Észak-Magyarország, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-27 / 228. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1986. szeptember 27., szombat | ^ / Siklósi László Fotó: Laczó József Több mint három évtizede már megszoktam, hogy ha a Miskolci Nemzeti Színház titkárságának közvetlen számát hívom, akkor Siklósi László jelentkezik. Most Juhász Antónia veszi fel a telefont. Az évadnyitó társulati ülésen már bemutatták az utódját. Siklósi László átadta a helyét, most szabadságon van, nyugállományba készül. Kereken harmincöt esztendő után válik meg munkakörétől. Milyen lehet elszakadni egy ilyen tevékenységtől? — Erre kerestük a választ minapi beszélgetésünkben. — Harmincöt év után nem lehet elszakadni. Foglalkozásomba beletartozott a kapcsolat a nyomdai szedővel, az újságírókkal, a rádiósokkal, a város sokféle szervével és természetesen a színháznak megszámlálhatatlan ágú dolga. — Ügy tudom, olyan munkakört ad át, amelyet maga alakított ki. Mert a művészeti titkári teendőnek korábban nem volt körülírt ügyrendje. — A színházak államosítása után alakult ki a művészeti titkár munkaköre. Itt Miskolcon nekefh nagyon jó tanítóm volt Bo_ zóky István, a színház igazgatója az ötvenes évek elején. De korábban igen sokat tanulhattam a Fővárosi Operettszínházban, amelyet akkor Gáspár Margit igazgatott és két évig az akkori művészeti titkárnak, Szirtes Györgynek a keze alatt dolgozhattam. Ö egyébként most a Magyar Állami Operaház igazgatóhelyettese, a fia meg itt Miskolcon színész. Miskolcra 1951-ben jöttem. Emlékszem, az évadnyitó társulati ülésről el is késtem, mert nem tudhattam előre, hogy a villamos mennyit álldogál a Gömöri sorompónál. Szabados Ambrus mellé ültem le. Ö az első miskolci színházi ismerősöm, így mutatkozott be: „Szabados Ambrus vagyok, szólítson csak istennek; van-é egy Kossutja?” S ezzel meg is pecsételődött a barátságunk. Kerékgyártó Lászlóval, aki akkor gazdasági titkár volt. egy szobába kerültem, majd amikor az Azra eszpresszó helye felszabadult, Bozóky Istvánnal ott kaptunk helyet. Később a mai házi színpad helyén. — Innen is el kellett vándorolniuk a mostani helyükre, mert öt évvel később, 1956-ban megkezdődött a színház átépítése. A nagy létszámú produkciók kiköltöztek a vasgyárba, felívelt a Kamaraszínház élete, aztán jött 1956 ősze, amikor a színházra is nagyon nehéz napok köszöntöttek sok szomorú emlékkel. De a harmincöt esztendő emlékei között bizonyára nagyon sok szép is akad, hiszen sok érdekes és értékes emberrel is összehozta itt a munkája. — Természetesen. Hogy csak hármat említsek, az idejövetelemet követő időkből: itt működött Tímár József, Nagy István, Titkos Ilona. Aztán később itt volt Gáti György, Darvas Iván, Molnár Tibor, Görbe János, Latinovits Zoltán és még sokáig sorolhatnám. Tanúja lehettem sikeres színészpályák indulásának. Itt volt pályakezdő hajdan Szirtes Ádám, majd később Sztankay István és sokan mások. A rendezők közül Horvai István nevét említem, aki sokunk számára jelentett nagy élményt, mert a szakmai tudás meL lé az emberségét, a barátságát is adta. A dramaturgok sorából Hubay Miklóst, Karinthy Ferencet, Szakonyi Károlyt említeném, és utoljára, de nem utolsóként, sőt mindenkit megelőzve Szűcs Laci bácsit, akit bizonyára nagyon sok miskolci —• Hát valóban figyelemmel kellett kísérnem az egész ország színházi életét, a műsorfüzeteket, a