Észak-Magyarország, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-26 / 278. szám

1986. november 26., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 ...és modern, új ravatalozol Minden ember titkolt, vagy bevallott vágya, hogy keze nyomát valamiképp rajta- hagyja a világon. Nagyon is tudatában vagyunk halan­dóságunknak, s talán épp ez magyarázza igyekezetünket: olyat tenni, olyat alkotni életünkben, mely nevünket nemcsak szeretteink emléke­zetében tartja fenn ideig- óráig (mondjuk egy vagy két generáció elmúltáig), ha­nem szélesebb körben, leg­alább egy kisebb közösség emlékezetében is. A halál ténye sokunk számára ma is megmagyarázhatatlan, elfo­gadhatatlan és érthetetlen, hogy egyszer csak megszakad életünk, s eltűnünk a világ­ból visszavonhatatlanul. Talán ezért is érthető, hogy sokan még életükben igye­keznek „gondoskodni ma­gukról”, végakaratukban ki­kötik: milyen formában, mi­lyen külsőségek között te­messék el őket. Sokan már a síremléket is előre kinézik maguknak, a házastársak közül a hátramaradó már párja temetésekor rávéseti saját nevét is a kőre, szüle­tése dátumával, hogy csak a halála évét kelljen pótólni, ha őrá is sor kerül. Az meg már a legújabb kori módi, hogy ismét divat lett a csa­ládi kripta építése, de ez már a kivagyiság, az újgaz­dagok hivalkodása. Ez pedig már az a fele a dolgoknak, amely bosszant­ja, irritálja az embert. Mert magánügy ugyan, mégis sér­ti a jó ízlést, a halált közön­ségessé, vásárivá alacsonyít- ja. Ugyancsak az utolsó öt­tíz év divatja, főleg faluhe­lyen, az oda nem illő, hival­kodó, a szükségesnél nagyobb ravatalozók építése. Alig jártam mostanában olyan községben, ahol a vezetők valamelyike ne említette volna büszkén, hogy építet­tek náluk új iskolát, orvosi rendelőt, ABC-áruházat, ki tudja még mi mindent... és egy modern, új ravatalozót is. Volt nem egy olyan ese­tem is, hogy kocsiba ültet­tek, kivittek a temetőbe, meg kellett néznem az új rava­talozót, hacsak nem akar­tam megsérteni őket. Az már természetes, hogy az egész építmény társadal­mi munkában készült, s mi­kor szóba került, hogy hány forintnyi megajánlás jut egy családra, sehol nem mond­tak nemet. Épültek is olyan kacsalábon forgó, csupa be­ton, csupa üveg, csupa lam- bériás csodapaloták, ame­lyek akárhová illettek volna, csak egy csöndes kis falusi temetőbe nem. Annyira el­ütnek a környezetüktől, hogy az ember csak csodálkozik, hogy még büszkélkednek is vele. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy koráb­ban faluhelyen alig volt ra­vatalozó, a halottat a saját házában tették a Szent Mi­hály lovára, ott a házban, vagy az udvaron volt a szer­tartás is. így a temetés nap­jáig a halott ott volt együtt az élőkkel, virrasztottak mel­lette, ez is a szokásokhoz tartozott, s gondolom tarto­zik sok helyen ma is. Ez alapjában véve egészségte­len és a szükségből ková­csolt hagyományt. Ravatalo­zóra mindenképp szükség van, és építsenek is, ahol még nincs és tehetik. Be­csüljék magukat, szeretteik emlékét azzal is, hogy méltó keretet biztosítanak az „utol­só út” megtételéhez. Én csak az ellen emelek szót, hogy ízléstelen, nem a környezetbe való épületeket emeljenek. Ahogy ma már nem ritka az sem, hogy egy- egy községben, is kikérik az építész véleményét arról, milyen házakat építsenek, hogy a falu képének karak­terét ne változtassák meg, ne rontsák el, jó volna ra­vatalozó-ügyben is tanácsot ‘kérni. Ha már a városaink nagy részét uniformizálta is a kényszer szülte házgyári betondzsungel, legalább köz­ségeink, falvaink képe ma­radjon emberszabású. Épít­senek szép, új, világos, min­den kényelemmel berende­zett házakat, de olyanokat, hogy meg lehessen külön­böztetni a dunántúli falut az alfölditől, a borsodit a ba­ranyaitól. Ez természetesen vonat­kozzon minden középületre, művelődési házra, iskolára — és a ravatalozókra is. Az ember már csak olyan, hogy szeretné keze nyomát rajta­hagyni a világon. De vigyáz­zon, hogy ez a kéznyom olyan legyen, hogy az utó­dokban megbecsülést és tisz­teletet ébresszen. (szatmári) Társadalmi munka Ismét egy szép példája an­nak, hogy a társadalmi össze­fogással milyen hasznos léte­sítmény születhetik meg. Szir­mán, a nyolctantermes általá­nos iskola egy tágas, kényel­mes tanteremmel bővült. Az építkezés ez év augusztusában kezdődött, és december 3-án, Miskolc felszabadulásának 42. évfordulója tiszteletére adják át az új tantermet. Szülök, gyere­kek szabadnapokon és hétvé­geken serénykedtek az elkép­zelés megvalósításában. A tár­sadalmi munka értéke 300 ezer forintra tehető. — fojtán — Robotgyártás vállalati összefogással Együttműködési szerződést kötött a Technoimpex Kül­kereskedelmi Vállalat a Győri Rekard Mezőgazdasá­gi és Mechatronikai Gép­gyárral. valamint a Videoton Elektronikai Vállalattal ipa­ri robotok és robotokkal mű­ködő technológiai rendszerek fejlesztésére, gyártására és értékesítésére. A megállapo­dás alapján a győri üzem az alapgépek előállítására vállalkozik, a Videoton a robotvezérléseket készíti majd, a Technoimpex pedig a komplett robotrendszerek­hez exportpiacot keres. A hazai feldolgozóipar igényeit is kielégítik a következő években ilyen robotokból. A Rekard gyárban tavaly kezdték meg licenc alapján egy ívhegesztő robot előál­lítását. s az együttműködés­ben részt vevő vállalatok ezt tekintik a következő évek fejlesztési munkáinál alaptípusnak. A Technoimpex egy másik szerződést is létrehozott ezekkel a vállalatokkal, s további partnerként bevon­ta a Ferroglobust is. A szerződés szerint 80 millió forint alaptőkével, 1987. ja­nuár 1-jei hatállyal terme­lőszervezetet alapítanak a robotokhoz kapcsolódó ki­egészítő egységek, úgyneve­zett perifériaelemek gyártá­sára. Ezek a robotrendszer értékének általában 50—60 százalékát adják. Hazánkban jelenleg két­féle nagy teljesítményű ro­botot készítenek licenc alap­ján, a mostani együttműkö­désben részt vevő Rekard- nál és a Csepeli Egyedi Gép­gyárban. Ezeken kívül a Tungsramban is előállítanak szovjet kooperációban ki­sebb robotokat. „Szélhámosok kímélje­nek!”— felszólítással, óhaj­jal, könyörgéssel záródóan jelenik meg időnként egy fóti illetőségű honfitársunk apróhirdetése. Nem háza­sodni kíván, nem élettár­sat keres, nem tőkét akar befektetni. Vattacukor-ké­szítő gépet árul, és ezen bizniszben óhajtja távol­tartani magától a szélhá­mosokat. Ügy ez év tava­szán olvashattam először a hirdetést, majd amikor má­sodszor is megjelent (azo­nos szöveggel), arra gyana­kodtam, valami egyezmé­nyes jel lehet kémeknek, dezertőröknek. Szóltam is egyik önkéntes rendőr ba­rátomnak, nehogy készület- lenül érje őket! Megnyug­tatott, hogy országosan fi­gyelik a hirdetést, mert több megyei lapban is hir­det az illető. A kora őszi hirdetés (azonos szöveggel) már továbbgondolkodásra késztetett, mint minden magvas elmetermék. Mi­lyen szélhámosságtól fél az eladó? Netán gépét meg­veszi valaki és makukát gyárt rajta? Vagy szalmo- •k llás vattacukrot forgal­maz és rákeni a volt tu­lajra? Nem is vattacukor­készítő gépet akar venni az illető szélhámos, hanem csak beszélgetni akar? Esetleg vevőként kopogtat be és elad még két vatta­cukor-készítő gépet a kiszol­gáltatott hirdetőnek? (Gya­nús, hogy ez megtörtént és az. újaljb hirdetésekben már ezeket a plusz gépe­ket akarja eladni a szegény fóti átvert!) Milyen teher lehet egy eladásra szánt vattacukor­készítő gép! Megjelenik egy ilyen hirdetés és a legdör- zsöltebb szélhámosok jó­ízűt csettintenek: végre újabb lehetőség! Az eladó pedig fél, és kéri, kíméljék a szélhámosok. Rágondolni is rossz, mi lehet Foton?! Őszintén bevallom, azért érdekel a kérdés, mert én is eladni készülök egy il- lathermetikus görénykalit­kát, és ha lehet, Főt kör­nyékén szeretném nyélbe ütni az üzletet. Ott, ahol nyüzsögnek a szélhámosok, mint a kémek Casablancá­ban, amikor Humphri Bo­gart ott filmezett. De leg­szívesebben elcserélném a kalitkát egy vattacukor-ké­szítő gépre. Ha a csere- partner nem szélhámos! Az állást keresők hirde­téseinek némelyike is, el­gondolkodtató. „Fiatalem­ber, saját gépkocsival mun­kát vállal”, „Fiatalember bármilyen munkát vállal”. „Fiatalember 4 órás mun­kát vállal”. Elemezzük: ha a hirdetések mögött ugyan­azon fiatalember kínálja magát, akkor egy sokolda­lú munkaerőről van szó, ha három fő, akkor pedig egy komplex brigád. Jó lenne tudni az életkorukat is, és azt, hogy dolgoztak-e már valahol, tehát pálya­kezdő vagy gyakorlattal rendelkező szakemberekkel állunk szemben?! (Elképze­lem a sokat próbált sze­mélyzeti, munkaügyi veze­tőket, amikor egy-egy ilyen igazi ziccerlehetőség a fü­lükbe jut. Megindul az em­bervadászat, a kapacitás­hajsza!) Ne ilyen „kűdd-ki-hídd- be” emberekre gondoljunk! Igen-igen mázlistának mondhatja magát az a cég, amelyik megszerezheti őket! Egyikükkel összehozott a jó sorsom! Éppen valami könnyebb munkát keresett, úgy éjfél magasságában, egyik bá­runk pultjánál. Gondter­helten bele-belenyalt a munkakeresők keserű Withe Lady italába, és pár hozzám hasonló tátott szá­jú verébnek ecsetelte, hogy „elvan itt szúrva minden"! ő szerencsétlen eladott ősz­szel pár mázsa dinnyét (naponta), és most nem tud nyugodtan, emelt fővel jár­ni az utcán esténként, mert munkanélküli. Megértet­tem! A sok ostoba dinnye télen nem szedhető! Tét­lenségre kényszerülnek azok a vállalkozó szellemű fiatalemberek, akik közvet­lenül a termelőktől az el­adóig fuvarozzák a ter­mést, és jó ha 4—5 forintot keresnek egy-egy kiló diny- nyén. Értsük meg! Ezeket az embereket nem a pénz hajtja a 4—6 órás munka­helyekre! Bőven van any- nyijuk, ami a következő dinnyéig kitart. Nem akar­nak azalatt a 4—6 óra alatt sem lábatlankodni, elenni az üzemi kosztot a többiek elől. Nem akarnak üzemi balesetet szenvedni, vagy túlemelni magukat láda- és egyéb anyagmozgatás köz­ben! Nem törnek törzsgár- da-babérokra, hiszen a ta­vasz utolsó lehelete már a dinnyeföldekre szólítja őket, lekötni a jövő évi termést. De addig tartozni akarnak valahova! De nincs munkahelyük így télidőben. Mi pedig minősíthetetlen közönnyel megyünk el mel­lettük, mintha itt se lenné­nek. Pedig itt vannak! Bármilyen munkát keres­nek! Sőt, napi többórás el­foglaltságot is vállalnak. Lehet, hogy megvan a ki­út, a gazdasági hullám­völgyből? Bérezés József Napirenden A miskolci lakóbizottságok munkája A Hazafias Népfront Mis­kolc Városi Elnöksége az elmúl'! napokban beszámo­lói hallgatott meg a lakóbi­zottságok működésének ta­pasztalatairól, tevékenysé­gük továbbfejlesztésének le­hetőségeiről. Miskolc város tanácsa 1.984-ben hozott rendeletet a lakó- és utcabizottságok fel­adatairól. Az eltelt közel két év tapasztalatairól a váro­si tanács területpolitikai csoportvezetője és a HNF városi titkára számolt be. Elmondták, hogy a tanács- rendelet megjelenése óta mintegy ötven új lakóbizott­ságot választottak olyan te­rületeken, ahol eddig nem volt, vagy nem megfelelően működött A bizottságok legjobban a peremterülete­ken, a családi házas terü­leteken és néhány régebbi lakótelepen dolgoznak, vi­szont sok a probléma az avasi lakótelepen, Diósgyőr­ben és a belvárosban. A továbbiakban szó volt a lakóbizottságok irányításáról, és más szervekkel való együttműködésükről. Fontos és sürgető tennivaló a hi­ányzó lakófelügyeleti szer­vek pótlása, s az eddigiektől összehangoltabb tevékenység kialakítása. A HNF Miskolc Városi El­nöksége javasolta, hogy a lakóbizottságok irányításának a működési hatékonysága to­vábbfejlesztése érdekében városi szintű vezetőség ala­kuljon. A városi vezetőség elnöke Rusz János, titkára pedig Kőcser Ferenc lett. Falusi kereskedők Egykor, ha a vásárló be­lépett a falusi boltba, meg­szólalt a csengő. Az ajtó fölé szerelt rézharangocská­nak nemcsak jelképesen volt értelme. Valóságosan jelezte a boltosnak, hogy vendége, vásárlója érkezett. A boltos ugyanis nem tét­lenkedett az üres üzletben, szabad perceit is munká­val töltötte. Tennivalója bő­ven akadt a ház körül, hi­szen a bolt mellett legtöbb­jük mezőgazdasági munká­val is foglalkozott. A falu­si kereskedők kertet is mű­veltek, állatot is tartottak, mindenki azzal foglalkozott kiegészítésképpen, amihez éppen értett. S nem afféle hobbi, passzió volt a föld­művelés. az állattartás, ha­nem a megélhetésnek, a jövedelemszerzésnek egyik módja.'A bolt ugvanis nem, vagy csak nagvon szeré­nyen tartotta el a családot. Nincs ez másképpen most sem, csak napjainkban né­pesebb „család” panaszko­dik a szerény megélhetésre. A magánkereskedelem nem divat a falvakban, az ellátás jószerint csak a fogyasztási szövetkezetek feladata. A statisztikák szerint a szövet­kezetek árbevétel-arányos nyeresége 2—3 százalék kö­zött ingadozik, s mint a szakemberek mondják, ez a szerény jövedelem sem a falusi boltok fenntartásá­ból származik. A szövetke­zetekben is kényszerű divat a kiegészítő tevékenység; mezőgazdasági termékek felvásárlásával, feldolgozá­sával foglalkoznak; nagyke­reskedelemre vállalkoznak; ipari termékeket gyártanak. A szűkre szabott árrések miatt a kiskereskedelemből nem tudnak megélni a fo­gyasztási szövetkezetek. Mondhatnánk, nincs új a nap alatt, hiszen az egykori szatócsokhoz képest semmi nem változott. A szövetke­zetek versenytársak nélkül gazdálkodnak, s ez kevésbé jelent monopóliumot, mint kényszerűséget. A monopol- helyzet. ugyanis közgazdasá­gi értelemben is kihasznál­ható lehetőség. A falusi ke­reskedelemben azonban meg­különböztetett, kihasznált helyzetéről szó sincs, amit az alacsony jövedelmezőség ékesen bizonyít. Így aztán a szövetkezeti kereskedelmet nemcsak az állami vállala­tok hagyták el, mint ver­senytársak, a magánkeres­kedők sem igazán mérték velük össze kereskedői tu­dásukat. A magánkereskedők vál­lalkozó kedvét a törvényes előírások is korlátozták, hi­szen ha mégis boltot nyitot­tak valamelyik községben, hivatalosan csak kereskedés­re kaptak engedélyt. Mind­ez már a múlté. Október­től módosult a belkereske­delmi törvény és a magán­kereskedelemről szóló tör­vényerejű rendelet, s a fa­lusi kereskedők is többféle jövedelemszerző foglalkozás­ra vállalkozhatnak egy idő­ben. A bevezetőben említett példánál maradva, újra föl­szerelhetik az üzlet ajtaja fölé a csengőt, s amíg üres az üzlet, a natsó udvarban vagy a műhelyben találhat­nak elfoglaltságot. Nincs akadálya annak, hogy pél­dául a cipész üzletet is * nyisson, s ne csak foltozó vargaként működjön, ha­nem az uj lábbeliket is árulja boltjában. A törvényerejű rendelet módosítását követően várha­tóan megélénkül majd a ke­reskedelem. Ez, mint már hallani lehet, nem minde­nütt arat osztatlan sikert. A szövetkezeteknél, vállalatok­nál dolgozó kereskedők ugyanis azt mondják, hogy a magánkereskedők eleve előnyben vannak velük szem­ben, s így a versenyben nem egyforma az esélyük. Márpe­dig azonos esélyek nélkül versenyről sem lehet valójá­ban beszélni. E kijelentés igazsága aligha vitatható. A nem egyenlő feltétele­ket érzékeltető helyzetekről pedig számos történetet me­sélnek a Kereskedők. Az közhelyszámDa megy, hogy nem minden termékből egy­formán azonos és folyama­tos az ellátás, s ahol hiány van, ott a nem éppen etikus kereskedelmi módszerek is fellelhetők, az kétségtelen, hogy a magánkereskedők ilyen tekintetben előnyben vannak, hiszen egyszerűbben és mélyebben nyúlhatnak a zsebükbe, ha a kurrensnek számító árut mindenképpen meg akarjak szerezni. A vállalati szakemberek azt is kifogásolják, hogy a költség­gazdálkodásban sem azono­sak az eséseik, hiszen csak példaként említve, az egyik szektorban sem nélkülözhető tüzelőolaj ara nem minden­kinek azonos. S bár a szö­vetkezeti, állami kereskede­lemnek nincs ellátási fele­lősségük, rajtuk mégis gyakrabban számon kérik az ellátási hiányosságokat, mint a magánkereskedőkön. Persze, nemcsak panasz­kodni, kifogásolni tudnak a szövetkezeti szakemberek, hanem tenni is. Az egyik áfész évekig lángost sütött a városi strandon. Meglepeté­sükre a „maszek” is enge­délyt kapott ugyanerre a tevékenységre. Ezt látva a szövetkezet elnöke fölkeres­te munkatársát, s csak any- nyit mondott neki: a szö­vetkezeti lángos mindig le­gyen olcsóbb néhány fillér­rel, mint a szomszédé. Anélkül, hogy bárkit is a magánkereskedelem háttér­be szorítására buzdítanánk, a példa bizonyítja, hogy a szövetkezeti kereskedelem sincs tétlenségre kárhoztat­va. Más módszerekkel, de állhatják a versenyt, s az újabbnál újabb fogások he­lyett nem Kell panaszkodás­sal tölteni az időt. A leg­jobb, a súrlódásoktól legin­kább mentes helyzet persze az volna, ha intézményesen egyforma versenyfeltételeket teremtenének minden keres­kedésre vállalkozó embernek és szervezetnek. V. Farkas József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom