Észak-Magyarország, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-29 / 305. szám
1986. december 29., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Ujj olajés gáztefepek A Kőolajkutató Vállalat szegedi üzemének olajbányászai az idén a tervezett 41 helyett eddig 43 olaj- és gázkutat készítettek. Ezek egy része az algyői, kiskundorozsmai és üllési mezők kitermelését szolgálja, több kúttal viszont új olaj- és gáztelepeket tártak fel. Az idén fúrt kutakkal befejezés előtt áll a rúzsai olajmező kutatása. Hamarosan elkészítik a készletbecslést, s az erre vonatkozó külön terv alapján megkezdik a terület legjelentősebb kis- mezőjének kitermelését. Olajnyomokra bukkantak Mórahalom, illetve Ásotthalom határában is. Megállapították továbbá, hogy a már Megyénkben az elmúlt hetekben a Központi Bizottság november 19—20-i üléséről tartott taggyűléseken, testületi üléseken is szóba került: társadalmi, gazdasági fejlődésünk folyamatai megértésének egyik fontos feltétele az őszinte szó. A különféle fórumok résztvevői kérdéseikre konkrét választ várnak — elsősorban az illetékes vezetőktől. A kérdések alapja a bizalom (is), amelynek tőkéjét az elmúlt évtizedek nyílt politikájával teremtette meg pártunk. Ez a politika szókimondó, s egyre fontosabbnak tartja, hogy terveit, érveit és gondjait minél szélesebb körben megismertetve cselekvő támogatást kapjon. A feladatok eredményesebb végrehajtásának egyik alapja a jó tájékoztatás. Ez politikai feladat, s ebben a munkában mostanában a helyi tömegpolitikai munka szerepe is megnövekedett. A dolgozók, a kommunisták a „nagypolitika" kérdései mellett tisztában akarnak lenni a szűkebb környezet politikai, gazdasági feladataival is. Még azokkal is, amelyek miatt sokszor nem nekik „fő a fejük", hanem valamelyik illetékes gazdasági vezetőé. Ebben a helyzetben a vezetermelő kiskundorozsmai olajmező területe és készlete is nagyobb, mint eddig feltételezték. Reményekre jogosítanak a dél-alföldi mélyfúrások is. Makó határában 4050 méternél, Szentes térségében már 2800 méternél sokat ígérő földgáznyomokra bukkantak. Rövidesen folytatják a munkát a fábián^ebestyéni mélyfúrású kútnál is, ahol az év elején az emlékezetes gőzkitörés történt. Már eltávolították a forró víz okozta cseppkő-lerakódást, s a négyezer méter körüli mélységben tovább kutatnak az esetleges szénhidrogénrétegek után. tőknek, politikai munkásoknak csakis nyíltan és őszintén kell szólni a tennivalókról. A dolgozók csak így tudnak többet tenni saját munkájuk hiányosságainak felszámolására. Csak így lehet hasznosítható javaslatokat téve segíteni a vezetők, a vállalati tanácsok és a politikai irányító testületek munkáját. A közelmúlt tanácskozásainak párbeszédei is igazolták: a dolgozók csak a kendőzetlen valóság ismeretében tudják elősegíteni a közösség boldogulását. Az emberek egyre kevésbé fogadnak el „magyarázkodást", viszont megértéssel fogadják a különböző összefüggéseket feltáró őszinte magyarázatokat. Mai és holnapi feladataink megoldása megköveteli, hogy a dolgozók részletesen tájékoztatva legyenek a változó körülményekről. A tömegpolitikai munka segítheti azoknak az értékítéleteknek formálását, amelyek nemcsak a kérdező, érdeklődő, fogyasztó állampolgár, hanem a felelős termelő dolgozók helyzetéből néztfe is szorgalmazza feladatainak mielőbbi végrehajtását. (Petra) Energiatakarékos izzók A Tungsram Rt.