Észak-Magyarország, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-15 / 269. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1986. november 15., szombat IIXIII. kongresszus gazdaságpolitikai határozatának (Folytatás a 3. oldalról) helyzetük stabilizálása. Ehhez elkerülhetetlennek tartjuk a kedvezőtlen termőhelyi adottságú térségek termelési feltételeihez igazodó regionális szabályozási módok kialakítását. Folytatjuk a térségi meliorációs programokat. Meg kell teremtenünk az adottságainkhoz igazodó intenzív takarmánytermelés, rét- és legelőgazdálkodás, valamint a szarvasmarha- és a juhállomány növelésének feltételeit. A termelőszövetkezetek melléküzemági tevékenységének fejlesztését a megyébe települt ipar szerkezeti változásával ösz- szehangoltan kell folytatni. Az erdőgazdálkodásban és az élelmiszeriparban a magasabb feldolgozottságé és unikális termékek részarányának növelésére, a kiszerelés- és a csomagolástechnika jelentős javítására kell törekedni. Az infrastruktúra fejlesztése terén a kiegyensúlyozott és összehangolt terület- és településfejlesztésre, az élet- és munka- körülményekben történelmileg kialakult indokolatlan különbségek mérséklésére, a lakosság alapellátásának javítására, a községek népességmegtartó képességének erősítésére törekszünk. A VII. ötéves tervben kiemelt programjaink: az egészséges ivóvízellátás és a csatornahálózat bővítése; a lakásgazdálkodás javítása, a mennyiségi lakáshiány mérséklése; az alap- és középfokú oktatás, valamint az egészségügyi és szociális ellátás feltételeinek javítása. Előrelépünk — bár a kívánatosnál kisebb mértékben — a telefónia és a közlekedés feltételeinek javításában is. Gazdag természeti, történelmi és kulturális értékeink lehetővé teszik, hogy a középtávú tervidőszak során Miskolcon és környékén, a tokaj—Sárospatak—Sátoraljaújhely—zempléni tájvédelmi körzetben, valamint az Aggteleki Nemzeti Park területén — hazai és külföldi tőke bevonásával — átfogó idegenforgalmi, fejlesztési program kialakításába kezdjünk. A kormányzati szervekkel összehangolt megyei közép- és hosszú távú programot készítünk az elmaradott térségek fejlesztésére. Ennek keretében pályázattal elnyerhető pénzeszközökkel, valamint az új munkaalkalmat teremtő vállalatoknak nyújtott adókedvezményekkel javítani kívánjuk a helyi foglalkoztatás feltételeit, és a lakossági infrastruktúra színvonalát. Miskolc arányos, komplex fejlesztése, a belváros rehabilitációja, az elavult közműhálózat felújítása megkezdődött. A városban felhalmozódott feszültségek feloldására azonban a következő öt évben a rendelkezésre álló helyi eszközök nem elegendőek. Ezért az illetékes kormányzati szervek közreműködésével keressük a pótlólagos források megteremtésének a lehetőségeit. Jobban kell építenünk a legfontosabb termelőerőre, az emberek tudására, szorgalmára, tehetségére és alkotóképességére. Tovább szükséges fejleszteni és érdemben működtetni a szocialista demokrácia munkahelyi és lakóterületi fórumait. Vissza kell szorítani a formalizmust, a látszat-demokráciát. Jelentősen javítani szükséges ezeknek a fórumoknak az érdekfeltáró és -egyeztető funkcióját. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem szellemi kapacitásának jobb hasznosítása. a tudományos kutatás és a gyakorlat összekapcsolása, a progresszív iparágak szellemi hátterének megteremtése, valamint a gyártáselőkészítés javítása céljából a közeli jövőben innovációs-műszaki parkot kívánunk létrehozni. A megye tudományos, kulturális és szellemi életét jobban a fejlődés szolgálatába kell állítanunk. Az a törekvésünk, hogy a Miskolci Akadémiai Bizottság, az MTESZ megyei szervezete, a kulturális alkotóműhelyek nagyobb szerepet kapjanak a tervezésben, a jövőkép kialakításában, a társadalmi értékek megszilárdításában, az igényesség térhódításában. Meg kell szilárdítanunk az állampolgári, a munkahelyi és a technológiai,fegyelmet. Ennek