Észak-Magyarország, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-09 / 289. szám

Amerikai helikopterek segítségével Légitámadás Nicaragua ellen Vezető helyen számoltak be az Egyesült Államok te­levíziós és rádióállomásai arról, hogy a Pentagon is­mét elrendelte amerikai he­likopterek bevetését Hondu- rasban, az állítólagos nica1 raguai „behatolás” nyomán. A helikopterek bevetését a washingtoni külügyminiszté­rium is megerősítette. Eddigi jelentések szerint 17 nagy teljesítményű ame­rikai csapatszállító helikop­ter két zászlóaljnyi hondu- rasi katonát juttatott el az állítólagos határátlépés tér­ségébe. Washingtoni közlés szerint ez a hondurasi kor­mány kérésére történt. Az idén már második al­kalommal történik közvetlen amerikai katonai beavatko­zás a nicaraguai ellenforra­dalmárok mellett. Ez év ta­vaszán hasonló vádakkal lé­pett fel Washington a san­dinista kormány ellen, s ak­kor is azt hangoztatta, hogy a hondurasi kormány kéré­sére rendelte el a szállító helikopterek felhasználásai. Amerikai részről húszmil­lió dolláros rendkívüli kato­nai segélyt is nyújtottak azonnal a tegucigalpai kor­mánynak. Honduras eleinte cáfolta, hogy bármiféle se­gélykéréssel fordult volna Washingtonhoz, és csak ak­kor volt hajlandó igaznak minősíteni a washingtoni ál­lításokat, amikor az Egye­sült Államok úgynevezett déli parancsnoksága közvet­lenül is beavatkozott a vi­tákba, és segélykérő levelet mutatott fel Honduras elnö­kétől. A jelenlegi akcióról szólva az első jelentések kiemelik: az akkor történik, amikor a Fehér Ház súlyos politikai válsággal küszködik, mert vezető munkatársai — állí­tólag Reagan elnök tudta nélkül — a törvényes ren­delkezések ellenére je *Cfj Í03 pénzösszegeket juttattak il­legális forrásokból a nicara­guai kontráknak. Egyelőre nem világos, mi lesz a tör­vénytelen akciót ellenző po­litikusok válasza a moscani lépésre. Tavasszal a közvet­len. hondurasi beavatkozás politikai visszhangját elnyel­te az azzal időben csaknem egybeeső Líbia-ellenes ame­rikai kampány. Most viszont az újabb lépés felerősítheti a politikai ellenállást, mert azt jelzi, hogy az Egyesült Államok közvetlenül is be­lebonyolódik a sandinista kormány elleni katonai ak­ciókba. Parlamenti bizottsági ülések Az építésügyi ágazat, a közlekedési tárca, valamint a posta és a távközlés jövő évi terveit, lehetőségeit vi­tatta meg hétfőn az Ország­házban — Stadinger István­nak, a bizottság elnökének vezetésével — a Parlament építési és közlekedési bizott­sága. A képviselők megtár­gyalták a közúti közlekedés­ről készülő törvényjavaslat tematikáját is. Az építőiparról és az épí­tőanyag-iparról adott tájé­koztatásból kitűnik: jövőre az építési piacon várhatóan tovább javul a vevők pozí­ciója. A fővárost kivéve te­rületileg és szakágazaton­ként egyaránt mérsékelt kí­nálati többlet alakul ki, erő­södik a verseny, nő a vál­lalkozás szerepe. Az építő­ipar fő feladata az lesz, hogy termelési szerkezete igazod­jék a differenciálódó építési kereslethez. Az ágazat irányítói a vesz­teséges és alacsony haté­konyságú vállalatoknál mind az építőiparban, mind az épitöanyag-iparban számol­nak szervezett munkaerő­átcsoportosítással. Tervezik, hogy 10(17 második felében a lakásépítésnél jelenleg al­kalmazott maximált árfor­máról áttérnek a megállapo­dásos árak alkalmazására. Ez azonban — mint a kép­viselői