Észak-Magyarország, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-01 / 231. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1986. október 1., szerda ) i i i 1 I 1 f \ 2i •t 'j rí .1 é ;t i< K n s >1 Sátorelőtől Sátoraljaújhelyig Kezdjük a nézelődést a magasból. A város fölé emelkedő hegyről, elmélázva azon is, vajh' minő lehetett ez a büszke hegy évszázadokkal korábban? Pontosabban: 725 évvel ezelőtt, amikor is 1261- ben V. István király városi kiváltságokat biztosító levelet adományozott az alant levő településnek, Sátorelőnek. Minő lehetett akkortájt ez a hegy? Nyilván olyan, mint ma. De azért mégsem teljesen ugyanolyan. Talán farkasok, medvék, hiúzok tanyáztak itt, biztonságban mindenkitől, hiszen ide - lehetséges - a legbátrabb vitéz sem merészkedett nehéz íjával, lándzsájával, mívesen megmunkált tőrével, talán még akkor sem, Milyen hát most ez a város? Egymástól függetlenül több ember is válaszolt erre a kérdésre. Valamiben teljesen egységesen: senki sem keresett adatokat, nyomtatványokat, csak legföljebb széket, hogy leüljünk, és már szinte pergett is minden, ahogy mondani szokás — kapásból. Most Kazsimérszki Ferenc, tanácselnök válaszol. — Milyen a város? Sokféle arca van. Eredményekből, sikerekből és sok gondból összetevődő arca. Ismeretes, hogy objektív okok miatt, évtizedekig alig-alig történt itt valami, most pedig mindent szeretnénk pótolni. Megkezdtük a nagy felújításokat, a rehabilitációt. Szeretnők megőrizni a mába, a jövőbe átmenteni történelmi városrészeinket, azzal a hangulattal, mely csakis Űjhelyre jellemző, és most kell megújítanunk a villanyvezetéket, a vizet, az utakat, a majd’ százéves; szép, de nem kényelmes lakásokat komfortossá, lakhatóvá tenni. Mindez persze, sok kényelmetlenséggel is jár, nem csupán sok pénzt igényel. De a lakók tudják, miről van szó, segítenek, amiben csak tudnak. Óriási előny, hogy az itt élők szeretik a várost. Lehet, hogy ez így kicsit sután hangzik, de valójában rendkívül mély tartalommal bír. Sok erőt jelez, ami erő sok mindenben megnyilvánul. Tulajdonképpen mindig, amikor a városról van szó. — Építkezésekre, fejlesztésekre gondol? — Is. 'Hiszen például a posta fejlesztése, a telefonhálózat korszerűsítése — erről jut eszembe: jövőre már bekapcsolódunk a távhívóhálózatba —, boltha az íj éppen eleink által feltalált, visszacsapó, rettenetes erejű fegyver volt, vagy a már ugyancsak létező, felhúzható számszeríj. A hegy nem sokat, de azért mégis változott. Barátságossá, szinte lakhatóvá tették azóta már, leginkább úgy jó tiz évvel ezelőtt, amikor is a város sok-sok lakója serénykedett itt. A villanyt hozták fel a hegyre, hol sípályákat, melegedőt építettek és persze, hozzájuk vezető utat. Akkor gumicsizmásán, sarat dagasztva caplattunk itt a készülő úton és persze ugyancsak nézegettük a várost, az alanti települést, mely ma már akkori önmagával sem teljesen azonos. Ahhoz képest ma építés, meg sok minden, tulajdonképpen csak úgy sikeredik, csak akkor állnak velünk szóba a külső cégek, intézmények, ha mi is le tudunk valamicske pénzt tenni az asztalra, érvként. Akkor jó, akkor ők is adnak valamennyit — mondják. Mi meg még ennyit tudunk, és így tovább. De nemcsak erre gondolok, hanem a város szépítésére, a már meglevő értékek megbecsülésére. Arra a jelenségre, amit úgy szoktunk nevezni, hogy „magáénak érzi a várost”. — Kik nem itt élünk, de erre járunk, kétségtelenül érezzük, tapasztaljuk a városépítés gyorsuló ütemét, a korábbiakhoz képest felfokozott tempót. Milyennek látjuk majd pár év múltán Üjhelyt? — Szívesen beszélek erről. Ne is menjünk túl messze időben, inkább csak a megfogható távolságig, mondjuk tíz évig előre. Mindenekelőtt addigra már úgyannyira rendben kell lennünk a közművekkel, hogy azokat legalább ötven évig ne kelljen bolygatni, ne kelljen az utakat hol itt, hol ott feltúrni. Remélem, hogy addig a meny- . nyiségi lakásigényeket teljes mértékben kielégítjük, A mennyiségit mondom, mert. a régi házakkal, a minőség fokozásával nyilván lesz tennivaló. A történelmi városrészek rehabilitációjára pontos tervünk van, ezeket addig sok új házat, valóságos városrészt, és főként sok új, friss szint látni. Igen, talán a színek a legfeltűnőbbek! Itt, a tetőn meg gépkocsikat is lehet látni, mivel ma már ily módon is elérhető a hegy. A sok száz, legalább ötszáz gyerek — aprócska kisdobosok, nagyra nyúlt úttörők - persze, gyalogosan érkeztek ide, vidámsággal, nevetéssel, énekkel töltve meg a napfényes hegyet, hogy akadályversenyezzenek. Itt hallik most is