Észak-Magyarország, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-28 / 280. szám
HBPHOL HBPRH NAPRÓL NAPRA WnPROL NAPRÓL NAPRA HAPRÖL NBPRB NAPRÓL NAPRA Keleti micsoda M ár megint betört hozzánk valami! Az a keleti harci micsoda. Amit a Kék fényben bemutattak nekünk. Körítve, persze, komoly szakismertetővel. Hogy a népek legyenek tájékozottak, hogy tudják, mivel támadnak meg rendőrt. Meg hogy tudjuk: bizony ezzel a micsodával akár életet is kiolthatnak védekezésre berendezkedett (felszerelt) „jó emberek” ... Mert szegény betörő. Ugyan miféle fegyverrel járhat-kel- het éjnek évadján? Mikor öt „munka” közben meglepik, ugyan mivel védekezzék? . . . Talán egy fél téglával? Aztán azt is megtudhattuk a keleti harcok, harci eszközök tudójától, hogy ezeknek a micsodáknak a használatát az Egyesült Államokban már törvényekkel is tiltják. És a „biztató” jövőről is szó esett. A szakértő megjegyezte, hogy az adásban szereplő bírónő bizony fog még találkozni olyan ügyekkel, melyekben ez a micsoda főszereplő lesz.. . Továbbá, hogy a mozikban mostanában vetítenek olyan filmeket, melyekben ennek a micsodának az alkalmazásáról, fogásairól szakszerű gyakorlati módszereket sajátíthatunk el. Ennyi. Elég is ez. Még sok is ... (mészáros) — Az MSZMP Miskolc Városi Bizottsága tegnap ülést tartott, amelyen Dudla József első titkár tájékoztatta a testületet a Központi Bizottság november 19-i üléséről. Ezután Kovács József, a pártbizottság titkára adott tájékoztatást a megyeszékhely és környéke politikai helyzetéről, közhangulatáról. KÖZLEMÉNY Dr. Tömöri Zsuzsanna idegelme szakorvos magánrendelőjét Miskolc, Bocskai u. 6. sz. alól Bem u. 3. sz. alá helyezte át. Rendelési idő: szombat !)—13 óráig. Bejelentkezés a Cl-867-es telefonszámon. Állatorvosi ügyelet Miskolc város területén 1986. november 28-án (pénteken) 15.30- tól' 1986. december 1-én (hétfőn) reggel 7.30-ig ügyeletes dr. Gönczi Károly körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc, Szebeni u. 8. sz. Telefon: 68-805. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között. — Elveszett 25-én este, a Vándor S. úti Szárnyas ételbár elől egy kilenc hónapos, fekete-sárga németjuhász szuka kutyám. Kérem a megtalálót magas jutalom ellenében a> Vándor Sándor u. 5. sz. X/7. Nagyváradi Lászlóhoz visszajuttatni, vagy értesíteni. Ismertetőjele: a nyakán sárga bőrszíj. — Egészségügyi KISZ-tit- károk VI. megyei tanácskozását rendezi meg november 28-án és 29-én Tokajban a KISZ megyei bizottsága Értelmiségi Fiatalok Tanácsa és az ifjúsági szövetség Miskolci Egészségügyi Bizottsága. A résztvevők előadásokat hallgatnak az időszerű bélés külpolitikai kérdésekről és megbeszélik az egészségügyben dolgozó fiatalok mozgalmi munkájának feladatait. — A Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola előkészítő tagozata felvételt hirdet az 1987/88-as tanévre zongora, hegedű, gordonka szakra, olyan tehetséges gyermekek részére, akik 8. életévüket betöltötték, és az általános iskola 8. osztályát még nem kezdték meg. Jelentkezési határidő: 1987. január 31. A felvételi vizsgák márciusban lesznek. Jelentkezési lap igényelhető a főiskola tanulmányi osztályán: Budapest VI., Liszt Ferenc tér 8. A Posta kéri ; ünnepi küldeményeit idejében és pontos címzéssel (utca, házszám.emelet.ajtó és irányitószám) adja fel! Eszak-Magyarország. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok. Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben dß a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. — I960., közvetlenül, vagy postautalványon. valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetési díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655 ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WlRTH LAJOS. Naptár ____ 1 986. NOVEMBER 28., PÉNTEK A nap kelte 7.06, nyugta 15.58 órakor A hold kelte 2.45, nyugta 13.59 órakor Névnap: Stefánia Százöt éve született Stefan Zweig (1881—1942) osztrák elbeszélő, esszéíró és költő. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Általában kevés felhő várható. Átmenetileg megélénkül, néhol megerősödik az észak- nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 9 fok között várható. Ingyenes szolgáltatás A környezetért a Shellnél Bizonyára sokan emlékeznek még, hogy október 25- én Miskolcon, a Shell benzinkútnál különféle ingyenes méréseket végeztek az autósoknak. Akkor 242 járművet tudtak fogadni, ám ennél jóval nagyobb volt_ az érdeklődés. Éppen ezért úgy döntöttek, hogy ezt az akciót megismétlik. A környezetbarát-mozgalom keretében november 29-én, december 6-án, 13-án, 20-án a levegő és a környezet tisztaságának érdekében különféle méréseket — így CO-mérést, fagyállósűrűség-, akkumulátorsav-mérést és egyéb ellenőrzéseket — végeznek. Ugyanezeken a napokon autósbörzét is rendeznek, melyen autósfelszerelési tárgyakat, különféle tisztító- és autóápoló szereket árusítanak. Kétmilliós visszaélés Zöldséggel üzérkedett Különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények ügyében kezdett tárgyalást a közelmúltban a Borsod Megyei Bíróság dr. Nehrer Péter vezette büntetőtanácsa. A kétmilliós visz- szaéléssorozatot Varga Imre követte el, akinek a Békés megyei Gyula városában van állandó lakása, de aki 1985. január elejétől 1985. szeptember végéig a békéscsabai TSZKER miskolci nagykereskedelmi egységét vezette. Az első tárgyalási napon a Borsod Megyei Főügyészség képviselője ismertette a vádiratot. A gyanúsított kilenc hónapos, miskolci működése során súlyosan visszaélve a bizalommal, a szabálytalanságok sorozatát követte el, s saját vagyonát a közösből igyekezett gyarapítani. A vádirat szerint Varga Imre csak nagykereskedelmi tevékenységet folytathatott volna. Feladatai közé tartozott például, hogy a zöldséget és gyümölcsöt kistermelőktől fölvásárolja, s az árut nagyfogyasztókhoz, élelmiszer-kereskedelmi és vendéglátó vállalatokhoz juttassa el. Egysége kiskereskedelmi engedéllyel nem rendelkezett, ám ő alkalmazottaival és családtagjaival a Búza léri piacon rendszeresen kínálta az általa felvásárolt zöldsé- get-gyümölcsöt, s az egységhez szabálytalanul beszállított saját terményeit. A bizonylatolás elmulasztása miatt a területi központ rendszeresen elmarasztalta a vádlottat. Ezért ő az elmúlt év nyarán elhatározta, hogy egységével 1985. októberétől átszerződik a tiszaladányi „Magyar Róna” Termelőszövetkezethez. A manőverhez alaptőkére volt szüksége. Ennek érdekében részben hamis felvásárlójegyeket készített, vagy pedig a valódi tételeket tartalmazó jegyekre — utólag — fiktív mennyiségeket jegyzett be. A hamis tételek ellenértékét felvette — így tett szert több mint 300 ezer forintra. A gyanúsított hanyag, nemtörődöm módon bánt a rábízott értékekkel. A gyorsan romlandó zöldséget-gyümöl- csöt garázsban, magánházakban, s egyéb raktározásra alkalmatlan helyeken tárolta, azért, hogy az üzletmenet az ellenőrök számára átláthatatlan legyen, s saját hasznára kereskedhessen. Az elmúlt év telén azonban megromlott több mint 400 ezer forint értékű áruja. A hiány pótlására, illetve saját hasznára külön, önálló hálózatot épített ki. Furfangos, ám később mégis leleplezett hamisításokkal, fiktív és utólag kijavított felvásárlójegyekkel manipulált. Olyan ügyesen, hogy az említett 8 hónap alatt több mint 1,1 millió forinttal sikerült becsapnia a TSZKER-t, megkárosítania a társadalmi tulajdont. További 376 ezer forintra pedig úgy tett szert, hogy a számára kiszállított földimogyorót nem a meghatározott áron, hanem csomagonként 3—4 forinttal drágábban értékesítette. A fentiek és más bűncselekmények alapján a főügyészség Varga Imrét különösen nagy kárt okozó csalással, magánokirat-hamisítással, árdrágítással és üzérkedéssel vádolja. Vele együtt a vádlottak padjára került három társa, akik segítettek neki üzeimeinek lebonyolításában. Szerdán kezdődött meg annak a benzinkútnak a műszaki átadása és üzembe helyezése, melyet a füzérkomlós! Felsőhegyköz Termelőszövetkezet épített. Pontosabban, egy régi üzemanyagtöltő állomást bővített, korszerűsített. December elsejétől kezdik meg az autósok kiszolgálását, s ettől az időponttól nem kell már a környéken lakó gépkocsi-tulajdonosoknak 25—30 kilométert autózni a benzinért. A termelőszövetkezet önerőből. I millió 400 ezer forint ráfordítással építette, illetve bővítette az állomást. A jobb megközelítés érdekében egy utat is felújítottak, szintén saját pénzükből. Az új benzinkút megépítésével nagyban hozzájárult a termelőszövetkezet a környéken lakók és a Feisöhegyköz- be látogatók ellátásához.