Észak-Magyarország, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-27 / 228. szám
1986. szeptember 27., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9 Bezzeg az én fiam A Sipekinek lánya született. Semmi különös nincs abban a gyerekben. Olyan gyerek, amelyikből tizenkettő egy tucat. Van neki orra, szeme, szája, füle, néhány szőrpehely a fejebúb- ján, ennyi az egész. Hogy miért kell ezért a fél várost telekiabálni? Ügy mutogatja a fényképét, mintha más még nem is látott volna olyan csodát. Csoda? Csúf kis béka, pont úgy néz ki, mint az apja. Ha netán valamiért nagyon jó kedvem támad, s már-már azt hiszem, minden tökéletes körülöttem, csak rá kell vetnem a szemem Sipekire, és azonnal lehiggadok. Lám, mégse lehet olyan csodálatos a világ, hiszen itt van Sipeki kolléga, aki maga a megtestesült tökéletlenség. Különben is utálom. No, de nem is ez a lényeg, hanem képzeljék el, miket mesél a gyerekéről. Azt mondja, kéthetes korában már beszélt a lánya. No, nem teljes mondatokat, csak egy-egy keresetlen szót, mint például „ő”, meg „jé”, sőt azt is mondta, hogy „oá”. Az utóbbit többféle változatban is elő tudta adni. Azt mondja ez a ... szóval Sipeki kolléga, hogy alig volt ötnapos a lánya, már rámosolygott, sőt a kezét is kinyújtotta felé. Nem igaz. Ez egyszerűen nem igaz! Hazudik a Sipeki, eny- nyi az egész. Mindig tudtam, hogy hazudós, de hogy ennyire... És tudják, mivel tetézte a dolgot? Egy verset írt a lányáról, az egyhetes lányáról, ez az analfabéta. Ez a... no nem részletezem a káderlapját, mert még azt hiszik, hogy a helyére vágyom a géemká- ba. Ügy kezdődik a verse, hogy „Mikor lányom született / Felderült az ég is ...” Ugye micsoda sületlenség? Méghogy az ő lánya kedvéért derült föl az ég! Hanem tudják, az én fiam, az egészen más. Nem mondtam még? Hát persze, nekem egy stramm fiam született. No nem azért, mert az enyém, de valóban csodálatos gyerek. Ö nem olyan, akiből tizenkettő egy tucat. No, de mit magyarázok itt, nézzék meg a fényképét! Mindig magamnál hordom. Hát nem édes kis kölyök? Képzeljék: van orra, szeme, szája, füle, és micsoda haja! Látják? Nem ott, a fejebúbján! Amikor megszületett, kiálltam a lépcsőházba, és jó hangosan elkiáltottam magamat, hogy „emberek, . megszületett a fiam!” Rögtön jött is a fél város gratulálni a gyerek-' hez. Hát igen, apja fia. Hogy kire hasonlít? Kikérem magamnak az ilyen provokatív kérdéseket! Mondtam már, hogy az én fiam. Természetes, hogy az anyja szülte, de ettől még az enyém. Képzeljék, kéthetes korában már beszélt. No nem teljes mondatokat, csak egykét keresetlen szót. Olyanokat például, hogy „ő”, meg „jé”, de azt, hogy „oá”, többféle változatban is tudja. Alig volt ötnapos, amikor rám mosolygott, sőt kinyújtotta felém a karját, mintha meg akart volna ölelni. A minap óriási ötletem támadt. Verset fogok írni a fiam érkezéséről. Az első két sort már ki is gondoltam. Valahogy így kezdődne: „Mikor fiam született / Felderült az ég is ..." Ugye milyen szép vers? Érzik a ritmusát, az eszmei mondanivalóját? Megszületik egy Emberke, és földerül az ég. Talán éppen azért derül föl, mert Ö megszületett. Micsoda hasonlat, szinte allegorikus. És az egész költői kép ... Csodálom, hogy ez még soha, senkinek nem jutott eszébe. Gyönyörű vers lesz. De ha arra gondolok, hogy az én szép és okos fiamnak harminc év múlva esetleg a Sipeki randa lányával kell versengenie egy géemká másodállásért, hát elönt az epe. T. Ágoston László Komlóssy Ferenc színház- igazgatói, drámaírói és fordítói minőségében is sok szállal tapad