Észak-Magyarország, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-04 / 260. szám

1986. november 4., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 írta : Csikós-Nagy Béla, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke H azánk gazdaságtörténetében a máso­dik világháborút követő négy évti­zed a szocializmus építésének je­gyében telt el. A szocialista gazdaságpo­litika minősítésekor mégis indokoltan te­szünk különbséget az 1956. november előtti és az azt követő időszak között. A szocialista építőmunka első évtizede, annak minden sikere ellenére, súlyos hi­bákkal volt terhes. Ezt leginkább a gyors iparosítás célzatával meghonosított ag­rárellenes irányzat és a mezőgazdaság erőszakolt kollektivizálási kísérletei idéz­ték elő. Emellett az ország lehetőségeit messze meghaladó beruházások hiánygaz­dálkodást teremtettek. Ez utóbbi viszont a kicsinyes dirigálás gyakorlatát honosí­totta meg, amihez a szocialista tervgaz­daság jelszava szolgált ideológiai alapul. Mindez társadalmi elidegenedéshez veze­tett, ami végül is az 1956. évi tragikus eseményekben fejeződött ki. Ez volt a helyzet, amit az ellenforradalmi erők a maguk javára szerettek volna kihasználni. Az ellenforradalmi események szétzilál­ták a népgazdaságot. De a kommunista párt újjászervezése és a Forradalmi Mun­kás-Paraszt Kormány megalakulása nyo­mán a gazdaság konszolidációja megle­pően gyorsan ment végbe. Az ipari ter­melés 1957-ben 6 százalékkal haladta meg az 1955. évi színvonalat. Ebben a baráti országok nagyarányú és kedvező feltételekkel nyújtott hitelei is szerepet játszottak. A Szovjetuniótól kapott hite­lekből rendezni tudtuk a tőkés viszony­latban fennállt, országunk számára ter­hes, rövid lejáratú fizetési kötelezettsége­inket. Megértek a feltételek a gazdaságfej­lesztés tervszerű alapokra helyezésére. Az Országgyűlés törvényerőre emelte az 1958—1960-as időszakra szóló hároméves tervet. Ez valójában a gazdasági konszo­lidáció terve volt. A hatvanas évtizedben viszont olyan — előre nem tervezhető — események kö­vetkeztek be, amelyek a gazdaságpoliti­kát eltérítették a középtávú tervek alap­jául szolgáló hipotézisektől. A második ötéves terv .1961—1965. időszakában a me­zőgazdaságban végbement szocialista át­szervezés, a harmadik ötéves terv 1966— 1970. időszakában a gazdasági reform „nem tervezett események” voltak. Ezek­hez fűződnek egyben a hatvanas évek legnagyobb sikerei. Ezeket a sikereket az 1957-ben beveze­tett új gazdaságpolitika alapozta meg. A gazdaságpolitikai hibák feltárására 1956- ban közgazdasági bizottság alakult, amely viszonylag rövid idő alatt végezte el munkáját, és javaslatait átfogó dokumen­tumban terjesztette elő. Javasolta, hogy a kormányzati tervezés számára új kri­tériumokat határozzanak meg; olyan po­litikát folytassanak, amelyben a mező- gazdaság és a tercier szektor az iparral összhangban fejlődik. A gazdaságszabá­lyozást különítsék el a tervezési rendszer­től, vagyis a kötelező tervmutatókat gaz­dasági eszközökkel helyettesítsék. Vezes­sék be a vállalati önállóságot a nyereség- érdekeltség alapján; a direkt beavatko­zást a fontos feladatokra korlátozzák. Olyan ár- és jövedelempolitikát folytas­sanak, amely összhangban van a piaci mechanizmus aktivizálásával. A versenyt iktassák be a tervezési rendszerbe abból a célból, hogy a kínálat jobban igazod­hasson a kereslethez, és a gazdasági