Észak-Magyarország, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-06 / 262. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! b«n dolgozik a jósiberényi lehe Mdmitóközpoirthoz kapcsol! blókl bwI működnek, s a számítógép po Stt. A korábban egy-egy fétáecü« lék el. Képoinken: munkakezdés ■kot torolnak, és «xek alapján Felkészülés a télre A téli időszak útüzemeltetési és forgalombiztosítási feladatairól tartottak tájékoztatót tegnap a Miskolci Közúti Igazgatóság központjában. Egyre nagyobb az aktualitása e témának, hiszen ma még csak reggeli fagyok jelzik a tél közeledtét, ám rövidesen várhatóan keményebbre, zordabbra fordul az időjárás. Közlekedni pedig télen is kell, hiába nehezednek a feltételek. A Közúti Igazgatóság a téli időszakban is a biztonságos útviszonyok kialakítására törekszik a kezelésében levő teljes úthálózaton. Ennek elősegítésére átszervezték út- ellenőri és információs rendszerüket. Eszerint URH-ké- szülékekkel felszerelt gépkocsik járják majd az utakat, és folyamatosan adnak információt az üzemmérnökségeknek. Ezáltal elkerülhető a nagyfogyasztású járművek indokolatlan közlekedtetése. Az igazgatóság szerződést köt az Országos Meteorológiai Intézettel, és így naponta kétszer pontos előrejelzést kapnak a megye egész területére. E jelzések, és a korábbi évek' tapasztalatai alapján feltérképezhetők azok a mikroklímás területek, ahol percek alatt megváltozhat az időjárás. Az ilyen szakaszokat, ahol páralecsapódásra, zúzmaraképződésre lehet számítani, és az út hosszabb- rövidebb szakaszon minden átmenet nélkül síkossá válhat. még a téli időjárás előtt „csúszásveszély” táblákkal megjelölik. (Folytatás a 3. oldalon) AZ MSZMP BORSOD-ABAUJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII. évfolyam, 262. szám Ara: 1,80 Ft Csütörtök, 1986. november 6. rrr r * r n I un tf I ■■ 8 r w ■ f f l Felszólalások az EBK ülésén Megnehezíti a vetési munkákat a hosszan tartó szárazság. Az elmúlt napokban lehullott minimális mennyiségű csapadék azért valamit enyhített a mezőgazdaság gondjain. A már földbe került magágyakra még a téli hótakaró előtt egy jókora csendes, többnapos esőzés kellene. Fojtán László felvétele >’■ í II * , t * Lázár György hazaérkezett Bukarestből A KGST 42. ülésszaka szerdán befejezte munkáját. A délután tartott teljes ülésen a tagállamok küldöttségeinek vezetői aláírták az ülésszak jegyzőkönyvét., továbbá azokat a nemrég létrejött egyezményeket, amelyek a KGST együttműködését szabályozzák Angolával, Etiópiával és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársasággal. Ezután a záróülésen elnöklő Constantin Dasca- lescu román miniszterelnök összefoglalta és méltatta az ülésszak munkáját. Kiemelte: a KGST-tagállamok ismételten készségüket nyilvánították, hogy fejlesztik együttműködésüket a többi szocialista országgal, a fejlődő országokkal, továbbá a kölcsönös előnyök és az egyenlőség alapján bővíteni kívánják kapcsolataikat a tőkés rendszerű országokkal is. Az ülés végén Nyikolaj Rizskov szovjet miniszter- elnök emelkedett szólásra, mint a legközelebbi ülésszakot vendégül látó ország küldöttségének vezetője. Hangoztatta, a tanácskozáson kritikus szellemben vizsgálták a végzett munkát, és a küldöttségek figyelme e munka fogyatékosságaira irányult, azzal a céllal, hogy javítsák az együttműködést, és fogyatékosságait mielőbb felszámolják. Előtérben állt a műszaki-tudományos együttműködés, a tavaly elfogadott és 2000-ig szóló komplex program végrehajtása. (Folytatás a 2. oldalon) Magyar-angolai kapcsolatok Jósé Eduardo dos Santos, az MPLA-Munkapárt és az Angolai Népi Köztársaság elnöke szerdán Luandában fogadta Maróti Lászlót, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Minisztertanács elnökhelyettesét, aki a magyar—angolai gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyesbizottság ülésszakára utazott Angolába. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón Maróti László átadta azt az írásos üzenetet, amelyet Kádár János, az MSZMP főtitkára küldött az angolai vezetőnek. Maróti László találkozott az angolai párt és a kormány több más felelős beosztású vezetőjével, köztük Pedro de Castro Van-Du- nemmel, a Politikai Bizottság tagjával, a termelésért felelős államminiszterrel, a vegyesbizottság angolai tagozatának elnökével. A kormány elnökhelyettese ellátogatott a Keve autóbuszgyárba, ahol hat éve Ikarus 500-as járműveket szerelnek össze, majd átadta a luandai kormány képviselőinek a magyar nép ajándékát, egy Medirönt—4 típusú röntgen- készüléket és egy szállítható tüdőszűrő berendezést. Maróti László Luandában megbeszélést folytatott Sam Nujomával, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWA- PO) elnökével is. Az európai biztonsági és együttműködési utótalálkozó szerda délelőtti ülésének első felszólalója Várkonyi Péter magyar külügyminiszter volt. Beszédében hangoztatta, hogy Magyarország minden erőfeszítésre kész az összeurópai együttműködés fejlesztése érdekében. Beszámolt az ezzel kapcsolatos magyar tettekről, kezdeményezésekről, s kifejtette az új elgondolásokat, javaslatokat. Az évtizedek óta ápolt magyar—osztrák jószomszédi kapcsolatokat az európai együttműködési folyamat serkentőjének tekintjük ■ — mondotta bevezetőben, Várkonyi Péter bizakodóan ítélte meg a bécsi találkozó kilátásait: a legutóbbi, madridi találkozó a mainál jóval feszültebb nemzetközi viszonyok közepette (sőt, azok ellenére is) jelentős eredményeket hozott, Bécs pedig kedvezőbb légkörben kezdheti meg munkáját. „A különböző megközelítések és értékelések ellenére a nemzetközi politikában mindinkább utat tör a nukleáris-kozmikus korszak veszélyeit felismerő, a szembenállás helyett a termékeny párbeszédet szorgalmazó, felelős gondolkodás. Az európai biztonság és együttműködés jövője szempontjából rendkívül fontos tapasztalatok halmozódtak fel. Bebizonyosodott, hogy a világpolitikai feszültségek növekedése, ezen belül a szovjet— amerikai viszonyban korábban bekövetkezett lehűlés ellenére lehetséges és szükséges volt, hogy Európa népei a keleti—nyugati párbeszéd fenntartására, az együttműködés elmélyítésére törekedjenek. Érdemi párbeszéd alakult ki, amely egyaránt alapult az ellentétek számbavételén és az egymásra utaltság elismerésén” — mondotta. Minden eddiginél nyilvánvalóbban tükröződött ez a kettősség a szovjet—amerikai viszonyban a reykjavíki Várkonyi Péter magyar külügyminiszter szólal fel a bécsi utótalálkozón csúcstalálkozón. „A világ közvéleménye tisztelettel adózik a Szovjetunió erőfeszítéseinek, hogy a nemzetközi és az európai biztonság új feltételei szerint nézeteit, törekvéseit közelítse az Egyesült Államokéhoz és a legfontosabb kérdésekben megállapodásra jusson vele. Sajnálatos, hogy éppen az áttörést jelentő döntő lépés maradt el, mivel a másik félből még hiányzott a politikai eltökéltség, hogy határozottan meginduljon a nukleáris leszerelés útján. Lélektani szempontból azonban bekövetkezett az áttörés: senki nem mondhatja többé, hogy reménytelen utópia a nukleáris fegyverzetek megsemmisítése”, hiszen nyilvánvaló, mennyire kézzelfogható közelségbe került az átfogó leszerelési megállapodás. „Miután pedig a tárgyalások folytatódnak, a nukleáris fegyverek radikális csökkentésére és felszámolására irányuló javaslatok továbbra is érvényben vannak, valamennyi józanul gondolkodó politikai tényező erőfeszítésére szükség van, hogy mielőbb megteremtődjenek e történelmi lehetőség kihasználásának feltételei — mondotta a magyar külügyminiszter. A külügyminiszter aláhúzta, hogy Magyarország alapvető külpolitikai céljainak megfelelően — megkülönböztetett figyelmet szentel a politikai biztonsági kérdéseknek. Elsőrendű fontosságot tulajdonít az államközi kapcsolatokat vezérlő elvek maradéktalan érvényesülésének, beleértve azokat is, amelyek megítélése szerint az elmúlt időszakban kissé háttérbe szorultak. Beszélt arról, milyen nagy jelentőségű a nyílt gazdaságú Magyarország számára, hogy a záróokmány második kosarának eddig viszonylag elhanyagolt kérdéseiben a találkozó konkrét intézkedéseket tegyen a kölcsönösen előnyös együttműködés gyakorlati előmozdítá(Folytatás a 2. oldalon) MA Együtt, egymásért (3. oldal) Kétszázmilliós beruházás (3. oldal) mám----------------------- --------TTimWIlf