szolgálatába szükséges állítani a munkavállalók egyéni és csoportos ösztönzését, valamint a kötelességeiket elhanyagolok szankcionálását. A megye lakossága teljes értékű testi- szellemi-tudati, egészségi állapotának javítása érdekében növelni szükséges a lakosság általános szakmai műveltségét, egészségi kultúráját. A népesség egészségi állapotának romlását a megelőzés javításával, az egészséges életmód elterjesztésével, a diáksport'és turisztika feltételeinek bővítésével meg kell állítanunk. Ezzel a programmal indulunk az évtized hátralevő éveinek. Olyan körülmények között, amelyekben népszerűtlen és kényszer diktálta intézkedések is elkerülhetetlenek. A tétlen várakozás helyétt pártunk a cselekvést a helytállást, az alkalmazkodást, a — nem mindig könnyű és fájdalom- mentes — változásokat hirdeti meg programként. Megvan az erőnk és az akaratunk, a feltételek pedig szívós, következetes munkával megteremthetők ahhoz, hogy megyénk gazdasági helyzetét, az itt élők élet- és munkakörülményeit érzékelhetően megjavítsuk. Ehhez élvezzük a központi politikai szervek támogatását is. Tudatában kell azonban lennünk annak, hogy a gondok megoldását, a nagyobb eredmények kikényszerítését elsősorban a munkahelyeken kell elérnünk. Itt, nekünk, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Munkakultúra Azt hiszem, elég egy pillantást vetni az ősember fantáziáját és keze nyomát őrző több ezer barlangrajz egyikére is, hogy arról meggyőződjünk, a művészet forrása a munka volt. A vadászat szent rítusát, a kezet csodával határos módon megerősítő és meghosszabbító, durva szerszámok, eszközök megörökítése is mutatta, hogy a gondolkodó ember meghatározó élménye az ön- fenntartás és a veszedelem leküzdése lehetett. Márpedig ez munka nélkül aligha volt lehetséges. Mint ahogy a munka és a kultúra szembeállítása a későbbi társadalmak feltalálása volt azok érdekében, akik mások munkájából éltek, úgy gondolná az ember, hogy munka és kultúra egymást támogató hasonulásának a mi világunkban jött el az ideje. Kultúrán persze most ne azt a produktumot értsük, amelyet a klasszikus meghatározás szerint az emberi társadalom fizikai és szellemi munkájával létrehozott, hanem olyan munkavégzést, amelyet áthat a kultúra: a tudatosság, szervezettség, az önkifejezés vágya. Ki ne emlékeznék az ötvenes évek munkahely-dekorációira: drapériák redő- zetei közé ékelt portrék, függönybolyhok a mozdony ablakában. Vajon rosszat akartunk? Csak hibás úton kerestük a munkahely nagyobb kulturáltságát, otthonosságát előmozdító megoldásokat. A titok nyitja másutt van. Ahol ma a csepeli nagy pontosságú fémmegmunkáló üzem, a győri Rába „repülőtérnyi” üzemcsarnoka vagy a Paksi Atomerőmű tart. Ezeken a helyeken — de szerencsére, másutt is — az értelmes munkarend, a gondosan megválasztott technológiák egészen a gépek külső megjelenéséig és színezéséig alkalmas arra, hogy új, magasabb igényeket ébresszen az ott dolgozóban, tagadja a munka és a fáradtság fogalmának összetartozását. Mondható persze az is, könnyű az új üzemeknek, ők már az új követelmények szerint rendezkedhetnek be. Persze ez is mondható. Bár a munkakultúra elemeinek lebecsülése az új üzemekben is arra vezethet, hogy ésszerűtlenül tervezzék, szervezzék meg az üzem munkáját. A lényeg másutt van. A munkakultúra növelésére mindenütt megérettek a feltételek. Elsősorban a régi gyárakban, műhelyekben, ahol a körülmények tökéletesítése, harmonizálása vagy jobb szóval: humanizálása talán az egyetlen, amivel előrelendíthető a hatékonyság, megalapozható a magasabb feldolgozottsági fokon gyártott termékek kibocsátása. A régi műhelyek amúgy is rászolgálnak a felújításra, rekonstrukcióra. Mi akadálya hát annak, hogy tudományos alapon, a munkatudomány, a pszichológia, az esztétika legújabb eredmé nyei felhasználásával |szüles senek újjá? A költség nyilvánvalóan azonos marad, csakhogy a megtérülés gyorsabbá és többszörössé ^álhat. Az új szemlélet-térhódítását ma már az ergonómia fiatal tudománya is segíti. Még a legújabb idegen szavak szótárában sem található fogalom egyre kö; kele- tűbb azok körében, akik a termelés modernizálásával foglalkoznak. A magya ■ ergonómusok szakértelme, tájékozottsága szinte önmagát kínálja: itt van kézünk ügyében a rengeteg tapasztalat, jól kipróbált megoldás, amellyel az üzem és dolgozója érdeke egyaránt szolgálható. Sőt, a tervek szerint, jövőre éppen Budapesten kerül sor az ergonómusok nemzetközi szervezetének közgyűlésére, tehát szinte házhoz szállítják majd a munkával kapcsolatos legújabb tudományos ismeréteket. Hisszük, iparunk, gazdaságunk jelenlegi állapotában nem nélkülözhetők e köny- 1 nyen megszerezhető tapasztalatok, amelyek a nálunknál fejlettebb országokban születtek. Különben is, a tanulás nem kerül pénzbe, míg az oktalan közömbösség, ér- zéktelenség csak .ráfizetéssel jár. A munkakultúra fejlesztése nálunk éppen ezért nem luxus, nem a jobb és gazdagabb üzemek divatos passziója, hanem olyan "tartalék, amelynek kiaknázását senkinek sem tiltják. A felzárkózóknak tehát nemcsak szabad, de szükséges is e fontos lehetőséget megragad- niok. K. F. „Vitathatatlan, hogy a születések számának kívánatos növekedéséhez — az egyéb feltételek mellett — a házasság szilárdságára, tekintélyének növekedésére, az iránta való nagyobb bizalomra is szükség van.” — dr. Markója Imre igazságügyminiszter expozéjából, az Országgyűlés 1986. évi, őszi ülésszakán. A férj „eligazítja” a feleséget. Majd csak akkor szóljon, ha kérdezik. A válasz nem késik: ^Megtanultam melletted negyvenöt év alatt. Akkor békesség volt, ha hallgattam. Biztos, hogy ez sokat jelent egy családban.” — „Mert a férj a feje a családnak, tetszik tudni? Nem az asszony. Igen rossz vezetés az, ahol a láb parancsol a fejnek.” — „Én mindig örültem. Én sose síntam. A gyerekek is, ha megbosz- szantottak, csak addig tartott. Vaf^y a férjem is. Nem ment le a Nap a haragunkkal. Egymástól mindig bocsánatot kértünk.” Ezzel, a beszélgetésünket" megelőző párbeszéddel benne is vagyunk a (téma sűrűjében. A családot keressük, a családot próbáljuk szavakkal megeleveníteni Bódva- szilason, a Petőfi utca 2. sz. alatti házban. Kovács János és felesége otthonában. Berecz Margit 1914. április 4-én született, Miskolcon. Cselédsorsot szabott neki az élet. Előtte menhelyi sorsot a szülőanyja. — Amikor a menhely kiadott, nagyon sok helyen laktam, katonatiszteknél, orvosoknál szolgáltam. Ráckevén kezdtem, aztán Pestre mentem. A házaspár szeretett engem, de az orvos testvére állandóan utánam csa- vargott, a cselédszobámba mindig be akart jönni, szem- telenkedni. És én nem akartam ilyen életet kezdeni. Kicsit komolyabban gondolkodtam, elmentem tehát vidékre, akkor kerestem meg az anyámat, 21 éves koromban... Az apám Somsályba nősült, ott sokszor mutatták nekem, hogy „ott megy apád ..., az az apád ...” Azt mondja még Kovács Jánosné, született Berecz Margit, hogy sokat kellett dolgozni, míg két bőröndöt a maga tíz körmével össze tudott kaparni, holmikat venni, ami egy lánynak feltétlenül kell, ha férjhez akar menni. A menhelyről az életbe engedett lány ezzel a két bőrönddel sokáig, sokat vándorolt, míg Diósgyőrbe érkezett. Abban az időben Kovács János, született 1909. június 29-én Bódvaszilason, szintén Diósgyőrben élt. Egy rokonlány és egy mozielőadás („talán a Meseautót adták”) révén találkozott Berecz Margittal. Nagy tragédia után: 1941. március 3-án eltemette feleségét, március 7- én egyik kisfiát. — Amikor megismerkedtünk a moziban, másnap megkaptam a behívómat, be kellett vonulni. És én úgy mentem el itthonról — köny- nyes szemmel, így mondom —, itthon maradt nekem két árva gyermekem, egy öreg anyám... És én kértem Margittól egy kis fényképet, meg címet, hogy tudjak valakinek írni. A déli fronton szolgáltam, és én kilenc levelet írtam, de csak nem jött levél, nem jön levél... Hát azt mondtam, ha még a tizedikre se ír, akkor én felhagyok ezzel a lánnyal... Mikor én ezt eldöntöttem, másnap hívatott az őrnagy, levelet kaptam ... Kisregényt lehetne írni erről a két hétről, ami következett. A vége azonban ennyi: Kovács János és Berecz Margit 1941. július 26- án Diósgyőrben örök hűséget fogadott egymásnak. — Így született nekünk 12 gyermekünk. Egy, a Margité elment, a fényképen mégis 12 van, mert a legnagyobb az első feleségemé ... Hát így történ't a mi házasságunk, ennek most már eltelt ennyi ideje, 45 éve, és szeretetben telt el, a gyerekeket felneveltük... A szabály az volt a családban, hogy a feleségnek, az anyának otthon van a helye, hogy rend legyen a házban, tiszták legyenek a gyerekek, a családfőt munkából megtérvén főtt étel várja. Ez így volt. Otthon pedig minden napra megvolt a beosztás: te mosol, te vasalsz, te takarítói... És rend volt. Esténként a családfő meghallgatta a panaszokat, a gyerekek minden időkbeli civódásainak előadásait és igazságot szolgáltatott. „Apa igen tudott bíráskodni ...” „Az, hogy a terhek az igények objektív szintjéhez képest egyenlőtlenül oszlanak meg, egyrészről a társadalom és a család, másrészről a családtagok között, megnehezíti a családtagok alkalmazkodását egymáshoz és a megszokott, hagyományos feltételektől eltérő körülményekhez, és konfliktusokat is kiválthat.” — dr. Markója Imre igazságügyminiszter expozéjából az Országgyűlés 1986. évi őszi ülésszakán. Fojtán László felvétele Kovács János: — Mondjuk meg őszintén, hogy van máma?! Nem nevelhetik az asszonyok a gyerekeket. Mindenki dolgozik, a gyermek nevelése sajnos, az állam nyakába szakadt. És vegyük csak: a feleség a munkahelyén alkalmat talál, hogy idegen férfival megismerkedjen. A férj úgyszintén. És betört a házasságtörés a családokba, ezt látom én. Hát aranyos, mikor hazamennek egy pár percre az otthonukba, akkor a vita van, a nézeteltérés, a kételkedés, mert a féltékenykedés csak megvan ... Ebből csak rettenetes szakadás történik. A férj is keres, az asszony is, és ott a vita: „én is keresek, te is keresel, velem ne gorom- báskodj, semmi közünk egymáshoz”. Szegény gyermekek, ha már vannak, azok járnak aztán pórul; azt se tudják, mi történik, csak aztán se apjuk nincsen, se anyjuk ... Hát nekünk is 12 gyermekünk van, és ... ez nekem nagyon fájdalmas, mert mindez betört a családunkba is. Betört a romboló ördögi erő ... És ... nekünk fáj az. Nekünk, mert látjuk az unokákat... Meghasad bele az embernek a szíve... Ennyit tudok én erről mondani... Természetesen nem minden gyermek családjába tört be a romboló erő. De elég az a szülőknek: ha csak egybe is ... Ernő, Katalin, János, Karcsi, Olga, Sanyi, Zoli, Gyula, Pista, Jóska, Marika, Márta ... — megvan ez a család, a 12 gyermek. A legkisebb 27 éves, a legidősebb most volt éppen ötvenesz- tendős. Kovács János és felesége, született Berecz Mária már 35 unokát is összeszámlál. Azt mondja Margitka néni: „Bizony nagy baj az, hogy sok családban ma már nincsen meg az otthoniasság, a házassági harmónia. Mi, apával mostanra érkeztünk el a legboldogabb korszakunkba. Most már körülvesz minket a nagy csend, a nagy békesség. És körülvesznek a gyermekeink szeretettel, megbecsüléssel. Nem hagynak minket magunkra, mindig jönnek, meglátogatnak és sose jönnek üres kézzel. Nekem minden két hétben van friss virágom az asztalon. És mi ma is minden este úgy fekszünk nyugovóra, hogy nem ment le a Nap a haragunkkal. Mi minden este bocsánatot kérünk egymástól... És szeretnénk, ha öt év múlva eljönnének maguk is az ötvenéves menyegzőnkre...” „A család társadalmunk alapegysége, amelynek léte és belső harmóniája nélkül a nagyobb közösség sem tevékenykedhet sikeresen.” — dr. Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese beszédéből az Országgyűlés 1986. évi őszi ülésszakán. Ténagy József I