észrevételekre adott válaszában Kádár József elmondta — csak akkor va­lósítható meg, ha sikerül az érintettek számára teljes el­lentételezést biztosítani. El­hangzott a tájékoztatóban, hogy 1907-ben- nem tervezik az alapvető építőanyagok árának emelését. A közlekedési ágazat ve­zetői szerint jövőre az idei­hez hasonlóan, mérsékelten emelkednek a szállítási igé­nyek. Az áruszállítási mun­kamegosztásban nem lesz je­lentős változás, a vasút sze­repe továbbra is meghatáro­zó marad. A posta szeretné megőriz­ni szolgáltatásainak már el­ért színvonalát, sőt megpró­bálja bővíteni eddigi tevé­kenységi körét. A postahi­vatalokban bevezetett valu­tabeváltás tapasztalatai ked­vezőek, így jövőre tervezik, hogy — a Magyar Nemzeti Bankkal közösen — a valu­taeladást is megszervezik a postákon. A vitában felszólalók el­sősorban az építőipar minő­ségi problémáival, a szava­tosság kérdéseivel, az utak állapotával, a járműpark el­öregedése okozta problémák­kal, a szükséges fejlesztések elmaradásának kedvezőtlen hatásával foglalkoztak. Az egyik hozzászóló szerint hiá­ba tesznek szigorú intézké- déseket az átadott lakások minőségének javítására, ha az építőanyagok gyártóit nem kényszerítik — elsősor ban piaci, de ha kell, admi­nisztratív módszerekkel is — megfelelő minőségű ter­mékek szállítására. A három ágazat jövő évi költségvetési tervének elfo­gadása után a bizottság a közúti közlekedés — jövő évben esedékes — törvényi szintű szabályozósának te­matikáját vitatta meg, Ur- bán Lajos közlekedési mi­niszter előterjesztésében. A tervezett jogszabályról ez a testület foglalt állást első alkalommal, s ezzel vette kezdetét a törvényjavaslat előkészítése. Az Országgyűlés jogi, igaz­gatási és igazságügyi bizott­sága hétfőn szintén ülést tar­tott, melyen megvitatta az 1007. évi állami költségvetés tervezetének azokat a feje­zeteit, amelyek az Igazság­ügyi Minisztérium, az (Folytatás a 2. oldalon) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD-ABAUJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII. évfolyam, 289. szám Ára: 1,80 Ft Kedd, 1986. december 9. Állásfoglalás az MSZMP KB november 19—20-i határozatáról A Hazafias Népfront Országos Tanácsának ülése A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa, Kállai Gyu­la elnökletével hétfőn ülést tartott a Parlament kong­resszusi termében. Az ülésen — amelyen részt vett és felszólalt Sza­bó István, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsának elnöke is — Pozsgay Imre, a HNF Orszá­gos Tanácsának főtitkára tá­jékoztatót tartott az MSZMP Központi Bizottsága novem­ber 19—20-i üléséről, illetve a népfrontmozgalom időszerű feladatairól. A tájékoztatót vita követ­te: tizenketten szóban fej­tették ki véleményüket az elhangzottakról, s az Orszá­gos Tanács egy tagja Írásban nyújtotta be felszólalását. Az észrevételekre Pozsgay Imre válaszolt. Javasolta, hogy a felszólalások tartal­mát a HNF Országos Titkár­sága az ülésen elfogadott állásfoglalás mellékleteként juttassa el az MSZMP Köz­ponti Bizottságához. A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága november 19—20-i határozatáról és a népfrontmozgalom feladatai­ról az alábbi állásfoglalást fogadta el: A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa megismerke­dett az MSZMP Központi Bizottságának a gazdasági munka megjavítása felada­tairól és az 1987. évi