Észak-Magyarország, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-08 / 237. szám
Hány perc az ünnep...? (Zorán és Kern koncertje után) a Rónai Sándor MűvelődéM.i.iiwMTTMnrr.< 1986. október 8., szerda ' . R A BVK és a környezetvédelem —ni.ii ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 ................. j M it tett és tehet egy vegyi kombinát? Talán a művészeket sem sérti, hogy a plakátok és más híradások után most az újságban is csak vezetéknevükkel említődnek a címben. Egyébként is kitermelte már a közhangulat, a közvélemény azt az értéket, hogy akiről elég csak így említést tenni, az már vitte valamire, az — az esetek döntő többségében — kedvenc. Olyan ember, akit szeretünk. Kern András és Zorán Sztevanovity ilyen emberek. Szeretetre méltóak. Egyéniségük, tehetségük révén. Azáltal amit csinálnak, amit már megcsináltak. Így nincs azon semmi csodálkozni való, hogy Miskolcon a Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermét rendesen benépesítették az érdeklődők. (Hallottam olyan beszédet is, hogy eredetileg a klubterembe szánták ezt a találkozást Zoránnal és Kernnel. Aztán a nagy érdeklődés kinyittatta a nagy színháztermet.) Ott voltunk tehát sokan hétfőn este. Érdeklődéssel, kíváncsisággal, szeretettel. Így érkeztünk, így várakoztunk és így próbáltuk meghosszabbítani ezt az érzést, már amikor ment a műsor. Igen — próbáltuk görcsösen meghosszabbítani azt. az érzést, amivel erre a találkozásra megérkeztünk. Lehet, hogy sokat vártunk? Másfél órával érkezésünk után csalódottság íze keveredett nyelvünkön a még esetleg mindig dúdolt dallammal- szöveggel. Zorán és az egész műsor az Ünneppel búcsúzott. És bizony csalódottan tűztük magunk elé a kérdést a kijárat felé haladva, meg az utcán beszélgetve: „Hány perc az ünnep. .?” ünnepre készültünk e találkozás révén. Lehet, hogy sokat vártunk, túlzott igénynyel indultunk el? De hiszen már „meg voltunk sze- lidítve”, már ez a két művész sok találkát kínált és adott nekünk. Miféle hiány munkált tehát bennünk? Amilyen könnyű megformálni a kérdéseket, olyan nehéz pontosan válaszolni azokra. A lényeg, úgy gondolom abban van, hogy ezúttal nem talált igazi kontaktust egymással a színpad és a nézőtér, az előadók meg a közönség, az áramkör nem jött létre. Kezdjük Zoránnal, ő kezdte és végezte, valójában ő tartotta „a hátán” ezt a hétfő esti műsort. Zoránnal a miskolciak sokszor találkozhattak már. Két-három éve, éppen si Központban, magam is részese lehettem egy nagyszerű hangulatú estjének. Akkor is, most is ott volt a dalban egy gitár, abban a dalban négy akkord, néhány jó barát és egy kicsit maga az előadó. Akkor — a dalban és a Zorán-dalokban benne volt maga a közönség is. Élt bennük, élt velük, élt általuk. Talán, talán éppen az volt a mostani csalódásunk egyik forrása, hogy megint ugyanazokban a dalokban kellett vol- *na benne lennünk. És bár a szándék meg-megcsattant a tenyereken, megindulni akart a nyelv által is — nem ment ez igazán, nem ment természetesen, valami görcs volt ebben az egész akaratban. Kern Andrással még nem daloltunk. Igaz, eleddig ő sem dalokkal jött közénk a pódiumon (tévében, rádióban, színházban). A híreket hallottuk már, hogy elkészült a nagylemeze. Hallottunk, s megszerettünk e dalok közül néhányat. Vártuk tehát most a „testközeli” találkozást. Kern András jött — és tehetségében nem is kellett csalódnunk. Otthon van ő színpadon. Esetében, ha nem csalódom, az volt a szomorúságunk, hogy többet akartunk hallani, több dalt; több időt óhajtottunk vele tölteni; tovább szerettünk volna kapcsolatban lenni vele. Pontosan meg nem tudom mondani, hány dalt énekelt, s mi hallgattuk és tapsoltuk, mindaddig nyugalommal, míg egyszer elkezdődött a Lövölde tér . . . Akkor már sejtettük, hogy vége a