kör­nyezet jobban kedvezzen a műszaki fej­lesztésnek. A Magyar Szocialista Munkáspárt elfo­gadta ezeket az ajánlásokat, mint az új gazdaságpolitika alapvető keretét és a cselekvés vezérfonalát. Jelentős intézke­dések történtek 1957-ben. Mindenekelőtt az agrárpolitikában ment végbe alapvető fordulat. Megszűnt a mezőgazdasági ter­mékek beadási kötelezettsége. A falu és város kapcsolatát a gazdaságpolitika az állami szabad felvásárlás és szerződéses rendszer keretei közé illesztette. Az áru­termelésben való anyagi érdekeltséget új alánokra fektetett árpolitika és költség- vetési támogatási politika teremtette meg. Az egységes mezőgazdasági árrendszer és a nagyüzemi felár a kisárutermelés pers­pektíváját, és a szövetkezeti nagyüzemek létrehozásában való érdekeltséget egy­aránt szolgálni kívánta. Az 1957. évi for­dulatot az 1960—1962-es esztendőkben a kisárutermelő parasztgazdaságok termelő- szövetkezetekbe tömörülése tette teljessé. Változásokra került sor a nem mező- gazdasági szektorokban követett gazda­ságpolitikában is. A Minisztertanács elvi határozatban szögezte le: a kormány tag­jainak megítélésére bízza, hogy az ágazat számára kötelező tervfeladatok végrehaj­tásában fennálló felelősségüknek a válla­latokra lebontott tervmutatók kötelező előírásával tesznek eleget, vagy pedig közgazdasági eszközöket, kereskedelmi módszereket alkalmaznak. Deklarálták a nyereségérdekeltséget. Bevezették a dol­gozók nyereségrészesedését. Hatályon kí­vül helyezték az egységes és központi bértarifarendszert. A, bérszabályozás auto­nóm vállalati üggyé vált. Az 1956. után bevezetett új gazdaság- politikát fejlesztette tovább az 1968. évi gazdasági reform. Ez szüntette meg a gazdasági folyamatoknak a kötelező köz­ponti tervdirektívákon alapuló szabályo­zását. A vállalati önállóság, a hozott dön­tésekért viselt felelősség és kockázatvál­lalás vált a gazdaságirányítási rendszer egyik fő elemévé. Az , 1967—1974-es időszakot felölelő elemzés .világosan megmutatta a gazdasá­gi reform nyomán bekövetkezett pozitív változásokat. Ebben az időszakban a gaz­dasági növekedés évi átlagban 1—2 szá­zalékkal felgyorsult, és évente 7 százalék körül mozgott. A munkatermelékenység fokozatosan a növekedés egyedüli forrásá­vá vált. DoJlárviszonylatban a korábban krónikusan deficites fizetési mérleg prob­lémája megszűnt. A fejlődés kiegyensú­lyozott volt. Devizatartalékok gyűjtésére is lehetőség nyílt. Ezt nem az import visszafogásával érték el, sőt a lakosság el­látásában az import részesedése számot­tevően nőtt. Miközben az életszínvonal növekedésének ' üteme meggyorsult, az áruellátás is javult. Csökkeni a hiány­cikkek száma, pontosabban szólva néhány tipikus termékre korlátozódott. A gazda­ságtörténelemnek ezt a szakaszát jogosan’ lehet a magyar gazdaság aranykorszaká­nak tekinteni. Ebben a kedvező fejlődési folyamatban okozott — hosszú lejáratúnak tűnő — tö­rést a világpiacon 1973-ban végbement első, valamint az 1979/80. évi második olajárrobbanás. A magyar energiamérleg­ben kereken 45 százalék az import rész­aránya és a kőolajszükséglet mintegy 80 százalékát a behozatal fedezi. így adó­dott, hogy a cserearány húsz százalékkal romlott, ami a külkereskedelem-érzékeny magyar gazdaság számára a nemzeti jö­vedelem 10 százalékának elvesztését je­lentette. Ennek ellenére az 1974—78. öt­éves időszakban a gyors növekedés még tartott; évi átlagban 