Homonnay Nándor tanár úr hangja is, kivel annak idején gumicsizmásán caplattunk a készülő úton, nézegettük a néznivalókat, meg itt van sok szülő is, hogy segítsen a bográcsolással, innen is, onmeg akarjuk valósítani. Addigra nagyjából a Hősök terétől a moziközig, sétálóutcát alakítunk ki. Szeretnénk, ha úgy tíz éven belül kellemes külsőt öltenének az egykori utcák, sétálásra, nézelődésre csábítanának a kis sikátorok, hangulatos cégérekkel, egykori mesterségek emblémáival, a korabeli díszítésekkel, színekkel, új lakótelepeink pedig remélhetőleg, akkor már megfelelően parkosítottak lesznek, mert jelenleg ez igen gyenge. Kevés a fa, a bokor, a virág, legalábbis kevesebb, mint mi szeretnők ... — Bár Miskolcon lenne ennyi! Vagy ott lennének ezek az erdő borította, szép hegyek... — Hm. Csak a magunk igényéről szólhatok. Ha viszont a hegyet említette, oda szeretnénk jobb utakat, felvonókat, egyáltalán, az eddiginél kellemesebb non is érződnek a finom illatok, hiszen ötszáznyi gyereknek - akadályversenyző gyereknek — sok kell. Hallani azt is; lekaszálták már a sípályákat - 16 hold -, épül az újabb házikó, megszervezték a téli mentő- szolgálatot, mert az idei télen ismét itt lesz az Úttörő- olimpia. Ily módon hát a hegy is változott. A város lakói változtatták ilyenné a maguk örömére, és az ország más részein élők örömére, kiket itt szívesen látnak. Nemcsak télen, a versenyek, játékok idején, hanem bármikor. Most is. És főként lent, a korábbi Sátorelöben, a mai Sátoraljaújhelyen. Milyen most ez a város? kirándulóhelyet kívánunk ott létesíteni. A városban titkos vágyunk egy műjégpálya megépítése. Bizony! Elkelne az itt is, hiszen, mint bizonyára sokan tapasztalják, Sárospatakkal már régóta nem á két szomszéd várat játsszuk, hanem az együttműködést. Ott kiváló lehetőségek vannak a vízi életre, nálunk pedig a téli sportokra. Majd ösz- szedolgozunk! A jégpályái egyébként a dohánygyár közelébe tervezzük. — Nem is annyira titkos hát... — Nem. Bízom benne, hogy meglesz. Miként a Pálházától Kőkapuig vezető kisvonat is. Elsősorban kirándulás, turisztika szolgálatában, de az erdészei is használja. Ennek rend- behozatala, remélem, rövid időn belül meglesz. Hiszen itt a Hegyköz, a csodásnál csodásabb kirándulóhelyekkel! — Újhely meg ugye, a kapuja . .. — A kapuról jut eszembe... A város szélén, úgy a kőbánya környékén állítjuk majd fel a címerünket, tűzzománcból. Ezzel köszöntjük a hozzánk érkezőket, akik remélhetőleg sok széppel találkoznak városunkban. Egyebek között például szép szobrokkal, térplasztikákkal is egészen Széphalomig, mely most már közigazgatásilag szintén ide tartozik. — De természetesen megmarad táblával együtt Széphalomnak, ugye? — Természetesen. Hiszen Széphalom zarándokhely, nemzeti értékünk, melyre fokozottan ügyelünk ... Hát, valahogy ilyennek gondolom a várost tíz év elteltével . . . De azért inkább szebbnek. Építésszel a Meg persze másról is, nem csupán a Barátszerről. A város ősi magjáról mégis azért essék szó elsőként, mert a rehabilitáció tervében is szerepel. A mai gimnázium környékéről van szó (a gimi hamarosan 200 éves fennállását ünnepelheti, a téli városi összeállításunkban írtunk róla). A város alapításakor ezen a részen már állt templom! Nyilvánvaló, hogy erre az együttesre fokozottan ügyelnek a városrendezők, miként a város egyéb, történelmi részére is. — Milyennek szeretné látni a várost a főépítész? A kérdés Gyarmathy László főépítészt illeti. — Újhelyt újhelyinek szeretném látni. Önmaga legyen, máshoz nem hason- líthatóan. Ez persze nem valami különlegesség, hanem egy bizonyos sajátosság, helyi jelleg. Amit az itt lakók, vagy az ideérkezők csakis itt tapasztalhatnak, csakis itt észlelhetnek. Ennyi az egész. Igaz: ez nagyon is sok. — Mert? — Mert ehhez az ősi vá- rosmagvat fel kell újítanunk és az egész várost maivá kell tennünk. A Kossuth tér, a Széchenyi tér, a József Attila1 utca, az Esze Tamás utca, a Petőfi utca által határolt területről, a Kossuth téri tömb rehabilitációjáról van szó, tehát városunk történelmi központjáról. A költség körülbelül ötszázmillió forint. A felújítás jelenleg huszonöt százalékos. Tennivalónk tehát igencsak bőséges ... Különösen bőséges ahhoz a feladathoz, melynek megvalósítását célul tűztük. Nevezetesen: a múlt szerves egységet alkosson a jelennel és erre építhessünk. — Ha úgy adódna... ön elmenne ebből a városból? — Hova!? — Hát. .. — Ha kényszerítenének rá, akkor csjakis egy város jöhetne számításba. Sopron. Remélem, nem kényszerítenek. A városi tanács épülete.