dalnak ... Motoszkálok csak a válaszok körül, tapogatva á lehetségest. Keresgetve. Mi ültette belénk — legalábbis a jelenlevők sokaságába — azt az érzést, hogy nem tudtunk igazán felszabadultan, természetes jó érzéssel feloldódni Zorán és Kern kon- certjén-estjén? Hiszen azt senki nem vitathatja: szó sem volt itt arról, hogy ez a két jeles ember „lekente volna a műsort”. Talán, talán mi vártunk most többet. Mi, kiéhezett közönség az ünnepre. Lehet, éppen arra készültünk erre az estre elmenve, hogy kiünnepeljük magunkat a dalban, a két kiváló előadóval való találkozásban. Ezért tűztük végezetül kicsit szomorkásán magunk elé a kérdést: „Hány perc az az ünnep? ...” (t. n. j.) A Borsodi Vegyi Kom• binát teljes termelési értéke ebben az évben — várhatóan — megközelíti a 12 milliárd forintot. Az évtized fordulójára, 1990-re ez az összeg 15 milliárdra növekszik. A vállalat terveiben a termelés intenzifiká- lása, a hatékonyság fokozása a technológiai korszerűsítés ugyanolyan fontos _ elem, mint a környezetvédelmi feladatok megoldása. A termelés bővítése, korszerűsítése a gyár hat és fél ezer dolgozójának ad biztos kenyeret. A környezeti egyensúly megteremtése, a környezet- és emberbarát technológiák bevezetése több százezer ember, s végső soron a megye, az ország érdekeit szolgálja. A BVK-ban már másfél évtizedes hagyományai vannak a környezetvédelemnek, elkészült az erre vonatkozó közép- és hosszú távú program. Milyen eredményeket értek el a gyárban e látszólag termelésen kívüli, ám a gyártási folyamatokra mégis visszaható kérdésben? Valószínűleg országosai! egyedülállónak tekinthető, hogy a Borsodi Vegyi Kombinát iparivízbázisa, a Sajó a gyár előtt szennyezettebb, mint amikor elhagyja Kazincbarcikát. A kombinát környezetvédelmi szakemberei a mérésekre alapozva ugyanis állítják: az általuk tisztított és a folyóba visz- szabocsátott szennyvíz sav-, lúg- és szervesanyag-tartal- ma folyamatosan az előírt értékek alatt van, s minősége — a felsorolt összetevőket figyelembe véve — jobb a Sajóénál. Korántsem lehet ilyen kedvező eredményekről beszámolni a vegyigyár által kibocsátott víz nitrogéntartalmát illetően. A még elfogadható 30 milligramm/li- teres értékkel szemben a szennyvíz nitrogéntartalma gyakran 100 mg/1, de előfordul olyan eset is, amikor a mért érték megközelíti a 160 mg/1 mennyiséget. A gyár környezetvédelmi tennivalói közül tehát az egyik legnagyobb feladat a kibocsátott szennyvíz nitrogéntartalmának csökkentése. Ennek érdekében komplex programot dolgoztak ki, amely elsősorban a nitron- génfnűtrágya-üzemek koncentrált szennyvizeinek technológiai újrahasznosítását teszi lehetővé. A technológiai átalakítások sorában elsőként a karbamidüzem környezetvédelmi beruházását kell említeni. Az ott keletkező szennyvíz tisztítására egy, német demokratikus köztársaságbeli cégtől vásárolták meg az eljárást. Ennek segítségével napi 7 tonnányi ammónia kinyerésére és ismételt hasznosítására nyílik lehetőség, míg a napi 10 köbméternyi szennyvíz kaA Borsodi Vegyi Kombinát látképe zántápvíz-minőségű. A mész- ammonsalétrom-üzemben — egy zárt technológiai rendszer kialakításával — szintén lényegesen csökkentik a nitrogénkíbocsátást, s az ott keletkezett, vagy inkább kinyert ammóniumnitrát-olda- tot szintén újrahasznosítják. A BVK szennyvíztisztító üzeme egyébként a beindulásától kezdve megbízhatóan, s tervezett hatásfokkal üzemel. Az eredmények mellett, az eddig leírtakon kívül is vannak még bőven feladatok, így a szennyvíz higany- és nátriumtartalmának csökkentése érdekében. A Borsodi Vegyi Kombinát környezetvédelmi szakembereinek alapvető törekvése, hogy a különböző melléktermékek tisztítása révén újrahasznosítható anyagokat nyerjenek. A laikus egy- egy vegyigyár környezetvédelmi tevékenységének színvonalát általában a levegőbe eresztett füstök színén, mennyiségén méri le. Nos, a kazincbarcikai gyárban már megfogalmazódott az a program, amelynek révén megszűnik majd az úgynevezett „rókafarok”, azaz a rőtvörös füst kibocsátása. Ezt a világon eddig kevés vegyi üzemben sikerült megvalósítani. A BVK levegőtisztaság-védelmi beruházásainak eredményeként az utóbbi esztendőkben fokozatosan csökkent a levegőbe jutó szeny- nyezőanyagok mennyisége, így, a sósavüzemben új hypóüzemrészt építettek, amelynek munkába lépése után megszűnt az előirt értéket meghaladó klór kibocsátása, s Bérén te környékén érezhetően javult a levegő minősége. A sósav lefejtésénél keletkező szeny- nyeződést központi elszívó és mosórendszer kiépítésével szüntették meg. AVCM- üzemben lúgos vészabszor- bert helyeztek el, amely megakadályozza, hogy üzemzavarok esetén a lefúvatott sósavgáz a légtérbe kerüljön. A gyárban már most tisztában vannak azzal, hogy a következő év január elsején életbe lépő levegőtisztaságvédelmi rendelet jelentős szigorításokat tartalmaz majd, s ez további feladatokat ró a vállalatra. Ezért a vállalat legnagyobb lég- szennyezésének, a savüzemben keletkező véggáznitróza- tartalmának csökkentésére a Veszprémi Vegyipari Egyetemmel közösen új eljárást dolgoztak ki. Ezenkívül a megoldandó feladatok közé sorolták a PVC-alapanyag gyártásánál a klór- és sósavtartalmú, valamint a szénhidrogén-tartalmú véggázok tisztítását. A kombinátban a többi vegyi üzemhez hasonlóan egyre több gondot kell fordítani a hulladékok és veszélyes anyagok tárolására, illetve újrahasznosítására. A veszélyes hulladékok megsemmisítésére országos programot dolgoztak ki. Megyénkben ez sajnos, még nem tekinthető megoldottnak, s a BVK-ban is átmeneti tárolókat készítettek csak. A mérgező fémeket, a főleg arzént, higanyt és nikkelt tartalmazó szilárd ipari hulladékokat egy 20 ezer Fojtán L. felv. köbméteres, gazométerből ki alakított átmeneti tárolóba! helyezik el. A szilárd ipari hulladékot tárolására egy 150 ezer köbméteres saját tároló szolgál . míg az ipari zagyok elhe- , lyezésére a BHV salakterér egy különleges kazettarendszert építettek ki. A mérgező üstmaradékokat — ideig- ; lenesen — bérégetéssel sem-' misítik meg, az Északma- , gyarországi Vegyiművekben A BVK környezetvédelmi tervei között szerepel, hogy a folyékony és a szilárd! halmazállapotú veszélyes; hulladékok megsemmisítésére hulladékégető művet hoz-jl nak létre. A beruházáshoz kedvező lehetőséget ad hogy a laktámüzem leállítá-Sj sával a felszabaduló kénége-/ tő rendszer átalakítható a, veszélyes hulladékok elégetésére. A terveket és a ki-i egészítő berendezéseket egy külföldi szakcég szállítja. A kombinátban a környe-, zetvédelmi hatóság vélemé-j nye szerint is folyamatos és tervszerű környezetvédelmi tevékenység folyik. Ez többek között a magas műsza-; ki színvonalú környezetvédelmi berendezések, technológiák üzemeltetésében és kialakításában mutatkozik meg. Az egyre szigorúbb előírások azonban további erőfeszítéseket igényelnek a vállalattól. Az évtized fordulójára ezért a BVK igyekszik a még meglevő környezetszennyező kibocsátásokat a minimumra csökkenteni, s nemcsak a termelésben megfelelni a követelményeknek. TJdvardy József „Az olyan napot, melyhez évszázadok óta állandósult hiedelem vagy szokás fűződik, jeles napnak nevezik.' 'wtv",v>:"' ' * Rozmaring ága, virágnak virága című nagy sikerű könyvében Pető Margit így emlékezik szűkebb hazám, Bükkalja egyik legnagyobb s mindenképpen legkedvesebb mezőgazdasági munkájára, a szüretre. „A szüretet pegyig nem adnám simmijé! Fiatal koromban, mikor zengett a szőlőhegy ... A mi szőlőnk a tagon feküdt, nagyapúéknak a Bosnyák-dombon túl, a szomolyai utná, sógoroméknak a Farkas- vőgybe. . . Hetekkel a szüret előtt folyt a készülődés. Mosták a boroshordókal. Abroncsolták, ha szükségesnek látszott. A gazdaasszony sütött-főzött. Akadt szüretünk olyan népes, akár egy lagzi... Ki se virradt, mikor nagy álmosan nekiindultunk. Akkor pirkadt az ég, mikor lepakoltunk a szőlő végibe. A felső végin tíz sor oportó — azzal kezdtük, aztat külön hordóba szedtük. Mire ezt megszedtük, früstököltünk. Előtte jó forralt bort kortyolgatott mindenki, hogy kiengeszlelőd- jék csonjaibú a hajnali gémberedett- ség ...” A szüret nemcsak borvidékeiről híres megyénkben, de szerte a hazában, az év egyik legjelesebb munka- és ünnepnapja. Kezdését az egyes borvidékek esetében Szőlő préselése 1929-ben Bogácson. Gönyei Sándor néprajzos egykori felvétele. mindig az az esztendei időjárás s a szőlőterület uralkodó szőlőfajtáinak érési ideje határozta meg. Idén — amikor az időjárás szeszélyéből adódóan a búkkal jai szüret már szeptember elején meg kezdődött, s Hegyalján is e hónap kö zepére befejeződik e nagy munka — talán furcsának tűnik, hogy az alföldi szüret sok-sok évtizeden át, szeptember 29-e körül kezdődött, s a többi borvidéken csak ezt követően indult a mustmustra. Eger környékén például általában október 15-e, Teréz napja volt szüretkezdés ideje, míg Miskolc híres szőlőhegyén, az Avason, október 18-a, Lukács napja. Legkésőbb mindig a nektárcsöpögtető Tokaj-Hegy- álja szürete kezdődött, ennek szigorúan rögzített napja, október 28-a, Simon- Juda napja volt. Rigmusok őrizték meg az utókornak a szigorú szentenciákat: „Rég felírta Noé Tokaj hegyormára / Hegyaljai kapás várj Simon-Judára! /, „Akár haszon, akár kár, / Simon-Juda a határ.” A szüret sokfelé több napig tartó családi munka volt. Akinek igen darab, szőlője volt, az még napszámosokat is fogadott, nem elégedett meg a szűkebb család, és a rokonság segítségével. A szüretelők csapatából a lányok, asszonyok ollóval, késsel vagdalták le a fürtöket. A férfiak a puttonyokkal térültek- fordultak, miként később az ő feladatuk volt a préselés, illetve, ahogy például Bükkalján mondták, a sutulás. A szüreti munka figyelmet és precizitást kívánt. Figyeljük csak, mit íf Pető Margit! „Hé asszonyok! Az eltennyivalót a bakhát tetejire szép sorjába. A hibátlan saszlákat raktuk el télire. A többit a vederbe bornak. Kutattuk guggolva a tőke alján, levelek közt a fürtöt. El ne haggyatok egy fillenget se! — parancsolt nagyanyám. Még ellenőrizte is, nem hagyunk-e el. Megesküdtünk vóna, hogy egy szem nem sok, annyi se maradhatott rajta, mégis mindég tanát, ha nem többet, három-négy szemet: ugye ehun van e!” A szüret ünnepi jellegét igazolandó: a XVII—XIX. századi írások szerint ilyenkor — városon és falun — szünetelt a bíráskodás, s a diákok erre az időre mindig szabadságot kaptak. A munkálatok befejezését pedig vidám mulatság követte. A szüreti mulatság eredetileg az aratóünnephez hasonlóan, az uradalmi szőlőmunkások munkavégző ünnepe volt, de e századra már általános szokássá vált falun, városon. S volt vidámság kint a szőlőhegyen munka közben is! Sokféle muzsikások, bandák járták a dűlőket, hegyeket. Ide is, oda is beköszöntek. Ilyenkor felcsendült a szüretelők ajkán a dal, a hegedűszóra — persze csak rövid időre — egyesek táncra is perdültek. Tulajdonképpen egyfajta táncot jártak azok a fiatalok, többnyire férfiak is, akik a kádba állva, járva, tisztára mosott lábbal „tapodták”, préselték a szőlőt. Mint a mellékelt fotóreprodukciónk is bizonyítja — 1929-ben készítette Bogácson Gönyei Sándor — az effajta préselés nem volt ritkaság a század első évtizedeiben. A ma ismert zúzó-bogyózó és prés híjával bizony eleink így nyerték ki a szőlő levét, melyből hetek, hónapok múlva az esztendő többi* jeles napjának nélkülözhetetlen itala nemesedett. (hajdú i.) L.