színházunkhoz. Dérynének éveken át volt kenyéradó gazdája, s életük, pályájuk összefonódott. Dérynével, a kis Schen- bach Rózával Pesten ismerkedett meg, majd együtt játszottak a Pestről Miskolcra vándorló társulatnál 1815— 1818-ig. Komlóssy hamarosan önállósítja magát, s megfordul társulatával több dunántúli városban; az 1825- ös reformországgyűlés idején Pozsonyban működött. Az 1829-es évadot Miskolcon töltötte, 1834-től három éven át Kassán élt együttesével, mely az ország legjobb társulata volt. Tagjaiból alakult ki a későbbi Nemzeti Színház törzsgárdája. Dráma- énekes- és dalszíntársulatnak nevezi a csapatot nagyon pontos meghatározással, mert az olasz, német és francia nagyoperát repertoáron tartva a drámairodalom legszélesebb skáláját mutatták be, s nagyon sok vígjátékot megzenésítve. Hogy hogy tudott akkoriban egy vagyontalan színész együttest fenntartani, arra a korabeli dokumentumok felvilágosítást adnak. A színházat fenntartó megyék, így Abaúj és Borsod megye is évente 2—3000 váltó forint segélyt adtak, ezzel a színvonalat is megfizették, a jó együtteseket is magukhoz láncolták. Dérynével együtt az 1837- ben megnyílt pesti Nemzeti Színház tagjai lesznek, de hamarosan Kolozsvárt találjuk őket. 1844 telén Komlóssy búcsút vett a színpadtól, s elszegődött a Nemzeti Színházhoz könyvtárnoknak. Mindenható tudását olyan eredményesen kamatoztatta, hogy az utókor „a Nemzeti Színház tevékeny gazdájaként” tartotta számon. (Színházi Látcső 1860. 6. sz.) 197 darabot fordított magyarra. Több eredeti műve kézirat maradt. Magyarításai között kiemelkedő helyet foglal el a Tudálékos című vigjátéka. (Kotzebue után.) 1827. február 28-án mutatta be Miskolcon Pergeő Czélesztin és társulata Gily- lyén Sándor súgó jutalomjátékaként. A címszereplő Tudálékost: Peregrinust maga Czélesztin alakította, a testvérét, Fülöpöt Kubai (Csabai, Chabay). Az iskolamester parádés szerepe Gillyén Sándoré lett. A plakát nem tünteti fel Komlóssy nevét sem másét fordító gyanánt. Komlóssy könyve Pozsonyban jelent meg 1826-ban. Á Tudományos Gyűjtemény a XII. kötetben ad hírt róla. Czélesztinék februári bemutatójának fordítójaként csak feltételezhetjük Komlóssy Ferencet, mivel a későbbi előadások (1830. jan. 27.) ugyancsak a fordító neve nélkül kerültek a plakátra. Komlóssy nagyszerűen ültette át magyarra a vígjátékot. Több jó magyar színpadi hagyományt dolgozott bele, a negatív hős megrajzolásával új utakat keresett. Kürtösi jólelkű földesúr idegenben taníttatja elsőszülött fiát Peregrinust, s feleségéül szánja a falu másik nemesemberének lányát, Amáliát. A kisebbik fiú, Lajos azonban beleszeret a lányba, s viszonzást találnak érzelmei. A hazatért Peregrinus kézfogójára készül a falu apraja-nagyja. Az iskolamester, ágyú és harang nem lévén, az ágyúlövés és harangzúgás imitá- lására oktatja a gyerekeket, s jól az agyukba vési, ki az ünnepelt. A készülődések hírére betoppan Háromkis- pénz színigazgató és társulata: Ráncosiné ifjú asszony primadonna és Hebegős úr első és utolsó hérosz — több tag nem lévén. Peregrinus mindenhol ott van, ahol nem kellene lennie. Mindenkit kioktat, mindenre tud kádenciát. A szar kácsot nem hagyja főzni, a római konyha fortélyaira oktatja. A menyasszonyát észre sem veszi, de előadást tart neki a szerelem érdemtelenségéről és a női nem fölösleges voltáról. Ha cselekvésre kerül sor, megbénul. Az égő házból nem menti meg hajdani szerelmesét, de kioktatja a környezetét a tűzoltás mesterségéről. Ez az ember a tudásáért a jellemét adta cserébe. Megérkezik Hammer füvészmester