plakátokat, a bemutatók rendjét, hogy tudjam, mikor, hol, ki, mit játszik, illetve szükség esetén mikor szabad, de a beugrás mégis csak úgy volt az igazi, ha azt saját erőből lehetett megoldani, azaz a helybeli színészt lehetett gyorsan mozgósítani. Persze, korábban a színház tagjai mind itt is laktak Miskolcon, s nem lejártak fellépni. — Miskolci munkáját azokban az években kezdte, amit napjainkban meglehetősen pejoratív hangsúllyal szoktak emlegetni. — Valóban, az ötvenes években igen sok sematikus darab is színre került. De nem volt minden annyira sötét. Például az emberek elkezdtek színházba járni. Abban az időben még örömmel jöttek, telt házak előtt játszottunk, és még szokás volt utána a Kossuthban, vagy az időközben Békévé lett Székelykertben megvacsorázni. Nézők és színészek egyaránt ott voltak. Volt rá eset, hogy ismeretlen nézők „a mi Hamletünknek” megjegyzéssel megvendégelték egy-egy ital erejéig a színészeket. Nem a régi, az egy vacsoráért elprostituálódó színész világa volt ez, hanem inkább az összetartozást jelezte, a színész és a város valahogy jobban egymásé volt akkor, mint napjainkban. Egyébként a színpadon is akadtak értékek abban az időben is, mert például a legnehezebb időkben Ádám Ottó, a Madách Színház mai igazgatója diplomamunkaként itt rendezte meg az országos sikerré lett Ukrajna sztyeppéint. Itt lépett fel Tímár József a Szabad szélben. Ekkor született a semmiből az operatársulat. Ekkor kezdte itt bontogatni szárnyait Kazimir Károly, s az első antik dráma rendezése, az Antigone is ehhez a színpadhoz és időszakhoz kötődik. Az átépítés alatt a Kamaraszínház adott aztán értékeket. A Szeptember, a Warrenné mestersége, a Mandragora, a Megperzselt lányok és mindenekfölött az egész kamaraszínházi munkát megkoronázó későbbi Koldusopera voltak a kimagasló mérföldjelzők. 1959 decemberében átvehettük az újjászületett színházat. Borzasztó belegondolni, már ennek is huszonhét éve. — Három és fél évtized tapasztalatai szerint miként fogalmazható meg a színház művészeti titkárának, vagy ilyen nagyobb színháznál, a művészeti főtitkárnak a funkciója? — Ne hangozzék sematikusnak, de Sztanyiszlavszkijt kell idéznem: „Ne magadat keresd a művészetben, hanem a művészetet magadban”. Ez a funkció is, mint minden a színházban, alá van rendelve a színésznek. Színész nélkül nincs színház. Ezt az elvet követtem, ezért fogadtak el társnak a művészek is. Mindent megtettem a színészekért. Emlékszem, egyszer Apróhomokon egy magtárban szerepeltünk A csapodár madárkával. Sokkal több néző jött el, mint’amennyire számítottak. A valahonnan behozott tartalék ülésekről Kerékgyártó László gazdasági igazgatóval ketten töröltük le a port, hogy mielőbb megkezdődhessék az előadás. Sok minden futott össze a kezemben. Szinte minden, ami a színházhoz tartozik. Gyakran eszembe jutott egy régi zsonglőrmutatvány, amelyben egy nyolckilós vasgolyóval, egy pihekönnyű óriáslabdával és egy teniszlabdával dolgozott az artista. A mutatvány nehézségét az okozta, hogy sose lehetett tudni, melyik golyó érkezik a kezébe, mi vár rá. Egy kicsit ilyen volt az én munkám is, mert hol egy belépőt kellett kiadni, hol szerzői jogi tárgyalást folytatni külföldi szerző megbízottjával, vagy tragikus esetben intézkedni, beugrás, vagy műsorcsere ügyében, mert sajnos ilyen is volt, például Upor Péter váratlan halála a színpadon, vagy Virágh Ilona tragikus