5,3 százalékot ért el. De ez már az egyensúlybomlás jegyében ment végbe; rubel- és nem rubelviszony­latban egyaránt nagyarányú eladósodás következett be. Ennek a folyamatnak az 1978. végén végrehajtott gazdaságpolitikai fordulat vetett véget. A gazdaságpolitikai fordulat két jel­lemzője az egyensúly prioritása a növeke­déssel szemben, továbbá az életszínvonal prioritása a gazdaságfejlesztéssel szem­ben. A prioritások megfogalmazásakor még az volt a feltételezés, hogy a meg­nehezült nemzetközi feltételek mellett külföldi eladósodás nélkül évi csaknem 3 százalékos növekedésre nyílik lehetőség, és ehhez a nemzeti jövedelemnek a fel­halmozásra fordított hányadát a korábbi 25 százalékról csak 20 százalékra kell csökkenteni. Ma már megállapítható, hogy az új növekedési pálya kialakítása igé­nyesebb és a vártnál nehezebb feladat. Ebben annak is szerepe van, hogy a KGST-n belül fokozódott a természeti erőforrások szűkössége, és a növekedési zavarok miatt a beruházásokat szinte mindenütt mérsékelték. Mindez súlyosan érinti a magyar gazdaságot. A KGST-ben a természeti erőforrások fokozódó relatív hiánya leginkább nálunk fokozta a világ­piacra utaltságot, miután a mi gazdasá­gunk a legszegényebb ilyen erőforrások­ban. A KGST-országokban a növekedési ütem csökkenése exportlehetőségeinket csökkentette, miután a tőkejavak export- szerkezete a KGST-n belüli elvárások szem előtt tartásával, tervkoordinációval, termelési kooperációkkal és szakosítási megállapodásokkal alakult ki. Mindehhez járul a KGST-n belüli igényesség fokozó­dása, ami növeli a transzferábilis rubelért exportált termékek szabad devizabefek­tetését. Sajátos strukturális probléma adódott, amelyen úrrá tudunk lenni. De ez felté­telezi a KGST-együttműködés terén mu­tatkozó tartalékok mozgósítását; a KGST- mechanizmus ezt lehetővé tevő átalakítá­sát; a világpiac felé történő nyitást: a világgazdaságban érvényesülő kereskedel­mi konvenciókhoz való jobb alkalmazko­dást: belső növekedési tartalékok mozgó­sítását. Ehhez kívánt a gazdaságirányítási rend­szer továbbfejlesztéséről 1984-ben hozott párthatározat, valamint az ezen alapuló 1985. évi kormányhatározat 'átfogó prog­ramot adni. Erre építve jelölte meg az 1986—90-es éveket átfogó VII. ötéves terv a gazdasági stagnációból kivezető utat, és határozta meg az évi 3 százalékos gaz­daságnövekedés körvonalait. Ez az ipari termelés fokozatos dinamizálását állította a figyelem előterébe, aminek 1986-ban el­ső biztató jelei már mutatkoznak. Keszthelyi Zoltánnal Az Országgyűlés őszi ülés­szakán hozzászólásra jelent­kezett egy Borsod-Abaúj- Zemplén megyei, közelebb­ről miskolci képviselő. Keszt­helyi Zoltán, a MÁV Mis­kolci Vontatási Főnökségé­nek műszerésze először kért szót a Parlamentben. „Szűz­beszédében” a Magyar Pos­ta munkájáról készített be­számolóra reagált. — Közéleti munkájának, szereplésének egy . újabb, je­lentős állomásához érkezett, ön országgyűlési képviselő, miskolci tanácstag, a tanács végrehajtó bizottságának tagja. Honnan indult el ez a sikeres közéleti pálya? — A szüleim 1924-ben köl­töztek a miskolci Martin- telepre. Én már ott szület­tem, 1936-ban. Ott jártam általános iskolába. Szeren­csémre Nagy Gyula tanár úr keze alá kerültem, aki— persze ezt csak ma ítélhe­tem már így meg — jó pe­dagógiai érzékkel a megfe­lelő irányba vezetett. Nyüzs­gő-mozgó, tevékeny gverek voltam, ö nem azt