a lányával, Máriával. Peregrinus a külhonban házasságot ígért a lánynak, de gond nélkül elhagyta, mert mint mondja, rájött, „hogy a szerelem csak idővesztegelés”. Mária a füvek és fák, a természet titkainak tudósa, a hagyományozott népi kultúra hordozója. Peregrinus ellentéte. Ö valóban pozitív hős. Ráncosiné sértődöttségét kihasználva beugrik az ünnepi színdarabba. Az Ariadné Naxos szigetén című mű alkalmat ad a hűtlen Peregrinus leleplezésére. Mindenki elképed, elszörnyülködik, kivéve Peregrinust, aki észre sem veszi, hogy róla van szó, mivel Máriát szinte teljesen el is felejtette. Mária rádöbben, hogy érdemtelenre pazarolta legnemesebb érzelmeit, s csalódottan, de bölcsebben visszamegy hazájába. Lajos, a kisebbik fiú ügyesen összebékíti a határperek miatt örökösen tor- zsalkodó falusi rokonokat, s maga felé fordítja a közvélemény szimpátiáját. Ügy dönt a család és a közönség : legyen az övé Amália, s mindenki ünnepli az ifjú párt... lehull a függöny. Azonban Peregrinus elöl marad. A bölcs iskolamester és a nebulók e pillanatban kezdik el körülötte a bimm-bammozást és dirr- durrozást. Menekülne, de nincs számára hely, sem a színpadon, sem a közönség körében. A több szálon futó cselekmény remek jelenetekben csap össze. A darab évtizedekig színen maradt, párhuzamosan Kisfaludy Károly vígjátékaival, akit Kotzebue legkiválóbb magyar tanítványának fogadott el az irodalom. Komlóssy magyarítása révén a darab kesernyés színezetet nyert. Érezzük, nemcsak a külföldi hatás alatt lett ilyen érzéketlen ember a Peregrinus, hiszen a birtokpereken civódó kisnemeseknek fel sem tűnik jellemhibás alkata. Kotzebue—Komlóssy Tu- dálékosa az egyik utolsó lépcső az eredeti magyar vígjáték felé. Kisfaludyt (1788—1830) megelőzve sokan tanultak Kotzebuetól. Fáy Andrásnak is van hasonló kísérlete. Kár, hogy csak Kotzebue ötletei hatottak, s Komlóssy Ferenc szellemes nyelvezete nem talált követőkre. Gyárfás Agnes békevágy a középkortól a reformkorig Pápai Páriz Ferenc (1649—1716) lefordítja franciából 1680- ban Du Moulin A lélek békéje című művét, és a világbékéről előszót ír hozzá. A Tokaji ének azoknak a háborús kegyetlenségeknek siralma, amelyet az 1697-i hegyaljai felkelés leverése után Tokaj és Patak népe szenvedett. Részletek: Sírván az Tokajban, jajgatnak Patakban, Sok jajszó hallatik minden utcáiban. Vérrel tajtékozék az Tiszának habja, Rakva volt holttesttel az város utcája. Jusson eszetekbe vérünk kiontása, Apró gyermekinknek nagy mártíromsága. Bethlen Miklós (1642—1716) erdélyi kancellár Nőé galambja című, 1704-ben írt röpiratában béketervet fogalmazott „a magyarországi és erdélyi gyulladásnak eloltására, és a németekkel, magyarokkal, törökökkel, oláhokkal és moldvaiakkal való örökös és tökéletes békesség megszerzésére...” A terv a császáriak kezébe került, a szerzőt bebörtönözték. Miután a törököt az ország nagy részéből kiverték, a 18. sz. elején Rákóczi Ferenc vezetésével megindult a harc a Habsburg uralom ellen, amely azonban kudarccal végződött. A Rákóczi-szabadságharc költészete sem nélkülözi a háború pusztításának festését. Részlet az Erdélyi énekeskönyvben megőrzött Rákóczi 7tót<i-ból: Jaj, régi szép magyar nép, Az ellenség téged mikép Szaggat és tép! Mire jutott állapotod, Romlandó cserép ... Mária Terézia trónra lépése (1740) után az osztrák örökösödési háborúról való az Általános felkelés című dal, amelyik háború idején a nép sorsát ábrázolja. Megbolondult a világ, Fegyverben az ország. Elmúlt már a békesség, Támadott sok ellenség, Nagy hatalmas országok, Űri