Észak-Magyarország, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-27 / 279. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. november 27., csütörtök Argentin filmdráma és egyebek * A Gyilkosság a nemzeti szenátusban egyik kockája Szokatlan bőségben kerül- a nagyhatású A hivatalos nek új filmek mától a mis- változat című argentin drá­kóiéi premiermozik vásznai- mát, amely az ottani köz- ra. Mától látható például a vetlen közelmúltat, illetve Mária szerelmei című ame- annak egy sajátos szeletét rikai film, amelyet a most ábrázolta, s most itt van a Amerikában élő Andrej Kon- Gyilkosság a nemzeti sze- csalovszkij, számos kiváló nátusban, amely 1984-ben szovjet film alkotója 1983- készült és éppen egy ötven ban az USA-ban készített. A év előtti megtörtént esemény film Platonov elbeszélésének filmbe fogalmazásával ad ihletésére született, a máso- képet a harmincas évek de- dik világháború után játszó- rekának Argentínájáról, dik egy amerikai kisváros- azokról az állapotokról és ban, ahová a rendező az gazdasági-politikai irányí- eredetileg orosz helyszínt tásról és korrupcióról, ami áthelyezte. Erről előzetes tá- ott a közelmúltbeli változá- jékoztatásként ennyit. sokig fennállt és meghatá­Ugyancsak előzetes tájé- rozó volt. koztatásként szólok A A Gyilkosság .a nemzeti moszkvai csata című, Ju- szenátusban egy idős képvi- rij Ozerov rendezte hatal- selő, a demokrata párti De más filmeposz első és má- In Tőrre parlamenti harcait sodik részéről, amelyet Ag- ábrázolja egyik szálon, amint resszió címmel együtt veti- azt leplezi le és igyekszik tenek, mintegy háromórás bizonygatni, hogy néhány időtartamban. Monumentális vezető politikus és gazdasá- csatajelenetek, nagyszerű gi vállalkozó összejátszása színészi alakítások a fő jel- milyen károkat okoz az or- lemzői e hatalmas történél- szágnak, az állattenyésztők- mi filmnek, amely Zsukov nek, hogyan juttatják ki az marsall emlékiratai nyomán országból a húst és húsárut, követi a történelmi esemé- mindenféle csalásokkal, mi- nyeket. A látványos filmek lyen visszaélések vannak e kedvelőinek külön is érdé- területen. A történet másik mes felfigyelniük e műre, szála egy lecsúszott, lezül- de másoknak is, noha a má- lőtt egykori rendőrtiszt má­sodik világháború szovjet nipulációiról ad izgalmas frontszakaszairól már sok képet. Ez az alapvetően fa­játékfilm és dokumentum siszta beállítottságú ember adott képet. A következő már kikerült a rendőrségtől filmhéten várható e hata'l- túlkapásai miatt, s mindenre mas film harmadik és ne- vállalkozni próbál, egykori gyedik része. befolyásos barátainál koldul Feltámad a Vadnyugat? mindenféle megbízatásokért, címmel amerikai tudomá- s végül valójában bérgyilkos nyos-fantasztikus film is vá- lesz. Parlamenti ellenfelei- szónra kerül. Ez tulajdon- nek szemében az öreg De la képpen a jövő évben kerül Torre amúgy is szálka, s e országos bemutatásra, itt lezüllött ember úgy kívánja előzetes vetítés keretében azok kegyét elnyerni, hogy láthatják az érdeklődők. rálő a parlamentben az idős politikusra, ám lövései an- * nak egy barátját ölik meg. A két szál így fonódik össze, Mindezen előzetes tájé- meg oly módon is, hogy a koztatások után pedig lás- film történéseit a