Észak-Magyarország, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-08 / 211. szám
1986. szeptember 8., hétfő ÉS2AK-MAGYARORSZAG 5 Kevesebb tabletta — és mellékhatás Napjainkban újra felfedezzük a természetes anyagokat. Ahogyan egyre több mesterséges, szintetikus dolog veszi körül az embert, mindinkább erősödik a „vissza a természethez” szemlélet. A gyógynövénykészítmények reneszánszukat élik, az izolált hatóanyagoktól kezdve a4 gyógy- teákiig. Ezt tükrözi például az is, hogy mind nagyobb forgalmat bonyolítanak le az egyre nagyobb választékot kínáló gyógynövényszaküzletek. Jelenleg a természetes eredetű anyagok, vegyületek felhasználása nemcsak a népi gyógyászatban, a házi patikákban, a kozmetikában, hanem a hivatalos gyógyászatban is világszerte emelkedőben van. Többek közt ezért is volt figyelemre méltó és időszerű a Magyar Gyógyszerészeti Társaság gyógynövény szakosztálya működésének 25 éves jubileuma alkalmából nemrégiben Sopronban lezajlott gyógynövény-konferencia, ahol a gyógynövények termesztésétől kezdve a felhasználásiig, számos izgalmas kérdésről tárgyaltak a szakemberek. A gyógynövények felhasználása, kutatása terén szinte ki meri thetetlenek a lehetőségek: jelenleg tizenkétezer gyógynövény ismert a világon, pedig a növényfajoknak ez ideig csupán öt százalékát vizsgálták meg kémiailag a kutatók. Az ismert gyógynövényekből mégis számtalan, a gyógyászatban gyakran nélkülözhetetlen vegyületet izoláltak: a n t i bi o t ikumo Ica t, alkaloidákat, szívglikozidokat, növényi szteroidokat, vitaminokat. A található gyógynövények hatóanyagainak mégis csak kis részét ismeri és használja a gyógyászat. Az arány javítása érdekében azonban igen sokat tehetnek a botanikusok, kémikusok, agrár szakemberek, de érdemes kamatoztatni a népi gyógyászati .megfigyeléseket is. Hogy mindezekért mit tesznek a magyar szakemberek, arról beszélgettünk a hazai gyógynövénykutatás külföldön is elismert szakemberével, dr. Petri Gizella professzorral, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógynövény- és Drog ismereti Intézetének igazgatójával. (Ö a Medicina kiadásában két éve megjelent — Gyógynövényék a gyógyászatban című, szakembereknek szóló, de sikerkönyvvé vált mű egyik szerzője is, s szerzőtársaival, dr. Nyíredi- né dr. Mikita Klárával és dr. Nyíredi Szabolccsal együtt, éppen most dolgoznak e könyv bővített, átdolgozott kiadásán.) — Melyik gyógynövény kutatása és termesztése van éppen felfutóban, divatban Magyarországon, s külföldön és miért? — Például a Calendula officinalisé, a kerti körömvirágé, amelynek sárga fészekvirágzata tartalmaz hatóanyagokat. Külföldön már korábban felfigyeltek rá. Egyrészt azért, mert A-vita- minmá alakuló karotin-tar- talmánál fogva a ' bőrgyógyászatban. a kozmetikában használható: igen jó hatású bőrregeneráló szer. Aztán újabban kiderült, részben romániai, erdélyi kutatások során, hogy vírusellenes hatása is van, és még gyomor- bélfekélyek megelőzésére is alkalmas. Tinktúráját., vagy teáját alkalmazzák gyomor- és bélfekélyek megelőzésére, a népgyógyászatban hashajtóként, féreghajtóként ismert. Rosszul gyógyuló sebek kezelésére, folyások megszüntetésére is ajánlható. Egyes országokban már megjelentek a különféle kerti körömvirág tartalmú készítmények. Nálunk az Országos Gyógyszerészeti Intézet engedélye alapján úgynevezett paramedikamentu- mokat, gyógyanyagokat készítenék belőle. Ezek nem gyógyszerek, nem igényelnek annyira szigorú, vizsgálatot. Ám, hogy a Gyógyszerészeti Intézet engedélyezze piacra kerülésüket, ahhoz a kutatónak, avagy egy ezzel foglalkozó intézménynek, akár egy fitotékának, vagy egyetemi intézetnek, vagy gyógyszergyárnak dokumentálnia kell, hogy milyen hatóanyagok vannak benne, azok hogyan mérhetők meg, hogyan állítható elő e készítmény, milyen hatása van — és hogy nem mérgező. Ezt a követelményrendszert alkalmazzák az utóbbi években a legtöbb államban. — Míg egyes országokban a belgyógyászok megszerezhetik a természetgyógyász szakorvosi képesítést, úgy tudom, hogy a hazai orvosképzésben nem szerepel a „gyógynövénytan”. A gyógyszerészhallgatók pedig