méltóságok. Nem maradt már uramnak Testére valója, Elöl-hátul kitetszik Eldugni valója ... Martinovics Ignác (1755—1796) a felvilágosodás eszméinek kora legképzettebb magyar képviselője, az első magyar köz- társasági mozgalom szervezője 1793-ban I. Ferenchez címzett röpiratában az uralkodó szemére hányja, hogy az igazságtalan intervenciós háború Franciaország ellen Porosz- és Oroszországhoz köti a Habsburg birodalmat. Az embernek és a polgárnak oktató könyvecskéjé-ben ilyen kérdéseket és feleleteket találunk: Mikép élnek vissza a néppel a királyok és arisztokraták a háborúban? — Minekutána ezek saját haszon tekéntetéből háborút mondottak, a népnek azt parancsolják, hogy egy olyan ellenségre menjen, kit az ő ke- vélységök és hitszegésök nékik szerze; a nép azután azzal kéntelen, hogy ezen igazságtalan háborúnak viselésére minden eszközöket adjon ... Bacsányi János (1763—1845) költő túljutott a nemesi ellenállás eszmeiségén, szembefordult az egyházi és világi hatalommal. Martinovicshoz hasonlóan igazságtalannak látja az osztrák vezetéssel a forradalmi Franciaország ellen indított intervenciós háborút, s Az európai hadakozásokra című versében így ír a támadó harcról: Most fő dicsőségét abban helyezheti, Ha ölhet! s fegyverét vérben feresztheti; Mert embertársait ha bőven vesztheti, A megbódult világ vitéznek hirdeti! Büszke gyarló ember! hová visz vakságod? Miként bitangolod lelki méltóságod! Abban lehet-e hát legfőbb boldogságod. Hogyha vérségidet holt halomba vágod? Még világosabban fogalmaz a Barcsay Abrahámhoz címzett ugyanabban az évben írt versében. Felébred a világ halálos álmából? S kifejtendi magát szolgai jármából? Avagy századunknak örökös csúfjára Ledől a szabadság most emelt oltára? Megírása idején ez a két vers természetesen nem jelenhetett meg. Barcsay Abrahám (1742—1806) a testőrírók körének legtehetségesebb költője. II. József reformjaiban a felvilágosodott jelszavak mögött felismeri az elnyomó szándékot. Részt vesz a törökök és a franciák elleni háborúban, megismeri annak borzalmait. Gondolatok a háborúról című, Ányos Pálnak ajánlott versét így indítja: Szűnjetek már ércből ordító mennykövek, Királyok játéki, — pusztító eszközök. A polgárosodás híveként panaszolja: Több a hadakozó, mint a szántó-vető, Több a pap és here, mint a kereskedő. Virág Benedek (1754—1830) szapphói versszakban 1801-ben írt szép verse a Békesség-óhajtás. Megírását a napóleoni háborúk sugallták. Szállj le felséges palotád egéből Béke! mennyeknek koronás leánya! Szállj le, s Európánk mezején jelenj meg Már valahára! A vadon Marsnak dühödött kezéből Üsd ki dárdáját; rabló vitézit puszta honnyoknak telekére vissza Menni parancsold. Csokonai Vitéz Mihály (1773—1805) a felvilágosodás legnagyobb magyar költője A békesség című versével köszönti 1790-ben II. Lipót és II. Szelim fegyverszünetét. Elmúltak a hadak, már megnémulának Gyászos harsogási Márs trombitájának, A halált mennydörgő ágyúk nem ropognak... A forradalmi Franciaország elleni intervenciós háborút versben ítéli el. (A had) Kiüti zászlóját a had vére atyja Az irtózás szörnyű szelén lobogtatja ... Egyik legszebb versében (Az estve) az osztálykorlátokat döngető rousseau-i eszme érvényesül: Az enyém, a tied mennyi lármát szüle, Miolta a miénk nevezet elüle. Hajdan a termőföld, míg birtokká nem vált Per és lárma nélkül annyi embert táplált, S többet: mert akkor a had és veszettség Mérgétől nem veszett annyi sok nemzetség. A magántulajdon aránytalanságai az igazságtalanságot, a viszályt, a háborút hozták. E. Kovács Kálmán