gyilkos sunk részletesebben egy exrendőr ügyében folyó ugyancsak mától látható új nyomozás során, a kihallga- filmet, az argentin Gyilkos- tási részletek között ismer- ság a nemzeti szenátusban jük meg. Húsz évet kapott a című. Juan Jósé Jusid ren- valóságban ez a gyilkos, az dezte filmdrámát. idős politikus meg a törté­Argentína filmművészete nések után néhány évvel meglehetősen ismeretlen öngyilkos lett. Drámai erő~ volt nálunk a közelmúltig. vei mutatja meg ez a film Ig^n kevés film jutott el a fasisztoid állam kormány- hozzánk e latin-amerikai zati életét, a fenyegetettsé- országból. Az ottani alapve- get, a szörnyű rendőri vál­tó politikai változások után látásokat — ezért csak fel- viszont megélénkült ott is nőiteknek ajánlható! —, s ha a filmgyártás, műteremhez kicsit lassú is a sodra, mind­jutottak a korábbi világot végig feszült, izgalmas tör- kritikus szemmel néző alko- ténetet látunk, egy kevéssé fők. illetve mód nyílott ismert világról kapunk ta- ilven tendenciájú művek lét- nulságosan érdekes művészi rehozáRáca. Néhány hete lát- képet, háttuk hgzai mozijainkban (benedek) ágy kocka A moszkvai csata című filmből Az „ismeretlen” biofizika 7 a / Ünnepi tudományos ülésen emlékeztek meg a napokban a Magyar 'Tudományos Aka­démián a Magyar Biofizikai Társaság megalakulásának huszonötödik évfordulójáról. A jubileum kapcsán beszél­gettünk dr. Rontó Györgyi­vel, a Semmelweis Orvostu­dományi Egyetem Biofizikai Intézetének igazgatójával, a Magyar Biofizikai Társaság főtitkárával e kevéssé is­mert, ám igen gyorsan fej­lődő és eredményeinek ha­tását tekintve igen nagy je­lentőségű tudományterület­ről. — Professzorasszony, mi­ként határozná meg a bio­fizika fogalmát? — Erre a kérdésre a vá­lasz nem is olyan egyszerű, amilyennek az első pilla­natban tűnik. Egy híres bio­fizikus mikor feltették neki ugyanezt a kérdést, így vá­laszolt: a biofizika olyan, mint a feleségem: azaz nem tudom pontosan milyen, azonban ezer ember közül is felismerem. Komolyra for­dítva a szót, az említett szakterület, amelyen magam is dolgozom, a biológiai je­lenségek, folyamatok fizikai alapjainak vizsgálatával fog­lalkozik. Vagyis, a biológiai jelenségeket a legegzaktabb módszerekkel igyekszik vizs­gálni, s az eredményekből következtetéseket levonni. Például: milyen hatással van az élő szervezetre, illetve annak egyes részeire a sej­tekre az ultraibolyafény, a hőmérséklet változása, a kü­lönböző sugárzások, illetve a különféle vegyszerek. A bio­fizika, ahogyan a neve is mutatja: határtudományból vált alaptudománnyá a má­sodik világháborút követő években az e téren tapasz­talható rohamos fejlődés kö­vetkeztében. — Alaptudományról lévén szó, van-e a biofizikus mun­kájának konkrét, gyakorlati haszna? — Hogyne. Csak két na­gyon fontos dolgot említek: az antibiotikumok sejtekre gyakorolt hatásának vizsgá­latát és az úgynevezett mutagén, azaz a rákkeltő anyagok vizsgálatát. Mind­két esetben a kémiai sze­rek által okozott változá­sok az érdekesek az élő szer­vezet szempontjából. De ugyanilyen fontosak a kü­lönböző génsebészeti, eljárá­sokat megalapozó módszerek is. Az utóbbi időben ezek­ben is egyre lényegesebb szerepet játszanak a biofi­zikai eljárások. Sőt, manap­ság felfutóban lévő