-ben újfajta izzólámpák és fénycsövek sorozatgyártását kezdték meg, amelyek kevesebb áramot fogyasztanak, mint a korábbi típusok. A lakások világítására két új fényforráscsaláddal jelent meg a vállalat. Az egyik az úgynevezett kompakt fénycső, amelyiknek fényhasznosítása ötször nagyobb, mint a hagyományos fénycsöveké. A másik új lámpa a halogén, hidegtükrös izzó, amely kétszeres fényerőt ad a régebbi izzókhoz képest. Ezt a lámpát speciális kivitelű tükör veszi körül, a fényt egy irányba sugározza, és a keletkező hőt a légtérbe kiengedve, csökkenti a hőértéket. Az irodahelyiségek megvilágítására új, 26 milliméter átmérőjű fénycsöveket készítenek a rungsramban, ezek 10 százalékkal kevesebb elektromos energiát fogyasztanak, mint elődeik. Folyamatosan bővítik a közvilágításnál alkalmazott, hosszú élettartamú, sárga fényű nátriumlámpák gyártását. Az említett legkorszerűbb lámpatípusok ma még nem képviselnek nagy arányt a gyár termelésében. A kompakt fénycsövekből még kevés készül, mert a hozzá való lámpatestekből alig gyártanak a társvállalatok. Ezért nemrég összehívták 10 partnerüket, mintákat adtak át számukra, s egyeztették a jövő évi igényeket és a gyártási lehetőségeket is. Az irodavilágítási eszközöknek körülbelül egyharmada az új fénycsövekből kerül ki. A közvilágítást szolgáló izzóknak ugyancsak körülbelül harmada nátriumlámpa, a többi még a hagyományos higanygőz izzó. A hazai piacon kívül a Tungsram a világ 100 országába exportálja a korszerű fényforrásokat. Az őszinte szó hitelével Egyik napilapunkban az alábbi hirdetés jelent meg: „A kategóriájú nagyvállalat pályázatot hirdet igazgatói állás betöltésére. Feltételek ...” S itt néhány olyan dolog következett, amely ilyenkor már lenni szokott. Igazgatójelöltünk elhatározta, megpályázza az állást. „Megpályázom, legfeljebb nem sikerül. Egy igazgatótól egyébként sem várnak sokat, a döntésekre ott a főkönyvelő, meg a főmérnök”. A vállalat különben széklábakat gyártott, meglehetősen kevés sikerrel. Ex- ' portja szinte leállt, s a belföldi piacra szánt készítményeit is viszolyogva, jelentős árcsökkentést kierőszakolva vették meg a kereskedelmi partnerei. Kooperációs nehézségei is voltak, mert a vállalat, ahova a legtöbb széklábat száll í- tották, áttért a kacsalábak szerelésére. A hirtelen meggazdagodott kapitalista milliomosok kacsalábon forgó kastélyokat kezdtek építtetni jó dolgukban. Mivel a válságban levő vállalattól úgy menekültek a szakemberek, mint síily- lyedő hajóról a patkányok, nem csoda, hogy másik hirdetésük is megjelent a Heti Világgazdaság című lapban: „Könnyűipari vállalat főkönyvelőt keres. Fizetés megegyezés szerint.” Ez a hirdetés meg egy főkönyvelő-jelöltnek ütötte meg a szemét, de nem annyira, hogy ne tudta volna elolvasni. ö így gondolkodott: „Még sohasem voltam főkönyvelő, kivált nem köny- nyűipari vállalatnál. De megpróbálom. Hiszen nem leszek egyedül, majd segít a többi felső vezető, hiszen ott van még az igazgató és a főmérnök is." Az elképzelésbe csak egy kis hiba csúszott: nem volt ott a főmérnök. Éppen most fogalmazták meg a hirdetést, amely meg is jelent az Egyet fúrt és öt lett című lapban, ekképp: „Könnyűipari vállalat pályázatot hirdet főkönyvelői állás betöltésére. Székláb jeligére a kiadóba.” Ezt a hirdetési meg egy üzemmérnök találta meg, s máris ment a kiadóhivatalba, vinni a pályázatát. „Majd csak elleszek valahogyan — gondolta. Valamikor dolgoztam könnyűipari