Észak-Magyarország, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-18 / 246. szám
Sokan mert negye Az októberi északi szél mintha haragudna ránk a karosi határban. Amíg a homokdomb felé igyekszünk, úgy érezzük, ezt akarja csípősen tudtunkra adni. A régész viszont, amint előkerül „a föld alól”, azzal fogad: szerencsénk van, hogy ma jöttünk, hogy most érkeztünk. Van mit látni! Leóvatoskodunk a sírhoz. Itt van hát a harcos, teljes temetkezési „melléklettel”. Mellette a lova, jobb oldalán szablyája, mintha most- tették volna oda. Pedig kerek ezer esztendőnél is több ideje, hogy itt pihennek. Az első áhítatok 7után Révész László régész ' egy pontra mutat: oda nézzünk, azt nézzük meg! Ez az ezüstveretes tarsoly. Párját ritkítóan értékes lelet. És ennek, a karosi határban lévő honfoglalás köti temetőnek a gazdagságát mi sem bizonyítja jobban; a feltárás régészeti értékét jelzi —. a Kárpátmedencében is ritkaságszámba menő, előkerült veretes tarsolyokból Karoson már a másodikat láthattuk, s van már egy tarsolylemez is. * Ottjártunk napján a 42. feltárt sírt jegyezték a karosi temető ásatási naplójában. Révész László: — Egyre bizonyosabb, hogy ez a honfoglalás kori temető a 10. század első évtizedeiben települt. A feltárt sírok, a leletek olyan archaikus vonásokat mutatnak, amelyek arra utalnak, hogy az itt eltemetettek egy része még Etelközben született, vagyis részt vett a honfoglalásban. Klasszikus középrétegbeli temetőről van szó, ami azt jelenti, hogy azok éltek és temetkeztek itt, akik végigcsinálták a kalandozásokat, nagyállat-tartással foglalkoztak, .a törzsfők és nemzetségfők katonai kíséretét adták. Páratlanul nagy lehetőségünk nyílt most ennek a rétegnek a temetőjét teljesen feltárni. — Mi ebben a rendkívüli? Ügy értem, korábban is tártak már fel hasonló temetőket ... — Ez így igaz. Véleményem szerint azonban ezek mind töredékes feltárások voltak. A múlt század végén és e század elején — nem is mindig szakemberek — úgy ástak, hogy csináltak néhány kutatóárkot, és, ha mondjuk nyolc—tíz méter hosszúságban nem találtak semmit, kijelentették, hogy a temetőnek ezzel vége... Karoson is úgy kezdődött a temető, hogy egyetlen hosz- szú sorban helyezkedtek el a sírok, jobboldalt a nők, baloldalt a férfiak. És egyszer csak vége volt mindennek. Makacs ember vagyok, sehogyan nem hittem, hogy ennyi lenne a temető. Ásat- tam a hosszanti folytatásban még egy szelvényt, deA gyöngysorfüggős arany fülbevaló a tizennégy méteren semmit nem találtunk. Ám ... amikor a szelvényfal legtávolabbi csücskében a szelvényfalat nyestük, hirtelen csak kibukott egy lóláb, ott volt a lópata ... Próbaként egy ötször tízméteres szelvényt jelöltem ki —'10 sírt találtunk, ezúttal már nem egy sorban, hanem csoportosan. Itt találtam meg a tarsoly- lemezt is, amiből addig a Kárpát-medencében huszonötöt ismertek. Ennek előkerülése önmagában is szenzációsnak mondható a magyar régészetben, és ez volt az első, ami kifejezetten kutatás során került elő; meg lehetett figyelni és rögzíteni lehetett a sírban való helyzetét. A tavaszi, kora nyári ásatás során 30 sírt tártak fel. A leleteket őrzik, illetve restaurálják. Diák segítségével láttatja velünk a régész, mi minden került elő a karosi temetőből. Ez egy kislányka sírja, az női sír, amaz egy rangos harcosé ... Csontbo- rításos markolatú szablya, vasbalta, ujjosztó pecek; tegez, nyílhegyek, veretes öv, bronzcsat, íjszerkezet, zablák, lókoponyák, lószerszámok; csillagrubinnal ékköves aranygyűrű, kalandozásokból származó észak-itáliai ezüstpénzek, gyöngyök pártáról, csüngős fülbevaló, Keletről hozott ékszerek; csiholóacél, kovakő... * László Gyula A honfoglaló magyar nép élete című könyvében alkotta meg a honfoglalók társadalma hármas tagozódásának elméletét, ami a temetőkben is tükröződik, úgy, hogy a legelőkelőbbek magányosan, vagy négy-hatfős temetőben vannak; a szegény köznépi temető több száz síros; az úgynevezett katonáskodó középréteg tagjai pedig 15—30 síros temetőben vannak. Mint említettük, Karoson ilyen, Itt van hát a harcos ... Etelközben születtek?...------ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. október 18., szombat A hetedikesek még ismerkednek. Bár legtöbbjüknek otthon már van saját gépe is. Leninvárosi összefogás középrétegbeli temetőt találtak. És 30 sírt fel is tártak az év első felében. Révész László: — Nem nyugodtam bele, hogy elértük a „felső határt”, biztos voltam benne, hogy lesznek még sírok, mert a temető egyik oldalán sem zárult le. További anyagi támogatást és segítséget kértem a munka folytatására. Bár az évi ásatási keretünk kimerült, múzeumunk biztosított pénzt a további feltárásra, a sátoraljaújhelyi gimnázium az őszi mezőgazdasági munka idején 14 diákot adott segítségül, és jelentkeztek szegedi és debreceni egyetemisták, akik közül többen dolgoznak is velünk. A szokásos segédmunkára Karcsáról járnak nyugdíjas férfiak. A folytatás nem volt hiábavaló. A három hétre tervezett ásatás első két hetében 12 sírra bukkantak. Hét lovas temetkezéses volt. Az egyikben 10—12 éves fiú feküdt, akinek aranyozott ezüstveretes öve volt. Azért lehetett ilyen rangos temetése — mondja a régész —, mert a szokás az volt, hogy mindig a legkisebb fiú maradt az apai szálláson, s az apa elhunytával jogilag ő lett a családfő. Egy másik harcos sírjában szablyát találtak, vasmerevítős tegezt és egy nagyon érdekes agancs bogozót. Az egyik női sírban — ez is lovas temetkezés volt — honfoglaló eleink által magukkal hozott gyöngy- sorfüggős arany fülbevaló volt és egy nagyon érdekes, úgynevezett ongoncsont nyakba akasztva (eleink attól az állattól, akihez védő, bajelhárító szerepért fordultak, csontfüggőt viseltek). És szóltunk már az ezüstveretes tarsollyal ellátott harcosról, akinek sírjából bőséges állEvtmelléklet és egy nagyon szép szablya is előkerült. * Egy főiskolás fiú szerencsére szeretett barangolni szülőfaluja határában ... szerencsére elvitte a múzeumba, amit talált... szerencsére még az előtt, hogy az őszi mélyszántások végképpen tönkretették volna egy rangos honfoglalás kori temetőnket. Innen már a szakmai fel- készültség, az elmélyült munka vette át a szerepet. Volt, igaz, olyarf időszak, amikor úgy látszott, tízezer forintok meggátolhatják a feltárás folytatását. Á Herman Ottó Múzeum igazán nem dúskál pénzjavakban. Végül is legyőzte ezúttal a nincset a lehet. A régész búcsúzóul arra kért még, említsem meg: a karcsai mezőgazdasági termelőszövetkezet példás igyekezettel segítetté a munkát. Szöveg: Ténagy József Fotó: Csákó Gyula Simon Péterné, a leninvárosi 106, Számú Szakmunkásképző Intézet és Szak- középiskola igazgatóhelyettese mesélte, amíg keresztülmentünk az udvaron, hogy a számítástechnikai szobát az egykori műanyagfeldolgozó műhelyben rendezték be. Megszűnt a szakma tanítása az iskolában, megszűnt a műhely. Raktárnak rendezték be először, aztán kaptak helyet az emeleten á számítástechnikai berendezések. Az első gépet még 1981-ben vették, az iskolai számítógépes program előtt. Most 13 gépük van, • köztük olyan „táskák” is, amelyeken gépi kódban dolgozhatnak. Itt ez — de ezt már Kavicsánszki Mihály, az irányítástechnikai műszerész szakmai ismeret tanára mondta el — nem luxus. Azért kellett 1982-re megteremteni a r"‘ oktatás c111. dikesek lettek az i ___ t echnikai műszerészetet tanulók. S nekik ez kötelező ismeretanyag. Ha pedig a lehető legtöbbre törekednek, akkor ennek egyszerű a magyarázata; akkor végzik jól a dolgukat az iskolában, ha arra készítik fel a fiatalokat, ami kint, a munkahelyeken vár rájuk. A TVK- ban — amely a legnagyobb számban fogadja őket — a lehető legkorszerűbb folyamatirányító számítástechnikai berendezések működnek. Túlságosan drága mulatság lenne, ha az ismerkedést ezekkel a berendezésekkel csak a munkahelyen kezdenék meg a fiatalok. Nem játékok a berendezések — munkaeszközök. Ahogy a tanár úr mondta: a gyerekek hamar rájönnek, nem felhőket kell rajzolgat- niuk a gépeken, hanem hasznos dolgokra kell felhasználniuk azokat. Például ipari folyamatok modellezésére. Bár a 106-os szomszédságában levő 4-es Számú Általános Iskola kis nebulói bevallása szerint a számítógéppel elsősorban mint játszótárssal kötöttek először barátságot. Az iskolában levő számítástechnikai terem egyébként nemcsak a saját tanulók foglalkoztatását alapozza. Két esztendeje idejárnak a többi általános iskolából is azok a gyerekek, akik vonzódnak a személyi számítógépekhez. A saját csoportjai Iron kívül nyolc csoportot fogadnak itt, s ahogy Bodnár Istvánná tanárnő mondta — állandóan telt ház van. A nyolcadikos fakultációs csoportokon kívül szakkör is működik. A szállítástechnikái terem egyébként közös vállalkozás (!), megteremtésének költségeit valamennyi /iskola vállalta. És persze a városi tanács is segítette. A háttérben egyszerű ok húzódik — két esztendővel ezelőtt csak ebben az iskolában találtak szabad helyet, ahol kialakíthatták a termet. Azt oerA szakközépiskolások gépi kóddal is dolgoznak. sze most> sem mondhatják el, hogy teljesen kész — a berendezéshez szükséges bútorokat még csak most rendelték meg. Merthogy bútorok sokáig nem voltak kaphatóak. Az MSZMP Leninvárosi Végrehajtó Bizottsága a nyár végén vizsgálta meg a városban folyó számítástechnikai oktatás helyzetét, tárgyi és technikai lehetőségeit, szémélyi feltételeit. No, és persze arról is mérleget készítettek, hogy a városban és vonzáskörnyékén hogyan in,- dúlt be a számítástechnikai oktatást segítő társadalmi összefogás. Az talán természetes, hogy a leninvárosiak az iskolai (általános iskolai) szintű számítástechnikai oktatás feltételeinek megteremtésével előbb jártak, mint általában a megyében. Mindenesetre úgy tűnik, már az alapozásnál igen körültekintően jártak el. Dóka Ferenc, a városi pártbizottság első titkára ezt úgy fogalmazta meg, hogy figyelniük kellett a város iparának jellegére, igényére is. A tudatos munkát bizonyítja nemcsak az általános iskolák közös számítástechnikai terme, de a nyári szaktáboroknak a megszervezése (tiszalöki úttörőtáborukban már kétszer szervezték meg), s a pedagógusok felkészítése is. — Amikor a megyei társadalmi akció felhívása elhangzott, nagyon fontosnak tartottuk, hogy felmérjük a helyzetet az iskolákban. A városban nem állunk rosz- szul, negyven gépünk van. De a körzet iskoláiban, a mezőcsati gimnáziumot leszámítva nincsenek gépek. Már a társadalmi akció eredménye lesz, hogy a he- jőbábai általános iskola rövidesen két gépet kap a nemesbükki termelőszövetkezettől. Ezzel viszonozzák, hogy a gyerekek társadalmi munkát végeztek náluk. — Milyen a fogadtatása a társadalmi akciónak? — Mi úgy tapasztaltuk, hogy nálunk jó. Jó visszhangja van. Igaz, a város és a térség eddig is mindig jelentős pénzeszközökkel járult hozzá a megyei társar dalmi akciók sikeréhez. A gyermekrehabilitációs központra 2 millió 300 ezer, a vértranszfúziós állomásra 1 millió 370 ezer forintot fi- könnyű Leninvárosnak, hiszen itt prosperáló nagyüzemek vannak!... — Én azt mondom, nem egyértelműen könnyű, hiszen mondjuk a TVK-nak ma sokkal nehezebb a helyzete, mint mondjuk két évvel ezelőtt. Az akció, az hogy a gyerekekért történik, s hogy valóban fontos dologról van szó, úgy vélem, ez állította mellénk a közvéleményt. Az akciót koordináló operatív bizottságunk egyébként épp a napokban keresi meg a térség 35 középüzemét és intézményét levélben, amelyben támogatásukat, segítségüket kérjük. Ezt fontosnak tartjuk, mert hisszük, hogy akkor érhetünk • el eredményt, ha folyamatosan figyelemmel kísérjük a történéseket. — Gondolom, ebből következik az is, hogy majd az elosztást is. — Természetesen. Ügy véljük, elsősorban majd a körzetben levő iskolákhoz kell eljuttatni a gépeket, oda, ahol nincsenek, de már vannak fogadni képes pedagógusok. Ezt már azért is így tervezzük", mert hiszen a nagyvállalataink társadalmi munkát vállaló dolgozói nagy számban ezekből a körzetekből járnak be. — A megyei társadalmi akció a csatlakozási lehetőség széles skáláját kínálja fel... — Ez a jó benne. Egyébként ezzel élnek is a felajánlók. Például fogadják a pedagógusokat a maguk számítástechnikai központjában, megtanítják őket a fejlettebb technikák alkalmazására. De a TIFO például felajánlott berendezéseket is. amelyeket ők már nem használnak. Ez is igen sokat jelenthet. A mi feladatunk viszont az, hogy segítsük a különböző programok összehangolását, hogy valóban összetalálkozzanak a ' felajánlók és a fogadók. S hogy ezeket az eszközöket igazán jól tudják majd hasznosítani az oktatásban. Csutorás Annamária Fotót Kovárs IHátyásné