paran­csolta, hogy fékezzem ma­gam, maradjak inkább csend­ben. Rendszeresen és követ­kezetesen feladatokat kap­tam tőle, kis munkákat, amelyek eredménye a kö­zösséget gyarapította. így, észrevétlenül nevelt engem a többiek szolgálatára, mert rövidesen örömömet leltem minden kis tennivaló végre­hajtásában. A gyermekévek mély nyomot hagytak ben­nem. A KISZ tagjaként a középiskolában már bátran vállaltam ezt a szerepet, ami a munkahelyemen, majd a lakóhelyemen folytatódott. A MÁV Miskolci Vontatási Főnökségén 1952-ben he­lyezkedtem el, s azóta is ott dolgozom. Tanácstagnak 1971-ben, a végrehajtó bi­zottság tagjának két év múlva, képviselőnek pedig az elmúlt esztendőben vá­lasztottak meg. — Gyanítom, nem lehet egyszerű a hármas minőség­ben gondolkozni, dönteni. Hová húz jobban a szíve? — Ezt amolyan furfangos kérdésnek szánta? Könnyű rá válaszolni. A tanácstagi körzet gondjai, a Martinte­lep fejlődésében mutatkozó elmaradások és eredmények nem választhatók el képvi­selői kerületemtől, amelybe a Szentpéteri kapu lakótele­pe ugyanúgy beletartozik, mint a Szondi telep. A kép­viselői körzet sem szakítha­tó ki az országból. A tanács­ülésen martintelepi vagyok, az Országgyűlésen pedig miskolci képviselő. A szí­nész kaphat mindennap más szerepet, nekem mindenütt ugyanaz a feladatom: vá­lasztóim érdekeit kell kép­viselnem. — Az első felszólalás, a „szűzbe szed” az egész or­szág nyilvánossága előtt hangzott el, ami már sú­lyát is jelzi. Hogyan készült rá? — Izgalommal és termé­szetesen nagy-nagy várako­zással. Igyekeztem a lehető legalaposabban felkészülni. A telefongondokról, a hír­közlés elmaradottságáról voltak tapasztalataim, isme­reteim. Már azokra építve elmondhattam volha a véle­ményemet. Ám úgy gondol­tam, hogy igazán felelősen csak akkor szólhatok, ha mélyebben megismerem a kérdést, s meghallgatom a másik fél, ebben az esetben a postások véleményét, el­képzeléseit. Ezért a Miskolci Postaigazgatósághoz fordul­tam. Ott két osztályvezető fogadott, s részletesen be­számoltak a gondjaikról, s elképzeléseikről, terveikről, amelyek végrehajtásával ki­lábalhatnak a jelenlegi, va­lóban tarthatatlan helyze­tükből. Kialakult bennem a kép, s ezután leírtam a szö­veget. Az Országgyűlés meg­nyitása előtt tudtam meg, hogy a második nap, hato­dikként szólalok föl. Mielőtt rám került volna a sor, nem számolgattam, hányadik kép­viselő beszél. Elém tették a pohár vizet, s ez azt jelen­tette, rövidesen következem. Megpróbáltam határozottan elmondani a véleményemet, s néhány szó után megérez- tem, sikerülni fog. Magam mögött tudhattam képvise­lőtársaimat. Később a par­lamenti folyosón mindannyi­an gratuláltak. — Hozzászólásából min­denkit nyilván az a gondo­lat ragadott meg a legjob­ban, amely őt személy sze­rint is érintett. Mégis, mit emelne ki a beszédéből is­mételten? — Nehéz egy rövid rész­letet az egészből kiragadni, ám arról szerintem most új­ra szót kell ejteni, hogy a megyében az országos átlag­nál magasabb a gazdasági­lag elmaradott települések aránya. E területeket a töb­binél is jobban sújtja a te­lefonhiány. Az aprófalvak egyébként is kevés pénzből gazdálkodhatnak, s csak a legnagyobb gondjaik enyhí­tésére van lehetőségük. Ar­ra sajnos már nem futja, hogy az olykor életmentő, de a megélhetést is segítő tele­fonberuházásokhoz a postá­nak segítséget nyújtsanak. E kisfalvak népességmegtartó erejének javítására