üzemben. Végül is nem az enyém a legnagyobb felelősség, lesz ott egy igazgató is. Ezek a mai igazgatók ma már állítólag nemcsak politikailag megbízhatók, hanem jó szakemberek is. S a főkönyvelőről még nem is beszéltem. Manapság rajta múlik minden, ők tudnak lavírozni a szabályozók között". Mint írtuk, a vállalat szénája nagyon rosszul állt. Mindhármójukat felvették, s az első szűk körű vezetői értekezleten ismerkedtek meg. Az igazgató kezdte a beszélgetést: — Egyszóval a szék ... — itt elakadt, mert hirtelen elfelejtette, melyik szék-alkatrészt gyártotta a jobb sorsra érdemes vállalat. — ... a székláb ... segítette ki a főmérnök, de a főkönyvelő közbevágott: — Mi az, hogy székláb? Mit széklábazik itt maga! Az igazgató mégis kapcsolt, s rászólt a főkönyvelőre: — Kérem, főkönyvelő elvtárs, ne szóljon közbe. Igenis, székláb. Csak azért álltam meg a beszédben, mert ki akartam próbálni, figyelnek-e rám. Pillanatnyi csönd állott be. Mindnyájan ezt gondolták: — Űristen, kik közé keveredtem én? Gőz József „Verbunk!” — mondja a Hegyalja Néptáncegyüttes gyermekcso portjának legfiotalabb táncosa a Miskolci Nemzeti Színház szín padán Nagy megrázkódtatás itt a megyében nem ért bennünket. Sém rosszabb, sem jobb nem volt ez az esztendő, mint a megelőzőek a nyolcvanas években. Bizonyára sok mindenről el lehetne mondani mindezt. Ezúttal beszéljünk egy kicsit az amatőr művészeti mozgalomról. Többezres a „sereg". S ha pusztán azt vesszük számba, hogy a sokat emlegetett közösségi érzésnek milyen hatékony felöltő erejét jelenti egy-egy csoport létezése, m'ár akkor is az öröm hangját kell megszólaltatnunk. Ám többről is szó van. Arról, hogy legjobb együtteseink — és szép számmal vannak megyénkben — figyelemre méltó művészeti munkát végeznek; színvonalas produkcióikkal értékteremtőként és értékőrzőként vannak jelen szellemi életünkben. Az idén is sok elismerést kaptak amatőr művészeti csoportjaink. Tapsoltunk nekik a megyében és a haza sok táján; tapsoltak és örültek nekik távoli országokban (kapásból a Hegyalja vagy a Matyó Néptáncegyüttes nevét hadd említsem). Kitüntetésekből is jutott bőven (ismét „belekapva” álljon itt a cigúndi gyermektáncosok vagy a zempléni rajztanárok alkotókörének „Kiváló" címe). És szép számmal érkeztek hozzánk meghívások évfordulós ünnepekre, jubileumokra is (megint csak tallózva a Szinvavöl- gyi Vasas Néptáncegyüttes, a Csortos Gyula Színpad vagy az Avas Táncegyüttes több évtizedes létezésére hadd emlékeztessünk). A „külső körülmények zordabbá válása közepette” is éltek, dolgoztak tehát 1986-ban megyénk amatőr művészeti csoportjai. Megint csak hosz- szú lenne a lista, ha jelezni akarnánk a fenntartók, a támogatók „kilétét". Említhetnénk, hogy a magukra adó művelődési otthon jellegű intézmények a szorító pénzgondok mellett is éltetik és működtetik csoportjaikat — de meglehetősen paradox lenne, ha ezért ők külön dicsérő szót várnának. Annál inkább szóvá kell tenni most, hogy a szövetkezetek továbbra is szívós akarattal és hittel támogatják az amatőr művészeti mozgalmat megyénkben. Legelőbb is az áfészek. Azt hiszem, majd megér egy mélyebb és több szempontú vizsgálódást — ha sokaknak nem, nekik éppen miért „éri meg” ez a figyelem és fenntartó cselekvés?! Természetesen nem minden fénylett, nem minden ment a maga útján ebben az esztendőben sem. Hiszen nemcsak elismert, jó színvonalú, élvonalba tartozó csoportjaink vannak. A