kapnak ugyan ilyen irányú képzést, de tudásukat nem ' hasznosíthatják, mert az orvosok alig írnak fel gyógynövényrecepteket. Várható-e változás? — A legutóbbi évékben az orvosok idősébb korosztálya és az egészen fiatalok egyre gyakrabban alkalmazzák a természetes gyógyhatású anyagokat. A középkorúak tanulmányaiból és gyakorlatából ez valahogy kimaradt. Én úgynevezett speciál kollégiumókát tartok az orvostanhallgatóknak, és éppen ez évtől van olyan lehetőségem is, hogy mindenütt, ahol orvostanhallgatók megfordulnak, kitehetek a hirdetőtáblára egy felhívást, amellyel meghirdetem a »gyógynövények a gyógyászatban” tanfolyamot. Gyógynövényeink oly’ gazdag lehetőségeket kínálnak, amelyekből az orvos szabadon válogathat, és pácience testilelki bajait ismerve állíthatja össze receptjeit, kiegészítve e természetes gyógyhatású anyagokkal az egyéb gyógymódokat. Reméljük, hogy így megelőzhetjük a mesterséges gyógyszerek mellékhatásainak jó részét, sőt csökkenthetjük is e gyógyszerek fogyasztását. Ami pedig a gyógyszerészképzést illeti — folytatja a professzornő — nagyon örülök az utóbbi években bekövetkezett jó irányú változásnak. Amikor — vagy egy évtizeddel ezelőtt — papírra vetettem erre vonatkozó elképzeléseimet, javaslataimat, sokan elképedték. Az élet engem igazolt. A szakgyógyszerképzés — aminek egyik ága a gyógy- növényes szakgyógyszerképzés — megindult. Az utóbbi évek eredménye az is. hogy a gyógyszertári központok igazgatói egymás után küldik ide tanulni munkatársaikat ... Ezt megelőzően ugyanis volt egy olyan rendelkezés, amely előírta, hogy a gyógynövény szakterületen csak azok a gyógyszerészek szerezhettek szakgyógyszerészi diplomát, akik kutatói vagy egyetemi intézetben dolgoztak. A mindennapi élet azonban bebizonyította, hogy igenis szükség van erre a tudományra. A patikában dolgozó gyakorló gyógyszerésznek is jobban kell ismernie a gyógynövényeket, jobban kell tudnia e természetes gyógyhatású kincseinkkel bánni. S ez pontosan egybecseng azzal, hogy az idős orvosok után a legfiatalabbak generációja is felfedezte maga és betegei számára a természetes gyógyhatású anyagokat, és már egyre többen írják fel receptre is. Cs. M. — Azt még nem tudni, mit fogott, mert bár itt a tavaknál a hozamot éppenséggel meg lehet tervezni, de a víz, a hal mindig tartogat meglepetéseket. Hiába a szakértelem, a hozzáértés, a halászat azért egy kicsit a szerencse dolga is — mondja Puppi János, a Tokaji Tiszavirág Halászati Termelőszövetkezet ágazatvezetője, aki ennek a valamivel több, mint hatvanhektáros vízterületnek, a szövetkezet halastavainak a gazdája, s akinek — mert ez derül ki beszédéből — éppenséggel nincs oka a panaszkodásra, sem a szerencsét, sem pedig az embereik szakértelmét illetően. Sokat ígér ugyanis az a nyolchektáros tavacska, amelynek kora őszi lehalászásához most látott hozzá társaival Adám György halászmester. Láthatóan él, mozog ez a szemrevaló, szép víz. Ámbár a nagy vízi mozgolódásban nyilvánvalóan közrejátszik az a 170 méter hosszú húzóháló is, ami a halászok jóvoltából szépen, lassan araszol, szűkül összébb. Tekintélyes tanyát ölel karéjba a háló, s belül ugyancsak nyüzsög az élet. — Meleg még a víz, érzékeny, mozgékony még a hal, ezért ez a nagy mozgás — mondja az ágazatvezető —, kóstolósnak, próbának jó lesz ez a tanya, aztán majd ősszel megtudjuk, mennyit is ad ez a víz. Ügy száz mázsa körül számítunk, de ez lehet több is, kevesebb is. A halászok — Trohán József, Szentesi Árpád, Kuba Ferenc és Fodor János — szépen, gondosan szedik a kötelet. Mind nehezebben jön a háló, aztán megmakacsolja magát, s mintha lecövekelték volna, megakad. — Na, szépen befogtunk valamit! — Azért csak mozgassátok a tetejét, érezze a hal, hogy itt vagyunk! A háló csak megáll. Nem mozdul a húzásra. Nincs mit tenni, vetkőzni kell, és be a vízbe. Fodor Janinak nem szükséges semmi utasítás. Tudja, ő a legfiatalabb. — az idén szerzett szakmunkás-bizonyítványt Tatán, a Dobi István Mezőgazdasági és Élelmiszer- ipari Szakmunkásképző Intézetben —, ez a munka, ez már így van, az ő dolga. Végigaraszol a háló mentén, s valahol ott, egészen a karéj legtetején, jó mesz- szire a parttól — miért is lenne közelebb? — meg is találja az akadást. Iszap! — Nem is akármennyi — kiáltja. Aztán többször is alábukik, amíg kiszabadítja a hálót. Az emberek szedik a kötelet, szűkül a kör, a part felé közeledik a húzás. Mind élénkebbé válik a vízi világ, idekint pedig — s ez természetes — mind izgatottabbak az emberek. — Én már egy potykát láttam! — Én meg már ettem is! — Az már biztos, hogy ez a tanya nem lesz szűz — állapítja meg az ágazatvezető. S igaza van, mert egymás után jönnek kifelé a gyönyörű, kétkilós három- nyaras pontyok, szép, másfeles. kettes csukák, fehér busák, amurok, keszegek, törpeharcsák. Fejtsétek ki a kis süllőket. a kilón aluliak mind halászok, halászik ■ a a Ez a tanya szépen adott. A zsákmány egy része. menjenek vissza — hangzik az utasítás. Szerencsére van miből visszaadni, valóban szépen adott; ez a tanya. Ezért aztán mindenki elégedett, itt a víz partján, de különösen annak látszik az ágazatvezető. Ennek pedig más oka is van. Mondja is mindjárt. — Nézze ezt a szépséges háromnyaras nyurga pontyot. Saját szaporítás. Egészségesek, gyönyörűek a halaink. Ügy néz ki, hogy jövőre önellátóak leszünk. Az idén — úgy vélem — megadja a víz, amire számítunk. Hogy mennyire? Százötven-kétszáz mázsa egynyarasra, ugyanannyi kétnyarasra és legalább kétszáz mázsa piaci pontyra. Mindenből 750—800 mázsa halnak ki kell jönni a tavainkból. A szép, ősz eleji napsütésben ballagunk a gátakon. A tiszta levegőben — úgy tűnik —, mintha egyenest a vizekből növekedett volna a tokaji Kopasz. Szinte ránk telepszik, s az embernek kedve is kerekedik egy kiadós sétára, ha nem is a hegyen, de legalább a szoknyaszőlők tőkéi között. Csakhogy a hegy azért messzebb van egy kicsit, de mégis, mintha mindenféle zajokat, mo- corgásokat, kopácsolásokat, hordók döntését hallanánk. Vagv csupáncsak képzelődünk? Bizonyára, mert jól tudjuk, hogy ott, a hegy környékén is készülődik az ember, hogy leszüretel je fáradságos munkája gyümölVízben a hal, vízben a halász csét, akárcsak itt, a tavak, vizek mellett. Szinte érezhető, tapintható és boldogító ez a gazdagság. A tűnődésre, a merengésre azonban nem ad lehetőséget az ágazatvezető, aki meglehetősen prózai dologgal is tud szolgálni: — Igaz, igaz. Szép, gazdag ez a vidék. Csakhogy vannak, akik csak aratni akarnak, vetni, munkálkodni nem. Mert járnak ide éjszakai kártevők, fosztogatók, akik azt hiszik, itt minden az övék. Nem tagadom, félünk tőlük. Ezek nem kérdeznék, hanem ütnek, fenyegetnek, ha rajtacsípi őket az ember. Mondják: — Na és, megkapom azt a két évet. aztán kijövök és neked véged! Ügy tűnik, büntetlenül tehetik. Ebben az évFedor Jancsi a legfiatalabb halász. ben ugyanis tizennyolc esetben tettünk feljelentést (valamennyi alkalommal tettenérésről volt szó); de hogy ügyükben történt-e valami, azt nem tudom, mert semmiféle visszajelzést nem kaptam az illetékesektől. A tolvaj viszont tovább fosztogat, s nem is keveset, évenként 18—20 mázsa halat. Mindezeken eltűnődve, szótlanul baktatunk tovább, mígnem néhánj' kilőtt vadásztöltény hüvelyére bukkanunk a fűben, amiről persze rögtön eszünkbe jut a vadászat, a vadászok. — Rengeteg itt a vadkacsa — jegyzi meg az egyik halász. És ahol vadkacsa jár, oda vadászok is járnak. Nem is kevesen. Hogy mennyien, azt meg lehet becsülni a vízparton hagyott pálinkás-, boros-, söröspalackokból, amelyek persze már üresek. Az év végén szokták összeszedni az üvegeket. Tavaly ezer forintot kaptak a boltban az üres palackokért. Tessenek kiszámolni, mennyi italt pusztítottak el itt a vadászok. S ha puskás emberekről van szó, eszünkbe jut az az ismert vicc, miszerint a vadásztól a következőket kérdezi a bíróságon a bíró: — Szóval, maga azt állítja, azért lőtt rá vadász- cimborájára, mert azt hitte, hogy szarvas? — Igen. — És mikor jött rá, hogy nem szarvas? — Amikor visszalőtt! Erről ennyit. Ha meggondoljuk, két deci vegyes és néhány sör után. minden megtörténhet. Igaz. ez már nem halászat, hanem vadászat, s nem is a témához tartozik, de azért... Szarvas Dezső Fotó: Laczó József