szüksé­gesnek tartom, hogy a posta nagyobb , anyagi támogatást kapjon a fejlesztéshez. Ja­vasoltam tehát, hogy a tele­fongondok megoldására mind a megyei tanácsok, mind a körzetközponti városok ve­zetői ismételten vizsgálják meg, hogy az elmaradott te­rületek fejlesztésére, így az aprófalvak hírközlési háló­zatának javítására még a VII. ötéves tervben milyen eszközöket tudnának biztosí­tani. — Ezek az eszközök első­sorban pénzt• jelentenek a posta számára. Már-már restelkedve jegyzem meg, hiszen annyiszor elmondtuk, leírtuk, hogy éppen abból van a legkevesebb. — Részt vettem a népgaz­dasági terv parlamenti meg­tárgyalásán, és ismerem a miskolci tanács pénzügyi le­hetőségeit. Nemegyszer ál­matlan éjszakákat okozó, úgy is fogalmazhatnék, kín­zó döntések előtt állunk: melyik ujjúnkat harapjuk meg, honnan csípjünk el fo­rintot. Ám — mint tanács­tag és képviselő el kell mon­danom — a telefongondok megoldását nem halogathat­juk tovább. : — Engedjen meg egy sze­mélyesnek tűnő kérdést. Keszthelyiék martintelepi lakásában van-e mér tele­fon? — Igen, körülbelül két hó­napja. Egy konténerközpon­tot helyeztek el a telepen, s a többi, évtizedes igénylővel együtt annak révén juthat­tam én is a készülékhez. — Gyakran csörög? — Még nem, hiszen keve­sen ismerik a számot. De az a gyanúm, hogy később is inkább személyesen jönnek el hozzám, hozzánk az em­berek. Az ajtónk természe­tesen mindenki előtt nyitva áll. Ha nem is vagyok ott­hon, a feleségem is segít, ö jóformán már póttanácstag, hiszen annyi éve van mel­lettem, hogy már beletanult a „szakmába”. Tizenöt esz­tendeje veszek aktívan részt a közéletben, de már koráb­ban is érdekeltek, megérin­tettek a köz dolgai. Az el­múlt évi választásokat ki­emelkedően nagy jelentősé­gűnek tartom. Szorosabbá vált a kapcsolat a választók és a megválasztottak között. Növekedett irántunk a biza­lom, s ezzel arányosan nö­vekedett felelősségünk is. Ez a legutóbbi Országgyűlé­sen a családjogi törvény módosításának tárgyalásakor ugyanúgy megmutatkozott, mint másnap, a posta mun­kájáról tartott vitában. Udvardy József Kiképzési értekezlet a PV megyei parancsnokságán Az új kiképzési év kezde­tén összevont értekezletet tartottak hétfőn Miskolcon a Polgári Védelem megyei kiképzési bázisán, ahol Kele Antal mérnök alezredes, a megyei Polgári Védelem törzsparancsnoka értékelte a polgári védelmi szerveze­tek elmúlt évi munkáját és a jövő feladatait. Az értekezleten részt vet­tek a megye városainak pol­gári védelmi parancsnokai, és politikai helyettesei. törzsparancsnokai, továbbá az ipari és mezőgazdasági nagyüzemek törzsparancsno­kai. Az értékelésében a me­gyei törzsparancsnok meg­állapította, hogy az elmúlt időszakban tovább fejlődött a polgári szervezetek kikép­zési rendszere. A lefolytatott ellenőrzések, a különböző szintű üzemi gyakorlatok azt bizonyították, hogy a pa­rancsnoki és beosztott állo­mány képes bármilyen kö­rülmények között a lakosság élet- és vagyonvédelmét szolgáló feladatok maradék­talan teljesítésére. A megyei törzsparancsnok pozitív és erősítendő törek­vésnek tartotta, hogy a gaz­dálkodó szervezetek egyre gyakrabban úgy szervezik meg a felkészítési gyakorla­taikat, hogy az népgazdasá­gi haszonnal is járjon. Az értékelést követően a me­gyei törzsparancsnok megha­tározta az elkövetkezendő 1986—87-es kiképzési év fel­adatait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom