőségének hiánya megnövelte az elbizonytalanodás érzetét. Ez pedig azért veszélyes, mert általános tapasztalat, hogy az elbizonytalanodással együtt jár a vezetési és munkamorál fellazulása, a szakmai színvonal visszaesése, a felelősségérzet csökkenése. A kongresszuson megyénk szót kapott képviselője, Szaniszló Sándor, a Sárospataki Kossuth Tsz elnöke az ezekben az üzemekben felgyülemlett gondokról beszélt. E gondokat számtalan vizsgálattal már sikerült alaposan feltérképezni, elemezni, ám a gyógymód — mely kettős, üzemi és kormányzati feladat egyaránt — még várat magára. Talán ezért is volt megnyugtató hallani a mostani kongresszuson, hogy ez a 30'0 szövetkezet — így a borsodiak is — nem maradnak magukra. Hisz’ — mint megfogalmazódott — népgazdasági, társadalompolitikai szempontból sem viselhető el tartósan ekkora válsággóc, problémáinak évről évre az újratermelődése. Ennek megszüntetésére központi intézkedések, helyi erőfeszítések, türelmes, s főleg következetes irányítás együttesen szükséges. A felszólalók kellő nyíltsággal fogalmazták, vagy kérdezték meg: a gazdaságpolitika formálói érzékeljék azokat a határokat, ameddig még „szorítható” egy-egy agrárágazat; érezhető legyen a népgazdasági szabályozórendszer stabilitása és kiszámíthatósága, mindenekelőtt igazodjon a mezőgazdasági termelés sajátosságaihoz; kevés pénz jut fejlesztésre, de vajon jól bánunk-e azzal, amink van ... A választ az ilyen és hasonló felvetésekre zömében az üzemi vezetők adták meg, őszintén elismerve a szervezeti, emberi mulasztásokat is. S reménytkeltő volt azt is hallani, hogy felelős vezetők is nyíltan elismerték saját, illetve az általuk irányított apparátus gyengeségeit. A mezőgazdasági miniszter például az ága- zatirányítással kapcsolatosan kijelentette: a mi munkánkban is van legalább annyi selejt, mint a termelőszövetkezetekben. A számadás mindig örömmel, s egyúttal gonddal is jár. Az utóbbiakat — épp a jövőnk szempontjából — minden szinten fel kell vállalni, szembe kell nézni velük, a hibákat önkritikusan be kell ismerni, mert tovább csak így haladhatunk. Minden bizonnyal könnyebb lenne a szövetkezeti vezetőknek a kongresszus után is tovább szidni a szabályzókat, s rajtuk kívül álló okokban keresni a bajok, a nehézségek gyökerét, hiszen — az előbbiekből is kiderül — ezeknek van is reális alapjuk. Ám a valósághoz hozzátartozik az üzemi munka minősége, eredményessége és gyengesége is, A kétnapos tanácskozás útravalói között megbúvik az őszinte önvizsgálódás kényszere: jól élünk-e, ésszerűen sáfárkodunk-e a lehetőségeinkkel? S e kongresszus — amely magas szintű fóruma volt párbeszédnek és együttgondolkodásnak — mindenekelőtt azt sugallja valamennyi érintettnek: jöjjön a tett, a jó irányú cselekvés! Hajdú Imre Farkaslyuki helyzetkép A farkaslyuki akna is a nagy hagyományokkal rendelkező bányák közé tartozik a Borsodi-medencében. Évtizedeken keresztül biztosnak látszott a jövője, hiszen az Ózdi Kohászati Üzemeknek szüksége volt a szénre, nem beszélve a környéken élők egyre növekvő szénigényéről. Most mégis megkondult az a — bányászatban sokat emlegetett — vészharang, amely régen, és bizonyára ma is sok bányászcsalád életét keserítette meg. A bezárásra ítélt bányák közé sorolták a farkaslyuki aknát, mert nem tudott megfelelni a jelenlegi gazdasági környezetben szükséges feltételeknek. Gazdaságosan kellene — vagy legalábbis kevesebb veszteséggel — termelnie a szénbányáknak, mert az államkassza már nem tudja elviselni az egyre növekvő, sok esetben elkerülhető kiadásokat. A farkaslyuki kollektívának is feladták a leckét: vagy olcsóbban hozza felszínre a szén tonnáját, vagy néhány év múlva megszüntetik a termelést. A helybeliek is tudják, hogy nem sok remény van a gazdálkodás lényeges javítására. Mégis nekigyürkőztek a feladatnak. Az üzem keserves, sok kínlódással teli évet tud maga mögött, hiszen a nyolcvanas években nem volt olyan esztendő, amikor teljesíteni tudták volna a termelési tervüket. Ebben az évben ez sikerülni fog, annak ellenére, hogy már hónapok óta kevesebb létszámmal kell dolgozniuk. Az igazsághoz tartozik, hogy a tervük is igazodik az új helyzethez. Az idén több szenet tudtak adni a lakosságnak, bár a Tüzépekre eddig kiszállított 77 ezer tonnányi tüzelő is kevésnek bizonyult. Persze, ez még mindig jobb helyzetnek tűnik annál, ami néhány év múlva lesz, a bánya bezárását követően. A bányászsikerhez szerencse is kell, ami hosszú idő után most a farkaslyu- kiakra is rámosolygott. Ez év közepétől az úgynevezett déli bányamezőből fejtik a szenet, ahol a széntelep is vastagabb és a minősége is jobb, mint korábban. Amíg az északi mezőből 3100 ka- lóriás szén került a felszínre, addig a jelenlegi munkahelyről 3600 kalóriúsat is bányásznak, ami jobb a borsodi szenek átlagánál. A vezetés reméli, hogy az új pajzsos front megindulását követően átlagban 4000 ka- lóriás szenet is tudnak fejteni, ami javíthatna az üzem gazdálkodásán. Hosszú távon azonban a mostani helyzet nem tartható, mert a déli mező további fejtése az elővájási munka fokozását igényelné, ami viszont nagyon megemelné a költségeket. Nehéz eldönteni — s nemcsak Farkaslyukon! —, hogy több pénzért jobb szenet, vagy kevesebbért rosszabbat termeljenek a munkahelyek. A következő év sem lesz könnyű -a farkaslyuki bányászok számára. Rövid kifutású frontfejtéseik miatt 1987-ben hárem alkalommal kell ki- és beszerelni a munkahelyeket, ami nemcsak munkaigényes, hanem hosz- szú időbe is telik, miközben a minimálisra csökken a termelés. Jövőre már csak 170 ezer tonna lesz az akna éves mennyiségi terve, ami a következetes visszafejlesztés jele. Közben megkezdődik az északi bányamező bezárása, szaknyelven visz- szarablása is. Üjabb létszámot csoportosítanak át Put- nokra, s esetleg más bányákhoz. Úgy tűnik tehát, hogy az 1986-os siker a Farkaslyuki Bányaüzem hattyúdala lesz. Fónagy I. Legkelendőbb termékük a hidraulikus munkahenger-család ... Mezőgép-termékek Két éve annak, hogy megszűnt a Mezőgép Tröszt, s azóta a Miskolci Mezőgép Vállalat önállóan funkcionál. Az önállósulás nem járt megtorpanással, a cég ebben az évben is jó eredményeket produkál. A mintegy másfél ezer dolgozó elé 1986- ra 800 millió forint termelési érték elérését tűzték ki célul, s az év végi zárásnál valószínű, ennyit is tudnak regisztrálni. A Miskolci Mezőgépnek a megyeszékhelyen kívül négy gyáregysége van. Sátoraljaújhelyen járműrugókat gyártanak, Encsen járműhűtőket, Mező- csáton hidraulikus emelőket, Mezőkövesden csigásrakodókat, míg Miskolcon hidraulikus munkahengerek készülnek. Természetesen mind az öt gyáregységben — az igényeknek megfelelően — mezőgazdasági alkatrészeket, gyártmányokat is szerelnek össze. A n.yolcszúzmillió forint termelési érték mellett. 52 millió forint nyereség elérését tűzték ki célul, s exportjuk is félszázmillió forint körül mozog. A Miskolci Mezőgép termékei egyébként a világ számos országában megtalálhatók, hiszen a Mezőcsáton gyártott hidraulikus emelők az Ikarus autóbuszok tartozékai, s ahol a buszok járnak, ott van a Mezőgép emelője is. Lánctalpas erőgépekhez készülnek a görgők... Önállóan is jól dolgoznak. Fotó: Balogh Imre Többet, jobbat, olcsóbban A Miskolci Pomutfonóda 4 darob orsó nélküli fonógéppel gyarapodott. A 13 millió forintos beruházáshoz nem kellett új épületet építeniük, egy régebbi üzemrészt alakítottak ót, így oldották meg a gépek telepítését. Az új gépsor termelésbővítést tesz lehetővé, omi azt jelenti, hogy éves szinten 470 tonna fonallal kerülhet ki több a gyárból, azonos létszám mellett. Négy fonónő a vállalat lőrinci gyárában két hónapos kiképzésen vett részt. Ök fognak elsőként ezeken a gépeken dolgozni. Folyamatosan adják át majd a többieknek is a gépek kezelésével kapcsolatos tudnivalókat. A kaposvári gyár szerelői rekordidő alatt, három gépet már ösz- szeszereltek, a negyediket most várják Csehszlovákiából. Fotó: Szabados György