biotech­nológiai eljárások zömében szintén szerepe van az ál­talam művelt tudománynak. — Merre fejlődik napja­inkban a tudománynak ez az ága? — Ahogyan én látom, fő­ként a sejtmembránokkal foglalkozó terület tűnik ígé­retesnek. Sokan a kutatók közül a biológiát szeretnék csupán erre a körre szűkí­teni, ami túlzás ugyan, azonban tény, hogy a sejt­membránok szerepe az utóbbi évek kutatási eredmé­nyeinek tükrében nagyon je­lentős az élő szervezetek za­vartalan működésében. Ezen­kívül a makromolekuláris rendszerek vizsgálata — vagyis a fehérjékből és nuk- leinsavakból álló úgyneve­zett nukleoproteidek — te­rén várhatók meghatározó Varga János Varga János miskolci fes­tőművész a közeli napokban két kiállításon is bemutatja műveit: december 4-én Nyíregyházán, a Képcsarnok Benczúr Gyula-termében nyitja meg alkotásainak be­mutatóját Bényi Árpád fes­tőművész, főiskolai egyete­mi tanár, s e tárlat decem­ber 13-ig látogatható, majd jelentőségű eredmények. To­vábbá érdekes lehet még az információtárolás biofizikai megközelítése, mivel a nulc- leinsavakban sokkal kisebb helyen, sokkal több infor­máció tárolódik, mint a je­lenleg ismert legnagyobb kapacitású mikroprocesszo­rokban. Ha sikerülne meg­fejteni a „biochipek” titkát, az nagy lökést adna a szá­mítástechnika, áttételesen pedig az egész emberiség fejlődésének. — Végül, de nem utolsó­sorban, essék szó a Magyar Biofizikai Társaságról, a bio­fizika hazai művelőiről: hol a helyünk a világban? — Szerénytelenség nélkül állíthatom, nincs szégyen­keznivalónk: kiváló szak­embereink voltak és van­nak ebben a szakmában,, akik öregbítik a magyar tu­domány nemzetközi hírnevét. Hiszen nem véletlen, hogy a Nemzetközi Biofizikai Unió elnöke is magyar, Ti- gyi József professzor szemé­lyében, aki a pécsi biofizi­kai iskola kiemelkedő alak­ja, tevékenységével méltó folytatója Ernst Jenő mun­kásságának. Természetesen rajta kívül még számos ne­ves kutató dolgozik Magyar- országon. Elsősorban azok­ban a városokban jöttek létre biofizikai tudományos cent­rumok, ahol orvosegyeteme­ink működnek, vagyis Pé­csen, Debrecenben, Szegeden és Budapesten, de tevékeny­kednek biofizikával foglal­kozó kutatók a Szegedi Bio­lógiai Központban, valamint máshol is az országban, pél­dául az agráregyetemeken, vagy Tihanyban, a Balatoni Limnológiai — azaz az álló- és folyóvizek élővilágával és hidrológiájával foglalko­zó — Kutatóintézetben. — Nálunk a biofizika a 60-as évek végétől fejlődik, igen rohamosan. Taglétszá­munk elérte a félezret, pe­dig az alakulást követő esztendőkben még alig két­százan voltunk ebben az egyesületben. A társaság kezdettől elsőrendű felada­tának tekinti, hogy megfe­lelő fórumot teremtsen a magyar biofizikusok szakmai fejlődéséhez. A kétévenként sorra kerülő közgyűlések té­máit úgy választja meg, hogy azok ténylegesen segít­sék a gyakorlati munkát — a tavaly Debrecenben tar­tott ülésünkön a központi téma az volt, miként segít­heti a biofizika a mezőgaz­dasági termelés sikeresebb megalapozását —, s a konk­rét témákkal foglalkozó szekciók létrehozását is tá­mogatja a társaságon belül. Ilyen például az orvosi bio­lógiai ultrahangszekció és az akupunktúrás munkacsoport. Persze, a hazai szakembe­rek nem csupán a Magyar Biofizikai Társaságban dol­goznak nagyon aktívan, ha­nem munka-, illetve kutató­helyeiken is. Erre a ma­gasabb színvonalú munkára példa; éppen a SOTE Biofi­zikai Intézetében a Radelkis Szövetkezettel közösen kifej­lesztett Mutacalc elnevezésű berendezés, melynek segít­ségével nagyon nagy pon­tossággal kimutatható egy- egy vegyi anyagról, hogy az mutagén, azaz rákkeltő ha­tású-e vagy sem, hogy mi­lyen mértékben. Ez a vilá­gon ma egyedülálló teljesít­mény. két kiállítása december 11-én, délután négy órakor a Diósgyőri Vasas Művelődési és Okta­tási Központban „Tájak és hangulatok” címmel rende­zik meg műveinek kiállítá­sát és karácsonyi vásárát, Lovas Károly főiskolai ta­nár bevezetőjével, január 5-ig terjedő nyitva tartással. MŰSOROK rádió KOSSUTH: 4.30: Zenés műsor. — 0.05: Műsorismertetés. — Kd. 8.15: Mai kulturális programok. — 8.20: Darvasi István jegyze­te. — 8.30: Anyegin. Operarész­let. — 9.20: Nóták. — 9.42: Dal­lal üzen Ázsia. — 10.05: Diák- félóra. — 10.35: Hétszínvirág. — 11.05: Operettdalok. — 11.19: A kölcsönkért gyufa. G. rész. —- 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Ze­nés szomszédolás. — 13.00; Ba­rokk szonáták. — 13.40: A győri körzeti stúdióból. — 14.10: Kaff­ka Margit: Színek és évek. V. rész. — 14.24: NépdalOK. — 15.00: A csodák birodalmában. — 15.30: Fúvósegyüttesek felvételeiből. — 16.05: Révkalauz. — 17.00: Az én hobbim. — 17.49: Zenekari mu­zsika. — 18.15: Hol volt, hol nem volt. — 18.25: Könyvújdon­ságok. — 18.30: Esti magazin. — 19.15: Sorshelyzetek. — 19.52: Könnyűzene. — 20.1-5!: Kedves zenemüveim. — 21.34: Nyomozás az AIDS ellenszere után. — 22.15: Sport. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Énekkari előadás. — 22.48: Peres, poros iratok. — 22.58: Operaest. — O.lí»: Éjfél után. PETŐFI: 4.30: Zenés műsor. — 8.05: Nóták. — 8.20: A Szabó család. — 8.50: Tíz perc külpoli­tika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Fúvós nyitányok. — 12.25: Néhány szó zene közben. — 12.30: Nemzetiségeink zenéjéből. — 13.05: Nosztalgiahullám. — 14.00: Trió. — 15.05: Tudomá­nyos könyvespolc. — 15.10: Ope­raslágerek. — 15.45: Törvény­könyv. — 16.00: Régi magyar muzsika. — 16.1$: A Prognózis együttes műsorából. — 17.08: A Ragtime Band játszik. — 17.30: Visszaadni az emberek hitét. . . — 18.23: Versek. — 18.30: Slá­gerlista. — 19.05: Sport. — 19.10: Operettkedvelőknek. — 20.05: Reklámparádé. — 20.08; A Pop- tarisznya dalaiból. — 21.10: Si­kerlista ’86. — 22.22: Beszélge­tés Keresztes Mihály nótaszer­zővel. — 23.1.1: Sport. — 23.20: Rockpanoráma. — 0.15: Éjfél után. 3. MŰSOR: 9.08: Magyarán szólva. — 9.23: Mahler: VI. szimfónia. — 10.41: Operanégye­sek. — 11.05: Pillanatkép. — 11.10: A Tátrai vonósnégyes ját­szik. — 11.56: Bergeni fesztivál 4. rész. — 13.05: Pillantás a szocialista világba. — 13.35: Pa­ganini: Szívdobogás. — 13.48: Hangverseny. — 14.56: Pophul­lám. — 16.00: Két kantáta. — 16.21: Zenekari muzsika. —17.00: Diákfélóra. — 17.30: Zencközel- ben. — 18.30: Román nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.05: Dmitri j Sosztakovics müveiből. — 20.30: Lapozgató. — 21.00: Cliff Richard összes felvétele. —21.40- Kamaramuzsika. — 22.29- Napja­ink zenéje. MISKOLCI STÜDIÓ <a 268,8 m-es közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-on) 17.00: Műsorismertetés. Hírek, időjárás. — 17.05: A Tiszától a Dunáig. Észak-magyarországi ké­peslap (A tartalomból: Emberi érzések fában — Balassagyar­mati randevú — Amiről kevesen tudnak — Ifjúsági ház Hatvan­ban) Szerkesztő: Csonka László — 18.00: Észak-magyarországi krónika (Katowicéi vajdasági pártdelegáció Borsod megyében — Környezetvédő,! mi tanácsko­zás Nógrád megyében) — 18.25— 18.30: Lap- és műsorélŐzetes. televízió 1. MŰSOR: 0.30: Tévétorna. — 9.35: Nagyon különleges ügyosz­tály. Amerikai film. — 10.00: Török Gyula: A zöldköves gyű­rű. Tévéfii/m. — 11.20: Képúj­ság. — 16.40: Hírek. — 16.45: Szovjet est. Bevezető. — 16.50: Korcsolyázik a cirkusz. Szov­jet cirkuszfilm. — 17.40: Blohin. Beloglazova, Bubka és sokan mások... — 18.20: Dinamizmus. Doku men tu m -összeál I ítás. — 18. m: Mókás mesék. — 19.30:, Híradó. — 20.00: A Szovjet est folytatása. — 20.05': Kék hegyek. Szovjet film. — 21.35: Évek és napok. Dokumentumfilm. — 22.10: Moszkvai koncert. — 2.3.15: Híradó. — 23.25: Himnusz. 2. MŰSOR: 17.25: Képújság. — 17.30: Pedagógusok fóruma. Hát­tér. — 18.05: Történetek a kis­kertekről. NDK tévéfilmsorozat. — 19.05: Telesport, — 19.30: Ba­rangolás Észak-Magyarország történelmi tájain. Rövidfilm. — 20.00: Nemzetközi gálaest köz­vetítése Moszkvából. — 21.00: Híradó. — 21.20: Reklám. — 21.35: Mint az életben. NSZK tevéfUm. — 22.40: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ i. MŰSOR: 8.50: Hírek. — 9.00: Iskolatévé. — 9.20: Tv-fó- rum. — 10.10: Menetelés az Ig- manon át. Jugoszláv film. — 11.30: A televízió diszpécserszol­gálata. — 12.00: Orvosi tanácsok. — 12.10: A rendőrség naplójá­ból. — 12.20: Hírek. — 15.55: Hírek. — 16.00: Iskolatévé. — 16.20: Középiskolások műsora.— 16.50: A testmozgás egészség. — 17.00; Kiváló kollektívák. — 17.30. A nyugat-csehországi ke­rület. múltja és jelene. Doku­mentumfilm. — 17.55: Közép­szlovákiai magazin. — 18.20: Es­ti mese. — 18.30: URH-kocsival Magazin. — 19.10: Gazdasági iegvzetek. — 19.20: Idöiárás-io- ’nntés. — 19.30: Tv-híradó. — *>ooo: Oottwaldov. Tv-filmsoro- z-ii — 21.35: Autósok, motorosok magazinja. — 22.15: Nílus. Fran­cia dokumentumfilm. — 23.05: Hírek. 2. MŰSOR: 16.00: Hírek. — 16.05: A jó gazda. Angol termé­szetfilm. — 16.35: Pionírok ma­gazinja. — 17.35: Maja, a mé­hecske. — 18.00: Nemzetközi balettest. Közvetítés Moszkvából. — 20.00: Decemberi filmszemle. — 20.40: A berlini tv-revü műso­rából. összeállítás. — 21.30: Idő­szerű események. — 21.56: Idő­járás-jelentés. — 22.00: Ez tör­tént 24 óra alatt. — 22.10: A rendőrigazolványok. Tv-fi lmso­rozat. — 22.40: Labdarúgó kupa­mérkőzések lükre. mozi BÉKE: Gyilkosság a nemzeti szenátusban. Mb. színes argen­tin film. 16 év! Kezdés: nlü és fi2 órakor. Moszkvai csata I— II. Mb. színes szovjet történel­mi film. Dupla helyár! Kezdés: f3 órakor. Feltámad a Vadnyu­gat? Mb. színes amerikai sci-fi film, III, helyár! Kezdéf: 17 és f9 órakor. — BÉKE PREMIEU- VIDEÖMOZI: A csavargók. Szí­nes feliratos hongkongi kung- fu komédia. Kezdés: 9. 11, f4, fG és f8 órakor. — KOSSUTH (A Vasas Müv. Központban): Feltámad a Vadnyugat? Mb. szí­nes amerikai sci-fi film. III. helyár! Kezdés: f4, f6 órakor. Mária szerelmei. Mb. színes amerikai film. 16 évi III. hely­ár! Kezdés: f8 órakor. — TÁN­CSICS: Az Első Lovashadsercg I.—II. Színes szovjet film. Dup­la helyár! Kezdés: f4 órakor. A Sárkány közbelép, s/íncs hong­kongi kalandfilm, 14 év! III. helyár! Kezdés: f8 órakor. — TÁNCSICS KAMARAMOZI: Utazás Kithirára. Színes görög film. 14 év! Kezdés: f5 órakor. King-Kong. Színes amerikai ka­tasztrófa kalandfilm. 14 év! III. helyár! Kezdés: f7 órakor. TÁN­CSICS VIDEÖMOZI: A tombo­ló ököl. Színes feliratos hong­kongi kung-fu akciófilm. Kez­dés: 9. 11, f3, f5 és f7 órakor. — SZIKRA: A Sólyomlady. Mb. színes amerikai kalandfilm, III. helyár! Kezdés: f5 és 17 óra­kor. — FAKLYA: Nincs kettő, négy nélkül. Mb. színes olasz kalandfilm. Kiemelt III. helyár! Kezdés: 4 és 6 ónkor. Keserű igazság. Magyar fűm. Kezdés: 8 órakor. — FAKLYA KAMA­RAMOZI: E. T. Mb. színes ame­rikai film, III. helyár! Kezdés: Í3 órakor. — FAKLYA VIDEO- MOZl: Ne verekedj! Színes fel­iratos, hongkongi karatefilm. Kezdés: Í3 és f7 órakor. — PETŐFI: Balkán * expressz. Szí­nes jugoszláv krimi, 14 év! Kez­dés: fő órakor. Hóbortos nép­ség II. Színes botswanai vígjá­ték. Hl. helyár! Kezdés: Í7 óra­kor. — SZMT OKTATÁSI KÖZ­PONT VIDEOMOZI: A bume­ráng. Színes feliratos francia bűnügyi film. Kezdés: 7 órakor. — ADY MÜV. HAz: Embriók. Magya* film. 14 év! Kezdés- 5 órakor. Hair, s?' .munkai musical K év! III helyér! K dés: 7 orakor. — TOKAJ ois CO MOZI: A smar t, ” re MU. színes amerikai «1* 1,. helyár! Kezdés. 5 ' 7 - • NEHÉZIPARI MÜ'.Aíi tem : Break 11. . kai zenés film. Kiemelt III. helyár! Kezdés: i3 és órakor. — MISKOLC-HAMOR: Uramis­ten. Színes magyar film. Kez­dés: f6 órakor. — MISKOLC PERECES: Hiúz a vadászösvé- nyen. Mb. szovjet, film. Kezdés: 6 órakor. — KAZINCBARCIKA BEKE: Bocsáss meg, Madár- ijesztő! Színes szovjet film. Kezdés: 4 és 6 órakor. — LE- NINVAROS DERKOVITS: A rej­tőzködő. Színes magyar film. 14 év! Kezdés: fü órakor. Agyúgo- lyófutam. Mb. színes amerikai kalandfilm, III. helyár! Kez­dés: f8 órakor. — MEZŐKÖ­VESD, PETŐFI: A flotta ked­vence. Mb. színes szovjet ifjú­sági film. Kezdés: 5 órakor. Bomba ió bokszoló. Mb., színes olasz kalandfilm. 14 év! III. heiyár! Kezdés: 7 órakor. — ÓZD BÉKE: Hülyeség rtPin aka­dály. Színes magyar *1411X1. 1 . év! Kezdés: 5 órakor. A S-;-- kánv útja. Színes hongkongi u Landfilm. 14 év! Kiemelt III helyár! Kezdés: 7 órakor. SÁTORALJAÚJHELY: Ellen-, zés az utakon, mb. szovjet. Kez­dés: 5 és 7 órakor. — SÁROS­PATAK RAKÖCZT: Minőségi cse­re. Színes kubai vígjáték. Kez­dés: f.r> órakor. Bombajó bok­szoló. Színes olasz kalandfilm. 14 év! III. helvár! Kezdés: 7 ómkor. — SZERENCS RÁKÓ­CZI ; A hál. Színes olasz, szöveg nélküli zenés film. IT. heiyár 1 Kezdés: 6 órakor. TOKAJ PE­TŐFI: A Sao.lin templom szent köntöse. Színes kínai—hongkon­gi kung-fu film. Kiemelt TIT. helyár! Kezdés: 6 órakor. — EDELÉNY: (Vetítés az ifjúsági házban) Londoni randevú. Mi), színes angol krimi. 14 év! ITF. helvár í Kezdés: f6 órakor. — ENCS: A tenger zamatn. Mb. színes oias/i film. 14 év! II. helyár! Kezdés: 6 órakor. A müsorváltoztatás jogát fenn­tartjuk ! színház 27.. csütörtök Teli zseb Goldoni ifjúsági bérlet (7) JÁTÉKSZÍN: Ének Phaedráért (7) KAMARASZÍNHÁZ: N«'báncsvirág (7)

Next

/
Oldalképek
Tartalom