derékhadban — sokszor háttérben — dolgozók adott esetekben ugyancsak örömmondásra adhatnának okot, éppen azért, mert nagyon nehéz körülmények között, sokszor csak a maguk erejére és hitére utalva „állják a sarat”. És vannak, voltak ebben az évben is fellángolások meg korai hamvadások az amatőr művészeti mozgalomban. Majd egyszer az is megérne egy külön misét, mi törte meg a lendületet, mi kötözte meg a szárnyalni akarást?! Nem voltak nagy megrázkódtatások ebben az évben és nem volt 1986. sem rosz- szabb, sem jobb a megelőző éveknél. Egy újdonság mindenképpen volt. A megyei közművelődési módszertani központ szándékából és szervezőmunkájából megadatott a lehetőség, hogy „egyben” láthassák akik kíváncsiak rá: mi is van ebben a megyében, mit tudnak az amatőr művészeti mozgalomban dolgozók?! Beszámoltunk róla, december 13-án a Miskolci Nemzeti Színház nyitotta meg ajtaját, adta színpadát a megmutatásra. Megelőzően „selejtezők" voltak a kiválogatáshoz, természetesen. A felhívásra, hogy adódik az alkalom: 113 amatőr csoport, illetve szólista jelezte, hogy „benne vagyunk!". Vállalkozásban, felelősségben mindenképpen a „nehéz” jelző kívánkozik az első megyei „Amatőr gála" megrendezéséhez. Amit láttunk: bő három órában, 26 műsorszámban villanások abból, amit az éppen színpadon levők tudnak. Versmondó, mesemondó, pávakor, kamarakórus, vegyeskórus, hagyományőrző együttes, zongoraszóló, folk-beat duóban, népzene, néptánc, dixieland, fúvósmuzsika ... (és biztosan valamit még kihagytam ...). Érthető és tisztelhető a szándék: az első nagy „dobás” alkalmával a szándék fel akarta mutatni, hogy milyen sokszínű, milyen sokrétű itt megyénkben az amatőr művészeti mozgalom. Tehát adni kell mindenből egy kicsit. Hogy láthatóvá váljék: „Vagyunk, dolgozunk, létezünk ...” És mindebből még színházi műsort is kellett csinálni. Roppant vállalkozás! Nem is ment át minden bukdácsolás nélkül „a rivaldán”. A színházi bő három órában érezhetően süly- lyedt és emelkedett a hőmérséklet ... Öcska szöveg lenne most azzal előállni, hogy íme, bebizonyosodott ezúttal is, hogy „a kevesebb több lett volna!”. Az volt a baj csak a gálával, ami a baj a mindenkori összefoglalásnyi akarással. Az tehát: bele kell-e gyömöszölnünk mindent a nagy év végi „puttonyba?”. A szándékot és a tisztességes akaratot el kell ismerni. Mert ez megvolt. Azonban, az amatőr mozgalom közelebbi ismerőinek úgy tűnt, túlságosan felpörgetett volt az a kép, amit a kíváncsi ember, az amatőr művészeti mozgalom jeles csoportjai iránt érdeklődő megkaphatott a Miskolci Nemzeti Színházban. Nyilvánvaló, az első rendezés, az első szándék majd kristályosodik a megvalósításban, tovább. Nyilvánvaló, hogy akik ezt az Amatőr gálát életre hívták és megrendezték, attól a szándéktól vezéreltetve tették meg, hogy megmutassák egyszer „egyben”, hogy mi mindent tudnak megyénkben az amatőrök. El kell azért majd gondolkodni azon, hogyan legyen a folytatás, milyen legyen a következő megmutatkozás?! Tanácsot adni e helyről illetlenség és nagyképűség lenne, azt a megfontolandó dolgot lehet csak felvetni: egy mozgalom a megyében és annak a gálában megrendezett láthatósága nem mindig fedezi egymást. Egyébként, ahogy végigolvastam ezt az írást, úgy látom, a mozgalom dolgairól magamnak is adtam néhány „instrukciót” ... Szöveg: Ténagy József Fotó: Laczó József Szemeinkben a gyermekeinket látjuk .., Valamikori önmagunkat