nép- gazdasági terv és állami költségvetés irányelveiről szóló határozatával. A tes­tület nagyra értékeli, hogy a párt a kommunisták és a pártonkívüliek közös támo­gatását kéri és igényli a XIII. pártkongresszuson megfogalmazott és a VII. ötéves tervvel törvénybe foglalt országépítő program megvalósításában. E közös munkát az Országos Tanács szükségesnek tartja és való­ra váltásában felelős részt vállal. A népfrontmozgalom sok­oldalú tapasztalatai meg­egyeznek a Központi Bizott­ság helyzetértékelésével. Az Országos Tanács emlékeztet arra, hogy a párt kongresz- szusán meghatározott célokat az állampolgárok nagy több­sége egyetértéssel fogadta, s ezt kifejezésre is juttatta az elmúlt évi általános válasz­tásokon, majd a Hazafias Népfront VIII. kongresszu­sán is. Ez a nemzeti egyet­értés és támogatás kísérte és kíséri ma is a közös célok érdekében kibontakozó tö­rekvéseket, intézkedéseket, és ezek kezdeti eredmé­nyeit. Ugyanakkor az Or­szágos Tanács is érzékeli, hogy a közös célokhoz köze­ledésünket akadályok nehe­zítik, s hogy ezek között a (Folytatás a 2. oldalon) A francia kormány meghátrált Jacques Chirac, francia mimszierelnoK hétfőn délben országos tv-nyilatkozatban bejelentette, hogy a kormány teljes egészében visszavonja a felsőoktatási reform tervét ami ellen három hete nö­vekvő erővel tiltakozott az egyetemi és középiskolai di­ákság. Chirac kijelentette: „Az egyetemi rendszer semmifé­le reformja, bármely szük­séges legyen is. nem vihető keresztül az érdekeltek — az oktatók és a hallgatók — széles körű egyetértése nél­kül. A francia jobboldali kormány tehát vonakodva, két lépésben, de végül is meghátrált az országos diák­mozgalom előtt, amely 1968 óta a legimpozánsabb meg­mozdulással 'követelte a re­formterv visszavonását. A gyűlölt törvényjavaslat visszavonásával a kormány szeretné elérni, hogy a szer­dára meghirdetett országos sztrájkot mondják le. Hét­főn délelőtt a francia tanin­tézetekben és számos mun­kahelyen egyórás munkabe­szüntetést tartottak a múlt hét végén rendőri brutali­tás áldozatául esett párizsi diók. Malik Oussekine em­lékére. A gyászmegmozdulás erejét növelte, hogy vasár­nap este pattant ki a hír: egy rendőrfel ügyelő péntek este Párizs egyik északi kül­városában agyonlőtt egy észak-afrikai fiatalembert is. A rendőrhatóságok akkor teljes hírzárlatot rendeltek el. nehogy még nagyobb le­gyen a felháborodás. Teljesítette éves tervét a Borsodi Szénbányák A Borsodi Szénbányák Vál­lalat december 8-án teljesí­tette az 1986-ra meghatáro­zott 4 millió 100 ezer tonnás termelési tervét. Mint az il­letékesek elmondták, ennek révén lehetőség nyílik arra, hogy december végéig ter­ven felül legalább 200 ezer tonna szénmennyiség kike­rüljön a bányákból, ami egyben azt is jelenti, hogy a lakosság csaknem 80 ezer tonnával vásárolhat több tü­zelőt. A sikerből mindegyik bányaüzem kivette a részét, ám külön ki kell emelni a miskolci, a bükkaljai és a mákvölgyi kollektívák mun­káját, akik már hetekkel ezelőtt teljesítették mennyi­ségi előirányzatukat. Hozzá­járult ehhez az eredményhez az a két kommunista mű­szak is, amelyeken a bá­nyászok ezrei összesen 33 ezer tonna szenet küldtek a külszínre. További jó hír a bányák környékéről, hogy az üzemek eddig 1500 méterrel teljesítették túl időarányos vágathajtási tervüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom