Észak-Magyarország, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-15 / 269. szám
1986. november 15., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9 „...gondoskodnunk illett ■ ii rr rr g 99 a lovorol... 150 éve alakult meg a Kisfaludy Társaság Az a hatalmas és áldozatos munka, melyet Bessenyei óta töretlen elszánással végeztek íróink, már a múlt század első évtizedeiben azt eredményezte, hogy kialakult egy nagyjából egységesnek mondható magyar irodalmi nyelv és kultúra, melyei a nemzettudat legfontosabb ösztönzőjének láttak a kor művészeti életének legjelesebbjei. Pest nemcsak gazdaságilag gyarapodott, magához vonzotta a tehetségeket is, akik egyre sürgetőbb szükségét érezték egy nyelvművelő és irodalmi társaság megteremtésének. Kisfaludy Károly körül verődtek ösz- sze az új szellemiség kezdeményezői, s 1830-ban bekövetkezett halála után természetesnek látszott, hogy a nemes cél, melyért egész életében munkálkodott, az ő szellemében lesz csak elérhető. Toldy Ferenc, a kiváló irodalomtörténész írta ezzel kapcsolatban: „Az egyes ember halandó, nekünk gondoskodnunk illett a jövőről is; gondoskodnunk, hogy barátunk emlékezete azon túl is intő példakép a jövő nemzedékek legnemesebb erőinek állandó egyesítője maradjon azon célokra, melyekre ő a mostoha időkben oly fényesen, melyekre mi derűsebb időkben az ő nevében nem siker nélkül törekedtünk. Felállítottuk 1836 végén a Szépirodalmi Intézetet." E Széptani Intézet lett a Kisfaludy Társaság,, melynek alapító levele szerint az volt a célja, hogy a „hazának kivált fiatalabb íróit évenkénti jutalmak állal a szépliteratúrai pálya gondosabb meg- futására” ösztönözze. E célt lelkesen támogatták a kor nagy írói, közöttük Vörösmarty Mihály is. Az első közgyűlést 1838-ban rendezték, amely „az Akadémia nagyérdemű másodelnöke gróf Széchenyi István és más számos mindkét nembeli vendégek fényes koszorújában folyt le.” A következő években a Kisfaludy Társaság pályázatai a magyar irodalom fejlődésének mozgatói voltak, de hozzájárultak a kor színvonalát mértékének tekintő műforditáskultúra kialakításához is, hiszen 1842-ben a Társaság Külföldi regénytár megindítását tervezte, s ebből két év során 24 kötet meg is jelent, s a sikeren felbuzdulva Toldy Ferenc újra meg újra szorgalmazta egy Nemzeti Könyvtár megteremtésének ügyét is. A Társaság székfoglaló tagjainak előadásai sok értékes új szemponttal gazdagították ezekben az amúgy is lázas években a magyar irodalomszemlélet nyitottabbá válásának ügyét. Erdélyi János 1842-ben a népköltészetről tartott előadást, s ezzel kezdeményezője lelt az új irányzatnak. 1846-ban az első ízben meghirdetett Mar- czibányi-jutalomra mór tíz pályázat érkezett, s ugyanez évben a hazai tárgyú vígeposz jutalmát Arany János nyerte el Az elveszett alkotmány círr.ű művével. 1847-ben megindult a Népköltési Gyűjtemény. 1847. január 23-án a Társaság újabb pályamunkák ügyében döntött, s a népies költői beszély kategóriájában egyhangúan a Toldit díjazták, s írója 1848-tól a Társaság rendes tagja lett, mégpedig Erdélyi ajánlására. A szabadságharc vérbefoj- tása után a Kisfaludy Társaságra is nehéz napok köszöntöttek. Újraalakulására csak 1860-ban kapta meg az engedélyt. Üj elnöke Eötvös József lett. Az ügyvezető bizottság különös nyomatékkai szorgalmazta, hogy „az eredeti idomnak megfelelő” formában megszülessék végre a teljes magyar Shakespeare. Ez a vállalkozás a Kisfaludy Társaság történetének kiemelkedő pontja. 1864-ben, a nagy drámaíró születésének háromszázadik évfordulóján jelent meg az első kötet, a hatalmas vállalkozás azonban még tizennégy esztendeig tartott, s közben számtalan nehézség hátráltatta befejezését. A Kisfaludy Társaság lelkesen igyekezett hozzájárulni a magyar irodalmi élet megújításához és színesítéséhez, de egyre több szervezeti és gazdasági nehézséggel kelleti megküzdenie, s amikor 1879-ben Gyulai Pál lett elnöke, már elszakadt az irodalom központi vérkeringésétől. Beöthy Zsolt egyik ekkoriban kelt titkári jelentésében nem véletlenül foglalkozott azokkal a támadásokkal, amelyek a modern irodalmi törekvések szószólói részéről egyre gyakrabban érték a Társaságot. E támadások csak fokozódtak Arany János halála (1882) után, s kétségtelen tény, hogy a század első évtizedére a Kisfaludy Társaság már a konzervativizmus egyik bástyájának számított, s ezen az a tény sem változtatott sokat, hogy később tagjai közé fogadta például Kosztolányit és Babitsot is. Hivatalosan 1952-ben szűnt meg, de jelentőségét már korábban elveszítette. Kezdeményezései, a magyar irodalom és a magyar nyelv ügyében játszott fontos szerepe azonban mindenképp az egyik legjelentősebb irodalmi szervezetté avatták, s működésének kivált első szakaszában a társadalmi haladás ügyének is zászlóvivője lehetett. R. L. Biró Mihály plakátjai A Munkásmozgalmi • Múzeum teljes életművet felölelő kiállítással ünnepli a magyar politikai plakát európai rangú művészének, Bíró Mihály születésének századik évfordulóját. A művészi színvonalú politikai plakátot Magyar- országon a szerveződő munkásmozgalom teremtette meg a századfordulón, de önállóvá válása Bíró Mihály nevéhez fűződik. A jó plakát harsány trombita, mely a városi utca látvány- és hangulat- zuhatagában megállásra készteti a járókelőt. A plakát nagy korszaka a századelő volt. A második világháborús évek óta az információ más eszközei és az életmódváltás kiszorította régi pozícióiból. Ezért egy-egy régi plakát a maga művészi előadásmódjával ma már nosztalgiát kelt a nézőkben, és a gyűjtők megbecsült értékei közé tartozik. Ennek az akkor Európa- szerte virágzó műfajnak kiváló képviselője volt a sokoldalú Bíró Mihály. Kivételes tehetsége, forradalmi elkötelezettsége predesztinálta arra a fontos szerepre, melyet a magyar plakát történetében játszott. Eredetileg szobrásznak indult. 1904—1908. között az Iparművészeti Iskolában készült művei már feltűnést keltettek. Megnyerte az előkelő korabeli lap, a Stúdió művészeti ösztöndíját is, s így két évet töltött Angliában C. R. Asch- bee-nek a művészi kézműves munka szépségeit hirdető stúdiójában, ahol a szecessziós korstílus legmagasabb fortélyait sajátította el. Remekül rajzolt, briliáns dekoratív érzéke volt, ezért az ott tanultakat egész életében hasznosította. -Érdeklődése hamar a plakátművészet felé fordult. 1912-ből származik három pályadíjnyertes állatkerti plakátja, amelyek azóta is a magyar plakátművészet klasszikusai közé számítanak konturrajzos, élettelen faágon ülő saskeselyűivel. Erőteljes, egyéni hangvétele már 1911-ben jelentkezett egy másik telitalálat, a Népszava egész világon ismert Kalapácsos emberével. Hatása — mint későbbi politikai plakátjaié is — páratlan volt. A Kalapácsos ember később a Szociáldemokrata Párt emblémája lett. Műveinek jelképrendszere, stílusformái a kor ideológiai és művészeti törekvéseiben gyökereznek. Előzményei a párizsi kommün, valamint az 1905—1907-es orosz forradalom grafikáiban lelhetők fel. Plakátjai tömon- datos egyszerűségűek. Megkapó erejük a művész magával ragadó, pártos szenvedélyében, ötleteinek frappánságában, jelképteremtő képességében rejlenek. Kiváló érzéke volt a figyelemfelkeltés iránt. Plakátjai a forradalmi évek izzó tömegmozgalmainak viharos pátoszát idézik. Az ő monumentális próletáralak- ja döngette a Parlament védőbástyájának kapuját, vezette a munkásokat népgyűlésre az általános,, egyenlő, titkos választójog melletti tüntetésre, az ő harcosa festette vörösre az Országházat, döntötte meg a császár trónját. A vesztett háború után az Osztrák—Magyar Monarchia megdöntésének és a proletárhatalom kivívásának szenvedélyes hangú trombitása. Vezetésével emelkedett a Magyar Tanácsköztársaság rövid időszaka alatt plakátművészetünk oly magas szintre, melyhez hasonlót csak a szovjet művészek hoztak létre az intervenciós háború idején, amikor a forradalom lendülete adott szárnyat fantáziájuknak. Bíró Mihály forradalmi meggyőződését az első világháború poklában hadi- tudósítóként eltöltött évek mélyítették el. 1918-tól kezdve minden képességét a forradalom szolgálatába állította. Plakátjai elsöprő indulati erejükkel, magas művészi kvalitásaikkal a műfaj európai klasszikus művei lettek. A Tanácsköztársaság bukása után emigrálnia kellett, politikai plakát készítésére már kevés módja nyílt. Kereskedelmi és kulturális plakátokkal és grafikákkal kereste meg egyre szűkösebb kenyerét. Művei az osztrák plakátművészetben is kimagasló szintet képviselnek, hirdessenek divatcikket, cipőt vagy kakaót. Klasszikus Modiano cigarettapapírreklámja késői művészetének nagy erősségét, tipográfiai tehetségét állítja a kompozíció középpontjába. Drámai erejűek a húszas években bemutatott szovjet filmekhez készített, egész Európát bejárt reklámjai. A sokoldalú, meggyőződéséért mindig kiálló, tehetséges művészt a fasizmus országról országra kergette, családjától, később munkájától is megfosztotta. Súlyos betegen hányódott a II. világháború forgatagában, a felszabadulást egy párizsi kórházban érte meg, de a szabad hazában már csak meghalni tudott. B. J. Birtalan Ferenc: Ahol gyerek van, előbb- utóbb megjelennek az indiánok. Ez nem közmondás. Amolyan népi bölcsesség. Szerénységem tiltakozik, mégis ki kell mondanom: tőlem ered. S hogy mennyire igaz, íme a történet. A gyanútlan atya (láss engem) bemegy a könyvesboltba, nézeget ezt, azt, és meglátja a KÖNYVET. Melyiket? A Nagy Indiánkönyvet. Mást nem is lát, mert felrémlik előtte hajdanvolt gyerekkora. Arra gondol, elérkezett a pillanat, és eszébe sem jut, nem a pillanat, új korszak érkezett el. Az indiánkorszak. Balázs, ki a könyvekkel addig is nagy barátságban volt, örömmel bontogatta a karácsonyi csomagokat. Kezébe került a vaskos, nagy csomag, benne Vadölő és Csingacsguk története. A tolldíszes, sasorrú-sasszemű indián első látásra megbabonázta, elkápráztatta. A téli szünet hátralévő részében már jelentkeztek a tünetek. Elsőként a névváltoztatás. Sápadtarcú gyermekünk felvette a Til Lata, magyarul Véres Kéz nevet. Szűkszavú lett (ami nem lett volna baj), célratörő, és úgy osont ide-oda wigwamunkban, mint tavaszi szellő a prérin. Hamar megszoktuk, hogy a konyha, vagy a fürdőszoba irányából coyote-ne- vetés, bölénybőgés hallatszik, s időnként feltűnik előszobánkban egy-egy grizzly is. Máig csodálkozom, hogy az esti tábortüzeket sikerült elkerülni, s így törzsünk tagjai nem tértek meg idő előtt az örök vadászmezőkre. Maradt a reménység: elfogynak a mohikánok (az utolsó is), Bőrharisnya nyugdíjba megy, és visszatér a rendes kerékvágásba minden a hadiösvényről. Maradt, mármint a reménység, mert Til Lata minden spórolt pénze indiánkönyvvé változott. Az öregek Tanácsának mindkét tagja tanácstalanul sodródott rézbőrűvé vált gyermeke kenujában. Til Lata édesanyja, Lassú Öz (aki a feleségem), s jómagam, a Nagy Kiöregedett Indiánfőnök, éltük egyszerű, szürke hétköznapjainkat. Esténként körbeültük a dohányzóasztalt, elmélózva a régi időkön, de semmi okosat nem tudtunk kitalálni. — Manitou! Manitou! Miért versz minket? Bevallom, ha indiánkönyvet látok, hideg fut végig a hátamon, szemem előtt megjelenik a Sziklás-hegység, álmaimon bölénycsordák gázolnak keresztül. Röviden: indiánózisba estem. Am minden elmúlik egyszer. Van, ami hirtelen, mint a nyári zápor. Az in- diános idő a hosszú, véget nem érő őszi esőzésekre emlékeztetett. De egyszer az is véget ért. A nyári üdvözlőlap még így érkezett Balázsnak : Birtalan Balázs (Til Lala) „Ezen a fán nem szól a pacsirta. Ezt a levelet apacs írta.” ölel: Szakállas Apacs (Verbőczy Antal) És jött új karácsony. Családtagok, barátok, ismerősök szigorú figyelmeztetést kaptak: Bármit, csak indiános könyvet ne! Tudva, a Nagy Kiörégedett Indiánfőnök nem ismeri a tréfál, békés ünnepek elé néztünk. Játékboltokban bóklászva ráakadtam egy varázslatos dobozra. Egy bűvészdobozra. Ez kell nekem! Akarom mondani, Til Lalának, vagyis Balázsnak (még nem voltam teljesen gyógyult), s vittem. Balgzs örömmel bontogatta a karácsonyi csomagokat, kezébe került a vaskos, nagy csomag, benne a bü- vészdoboz ... Uff, én beszéltem!