halála. Visz- szatekintve művészeti titkári, illetve főtitkári pályámra, elmondhatom, sosem az igazgatónak voltam a titkára, hanem mindig a színháznak. Az igazgatók változtak, a színház maradt. Mintegy tíz igazgatóm volt, és egy színházam. — A Fővárosi Operettszínházban öt évet töltött, Miskolcon harmincötöt. Országszerte ismerik a nevét. Most elköszönni készül. A közelmúltban a szakma részéről magas kitüntetést kapott... — Igen, korábban megkaptam a Munka Érdemrend bronz fokozatát; van Szocialista Kultúráért kitüntetésem, van Kiváló Munkáért, s most a Magyar Színházművészeti Szövetség a Bálint Lajos nevét szeretett és emleget ma is velem együtt. — Úgy hírlik, hogy Siklósi Lászlónak a feje egy kis komputer, amelybe be van viselő Thália-emlékgyűrűvel tüntetett ki. Erre nagyon büszke vagyok. Mert ez nagyon értékes szakmai elismerés, ami a táplálva, hogy hol van az országban egy harmincöt itteni és öt előző évi színházi szabad Hamlet, vagy egy Báni gróf, ha munkámat honorálja. éppen így adódik. Benedek Miklós Három intézet össze• vonásával új intézmény kezdte meg működését szeptemberben: A Megyei Pedagógiai Intézet. Erről határozatot a Művelődési Közlönyben olvashatunk. Ebből idézünk: „A Minisztertanács határozata alapján a nevelési-oktatási intézményekben végzett pedagógiai tevékenység, valamint a közoktatás területi és központi irányításának hatékonyabbá tétele érdekében a fővárosi, megyei tanács pedagógiai intézetet hoz létre.” A miniszteri ajánlás részletesen irányt mutat az új intézet felállításának módjáról, működéséről, az ott dolgozó munkatársak feladatainak megjelöléséről. „Az intézet jogállásából következően sem a főállású dolgozók, sem a működési állományban foglalkoztatott szak- és pedagógiai felügyelők (beleértve az óvodai és a gyógypedagógiai felügyelőket is) nem látnak el hatósági feladatokat, illetve nem rendelkeznek hatósági jogkörökkel”. Lényegében három, most megszűnt intézménynek; a pedagógustovábbképzőnek, a nevelési tanácsadónak, valamint az áthelyező bizottságnak a fel- adátkörét veszi át az új intézmény, módosítva, gazdagítva is tevékenységi körét. Az intézet igazgatójával, Götz Györggyel, valamint Sándor Lászlóval, a személyzeti vezetővel és Gédra Ferenc munkatárssal beszélgettünk a minap az új „felállásról”. Egy mondatban is megfogalmazható a programjuk: szolgáltatni. Mit jelent ez? Segíteni kívánják a pedagógusok munkáját, — ez volt lényegében a pedagógus-továbbképző feladata —, szülőket — ezzel foglalkozott a nevelési tanácsadó és az áthelyezési bizottság. A Művelődési Közlöny rugalmasan fogalmazza meg, illetve jelöli ki ezeket a feladatokat, úgy, hogy a később adódó helyzetnek is megfeleljen. így indokolja: „A jogelőd intézetek külön- külön működtetéséhez rendelkezésre álló feltételek egy szervezetbe való koncentrálása hatékonyabb működést eredményezhet még akkor is, ha az intézet feladatköre bővül. Az új intézet létrehozása, optimális működtetése ott indokolhat jelentősebb létszámnövelést, ahol az utóbbi években a jogelőd intézetek fejlesztése nem volt a kívánt mértékű.” Élénk eszmecsere alakult ki az új igazgatóval és munkatársaival a fentebb vázolt feladatokról. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért volt egyáltalán szükség erre az átszervezésre? Az egyik érv a gazdaságosság. így áttekinthetőbb, jobban irányítható az eddig csak lazán, egymás mellett működő intézmények munkája. Jelenleg 66 főállású dolgozója vaui, ebből 52 pedagógus vagy más szakember, 14 pedig egyéb alkalmazott. A pedagógusokat természetesen elsősorban a volt továbbképző intézet munkája érinti és érdekli. Üj szerződéseket kötöttek a szakfelügyelőkkel. Az oktatási törvény szellemének megfelelően — amely nagyobb szabadságot biztosít a pedagógusoknak — a szak- felügyelet feladata annyiban módosult, hogy az ellenőrzésről a hangsúly a tanácsadásra, a segítségre tolódik át. Ahogyan a beszélgetés során megfogalmazták, a szakfelügyelő „hozza-viszi” a látogatásai során tapasztaltakat, a továbbadásra érdemes módszereket. A pedagógusszabadság azt jelenti, hogy mindenki maga választja meg a leghafásosabb- nak tűnő módszereket, esetleg tankönyveket is. (Korábban a tanterv és a tankönyv is „törvény volt”, amelytől nem térhetett el a pedagógus). A hangsúly a hatékonyságra tevődik, azaz minden módszer jó, amellyel eredményt lehet elérni. Ehhez viszont nagyobb segítséget várnak a pedagógusok a Pedagógiai Intézettől. Rugalmasan átszervezik a továbbképzést. Egyik módja a tanfolyamszerű képzés, amelynek a végén dolgozatot írnak, vizsgát tesznek. A szakma legkiválóbbjait előadásokra kérik fel; máskor meg konzultációszerűen dolgozzák fel az aktuális témákat. Senki nem vállalkozhat arra, hogy a pedagógus helyett olvasson, azaz a szájába rágjon dolgokat. A hangsúly a tevékeny, folyamatos önképzésen van. Az intését különböző kiadványokkal (könyv, folyóirat, sokszorosított módszertani közlemények), és más technikai jellegű (magnó, video, számítógép stb.), eszközökkel segíti a pedagógusok munkáját. Ezeknek az is a célja, hogy a pedagógusmunkában felhalmozódott tapasztalatokat hasznosítsa, közkinccsé tegye. Régi fájdalom például, hogy a különböző pályázatokra beküldött munkák, az újítómozgalom számára készített anyagok gyakorlatilag hozzáférhetetlenek, feledésbe merülnek. Emiatt elkedvetlenednek a pedagógusok, abbahagyják az ilyen jellegű önképzést. A maga eszközeivel az intézet segíteni kíván ezen. Így értették a szolgáltató jelleget. Üj módon szerveződik a nevelési tanácsadás is. Megszűnik Miskolc monopólium- helyzete. A megye tíz városában (Edelény, Encs, Kazincbarcika, Leninváros, Mezőkövesd, Ózd, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs) körzeti nevelési tanácsadót hoztak létre. Ennek tagja egy pedagógus, egy pszichológus, gyógypedagógus. Már ahol van, mert pszichológusból sok helyen hiány van. Ezeknek a munkáját fogja össze a Megyei Pedagógiai Intézet, látja el őket szakmai tanácsokkal és információkkal. Szélesíteni kívánják a kapcsolatrendszert is. A pálya- választásnál például mindig gondot jelentett az, hogy nem ismerték előre a megye vállalatainak munkaerőigényét, a prognózist. A pedagógusok úgy segíthetik a pályaválasztást, illetve a továbbtanulást, hogy felméréseket végeznek a tanulók között az érdeklődési körükről. Az intézet hatáskörébe tartozik ezentúl az áthelyezési bizottság is. Ennek a feladata, mint köztudott, az iskolaérettség megállapítása. A Művelődési Közlöny csupán ajánlásokat tesz az intézet munkájának kialakítására, hozzátéve, hogy az adott terület igényeinek, feladatainak feleljen meg. Ez most van folyamatban. Ezért még korai lenne az intézet részletes bemutatása. Erre alkalmanként majd visszatérünk. horpácsi Fotó: Pásztor Károly Tolcsva, ahol egyre több új családi ház épül
